huszonnyolc ember

tendenciák

mint egy tervrajzot
amit követve legázolták
a józan észt
meg a logikát

ez egy belekalkulált ne adja az Isten hogy
volt

itt eltapossa a kicsiket
a még épp elfér irgalmatlansága
itt a becsatornázásnak ugyanolyan
nemzeti hagyománya van
mint az ökölbe szorulásnak
meg a besúgásnak
ez egy igen széles spektrumú nemzet

de ilyen szűk keresztmetszeten
amilyen a látványelemből összepanamázott
közép európai keleti-nyugati-komp-
ország alatt keresztben
épp áradó csatorna
ahol autoritás és képviseleti demokrácia nézi egymást
befoglalva a másik parton egy talpalattnyi 
várnyi parlamentnyi hídfőállást: mindkettő ostrom alatt
szóval egy ilyen szűk keresztmetszeten
egy határfolyón a frontvonalban
nem fér el ennyi nézelődés

nem is gondolnád
hányféle arcot ölt az életed
érdekek mentén történő szalámiztatása
meg még egy szelet meg még egy szelet
valakinek érdekében állt hogy -

figyeld meg
a halottak
a védekezni képtelen két
helyismeret marad a felelős







huszonnyolc ember

az érvelésed hidege ahogy beleharap
ne legyél teória amikor
emelik ki a testet mólóra fektetik és miattad
miattatok húzzák rá a fekete zsákot
az érzékenységedre volnának tekintettel
lehettél volna te is a hajón elvégre ezt
tanultad egy elhamvadt elmosott múltban
azt tanultad hogy egy pillanat alatt
romlik el minden kapnád
a rád bízottakat hiába amikor a reccsenésre
a sikolyokra és rögtön a hidegre eszmélsz
még rohadt hideg a víz zivatar volt
minek mentetek ki istenem lófaszt se látni
mondanám de gyönyörűek a fények a zivatarban
sajnos igen gyönyörűek a
partok mentén ragyogó fények

Edessza, a méztó

mert te vagy én édes mézem
fuldoklásig állok benned
megfelelő együttállás
lüktetése hogyha enged
kimászom és visszamászom
próbáltatás gyökeréhez
mert te vagy én édes mézem
fuldoklásunktól mézédes


fuldoklásunktól mézédes
táj nem enged halogatom
ami éltet tőled ujjong
táltos mese gondolaton
gondolatban ha kimászom
egy porcikád bennem ragad
fuldoklásunktól mézédes
önként nekem adó magad


vagy én édes kényúr mézem
borostyánmód zársz ha dúlom
mézcomb-ölelt óhajba ha
végezetem belefúlom
innen kelünk újabb testbe
méztavaid velem tele
vagy én édes kényúr mézem
ha kimásznék - engeded-e?

a mesélés előtti nap

az életben az a jó
hogy nincs benne direkt dramaturgia -
ha elhiszem hogy az élet egy
és úgy tekintem, mintha entitás volna
mondhatnám így is:
az életnek nincs dramaturgiai érzéke

de nem szívesen tekintem így
mert az élet ha egy és entitás
borzalmasan magányos lehet
talán ezért volt kénytelen
egy mutálódott majomfaj egyedeibe
tudat-hasadozni
az élet magában beszél
úgyhogy nincs azzal semmi baj, ha
én is magamban

hiszen csak utólag látom a jelenetekben
bujkáló drámát
napfonat a felhőkön át
panelokra hulló kettős értelemben
utólag is mindig agyoncsapja valami
rossz időzítés
rossz helyre telepedő
statiszta
vagy az önjelölt kolléga aki
rendezőnek hiszi magát




úgyhogy amikor elmesélem, önkényesen
elkezdem valahol
hogy aztán ugyanígy önkényesen fejezzem be
az újrajátszás akkor is javított verzió
ha csak annyi a mese hogy

ma reggel abált szalonnát eszem
egy tömeggyilkosság áldozatának abalében főtt
paprikás zsírcsíkját
kihűlt és merev hullájában
lerakódott éhség és jóllakottság
és a mi örömeinkre nagyban hasonlító örömek laknak
a mi éhségháborúnk elesett
katonájának tekintem
hősi halottnak
akit segítek a többi húspultról vásárló 
kannibálnak eltemetni

az életben az a jó
hogy nincs benne direkt dramaturgia
az életnek nincs dramaturgiai érzéke
és ne is legyen
mert nemcsak tudat-hasadt
de kannibál is
önmagát zabálja

mert ez az én testem
mely értetek adatik

Magyar nóta (slam)

Kőszeg Ferencnek, A vörös cápa napjáért

megroppantott gerincű ország
valaha nyakas -
viadalra készen kárált
tyúkszaros kisudvarában
a vörös kakas

de aztán Mátyás megebédelte
ahány zsírcsepp
annyi tallér -
hogy páva se szálljon rája
kiszögezte megyeháza
tetőzetét is a pallér



megroppantott gerincű ország
nehéz a feje -
nehéz a sujtásos
kastélydarutollas
nem esi süvege

ül rajta turáni tempó
ahány vércsepp
annyi mementó 
valami -
valami kis nyújtott segély nélkül
nem is tudná szegény fejét
maga tartani



megroppantott gerincű ország
saját magát zsebeli -
tekintetét egymás koszos
tornacsukájánál feljebb
dehogy emeli

megint az a tekintetes
ahány csepp zsír
annyi tunk -
egyszer élünk! mit érdekel
végén dejsze' egytől egyig
úgyis rábaszunk!



na.

szóval rájöttem, hogy ez nagyon rossz hozzáállás.

felesleges felülről dörögni.

mert a legtöbbet ebben a helyzetben

akkor teheted, ha összeismerkedsz a szomszédoddal.

akkoriban, amikor a városmajori templom kapujában

vasárnap hajnalban alvó hajléktalanról slameltem* nektek

Jézus tegnap körtét vacsorázott
kiválogatta a félig rohadtat -
köré ömlött az est, Városmajor,
a Fény utcai fény, szombat, piacnap...

