Megörökített idő III.

Jász Attila

behunyt szemmel
(ANDREJ RUBLJOV. 1966)

repülés
Ha nagyon akar az ember. Tényleg tud
repülni. Ha nagyon akar. Akár. Nézheti

a világot felülről. Folyókat. Mezőket.
Dombtetőn templomot. Napfény széttört

tükörszilánkjait a vízen. Hangyaembereket
levéltutajon. Sajnos nem ez a természetes

állapota. Ezért lezuhan folyton. És ebben semmi
szimbolikusság nincs. Angyal akartál lenni.

                                                   (nem angyal akartál. lenni vagy

                                                   repülni. emberi teljesed emelve

                                                   akartál. hiszen egy részed folyton 

                                                   repül. tudod. szentségtörés fel

                                                   fény lakába cipelned a húst. a vízen

                                                   bukásod tükre fodrozódik. hited szerint

                                                   a felemelkedésed pillanatától zuhansz.

                                                   rálátni cseréptörés. elkárhozol.)

fácska
Ezt a nyírfácskát eddig észre se vetted.
Naponta mentél el mellette. De most
itt kell hagynod. Nem látod többet. Milyen

gyönyörűnek tűnik. Annak repül majd
neki az az őrült paraszt. Szárnyát és kezét
törve a templomtoronyból. Alatta hal meg.

                                                   (nem hiszem el, hogy csak egy halál van.

                                                   naponta elmentem mellette. de most

                                                   és tegnap előtt is. és holnap után is

                                                   hullanak rólam a levelek. az angyal

                                                   érkezése letöri a felnyúló ágakat. nehéz

                                                   ősz jön. belelátok az időbe. ha meghalok.)
valami
Mi hiányzik még? Félelem és hit
kölcsönös hullámverése? Ami

talán a lélek legmélyéből fakad.
A lehető legközvetlenebb módon?

Ki tudja. Valami fontos hiányzik
még a képeidből. Valami nagyon.

                                                   (mi hiányzik? egy alkotói attitűd

                                                   kamaszkorát élem. tetszelegve

                                                   hitben és félelemben. miért, uram?

                                                   miért érdemes? miért szakítsam lelkem

                                                   legmélyéből az arcod? akár öntudatlan

                                                   vizek - csak tükrözöm a tekinteted.)
lombsátor
Sáros szántóföld közepén magányos
és haszontalan öreg fa. Keménylevelű
fényes lombsátra menedéket nyújt
az esőben. A vándorszerzeteseknek.

                                                      (ijesztő, ha az

                                                      árulásból csak a vén

                                                      hársra emlékszel) 

eredeti
Elhatároztad rég. Csak azt fogod megfesteni.
Amit tényleg látsz. Amit átéltél. Nem másolsz
más ikonfestők munkáiból. Emberarcú Krisztust

szeretnél. Fáradt napfény áraszt el kihalt mezőket.
Ökörnyál úszik. Fennakad levéltelen bokrokon.
Pókhálósan töredezik a nyugodt ikonarc.

                                                      (az eredeti örök. minden belőle tükröződik.

                                                      amit látsz, amit átéltél az ő tükörképe.

                                                      nem másolsz. keresel. a legfinomabb utat.

                                                      vissza. hozzá. aki tökéletességében egy ember

                                                      arcát viselte. napfényes arca mezők fűtengere.

                                                      ecsetszál-járt út. őt árasztod újra. árasztanád.)
esőszál
Esőszálak lógnak. Sűrűn. Ez is lehetne egy történet.
Tűnődve bámulsz át a szürkés-homályos fátylon.
Nem emlékszel fontosnak tűnő dolgokra.

A zápor hólyagosra veri a pocsolyákat.
Portalanítja. Fényesre törölgeti a leveleket.
Szálazódás. Szálazódás mindenfelé.

                                                       (urunk könnye a valódi történet. lemosdat.

                                                       ha elhiszed. ha a sokasodó miértek szürkés

                                                       homályos fátyla nem takarja el.

                                                        könnye áztatja a lelógó levelek életre alázott

                                                        habitusát. a szemed előtt szálazódó időben

                                                        csak a miértjeid nem mosódnak el.)

görög
Esik a hó Moszkva külvárosában. Hideg van.
Szerzetesek bukkannak elő egy mellékutcából.

Hogyan tud annyi ember előtt festeni a Görög?
Hogyan tud festeni. Miközben bámulják?

Mindjárt itt a templom. Egyenesen fára fest.
Szinte hihetetlen. És. Hogy milyen gyorsan.

