A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: helyett. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 24., hétfő

Beharangozó






zarándok angyal
módján bogár mászik
nyitott szemhéjadon




Nagy örömmel szeretném bejelenteni nektek, hogy augusztus folyamán reményeink szerint megjelenik a második kötetem! Voltaképp két kötet egyben, 33 válogatott vers az utóbbi év terméséből, mit is tanultam címmel és egy önálló, kötetet érdemlő ciklus, a Négy Kvartett, amit T.S.Eliot ugyanilyen című (az angol költészeti hagyomány egyik csúcspontjának tekintett) költeménye szerkezetének mintájára építettem fel, s nagyon kedves barátaim és ismerőseim (Babiczky Tibor, Fekete Anna, s Kállay Kotász Zoltán, aki a szerkesztésből oroszlánrészt vállalt) szerint messze a legjobb vers (ciklus), amit valaha írtam.

Két kötet, rokon attitűd, teljesen eltérő hozzáállás. A mit is tanultam szilánkokból fűzött kvázi leltára elég önkényesen kiválogatva az élményeimbe kapaszkodó versekből áll. Csak olyan versek kerültek be, amelyek meghatározó élményeim dokumentációi. Illusztrációként álljon itt (a kánikulára való tekintettel is) a téli tükör:


kitett gyerek. az egy kitett gyerek.
kirakja magát a télbe.
nyílt színen. próba nélkül. prima vista.
lejátssza az elé terített utakat.

dobozolt népség. burokban született
lombikbébik mérgében van útban.
bűzeregető óvottak anyázzák.
közlekedőedények rabszolgái.

más a tempója. mindent
lassabban csinál. kitett gyerek -
s hogy megfeleljen ennek a kitételnek
úgy tervezi: lassabban hal meg.

kitett gyerek. az egy kitett gyerek.
kirakja magát az időbe.
kár. hogy amúgy annyiszor
hazudozik saját magáról.




a Négy Kvartett egyfelől parafrázisa annak a hallatlanul lényeges ciklusnak, amit Eliot csaknem két éven át épített. Picit sem normális vállalás. Olvasom Eliot összegyűjtött kötetének jegyzetei közt: „A huszadik századi, sőt, talán az egész angol költészet legbonyolultabb, csupán hosszas fáradsággal és türelemmel megérthető versciklusa, Eliot érett költészetének nagy összegzése” (Vas István). Rendkívül filozofikus, közben érzékeny, személyes, irtózatos kulturális utalástömeggel hintett, minimum négy rétegű (személyes, történelmi, filozófiai és teológiai réteg…) versciklus parafrázisát próbáltam létrehozni - egyfelől.

Nagyon szemtelen dolog. Eliot egyik (talán leg-) mélyebb költői válságának terméke a kiindulópontom. Annak idején mindegyik költemény külön kötetben jelet meg, és eseményszámba ment a megjelenésük. Az első, a Burnt Norton nagyrészt olyan gondolatok foglalata, amik kimaradtak a Gyilkosság a székesegyházban c. művéből – a megfogalmazásuk kiütötte a költő kezéből a tollat. Ez a levegő elemének verse. A második, az East Coker az elhallgatás rémületében megtett hazatalálás szülte felismerések összegzése – Eliot felkereste a helyet, a községet, ahonnan az ősei Amerikába vándoroltak. Teljes értékű látomás, tizenhetedik századi versbetéttel, a nyitó és zárómondata Stuart Mária jelmondatával játszik, durva réteges pite. A harmadik az amerikai part három sziklájáról van elnevezve, a negyedik egy filozófiával bőven permetezett angol helyszínről - mindegyik bonyolult és teljes. A MEK felületén fent van, érdemes egyszer nekiülni.

Az enyémnek töredéke annyi rétege, színe nincs, de valódi, az enyém, és ahogy a mit is tanultam is, pontosan lekövethető élményeken alapul. Babiczky Tibor szerint messze nem lényeges az önálló értelmezés mellett, hogy parafrázis is - nem javasolta az általam elképzelt, Eliottól idézett mottót mind a négy kvartett elé, azt mondta, van annyira erős ez az anyag, hogy mankó nélkül is megálljon a lábán. Ízelítőnek itt egy részlet, a második ciklusból, a Pázmánd, szőlőhegy című versből:



I.