...vasárnap van.
Hé te! Jézus! ébredj.
Mindjárt kezdődik a szentmise. tudod...

akkor amúgy az idős szomszédasszonyom gondozó idős szomszédasszonyomnak

segítettem azzal, hogy néha átjártam beszélgetni az idősebb szomszédasszonyomhoz

hogy legalább hetente néhány órát férfihangot is halljon a néni.

a felettem lakónak elmondtam a saját vízvédelmem érdekében

hogyan szigetelje a lodzsát (tudjátok, az az erkély befelé)

és egyből értette

azóta néha megcsodálom ahogy a feleségével tolja -

megcsodálom a babakocsiban a kisfiát

szóval a legtöbb, amit ebben a helyzetben tehetsz, hogy 

beszélgetsz a szomszédoddal

hogy ne csak a híradóból

szerezze a híreket

hogy ne csak a beletöltött

rettegések keljenek benne

a szomszédod nem teória, hanem valóság -

én így mennék közel a cápához

*az idézett slam teljes szövege: Vasárnap hajnal

Világbajnoki döntő

A korongot kis képernyőn szinte
lehetetlen szemmel követni.
A figyelem így a mozdulatokra eshet,
meg a mozdulatokból összeálló,
meg a begyakorolt figurákból álló,
meg a szemvillanásokból születő
csapatmunkára.

Egyik oldalon a nagy képességű ifjú sztárok
a másikon nincs NHLes -
leharcolt Dávid és kamasz Góliát... Persze hogy
rácsavarodik az agyad az analógiára.

Ebben a kegyetlenül kitalált sportban
(mivel játsszanak amúgy fegyverrel bíró,
téltől, sötéttől tépett idegzetű,
hideg ellen folyton részeg
túlfűtött figurák)
ebben az adrenalinlöketig jégen csúszásban
nyíltabban vállalt a durvaság -

és Dávidunk most ezt használja ki.

Kis, gusztustalan szabálytalanságok,
provokációk, odaszúrások - emberelőnyre
játszanak, és bejön, Góliát visszaüt
és az esélytelenebb csapat visszajön a meccsbe.
Ez ilyen. De legalább nyíltan ilyen.

Mert tényleg,
egyenként kevésbé ügyesek,
de bevetődnek Góliát lövése elé, fájnak
- a korong megüt, védőfelszerelés ide vagy oda -
és a kapusuk tényleg fantasztikus
és még szerencséjük is van
és durván sokat gyakorolhatták a kontrát...

És újra meg újra övék a momentum.

És Góliát lehozott kapussal sem,
és sípszó, és vége -
úgy érzed nyertetek.
Kicsit keserű a szád íze, amiért így -
de bétahím néző mivoltod ünnepel.
Ez van. Valami kis gusztustalanság mindig kerül
a pakliba, amitől borulhat
a papírforma.

Tartózkodó beszélgetés egy létező problémáról

Vitának csúfolt, érvek látszat-
bőrét nyúzó, valódi sebre terítő
egymásra mutogatásaitok -
mintha a műtét közben tartana egy
csapat orvosnak beöltözött majom
konzíliumot -
ugyanúgy nem érdekelnek,
ahogy a rettegtető alá húzódó,
eső előtt már ázó nyomor -
a jövőidőbe múltat révedő mítoszrendszer
katonáinak kollektív szellemtelenítése:
végvári vitézek egy szabadtéri,
zenés, táncos, vonalas színdarabban,
díszletpalánk alatt valóban éhező,
ostromképtelen muzulmánokkal.


Értem én, szerinted így elveszik a
tiltakozásom, hogy tartózkodom
itt, még itt, tartózkodom -
mintha még érne valamit az
otthon kísérteties holddal pökött
firnamentumára fütyörészett csillagég -
de ez az én választásom,
hogy ennek a színjátéknak a nézője se.
A többségünk apát szeretne,
meg magáról letolt felelősséget -
hiszen én is szeretnék
"ő a hibás", "ő tehet róla"
módra a színfalak mögött rejtőző
producerekre mutogatni.


Én vagyok a hibás.
Hogy ilyen elbaszott, sehova se mutató
jövőtlenséget hordanak körénk
az ótvar érdekek -
hiszen magam képzeltem magam egy ketrec
hovatartozásból hegesztett rácsa
másik oldalára -
a többségünk gondozót szeretne, mert
csecsemőkora óta gondozatlan
és nem tanult semmit a szabadság,
a választási lehetőségek vonzásaiból,
csak azt a jobbágy csendet, ami
a frissen permetezett kordonok közén ül
a szőlőben -
és a pincehideg jövővacogást a nagyváros
odúiban, ahol nem valahová, hanem mindig
valakinek tartozol.

________________________________   *   _________________________________

shizoo:

A Nemzeti Együttműködés Rendszeréről

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének legfőbb hibája

hogy bár nem együttműködés, de sajnos működik.