                                                        (akárhol. nem vonja el a figyelmétől

                                                        semmi. isten előtt. belátva kudarcát.

                                                        a dicsőségét nála teljesebben senki - 

                                                        de ez a templom egyik arca. én látom

                                                        hogyan festi a kegyetlenségét.

                                                        aranyfényben ég. és milyen gyorsan...)

út
Mint mindig. Nehéz és hosszú. A láthatóból a lát-
hatatlanba vezető út. Egy bomló szürkegém tolla-
zata. Mindent el kell felejteni. Hogy festeni tudjál?
Nehéz lenne erre hosszan válaszolni. Mint mindig.

                                                         (a hallgatás. nehéz és hosszú. belátni az út

                                                         egész hosszát. ő nem tudja a kegyelmet festeni

                                                         én a dicsőséget nem. mert megaláz minden

                                                         bomlás. miféle dicsőség jut nekem belőled?)
madárfészek
Hófújta mezők az út mellett. Meztelen
sövények szegélyezik. Csupasz ágkezek
merednek ki itt-ott a földből. Közel a
kolostor. Sötét falai világítanak a hóban.

                                                          (a fényed elfelejtett útjain siklik

                                                           a szemem. hólepte ragyogásban

                                                           feltárul érett mosolyod. aki él

                                                           a kebleden alszik. én ébren vagyok. uram.)

pocsolyatükör
Mély tócsa tükrén a fák közt két molnárka
szalad. Kerülgetik a leveleket. Meg-megállnak.

Kitartóan sodorja őket a szél a pocsolya tükrén.
A fák koronájának tükörképén nyomot hagynak.

Karcolatot. A vizes homokon barázdabillegető
tollászkodik. Drótszerű nyomokat hagy maga

után. Faroktollai lesodornak néhány pitypang-
pelyhet. Miközben a kis ejtőernyőket csodálja.

Váratlanul a tócsa felé is tesz egy mozdulatot.
Csőrével felcsippenti az egyik molnárkát.

A lombok sejtelmes rajzolatán koncentrikus
köröcskék. Elsimulnál végre már te is.

                                                           (ágak közt két poszáta mintha táncban

                                                           lomb között kisarjadó vidám kéj

                                                           lekötözött éhed holdudvarában

                                                           tüzekre gyúl tavaszlik szentivánéj

                                                           miközben sejlő emlőit csodálod

                                                           vadul merengő, bimbain az éhét

                                                           vérbő ölekké tágul a világod

                                                           valóra tágulsz, a világba végképp

                                                           míg öntudatlan robban szégyened ki

                                                           míg öntudatlan lélegző öröklét

                                                           kiszabadulsz világba szédelegni -

                                                           rajzolgatod koncentrikus köröcskéd)
páfrányok
Sűrű páfrányok között fekszel. Onnan figyeled
a fény dárdáit. Lassan csapódnak be a párás fél-
homályban a levelek rései közé. Szemeden
keresztül vak szívedbe. Szerzetes akartál lenni.

                                                            (festő akartál. lettél. ma ezzel jár. csuhát

                                                            habitust ölt. ki alkotni akarna. levélhomályban

                                                            megragadni a fény dárdáit és visszahajítani az ég 

                                                            vak szívébe. mert azt akarod. nézzen tükörbe.)

fenyő
A térdig érő hóban egy vékony fenyőtörzs
dől lassan. Halkan reccsen. Álomszerűen
mozog a levegőben. Szinte pillanatonként
látni a fát. Miközben melléd zuhan éppen.

lélek
Lékek a folyó jegén a kolostor falai alatt.
A szerzetesek ott mosnak. Kihalászol egy
darab jeget. Tenyeredben szorítod. Amíg
el nem tűnik. Egy hónapig nem akarsz

ecsethez nyúlni. Túl sokat nézted a fél-
kész ikont. Nem látod már a színeket.
Szádba veszel inkább egy darab jeget.
Sokáig nem olvad még el. Túl sokáig.

kutya
Egy sovány kutya tántorog nyakán kötéllel
a kásás hóban. A kötél foszladozó végét hosszan
húzza. Vonszolja maga után. Hiába kergeted el.
Árnyékod követ. Fehér. Ismeretlen sötéteken át.

                                                            (miért, uram, miért? a mesteri tehetség

                                                            teljességében ugyanaz megállni, mint

                                                            a nem teljes tehetség zsákutcájában. 

