Várostükör (10.)

így állsz pont jól pont jól így zárva az ég
a határtalan a legszebb ornamentikájú rács
a végtelenre nyíló ablakon esd ki magad
ahogy a legszebb labirintus mindig a sivatag:
akármerre indulhatsz, úgysem jutsz sehova
a határtalan a legszebb simogass-önpusztítás

így állsz légzésed rácsaivá merevülnek a tükrök
ablakokon beragyog rabságod mintázó vetülése
nem látsz ki anyaggal anyagból látsz soha mégse
fejjel lefelé lélegzel tanulod a mégis a trükköt -

a határtalan a legszebb ornamentikájú rács
így állsz pont jól fejjel lefelé észlel sehova
a határtalan a legszebb simogass-önpusztítás
a végtelenre nyíló ablakon esd ki magad
akár ahogy a legszebb labirintus a sivatag
ma akár indulhatsz, úgysem úgyis jutsz el oda

Várostükör (8.)

kép: Pereszlényi Erika

Téglát rakott téglára
fényt rakott a képzelet
rakott a fénynek otthont
lakott a fénynek.

Téglája sárga bronz arany
lakik a fény benn boldogan
ott benn lakik a fény
a titok tényleg.

Téglát és ahány táj
annyi forma -
Csúcsán toronynak fényből
máshol kék az orma -
Vagy barna kőből tör
a rőt cseréptető föl -

Fedetlen lopja ki helyét
felette csak a magas ég -
a kőkör.



Téglát lakott téglára
képzelt lényt lakott
a fény az otthon képzelt
képzelt otthon-lényeg.

Tégláján jársz az égetett
téglán hidal gerendád éj-eged,
dicsőséged a fénynek
ékelt otthon tényleg.

Megállsz előtte
égbe fejjel lógó árnyalak.
A fénybe sírt igével
hajnalt igyekvő árnyalat-
eged ki-tudja-változat
fénytócsa láb alatt.

Téglát rakott téglára
fényt lakott a képzelet -

míg végül téglaég
és fény elég és
ég veled.