Működik, de olyan mint tejföl helyett a frissföl: 

valami másnak nevezik, mert egymás zsebét kenő 

növényi olajból és sűrűre papolt rettegés savójából áll;

de legalább olcsó, mint az erőforrások élete. Nem mintha nem

lehetne egy erőforrásnak is igénye drukkra és örömre

de ez elfér olyan mondatokban mint a "Hajrá, Fradi!"

meg a "Csipállak, dugunk?" A kollektív, tömény fűszagban

szombat este, meg "A jó estét kívánok, ürítsék ki a zsebeiket"

szelektív hulladékgyűjtő társasjátékában. A magabiztos

lenézésben, ahogy a nertárs konstatálja, hogy te is 

okosba szeretnéd. Sok kicsi sokkra oszlik, mindegyik egy

direkt a füled sértő elnöki beszéd a Kossuth rádióban.

Tényleg a hülyeség a kibírhatatlan, meg a kétségbeesett

értelmi kísérletek a delírium ellen. Mintha egy részegnek

magyaráznád Gödel első nemteljességi tételét.

Haló porunk fölött a béközép fröccsöntött biztonsági őre,

fél kézzel tartja a megszállottság áldozatainak emlékművét 

a Szabadság-téren. Vagy valami ilyesmi. A NER ez a 

vagy valami ilyesmi. Nem személy, hanem tárgy -

lehet hogy tényleg egy sorba kötött ellenállás vagyunk

a jól tervezett pillanatnyi igények 

pragmatikus labirintusában. A ködben,

ahol együtt lobognak a csillagok, meg a sávok.

Az este evolúciója

saját

Így szép. Naplemente.

Vízcsobogásra pakolt

kukákba túr.

Imahely-közegen 

ringó szállodahajók

terpeszkednek.

*

Beépült gólem-

testünk hónaljszagában

szipog az este.

Beleszív. Kifúj.

Beleoldódás-szagot

sodor a Duna.

  ________________________________   *   _________________________________

A ptolemaioszi világkép. Illusztráció Andreas Cellarius Harmonia macrocosmica seu atlas universalis et novus, totius universi creati cosmographiam generalem, et novam exhibenscímű művéből (1661)

befelé tágulnak

bennünk vannak az elzárt

tündekapuk

...arra gondoltam, hogy a világképek bennünk laknak. A geocentrikus világkép tapasztalata emberközpontú, magát tekinti origónak - nyilvánvalóbban bennünk lakik, mint a modern tudományos szemléletek. Az a gazdagság, amivel terhes, a mitológiák égen és földön - mind bennünk vannak. Nem domb felett és domb alatt - bennünk nyílnak a tündérkapuk.

  ________________________________   *   _________________________________

Johannes Hevelius térképén (tükrözve tájolva)

Az oroszlán csillagkép feje.

Ahogy a mért ég rajzán, a képen

csalnak a távolságokkal,

és mégse csalnak -

az égmérő tudós, a rajzoló, a metsző.

Mert képzeld el, ez egy

olyan világkép, ahol

nem lényegesek a távolságok:

elég tudni, a célod

hány nap járóföldre van.

A célod úgyis az este

meg a

"...míg meg nem halnak".

A csillagképben is

az elmesélt mesék

izgalma fénylik.

Az oroszlán csillagkép feje

és Herkules, meg a

Göncölszekér, eltérő zamatú

sztyeppei főzetben -

a világképek bennünk laknak.

Mint ahogy a bizonyosság is,

hogy amit az ég terhe mesék alatt cselekszünk

jelentőséggel terhes:

jelent, és kijelent.

Ennek a gondolatmenetnek egyenes következménye, hogy fel kell tennünk a kérdést: ki írja ezeket a sorokat. Ha az ég viszonylatát az égre nézőhöz kötöm - tehát jelentőséget adok a néző önmagamnak, de ilyen, lelkes egek alatt. Hiszen így ugyanazt mondom, amit a nyelvünk őseredetéből mindent (minden kultúrát, nyelvet, Krisztust) belőlünk fakadónak tekintők. Nem. Nekik ezt mondom: nem nálunk van a tuti, nem elég beszélnünk ezen a nyelven, hogy átlélegezze azt, amit mondunk, a mindenség.

Mindegyik szórvány, elfogyó nyelv gondolhatna magára így, példának ott az izlandi. Sőt, a sikernyelvek is - hisz volt egy ilyen meta-járt szintjük, csak könnyen tanulhatóvá satnyultak (gondoljunk arra, a kortárs rendszer-kísérletben hogyan silányul terv-utasításkészletté a kínai egykori gazdagsága).

Szóval amikor világképek makacsaival vitázom, a tudósnak ezt mondom: miért ne rendeződhetne a világ olyannak, amilyennek látod? A hívőnek pedig ezt: érzem, hogy amiről beszélsz, megalapozott benned, csak önzéssé és hiúsággá formálja a szád. Valóban az Isten diktál, csak nem ezt a felsőbbrendűséged igazoló lázálmot, ami benned leszűrődik.

...közben az alsó

lépcsőn dolga után

járó patkány iszkol

Plexi

Hauer Lajos képe

ügyet se vetés

sarjad a tájseb-műtő

előterében

nap mint nap erre -

nyitott város-zsigerre

steril közöny ül

mese szétfőtt krumplival és sóval

Bese Dóra: Lassan körvonalazódik 

legszívesebben mindenbe raknék mesét
fűszere a földnek

tegnap a meseélést gyakoroltam
futottam az előre megírt recept nyomán
csak azért nem értem utol
mert nem én
vagyok a nettó archetípus

a mese az én földemnek csak a fűszere
predesztinálva vagyok a választásra:
jelentek-e




persze hogy kicsavart történet
mint a hangyavándorlás a
saját szívével gurigázó glóbusz
leányzó földmag méhébe

