A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erdős Virág. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erdős Virág. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 26., péntek

Promó-slam






Erdős Virág: ezt is el
                           reci-epigon-slamverzió



van egy ország semmi ágán lógó polgáretető
van egy nyelvi közeg köztér perspektívatemető
van egy tükör rajtam is múlt el se kezdődött sose
van egy múlt és van egy jövő nem áll jól a szeme se

járókelők ábrázatán néma homály (ha) borong
nem látjuk az ábrázatuk, aszfaltig húz le a gond
mind így vagyunk egymás elől elkapkodott tekintet
ki kapja el ha ezt is el kutyaszájból szerinted



(Mondóka ez könnyű szövet, belebújok,
baszki ennek a zsebében tonnasúlyok -
húz le, apám oda ahol csak a morzsát
hóvég-örökbillegteti Magyarország!

Mondókát firkált e módon Pósa bácsi,
érthetően hangzik rajta az, hogy „ácsi!”
Eldekáz a súlyokkal a könnyű forma,
s megérti az is, aki csak szótagolva -

slamen meg úgy hallgatja az értelmiség,
mint a misét…)



ki viszi át a folyót is egyik bérlő másik kódis
kinek jusson mér’ is jutna tegnap sütött száraz bukta
ki vágyja a sorsa végét ki bambuljon este tévét
kinek jusson teli gyomor kinek hétköznapi horror

mindennapi vergődés és kitessékelt érdeklődés
pí-vízzel meg fényevéssel érjük be az ittlevéssel
parizert papírról állva multiban multit zabálva
ki ne legyen mi közülünk hat anyja van úgyis árva



(Plebejus egy költészet ez,
kell hozzá a decibel,
tele van a hócipője
a sok nyertes gecivel;

hatást akar, nem ötöl
mégse munkásvasököl
rímes esti-iskola,
azt akarja: nézz oda.

ne kapd el a fejed se, ha nem tetszik a bűze se
ennek a szép új világnak te is csak a férgese -
út szélén az eltaposott csikkéletek szívása
sárral fröcskölt le se szarás ne menjen át rúgásba!

Plebejus egy költészet ez,
neked szól hát értsed,
hogy melletted az a másik
feje-búbig miért seb

Hatást akar nem hatol
szóról szóra zakatol
rímes esti-iskola
csak azt akarja, nézz oda...)



szóljatok légyszi a ravaszul rászedett vérnek
emberbőr bujtatja kilóg a nagy lompos eszme
alóla borul ki bilibe csomagolt érdek
éltetjük áltatjuk kinyírjuk kibírjuk ezt se

szóljatok légyszi hogy elég az elégajóból
mondani kevés de mondani kell ha a tett
én vétkem én vétkem nem elég elég a szóból
milyen jó hogy épp nem sérti a törvényeket




(Mer’ nem kell keresni se
a téma itt utcán hever –
itt egy húgyfolt, egy kis szar ott
minden sarok Viharsarok
avagy csaknem. Mert a föle
mindezt másképp műveli
de azt írja szabadversbe
másik költő: Térey.)




ne lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni
akiért egy isten fia hagyta magát kiszegezni
nem nyújtani kezet se (mer' koszos lesz a mandzsetta)
annak aki hozzánk képest (nem a javát) megette

férfimunka lányöröm legszebb vers a káröröm
mit érdekel a más baja van kenyerem van söröm
észrevétlen húznak el a talp alatt a miértek
úgy remélem nem kell több szó - ennyiből is megérted.




(Erdős Virág: Ezt is el.
Kussolni kell?
Mondani kell!)