                                                            agyonvert hűségem nem követ tovább -

                                                            hogy higgyek benned, amikor minden

                                                            elolvad, amit markolnék belőled?

                                                            ha a hajlékomba jössz, a számba veszlek

                                                            és meggyógyul az én lelkem.)

festék
Nem tudsz válaszolni a tanítványok kérdésére.
Festékes kezed a patakban mosod. A színek
szálanként oldódnak a vízben. Hosszúkás levelű

vízinövények lebegése a víz színén. Talán inkább
homokkal kellene dörzsölni. Így nem fog lejönni
a festék. Szinte túl kínosan vigyázol a tisztaságra.

                                                             (ne érjen hozzám

                                                             világod - ilyen mocskos

                                                             vagy? akkor te sem)
látomás
Kovácsoltvas szögekkel verik át tenyerét. A vér
lecsorog a frissen vágott nyírfakeresztről a hóra.

A domb fele átitatódott már. Akár egy Nádor
Tibor-festmény. Sötét folt terjed szét a szántó-

földeken. A távoli tömeg elégedett. Alig érthető
mormolása hallatszik: „Megfeszítettük megint!”

gyerek
A fűben fekszik. Lombszűrőn át kémleli az eget.
Szeme előtt fűszálak rezegnek. Behunyt szemmel
is látja. Amikor kinyitja, két szerzetes áll előtte.

megváltó
Belemarkol a friss hóba és mohón a szájába
tömi. Égerfák meztelen ágai között elhagyott
csókafészkek feketéllnek. Mindenki térdre
ereszkedik előtte a hóban. Belemarkolnak ők is.

                                                             (hozzád akarok érni, hogy lemossalak. 

                                                             bennünk merítkezel. testünk a tested.

                                                             viszünk kettős kötés igéjét a salak

                                                             amíg viszed helyettünk a keresztet

                                                             kit évről évre vajúdó anya szül

                                                             az évről évre értünk megfeszül -

                                                             véred hulljon a mi fejünkre. kárhozat.

                                                             kémlelt egek lombszűrője hulljon.

                                                             ragyogjon vakságig bűnünk és áldozat

                                                             voltod érettünk idén is kimúljon.)
utolsó ítélet
Nem fested meg. Nem akarod ijesztgetni
a hívőket. Nem tudod, miért. De mégsem.

A festésre kész fehér vakolaton idegesen szánt
végig sáros tenyered. Ez az alap. A testek

felülete. Ösvény a szikkadt és forró mezőn át.
Majd esőszálak verik el a port. A templom lépcsőjét.

Ha mégis megfested, csak az öröm ünnepe lehet.
Nem a büntetésé. Sugárzó arcú nőket és asszonyokat

képzelsz a falakra. Hogy még az üszkös és meg-
taposott ikonokról is derűs angyaltrombita szóljon.

                                                            (nem festem meg. mert nem hiszek benne.

                                                            mi ítélünk. csak mi ítélkezünk.

                                                            tejfehér falára nem tudást és

                                                            nem hitet festenék - csak újabb kulisszát.

                                                            eső veri a hazugságaink. csak az elázó

                                                            sáros tenyérnyom...

vakok
Szemük helyén fekete seb. Foszlott fehér ingük
csupa vér. Összekapaszkodnak. Kopogtatnak
a fehér nyírfatörzseken. Fél életedet vakon
élted le. Soha többé nem akarsz félni. Soha
többé nem akarsz festeni. Soha többé. Soha.

                                                                               ...emlékezik a vakuló egekre.)
némaság
Kutya jelzi a lovasok jöttét a folyóparton.
A gázló mellett egy tatár lovas beledől a vízbe.
Egy menekülő ló lezuhan a falépcső tetejéről.
Megölsz egy katonát. Hogy megments egy

bolond lányt. Aztán évtizedekig hallgatsz.
Mintha attól megoldódna bármi is.
Nem tudsz jobbat. Nem tudtál
eléggé vigyázni tisztaságodra.

                                                            (nem volt tisztaságom. már. akár ölhettem is.

                                                            szerethettem. hit nélkül mint az állatok

                                                            növekedésben és sorvadásban. csak megtörtént.

                                                            odakint. a rajza készen volt bennem.

                                                            miért, uram? nem jött válasz az óta sem.

                                                            ezt a kérdést többé nem teszem fel.

                                                            árnyékok partján kanyargó úton

                                                            nyomunk akár az örökös havivérzés.)

templom
A halott Feofán jelenik meg a leégetett templomban.
Égő ikonjaidat dicséri. Nyitott ablakaidat a végtelenre.