csak belőlem kihordták már a jövő hulláinak javát

a meséim a mese karikatúrái
mind jó szándékú de gúnyrajz
jelentek de nem úgy te hülye
csak ahogy a viccnek is
természetszerű a csattanó
például tegnap volt az elkapkodott
paprikás krumpli után futás napja




a mesém nem tart
sehova -
tegnap felébredtem ebből a félelemből
juszt sem az történik ha kitalálom
tegnap is
baszhattam a receptet

de legszívesebben mindenbe raknék mesét
hogy még a sírkövem is mosolyogjon

boldogan éltem
saját kezűleg írtam

epigramma

mind belefúlnak a hajnali hangok az éber esőbe
minden csepp lemos egy mit ígérszt, hogy-mint mit igézelt -
hajdani hangok mind, csöpp, csöpp, csöpörésznek a versek
hallgasd most, legyen ez, ennyicske a reggeli dolgod
ezt az időt te nem írod, nem, ezt az időt viseled csak
mintha kapucnit, hangfúlásokat, éheket így: el.

dugibabát

Kim Jung Gi

egy pillanatra felnézel és
nem hiszel a szemednek

senki nem látja -
a többi önzés
énzés, hiszen te is, egészen addig a
fura pillanatig
amikor úgy érezted
pihentetned kell a szemed
(ez is milyen, hogy
a környezetre vetett közöny a
szem pihentetése)
szóval a többi énzés
a szokott magába tükröz

ki amivel -
az öreg a rajzolt kockák kockája
a tini csetel, körömkopogás szócsonk, emoji
a robotfiú a struktúráján babrál
(valami van a köldökében)
távolabb is állnak
senki se figyeli

hogy ezek a kurva manók tényleg kukáztak valahonnan egy dugibabát





egy pillanatra felnéztél és
nem hittél a szemednek
belebambultál egy másik nézetbe, ahol a
valódi méretetek látszik

téged milyen mítosz-lomizás
tenne manóvá? mert a manó egy lehetőség
ahogy az a lány is
azon a filmen, amibe a szomszédod merül -
lehetőség: vágyak nyaldossák,
millió mohó szem vágja partiba
énzésből, nyilván

a reggeletek egyetlen színe egy marokra fogható ablakban

van az a teljesebb nézet
ahol a valódi méretek látszanak
és illedelem nem figyelni
mit nézel? igen, találtuk, a miénk
közöd? mi közöd?
összerakják és partiba vágják -
látod is, amit nézel
ezen a pillanatra feltárult látványi lehetőségen?

minden más feketén és fehéren
amíg csak föld alatt úszkáló képek -
képek úsznak a meghekkelt, felülírt retinán

egy kisebb Isten birodalmába ásító huzatos, őszinte alagútban

irónok harca

G.R.R. Martiné (spoilermentes)

a jó sorozatíró
hátulrólmellbe -
tehát a frappánsan tálalt szokvány keretben
a képet először a végeredmény felől nézi:
mi lenne évadonként tabutörő, sőt
botrányt kavaró vég;
ezekből a jól bejáratott vegyelemekből
hogyan legyen durranókoktél.

aztán a lehető legtovább altat:
a kiszolgált várakozást
jól megírt de semmi extra
varjak röpte alatt keleszti -
finoman beleszórva azért
a részenként kelt véres tésztába
az utalásmazsolákat.

hogy visszafelé te is azt lásd, amit ő
a kezdetektől.



a jó sorozatíró
hideg szívvel szereti a figuráit -
tehát a szakmain kívül nincs benne
semmi alázat:
ez csak egy film, ez csak egy sorozat
ezek itt csak a képzeletem 
gyülevész szüleménye
senkit nem ölök meg, csak a
kinevelt várakozásod

és nem tudja, vagy nem akarja tudni
hogy teremt, hogy sorsot és lélegzetet
és elfulladását -
hogy nem altat, hanem ébreszt
durván belehasogatva az idő
vágyakból és félelmekből
horgolt szövetébe,

hogy erünnisz, amikor kitalálja az egymást bosszuló
sors attrakcióit.

szomorú jázmin

nézd, kicsim, ha ennyire magadra veszed
a jázmin kékségét
(tudom, hogy ez egy satnya és jelentésátvitel-hiányos
ferdítés)
akkor hurcolsz valamit a rokonságból

akkor lehet, hogy tényleg megvezeted magad, csak
nem biztos, hogy ott ahol
a pánik sóvirágait nevelgeted

hanem az alapjaiban, ahogy
ez a szőkére festett nő
aki platformon lassan mozgó
oázist képzelt a sivatagába
vándorló kúttal
amiből inni lehet és
amibe bele lehet köpni



nézd kicsim, ha tényleg ennyire belülről fűt
az őrületbe kergető érzet
lehet, hogy az életünk (satnya és jelentéshiányos?)
alapjaiban
tényleg hazudunk egymásnak

bár szerintem csak mesélünk egy közös mesét egy nyelven
ahol az igazra és a helyesre tényleg két külön
egyenértéket szolgáló szó van

egyikünknek se mindig való az
igaz (mert ezt a
szaggatott vonalakból álló
keserűséget viselni kell
akár egy koktélruhát)
egy outletben csaptál le rá -
rám is: elhasznált vagyok



nézd kicsim, valami igazat bizonyára hordoz
neked ez a jázmin
de én nem ragaszkodnék sem az öntépő
igazadhoz
sem a mesénkhez a helyedben

nem jó az embert semmihez ragasztani (vagy talán
inkább így mondom: a semmihez sem)
a szakadása szélén lifegsz

pedig itt vagyok és fogom a
kezed, meg amit még -
tudom, nem egy főnyeremény
de tényleg hajlandó vagyok
leveszekedni rólad ezt mert
nem jázminillat
én úgy látom, hogy inkább viola.

