 |
| Jacek Yerka, Disaster, 1990 (acrylic on canvas, 81.3 cm x 90 cm) |
És akkoron hah, nem marad, csak egy csapás,
midőn lenő az elfogódott égi mennyezet -
és elsétál az elakadt, hah, balra el;
akad, kit az élőben adott sem érdekel,
pulóverminta módra fond magadra két kezed,
hogy erről sem, hogy erről sem, hogy erről sem tehet,
hisz akkoron már nem marad, csak egy csapás.
És akkoron már minden látás látomás,
midőn benő a buksi lágya - jaj de kár,
hogy féreg-késő tenni bármit akkor, ott;
és kapkodás és jajgatás és felhánytorgatott -
záróra van, mióta már - az ég bezár,
egy lassú vég, egy lassú vég, bezárt a láthatár,
hisz akkoron már nem marad, csak egy csapás.
*
Valami hallatlan nyugalommal nézzük a világvégét,
élőben adják.
A közvetítőkocsiból csak a sellő háta látszik,
a szenzáció, hogy van, eltörpül a
hullám mellett, amit civilizációnk
elnyelésének fenyegetésével vádolunk.
Csigalassúsággal halad gyönyörű favellánk
irányába. Tudjuk, hogy egyszer ideér.
Addig szülünk, születünk, halunk, temetünk.
Szabályaink elsüllyednek a haragos
zöld tajték elől - szégyenükben?
Tökmindegy. Építsünk még egy
elsodorandó szóhidat.
*
Ezt az előadást is
szépen elunta
a közönsége.
Nem látja szinte
senki, ahogy vetésünk
végül beérik.
Látomás-színház,
az ébredés szemernyi
esélye nélkül.
*
Brokkolierdőt nevel egy tisztább időnek a minket elmosó hullám.
Amíg ideér, addig a fekete ablakok csukott szemében üldögélünk.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