2013. június 26., szerda

Verslevél Erdős Virágnak






Erdős Virág: ezt is el
                              recenziós epigonvers

van egy ország semmi ágán lógó polgáretető
van egy nyelvi közeg köztér perspektívatemető
van egy tükör rajtam is múlt el se kezdődött sose
van egy múlt és van egy jövő nem áll jól a szeme se

járókelők ábrázatán néma homály (ha) borong
nem látjuk az ábrázatuk, aszfaltig húz le a gond
mind így vagyunk egymás elől elkapkodott tekintet
ki kapja el ha ezt is el kutyaszájból szerinted

(Mondókát firkált e módon Pósa bácsi,
érthetően hangzik rajta az, hogy „ácsi!”
Eldekáz a súlyokkal a könnyű forma,
s megérti az is, aki csak szótagolva –
slamen meg úgy hallgatja az értelmiség,
mint a misét…)

ki viszi át a folyót is egyik bérlő másik kódis
kinek jusson mér’ is jutna tegnap sütött száraz bukta
ki vágyja a hókuszpókuszt ki bambuljon este Fókuszt
kinek jusson teli gyomor kinek hétköznapi horror

mindennapi vergődés és kitessékelt érdeklődés
pí-vízzel meg fényevéssel érjük be az ittlevéssel
parizert papírról állva multiban multit zabálva
ki ne legyen mi közülünk hat anyja van úgyis árva

(Plebejus egy költészet ez,
kell hozzá a decibel,
tele van a hócipője
a sok nyertes gecivel;

hatást akar, nem ötöl
mégse munkásvasököl
rímes estiiskola,
azt akarja: nézz oda.)

szóljatok légyszi a ravaszul rászedett vérnek
emberbőr bujtatja kilóg a nagy lompos eszme
alóla borul ki bilibe csomagolt érdek
éltetjük áltatjuk kinyírjuk kibírjuk ezt se

szóljatok légyszi hogy elég az elégajóból
mondani kevés de mondani kell ha a tett
én vétkem én vétkem nem elég elég a szóból
milyen jó hogy épp nem sérti a törvényeket

(Mer’ nem kell keresni se
a téma itt utcán hever –
itt egy húgyfolt, egy kis szar ott
minden sarok Viharsarok
avagy csaknem. Mert a föle
mindezt másképp műveli
de azt írja szabadversbe
Térey.)

ne lehessen kapásból és szemtől szembe letegezni
akiért egy isten fia hagyta magát kiszegezni
nem nyújtani kezet se (mert koszos lesz a mandzsetta)
annak aki hozzánk képest nem a javát megette

férfimunka lányöröm legszebb vers a káröröm
mit érdekel a más baja van kenyerem van söröm
észrevétlen zúznak el a lábunk közt a század ás
úgy remélem érdemes ha lázadsz - már ha lázadás

(Erdős Virág: ezt is el,
mondani kell.)