Tanulságos, haikut formáló reggel

olvasnivaló: https://revisitationes.blogspot.com/2019/05/kisunnep.html


az innen első benyomásból született haiku:

szegvalóság:

ahol a dolgod folyton

kalapácsnak nézed

Marla azonnal észrevette a tölteléket benne, szelíd hozzászólással jelezte:

"ahol a mindennapok"

és igaza van. Mert azonnal látni, nem te nézed így - hanem téged néznek így:

Szögvalóság:

ahol a mindennapok

kalapácsnak néznek.

A tanulsága: ne álljak meg az elfogadható első benyomásnál. A haiku akkor él, ha tényleg nincs benne töltelék, ha ezt a tizenhét szótagos keretet a mondanivalód az utolsó szótagig kitölti. Innen világos Fodor Ákos megközelítése is, ahogy időnként 6+ 4 szótaggal megalkot egy kifogástalan kifutású európai "haikut" (idézőjelezem, hiszen valójában a formai követelmények teljesének nem felel meg, s talán az eredeti japán hozzáállás szellemiségének sem - ezért "európai"). Én ennél klasszikusabb utat járnék, de szintén európai módon, alapjában nem a rácsodálkozás tárgyában (ahol a japán haiku él, ahol észreveszed, miben rezegsz, s hogy abból egy rész benned rezeg), hanem fogalmi világunkban elmerülve. Van még mit tanulni - ez amúgy egy igen megnyugtató gondolat, nemde?

Egy eszképizmus dramaturgiája

Engem semmi nem emel ki a hétköznapi történetemből,
ha elhagyom a hozzáképzelt részeket.
Nem vagyok hős. Azt hiszem,
ez egy igen fontos tudnivaló rólam.

Belső és külső akadályok legyőzésében
legyezőmód szétterülő esetlenségek
szánalmas nevetségében minek keresnék Szent Grált.
Amúgy nem is vígjáték: hiszen alig van benne poén.

Egy bölcs tanító segítségével csaknem
elég bátorságot gyűjtöttem a tükörállításhoz.
Az ott az önismeret szokatlan, másik dimenziója -
de azért én még itt állok: a jó oldalon.

Belső és külső akadályok, úgymint az eltakart szervek
és a lapra szerelt oldalhelytelen nézet:
az a másik, nézd, az ott valóban balkezes.
De ettől még okozhatna valami katarzist.

Mert félek, ha végül tényleg legyőzöm a gonoszt,
az semmi nyomot nem hagy ezen a jobbomon.
A ráfújt festék nem ivódik be, sőt, kicsapódik,
mint mikor a falfirkászok csak eljátsszák, hogy fújnak.

Hiszen ebben a szuperhős-történetben
minden epizódban világokat kéne mentenem,
hogy elviselhető legyen: magunkat képtelen vagyok.
Képtelen vagyok mint egy meg se rajzolt képregény.

Úgyhogy nézzük egymást. Én, és a szorongás,
egy soványabb időszakomra szabott Vasember-páncélban.
Ma milyen cosplayer-jelmezt vegyek fel?
Melyik illik a vécéről való előbújáshoz?

Feloldhatatlan ellentmondásban a saját dramaturgiámmal -
mint egy megvalósult műfaji játék
és ugyanabba a bőrbe csomagolt paródiája.
Csak sajnos nem vicces. Még csak nem is vicces.

De tudod mit? A röhej az,
hogy ez amúgy egy ingyen vetítés.
Kényelmesen ülsz, öledben ajándék kóla és popcorn.
Hidd el, a producerek tehetnek róla, hogy ilyen szar a film.

a fanatizmusról

farkasszemet nézni egy kőoroszlánnal
ezredek nyomása préselte össze
föld csontja testből teher alól
soha nem búvó tapadásokból
véső önkénye faragta
méltóságteljes arcán a csendet
hiába tapogatja a lélegzet
mélyén gomolygó növényi füst
földteste-rokon igézet hiába
mit tud kezdeni füstcsík a csonttal
évezredek súlyától sajog

farkasszemet nézni egy kőoroszlánnal
valójában egér hiszen retteg
hiszen retteg hogy rideg letörik
formára faragott csiszolt hidegét
nem fűti az összesnek járó
pont annyira távoli tűz
hanem alulról préselt harag
csikorduló megszilárdulásig
izzó méreg szilárdult héja
izzó hitek kihűlt emléke
amit örökké koptat csapkod
változni képes gyönyörködés
örökös hullámverése

hiába nézni
soha nem hasonlít
a tekintete egy szivárványra
hiába nézni
reménykedni
hogy ő pislog
hogy először ő

egy változás ciklusának síremléke
faragott rezzenéstelen tekintet
benne lüktet a menetelőkben
ők is kőarcot viselnek
szembenézni egy kőoroszlánnal
turullal, aki karddal a kézben
kövek igazát osztaná
mintha ember csontja büntet
szúrná át a többi szervet
ez csontvázak öröksége
tömegsírparti haláltáncpartner
tekintetében tapodott kövek
meggyőzhetetlen igazsága

simogass belőle kővirágot
véső nélkül puszta kézzel
simogass kővirágot belőle
hátha hervadni akar egyszer