Hullásomban a tartás. Szárán száradt levél
a szőlőlugasban, a szomszéd présház előtt -
a miénk papos komolysága nem engedte az ilyen
bohókás gesztusokat. Épülnek és lepusztulnak.
Vakolt vályog helyett téglából rakott, vakolt és mészfehér vagy
nyers, úgy hagyott, vagy odáig nyűvődött téglakandikálás.
Csálé vetemedett ablakkeretek, a jancsikályha öblös
hő-leadásától meghajlott recsegő ajtók. Vagy idejekorán mező,
földes bekötőút a helyükön. Csak a pincék kővel rakott
ívéhez nem nyúl, akinek esze van. Házak. Élnek és halnak.
De a föld alatt, mint nem változó tudatalatti, ott bongnak a pincék.
S ha idejekorán beszakítja valamelyik új módit lihegő
Pesti barom, sírhelye jeligéje fölé nemigen lépnek az öregek.


Hullásomban a tartás. Napra tett szőlősorok mentén
dombhátig botlik a káprázó szem. De telek
sarkán a kiázott, csúszó löszszakadék mélyén
nedves levelű páfrányok közt cserkel a darázs.
Nem veri napfény sem, seregélyek zaja fel az ide öntött
hulladék rozsdabarna, vízmosta sírdombjainak csendjét.
Beszakadt kas, bordáját vesztett vízkőtől gyúlatlan
dongák, kiégett falú kályha, cserép, építési törmelék -
ez mind itt termett. Ide messze a falu: alig
veri idáig a hegy a harangszót. Várj. Amíg csak a csikk
belepöckölt vörös íve világol.
A vízmosáson túl,
ahova úgyse mész közel, mert hogy mennél közel,
nem látod a táncot. Soha nem. Csak képelnéd
egy nyári éjszakán a templom tövében terpeszkedő
óvodát, a nyitott ablakot ahova bemászott apád,
"táncolj kecske, ne állj meg
mer' az Isten nem ver meg!
Táncolj, kecske, ne állj meg,
mer' az Isten nem ver meg!"
Szénakazlak suhogó simítása helyett
a szolgálati ágynemű gyűrődését,
"kukorica, csutika,
rázkolódjál, Marika
kati, bati, csutika,
ketten hálunk, Marika."
Egy táncban a tűzben átugorva
a tiltást és káromlást, így megesvén,
hogy gömbölyödött kis pocak a testén,
hárman táncoltunk az esküvőn.
Pocakban én, pirultan két szülőm,
nincs ebben semmi. Így készültem feszt én
és soha, soha, soha meg nem lesném.
Milyen üteme honnan eredeztet,
üteme barnának, kéklő szemezüstnek,
egy örömtől ködlő csillogásban
földre szálló csillagcsillogástan.
Pocakban én, táncolt kettőn a szép jel,
nem éreztük, mi él meg és ki képzel.


A présház éjén apáddal, nagyapáddal szőlőt prédáltok:
a gazdag termés törkölyét, bádoghordók taposott
sötétjébe az elegy éjszakával. Hullásodban
sem maradhatott itt soha egyetlen szem hulladék.




Ez egy nagyon egyszerű kivitelű könyv lesz az előző gazdagság után, illedelmes, első kötet-szerű - kellett ez az ellenpont. Nem jelenti azt: eztán nem izgat a képpel, haikuval verssel, zenével alkotható, kvázi összművészeti komplexek világa, de kellett ez a kontraszt. Majd hírelem, hol tartunk vele...

2018. augusztus 24., péntek

A Delnő fodrászhoz készül

ujjgyakorlat

Andre Kohn képe (többet érdemelne)





Amikor elindultam, nyár volt
vagy hát... inkább még tavasz.
Kicsit nem figyeltem és hajamba
lám, hóka szálakat havaz -

Mennyivel vonzóbb, ugye nőni -
vagy hát... mondjuk: így érni meg.
Kicsit nem figyeltem és lám,
csak eddig értem. Ennyinek.

Tényleg, ez a gyümölcs-dolog...
ahogy lehúzza mag s hús az ágat;
kicsit nem figyeltem. És lám:
másra se jó, csak pálinkának?

Ahogy lehúzza mag s hús az ágat,
bőr dörzsölése, libidó -
lám. Ami hetykén meredt előre
azt most a gravitáció...

Szóval lehúzza. Dékosaras
örömeitek. Mennyire vonzóbb, ugye
a frissen tavaszló kis libák
kis, friss, ágaskodó bögye...

Amikor elindultam, nyár volt
vagy hát... én voltam leginkább a nyár
s most úgy meredjek tükörbe
mintha múlna... na, ne már!

Főzzünk ki mást! Bájitalt a
vénasszonyok lédús nyarára.
Pár hét és szürke ég alatt így
a kutya sem figyel, kegyed, magára...