Hullni kezd a hó. Nincs is annál szörnyűbb. Mondod neki.
Amikor a templomban hullni kezd a hó. Egyenesen az

üszkös és vértől iszamós kőpadlóra. Csak egyetlen magya-
rázat van rá. Befalazták ablakaidat. Akaratod ellenére.

bűn
A legnagyobb bűn nem festeni. Tisztulni kell.
Vállalni elhívottságodat. Szenvedni a világ
bűneitől. Nem festhetsz árnyékot az ikonokra.

Hosszan füstölög a nedvesen égetett avar.
Hajnali ködök ülnek a csupasz bokrok felett.
Sokáig látszik még levelek izzó erezete.

                                                       (ítéleted megítélték. tűzzel, ahogy ígéretett.

                                                       nincs emléke. nincs értéke. kinek tennél ígéretet?

                                                       halott apa a hulló hóban. halott isten omló háza

                                                       testünk a lélek temploma. és romja, ha elfogy láza.

                                                       üszke bekormoz. holt álmaimnál melegszik a lábam.

                                                       sötétben iszamós a tűz. alvadt vér. holt artériában.

                                                       a legnagyobb bűn az árulás. ha nem

                                                       vagy önmagad. bárminek látszol

                                                       mindegy, hogyha nem -

                                                       miért nem vagy? miért nem jelen

                                                       vagy önmagad? szemernyi tisztaságból

                                                       gyúrt énegyistenem?)

harangnyelv
A harangöntés titka nem örökölhető. Mindig mindent
újra és elölről kell kezdeni. Nincs értelme különben
az elszántságnak. Szúette és repedezett ikonarcnak.
Kipányvázott lovak állnak a parton mozdulatlanul

a hajnali esőtől csatakos fűben. Hatalmas pocsolyák
dadognak bugyborékolva. Magányos fácska fázik.
Szürke és sárszínű minden. A világ mégis színesedik
fekete-fehér álmok által. Ember akartál maradni.

                                          (tegyem fel. magam. a harangöntés titka a hogyan érdemes.

                                          nem válaszolni a kételyt, hanem elhajítani. ez a hit.

                                          az elhajított kétely repülése. meg tudom csinálni. mindenből

                                          a legjobbat adom. magamból mindent. mikor kiürültem:

                                          ott zeng a harangban a lelkem. a titok a "hogyan". teljes

                                          szívvel. nem dolgod, hogy ítélj, nem dolgod, hogy értsd,

                                          nem dolgod, hogy kitaláld a játékszabályokat, hogy

                                          cseréptörést kiabálj. ember akarok maradni. hát az maradok.

                                          *

                                           repülnöm szívvel. ólomba súlyosulva.

                                           agyagból és aranyból. ecsettel és izzó fémmel.

                                           kiégetem belőlünk a salakkal az imádságot:

                                           "szívem zsong a szép szavaktól

                                           művemet a királynak mondom el

                                           nyelvem gyors, mint az írnok tolla:

                                           éljetek. teljesen és szabadon. 

                                           ajkatokon az isten mosolyog".

                                            

                                            freskóim pusztuló templom falán -

                                           esőpászmák mossák a színeket.

                                           a szemünk láttára semmisül.

                                           a porból való porrá lesz.

                                           eső verte lovak állnak

                                           szabadon a réten.

                                           nem a tárgy a lényeg, hanem a mozdulat:

                                           ahogy sörényedről a vizet lerázva

                                           állod a szíveden túl csorduló

                                           időt.

inspiráció: http://www.muut.hu/korabbilapszamok/037/jasz.html

tovább-gondolni való: http://konyvvizsgalok.blogspot.hu/2012/12/andrej-tarkovszij-andrej-rubljov.html

Megörökített idő II.

                                                  (zárójeles vita időről és szenvedélyről)

Jász Attila:
tarkovszkivágások V. 

(SZTALKER, 1979)

„SZTAVROGIN – …A Jelenésekben az angyal megesküszik, hogy idő többé nem lészen.

KIRILLOV – Ez ott nagyon találó; világos és pontos. Amikor az ember mindenestül eléri a boldogságot, akkor idő többet nem lészen, mert nem lesz rá szükség. Nagyon találó gondolat.

SZTAVROGIN – Hát hová dugják?

KIRILLOV – Nem dugják sehová. Az idő nem tárgy, hanem fogalom. Kialszik a tudatban.”