Operabál

valahogy lifeg a lampionok
kötelén az estély hangszerelése
ennél sokkal karcosabb dallam
van a táncparkett kockáiba vésve
tűsarok és sarkantyú harca

ez megint miféle elringó
partnert ringató keringő
ennél sokkal testibb fogások
súrlódás-rendje szerint nő
hőhullám a partneri arcra -

valahogy mímelik mennyire
összefogottan kulturáltan
kell siklani e forró teremben
tartózkodásból szőtt kabátban
vágy páráját ütő verejték

ez megint miféle ódaidőt
jelhalomba gyűjtő dióda
ennél sokkal nyíltabban állat
az összes meghívott idióta
hatalom-közeli érdekeltség -

valahogy mégis hihetőn adnák
elő a bensőből nemest még
klakkban és frakkban a férfiak és
minden nő egy-egy divatjelenség
lesi hogy mit vett fel a másik

ez megint álarcosbál ahol
a jelmez alól mentális zavarok
hitetlen hívők ostyazabáló
jelmezbe göngyölt tömege kavarog
soványka gidák és kövér lacibácsik -

valami lifeg a lampionok
kötelére felhúzva mintha
dísz lenne - babákból fűzött
decens borzalomsorminta
ünnepetek alatt az elestek

és ez megint miféle óda
milyen szalagról milyen színnel
milyen részvételt hány forintért
milyen soros kedvet díszít fel
örökítésre érdemesnek.

Zen-fotók: Stekovics Gáspár (67.)

05
14

csepp töri tükrét

millió csepp - egyenként

mindegyik másként

*

minden érkezés

becsapódás - önmagát

csapja be a csepp:

csöpp teste égbe

ugrást kísérel - végül

tükrébe simul

*

utat talál fel

is a víz - csak ilyenkor

úgy hívjuk: pára

Költészet napja óta rakosgatom az Irodalmi szabad rablás oldalsávjába Stekovics Gáspár képeire írt verseim, egy új blokkba (a többi blogom/blogunk ajánlója, meg a lengépszerűbb bejegyzések között), a címe (a munkacíme) Képtérképészet. Szeretném egyben látni, amit ennek a csodálatos látásmódú embernek köszönhetek. Érdemes figyelemmel kísérni...

Heliáne

Ott állsz, körülötted a Plaza del Aberracion Nacional
a lábadnak támasztva a frissen beállított bicikli
te csak tettél vele egy nyomorult próbakört
ebben a szélein homorúan felpöndörödő
latin-amerikai Európa-negyedben -
odébb az íven az Agression Street lámpasora felől
hangos zene foszlányai lobognak.

Ott állsz, egy zárt rendszeren belül, tehát
nem veszhetsz el.
De a próbakör alatt elszivárogtak a haverok
a köztéri asztalon egyedül
a te mobilod hever -
valaki összeszedte az üres üvegeket
de ez a készülék annyira öreg és megviselt
legfeljebb egy mazochista nyúlná le,
aki nem fél összefogdosni a készülékbe mentett
megbocsáthatatlan bűnöket.

Nem veszhetsz el, de úgy érzed cserbenhagytak.
Biztosan az Espace Abusif sarkán álló ház
alagsorában buliznak tovább.
De inkább kérdeznél, ha már van hozzá eszköz -
csak mintha összement volna,
vagy te nőttél időközben nagyobbra, hogy
a fejed kilátszik a tetők fölött
és nem tudják a megfelelő billentyűt
csak azt ami kell, nem tudják
lenyomni az ujjaid.

Na. Ekkor jön Ő, a Pedofília sétány felől
könnyű és áttetsző nyári ruhácskában
hogy segítsen.
Hogy majd ő beüti.
De először nem akarod kiadni
a kezébe helyezni a műanyag és fém ketrecébe zárt
múltadról árulkodó jeleket.
Tudsz valamit a bűnevésről, amit ő nem -
aztán persze megadod magad
a közben szelíden avuló
biciklidnek támaszkodva.

Senkit nem lehet megóvni saját magától,
hogy megpróbálja vállára venni
a világ egy meghatározott emberforma
hiányszeletének mobiljából pittyegő bűnöket -
mintha tényleg lehetne választani
hogy kit váltanak meg és kit nem.

Beszélgetés megőrzött gondolatok színéről

Jónás Tamás
Hogy ahhoz hogy

Van, hogy azt remélem, egy város partjain,
a hétvégente menekülő autók hullámainak közelében
kinapozhatom félelmeimet, de mint aki csillogó,
felismerhetetlen követ talál, és nem tudja egyelőre,
mennyit ér, őrzöm fekete gondolataim, csillognak ezek is,
mint a szén, kőolaj, éjszaka a tavak, hiába tudom,
hogy ahhoz, hogy
megengedhesselek magamnak, fehérnek és mérgezőnek
kellene lennem, mint a cukor vagy az őszinteség,
vagy az idióta fény, ami nekiront az egész kozmosznak
vakon (mert mit is láthatna az, aki láttat),
tudom már, hogy mindig sötét és édes maradok,
mint a negró-cukorka, mi gyerek szájából esett hangyabolyba,
bemásznak, szétbontanak, télre elspájzolnak a gyűjtögetők,
s mert ha nem lesz, mi őrizze, elvesznek hibáim is,
megszokásból szétszórom magam, és nagy néha
felriadok éjszakánként, hogy minden hibától mentesen
nem tudsz majd szeretni te sem.

shizoo:

Nagy néha sem

Van, hogy a szokásos ellenőrző pillantáson túl,

hogy ez vagyok, tényleg ilyennek láttok, egy kvantumállapotú

holisztikus állóhullámot ilyennek, egy hosszú

lélegzetvételig beszippant a tükör, felismerhetetlen

ebben a szembogárban, amit rólatok gondolok,

hát még amit magamról, nem szálazható ki a

tekintetem mögött a gondolatok környezetszennyezése,

nagy néha sem

látjátok benne a saját tükörképetek, véreres barna-fehér

kavicsáról visszaverődik a tolakodó fény,

mintha egy sárszűrt, iszapos tó felszíne alatt

tapogatnád a ragadozók fogcsikorgató őszinteségét,

zavaros mélyén hiába keresi önmagát, aki belenéz,

néha a felszínét borzoló hullámokra ráül vízimadár

gyanánt az azt hiszed, hogy tudod mire gondolok,

de hidd el, magam sem tudom, mi mindenre,

csak az a biztos, hogy onnan belülről, alig világított

színek szétszálazhatatlan kavargásából nézlek.