Egyszóval: őszül? Fodrász, hajfesték,
a hervadást is beárazom -
ez még nem a történet vége.
Nyugi. Még csak az utószezon.






2017. július 3., hétfő

Szünetjel

Kedveseim, eljött a pillanat, mikor minden energiám a készülő kötetre kell csoportosítsam. Úgyhogy megtöröm a reggeli vers-áradást, mert ezeket az ébredésben is legtisztább pillanataimat is oda szánom eztán: a válogatásra és összeállításra. 1700 szövegből kellene kiválasztanom mindazt ami maradék nélkül készen van, ahhoz az ívhez - koncepciónak nem nevezném - amit érzek bennük, mindezt egybe kell szerkeszteni, lesz vele munka elég...

A különböző megosztó felületeken eztán konzervet kaptok reggelire, olyan versezeteket, amelyek nagy valószínűséggel helyet kapnak a kötetben. Nem állítom, hogy ezt a csendet nem töröm meg olykor, ha nagyon kikívánkozik valami - de akkor is ez lesz az 1912 novembere óta működő Irodalmi szabad rablás blog legverstelenebb nyara. Azért a megosztásokon át remélem valamennyire követhető lesz ez a folyamat is - ahogy szembesülök vele, mit és hogyan éreztem fontosnak az utóbbi öt év reggelein. Remélem követhető lesz, avagy teszek róla, hogy az legyen...

Tehát ezt a képet és haiku-párt (a ma reggeli képáradásból egyet, s amit rávetített a figyelem) nem búcsúzóul osztom itt meg veletek:


French women pours a hot cup of tea for a British soldier fighting in Normandy, 1944
(photo: History's Cool Kids)



ilyenkor teázunk -
ebben nem akadályoz
egy kis lövöldözés


*


soha ne becsüld
alá a megtartó
szokások erejét






2014. szeptember 17., szerda

A másnap töredékei





nem boldogul - pedig alapjában
boldog. szóval tud boldogul - azaz
tudja, hogy hívják úgy magukat a
dolgok. szóval tudja a dolgok
boldog nevét. csak a kimondásukhoz
nincs neki szája elég. dolgok boldog
nevében a maga táguló lélegzetét
nem fürdeti. valahogy hiányzik a
boldoguláshoz a meg. hogy valaki
becsomagolja neki szavakba göngyölje
- üvegbe mint gyümölcsöt -
a lélegzetet.


*


nem hirdeti - a májust így, az őszbe
lehet, hogy az emlék is elég
ha szél borzolja pont úgy a fejét
mint mikor egy pillantás legyőzte.

mint mikor a május szembejött
most olyan lassan fordul el az ősz
mint akkor - a gesztus ismerős
a miért nincs, ha van hozzá közöd.

ahogy a május most pont úgy az ősz
fej biccenése.


*


majd a harmadnapon. most másnap
van. még minden reménytelen.
nem boldogul, pedig alapjában
a sejtje szintjén kénytelen.
a sejtje szintjén ott rezeg az ünnep
holnap majd te zárd le
boldogult szemét
üresre és fényesre csiszolt
fény lepte ég.





2014. augusztus 17., vasárnap

2014. május 9., péntek

Eladó jövő




Egyszer csak nincs több eladó jövő.
Nem hitelez az idő se.
Nézed a hideg szavakat ahogy
körberácsoznak a felszólítások.

Elszedik amit magadtól szedtél.
Elszedik, amit másoktól kaptál.
Ott maradsz a szégyeneddel üresen.

Vagy legalábbis valaki ott marad
aki rád emlékeztet. 
Még nincs erőd, hogy vállald vele
az azonosulást.

Még csak a jövő fogyott el.
Ahonnan eddig az éhed
és az álmodásaid finanszíroztad.

Elszedted, amit magadtól szedhettél.
Elszedted, amit másoktól kaphattál.
Szégyeneddel üresen maradtál.

Nézed, ahogy még a hideg szavak
koppanásának magányos
pillanatában sem
éred utol magad.




2014. március 28., péntek

porfényű reggel




a mai reggelt tájsebnek érzem
ez a legtisztább mozdulat
kiradírozom ezt a külszíni fejtést -
csak szavak

olyasmi, amit elégetünk
gyártjuk a hűtést vagy a hőt
viselt bőrünk nem viseli
a mért időt

ó én uram tájsebnek érzem
exhumált reggeli szén
tegnap préselt pora kenődik
fényre egén

kiradírozom ezt a külszíni fejtést -
üledékszagú szavak
helyén az űr - minthogyha nem vagy
ez a legtisztább mozdulat