2013. január 2., szerda

Párbeszéd hogy mi legyen



Erdős Virág:  
Na most akkor


mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki legeljen penne ágyon rozmaringos mellfilét, ki pecázza kukából a halolajos kiflijét, kinek legyen friss levegőn tartózkodni ideje, kinek teljen karcinogén cuccokkal a tüdeje, ki rágja a Cafe Picard mascarponés pitéjét, ki mossa a Szentiványi nagyságosék bidéjét, kinek kelljen éjjel-nappal folyton-folyvást igyekezni, kit lehessen kapásból és szemtől-szembe letegezni, ki ne jusson ötről hatra, kinek fussa futópadra, Pulára meg Balira, kit vegyenek palira, kinek legyen hobbija a népi magyar hagyomány, kinek jusson másfél bála angol-pólya adomány, kinek bocskor, rámás csizma, cifra mente, kacagány, kinek jusson, mér' is jutna, szar se jusson, ha cigány, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki rakja ki carrarai márvánnyal a klotyóját, kinek pakoltassák ki a pénztárnál a motyóját, ki zúzzon ki Rómába, hogy láthassa a piétát, ki nyomassa ezerrel a déligyümölcs-diétát, ki merengjen el egy régi, feudális szokáson, kit érjenek kapitális tévedésből lopáson, kinek legyen ad abszurdum reklamálni mersze, ki merjen a jogaiért kiállni, na persze, kinek legyen dilije a kuszkusz meg a falafel, ki próbálja nem feladni, végül mégis adja fel, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki költözzön proli szagtól fuldokolva Budára, ki költse egy komplett pesti panel árát dudára, ki ápolja klinikán az egészséges körmét, ki válasszon rövid utat, ki pedig a görbét, ki lásson a Hun West Travel irodával világot, ki álmodjon zöld fű közé piros, fehér virágot, ki ültessen minden kerti törpe mellé tuját is, ki adja az ártatlant, de hogyha kell, a buját is, ki rendeljen ülőbútort magának a neten, kik lakjanak egyetlenegy félszobába' heten, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki utazzon még a világ végére is kocsival, ki tudjon le minden bajt egy odavetett bocsival, ki vegye a nyakába egy papucsér' a plázát, kinek vigye el a bank a vakolatlan házát, kinek legyen párnája a hugyos-sáros aszfalt, ki foglaljon négy személyre, ablak mellé asztalt, kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, kinek kelljen beszerezni tüdőszűrő-leletet, ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, ki keljen ki magából egy utastársa testszagától, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki járkáljon házastársi javallatra botoxra, kit vigyenek akarata ellenére detoxra, kinek kelljen másnap délig étlen-szomjan kibírni, kit lenne szép most azonnal puszta kézzel kinyírni, kinek hozzon télapócska sárgarézzel teli zsákot, ki hordja ki lábon hol a tüdőgyuszit, hol a rákot, kinek legyen igénye a könyvre meg a mozira, ki próbáljon belógni egy kulturáltabb slozira, kinek kelljen nap mint nap a Vágóhídig bliccelni, kinek legyen -- láthatólag -- kedve most is viccelni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen névre szóló szekrénye a Gelázsban, ki aludjon álmában egy jó kis fűtött garázsban, ki nevezze komenista fertőnek a Dagályt, kinek sértsen már a puszta létezése szabályt, ki akarja hóban-fagyban kivárni a sorát, kinek kelljen tele szájjal dicsérni a borát, ki hurcolja fel-alá az interspáros batyuját, ki átkozza el a saját sose látott anyuját, ki feküdjön hol itt, hol ott, mint a kilőtt állat, ki rándítson haladtában szemlesütve vállat, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, ki csinálja új kecóját trendire és takarosra, ki próbáljon mindenáron bejutni a fapadosra, ki locsoljon François Voyer konyakot a kivire, ki gondoljon tehetetlen haraggal a gyivire, ki tegye le egyik percről másikra a piát, ki próbálja kivenni a lelencből a fiát, ki lomizzon kisbiciklit, dínókat meg törpöket, ki ugassa le az undok, játszótéri kölköket, ki lássa a sajátját a más ölében csicsikálni, ki próbálja magát minden karácsonykor kicsinálni, na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátra-terenyén, Békésbe' és Hevesbe', s ki menjen a levesbe.


shizoo:
Közös

Ott a vibráló jelhalomban
 a jól öltözött vélemény
a nézetképen éppen árnyal
árnyalja hogy ki szegény.

Megint majdnem sikerül
a fullasztásig hiteles kép
kijelzőről szembe dereng
távoli a hitelesség.

Biztonságosra falazott
közömbösségbe néz a kép be
otthonos bár hitelbe épült
hessegetett jövőtlenségbe.

Ahonnan a külterekbe
csak úgy hatol akár az állat
ösvényeket szimatol
a gyávaság itt önmagának.

Szemkontaktus-hiányos úton
reklámszünetben láda zötyköl
egy se látszik ráaggatott
fülbe-bizbasz eszközöktől.

Megint egy nap hitelesség 
posztol ráír mémet ír át
hasonszőrű távollakók
egymást leső kicsi csírák.

A vibráló jelhalomban
jelel a szomszéd testszaga
sors élet álom nem közös
a közös a ne nézz oda.