  

halogatás

egy gyönyörű régi ház öreg
udvar falára kitett panorámaliftjében
utazol felfelé

a gombok rendje nem a megszokott
és az utca ahonnan a kapualjba surrantál
is idegen - párizsi Arbat
moszkvai Rue du Cherche-Midi

ismeretlen dialektusban susognak a bokrok az udvaron

nem örülsz a kilátásoknak
valamiért a lassú felkúszás közben
jobban markol a tériszony

de nem használhatod a lépcsőházat
túlságosan nagyvonalú az osonáshoz

eddig senki nem látott meg - ami jó
hiszen teljesen meztelen vagy
hiszen a ruháidért mész abba a
málló vakolatú
üres manzárdszobába

ahol levetetted és
összehajtogatva a félretaposott
életed tükre
cipő mellé helyezted őket

ahonnan levetetted magad

Ferdítés a vidám mester haikuján a szomorú mester képére

'esőben repülő kakukk' (ukijo-e)
Utagava Hirosige (1835 táján)

Kobajasi Issza haikuja:
.時鳥我身ばかりに降雨か
(hototogisu

waga mi bakari ni 

furu ame ka)

Michael Smeer* angol fordítása:

cuckoo--
is this rain falling
only on me?

shizoo ferdítése:

ez a leeső
eső - ez itt a te esőd,
kicsi madaram?



első benyomás-haiku Hirosige képére:

felhő alól fény
pászmája csalt eső
pászmájába, kakukk?





*a My Haiku Pond oldaláról - érdemes követni 

Természetrajz

Sasa Gyökér: A tree that lived for a day (Pacific ocean, 2019)

nekem isten bizony istenbizonyíték
hogy vannak ezek a messziről nézve erdőt formázó
homokmandalák

egy apályig ez a
homokerdő meséket suttog
a felhőbe elmentett képeknek

és ezt az egészet szerintem valaki nézi

mintha egy program
milliárd meglehetősen bonyolult
olykor enyhén akadozó hálózatba kötött szerver
működésében gyönyörködne


az akadozás
mintázatában lakik
az istenprogram


amit észrevehetsz
nagyon sokszor ilyen
isten bizony istenbizonyíték

de megértem ha valaki megretten ettől
és megáll ott hogy szép szép
de természetesen
semmi értelme sincs:

senki nem ír kizárólag gyönyörködő programot

ez amúgy gőgös rettegés
és szintén istenbizonyíték:
csak a maga értelmét tekinti az egyetlen
biztos vagyok
isten-kivételének

Képeslapok Óperencián túlról (1.)

Haller Szabolcs képe

...egyebekben jól vagyunk,

tengerpárában sem rozsdásodó kovácsolt

vasak gyanánt bujkálunk az idegenség

ismerős kapualjaiban.

Mennyire egyszerű... itt megmosolyogják a

hová ragasszam kényszerét!

Vigyázz magadra! Amíg meg nem fújják a kürtöket is,

ölellek. Azon túl is, 

írj!

egyensúlytanfolyam

kép: Vidákovich István

és egyszerre súrol a biciklizőben
ahogy az út a kerekét
gördülés alapfelületeként súrol benne
hogy csak előre lehet

csak előre szabad álmodni

az arra is mehetett volna párhuzamos
valósága megközelíthetetlen a haladónak
nincs olyan felülete ahol
léttérítő mentén súrolhatna

barátunk, a térítésmentes súrlódás

tehát csak előre - ahol
különböző életeket élnél
ugyanazzal a nővel
növekedésálmok burkában
maradnátok filigrán
előre fizetések

egymásnak próbálnátok megfizetni

és egyszerre súrol a biciklizőben
hogy a hátsó kerekében a nyolcas
möbius-értelmében időutazik

és hogy a fékpofák felnibilibe
lógó gumikezeikkel most már
sajnos tényleg beleérnek

egy előre leszurkolt álom
forgalom által hitelesített
valóságérzetébe

Zen-fotók: Sasa Gyökér (53.)

Low tide (2019.)

apályán látszik:

az áramlatok alatt

milyen nyomot hagysz

Boldog születésnapot, fényfestőnő!

Zen-fotók: Birtalan Zsolt (15.)

gyújtózsinór a

sűrű eső - növényi

robbanást igéz

Ferdítés galamblesés közben

"Two Pigeons under a Gingko Tree" (ca.1890-1910), Watanabe Seitei

Maureen Weldon haikuja:

a child again

surrounded by trees

learning pigeon language

shizoo ferdítésében:

újra gyermek,

a fák közt galambnyelven

tanul turbékolni

*

első benyomás-haikuk (a képre):

galamb: a gyengébb

gyorsabb* - gingko alatt sincs

sansz megadásra

galambszerelem:

zaklatod, hajtod és hajtod -

amíg bevár

*Konrad Lorenz írja le a Salamon király gyűrűjében: mivel a galamb a saját szocializációjában arra alapoz, hogy a kevésbé erős madár a gyorsabb röptű (a kisebb testtömeget könnyebb reptetni), nem alakult náluk ki a megadópóz gesztusa - ha két galambfiút bezársz egy ketrecbe, addig ütik egymást, amíg az egyik el nem pusztul (mivel nincsenek erre igazán felfegyverezve, ez ráadásul kegyetlenül hosszú ideig is eltarthat...).

aranyat érő (32. hangminta)

cudar idő... ez olyan, mintha egy
hangszer neve volna
mint a didzseridu
játszom népi hangszereken,
például citerán, cimbalmon
cudaridőn

*

a szabadnapos rabszolga haragszik
a környezete (ez is milyen
nagyképűség különben: a kör
aminek a közepén állsz, ember,
meg a nyezete) megkönnyebbül
leteszi a szomjúság terhét

*

vigasztalhatatlanul esik
talán mert nem szomorú

*

világnak könnye -
legfeljebb az aszfalt és beton
itathatatlan gödreiben a tócsák
amúgy sótlan, mint a koldus levese
ez egy szólás vagy
most jutott az eszedbe?
kimondtam, innentől
szólás

*

fragmentálódik a szó
ahogyan az esőcseppek egymástól -
amikor a víz
nem cseppenként hatol át
az a felhőszakadás

*

le kell mennem a piacra és
el fogok ázni
ez a hideg vízre adott
hangi reakció amúgy, 
ez az ááááázás

*

egyszer hallgasd és fordítsd
jelekbe a cseppek betűiben
csilingelő esőszavakat

Beszélgetés a kegyelemről

Pilinszky János

...miért hagytál el engem?

Napja körül folyvást zuhanó vonzás -
csak akkor érzed magát a zuhanást
ha egy pillanatra megszűnik benned:
hogy hozzád képest mindenki. Minden.

Szégyen és dicsőség. Hogy ebből
a ránk mért közös térdre roskadásból,
egy pillanatra áradó fényének
ösztönéből kivonod magad.

Szégyen:
kivon az Isten. És dicsőség:
ha ezt a kegyelmet térdre rogyva
a többivel közös elvakulás
alázatába korrigálod, hiszen
te sem vagy nálunk különb.

Testi megújulás

Haller Szabi képe*

Meglátogatom az égi mindent-tudás mezejét,
mert rám fér egy testi megújulás.
Jól látod az ellentmondást, de csak a
paradoxon segít át a tükrön.

Az ember persze reménykedik, hogy
valami méltó, vagy méltóságos
(ha már nem üdvös),
erre pitypang. Az egyik kis sárga semmiség
a mogyoróbokroktól és a
galagonyától enyhén balra.

Ez a könnyen szakadó szár,
a sárga feltűnési viszketegség,
meg a szélbe szakadó magvas szavak -
a másba remélt vetés;
na persze.

A pitypang szószátyár növény.

Özönölne, mert körülötte mindenki.
A figyelem irányába, ahonnan
lét-java eső és szóródó örök fény
hullik az Akasha mezejére.



Meglátogatom a mindent-tudás mezejét,
elücsörgök a fűben, rikít a sárgám,
kiabál, hogy gyertek beporozni
már értem a darazsak tolakodó kíváncsiságát.

Az ember reménykedik, hogy nyír, vagy égre
karcoló éger, valami nagy-nagy
tűzre valóság - de csak pitypang.
Rányílik a világra így is,
nyílik egy testérzet, ott,
ahol őrzik a szervek egészséges mintáját.

Ez a könnyen hervadó kedv...
fonnyasztja a kritika.
Ezért sem nézi, hova hullat
a szélbe kapaszkodó
szóródással:

pitypang. Szószátyár növény.

Csak úgy érjek hozzá, mintha szél volnék
körülötte, a figyelem irányából -
hiszen ettől a sérülékenységtől
remélem most a gyógyulást.






*a képhez már született egy ízében szolgáló hozzáfűzés

Zen-fotók: Haller Szabolcs (10.)

tiszta fehérje

tapintatához izzadt-

lihegve érsz fel

próbálkozz inkább

angyalszárnyra hajazó

képzeleteddel

Boldog születésnapot, Szabi!!

Roncsfilm

1993 nyara, Csillaghegy

a mozdulatban nem volt semmi nemes
de benne lüktetett a megtettem
hanyatt az este árnyasodó erdejében
az utolsó ösvényen hevert
a lüktetés fekve táncolt bolerója.

aztán hozzányúlt táncpartneréhez az éjszaka:
félreérthetetlenül távolságtartó
hosszú lassú türelmes mozdulatokkal -
nem először nevelt valakit
vigíliára




egy hosszú lassú türelmes
mozdulatlanságra körbeálltak
fektedben a környékbeli kutyák
tőled várva hogy elkezdd
de nem lett volna semmi nemes a mozdulatban

csukott szemhéjadon
keresztül néztél
velük farkasszemet

ők pislogtak először
elrohantak kergethetőbb
véres játékokat keresni



éjfél után a lopakodó hold
fonnyadó életed filmjét vetítette a
fejed feletti ágakon létbe kötözött imbolygásra
árnyjátékot táncoltak neked
az egymás sorsát kulcsolódó levelek.

hosszú lassú türelmes film volt
tényleg nem erre a dramaturgiára számítottál
az éjszaka úgy táncolt neked hogy
nem táncolt veled



eltelt
és felkelt és te is
a sebeidre gomboltad az inget
és elindultál a csillaghegyi strand előtti
telefonfülke felé
befogadóbb haldoklást keresni

mennyire jól van kitalálva az ember!
a mentők önkezű kihívásáig
a telefonbeszélgetés végéig ringatta
ölében eszméleted
az adrenalin.