(Dosztojevszkij: Ördögök)

bárpult

egy lepusztult, kültelki bár leginkább arra

ad lehetőséget, hogy a főcímek észrevétlenül

fussanak rajta át. hajnali szürke hóesésből

lehessen belépni. észrevétlenül. üres, kihalt.

a pult mögött ásító pincér sincsen ott, csak

látszik. neoncsövek vibrálnak. valahogy így.

                                      (a reménytelenség öreg. a lepusztultság is öreg.
                                      a főcím. a hangolás alá rendelt kötelező penzum.
                                        

                                      a komponista téged hangol. te leszel a hangszere.
                                      a látvány rajtad játszik. ha nem érintett volna meg

                                      akkor hallgatnál. mint ahogy a szégyen hallgat
                                      a bárpult felett falakba ivódó füstben. öregen.)

házfalak

téli hajnal, hideg lakás. résnyire nyitott

ablak. vaságy. fekete-fehér valóság. leg-

feljebb koszszínű. szomorú vagy, mivel

a korábbi felvételek tönkrementek.

omlik a vakolat. annál jobb, jössz rá később,

hiszen alapvetően át kell hangolni az egész

filmet. fekete, kormos falak. hidegen sütnek.

alakul, tisztul a látvány. a látszat ellenére.

                                      (a kocsma és a lakás kietlensége a kívüliségé.
                                      pillanat szülte döntés? a látvány értelme a fejben
                                      akár tizedszerre is. az imával az ember nem
                                      kísérletezik. tudja. csak el kell mondani.

                                      ha indulót harsogva tizedszerre ég el a kópia
                                      a gyanútlan szem tizenegyedjére is ugyanazt
                                      a finomuló különbséget látná. apró hangsúlyok
                                      eltolódását. amilyen a tovább omló vakolat.)

őrtorony

megáll a terepjáró, várakozik. a fél-

homályban nedves bokrok sötétlenek.

csöpög a köd. folyik. arra figyelsz,

ahol a mellékutca végén esőtől csillog

a töredezett aszfalt. oda kellene jutni.

hirtelen gázt adsz, szád sarkában

kialudt csikk remeg. a fényszórók

visszfényében időnként becsillan

szomszédod szemüvege. lekapcsolt

fényszóróval haladsz, lehajtasz a mellék-

útról. az árokba, a bokrok közé. majd

vissza. aztán elhalkul a motor. ülsz csak.

                                      (a vasút nyomán. a sínen. a - mit hoz és
                                      mit visz - vonat nyomán. a golyózáporban.
                                      a tudják, hogy bejutottunk gondolatában.
                                      adrenalin lüktet. a kietlenség utolsó csókja.

                                      az izgalom. el kell veszítened. úgy kell
                                      elveszítened, mint a visszafordulás esélyét
                                      a vonat nyomán. a vasúti kapun át - 
                                      nem nézel vissza. a motort leállítod.

                                      ülsz csak. amíg elveszíted az akcióhőst.
                                      a melletted szorongó rögeszme és a hátul
                                      nyirkát itató kétségbeesés nem tudja még,
                                      de innen csak előre van. Befelé.)                      

hajtányhang

kivilágítatlan alagút, zseblámpa bizony-

talan fénye imbolyog. csillog a sínpár,

hajnali homályban hajtány bújik meg

a sáros ponyvák alatt. kék szikrák

pattognak, beindul halkan. zümmög.

                                      (ismerős ritmika. hajtány csettegése
                                      idegen visszhangban. szavad elakasztón. 

                                      úton, mozdulatlan. pályájára kötve.
                                      hajnali homályból. párából bomló táj.

                                      nincs hangod az úthoz. megtöretlen, amíg
                                      meg nem érkezik. érkeznek a színek.) 

sínek mellett

a táj nyugodt és elhagyatott a sínek

mellett. egyre nehezebb csendben lenni.

a sárbarna szűrő színesre vált. megérkeztél,

otthon vagy. a zóna istenéhez imádkozol,

belefekszel a derékig érő, sűrű növényzetbe.

virágok nyílnak a télben, illatanyag nélkül.

                                      (ez itt a nyugalom nehézkedése.
                                      megérkeztél. erre van szavad: az otthon.
                                      egy vagy. kétely nélkül. megérkeztél haza.

                                      az áldásban. a fűben hanyatt.
                                      léted egyetlen vágya sem hiányzik.
                                      az élet nem. talán az élet illata.)

kisfa

durván öt méterről a kis fa megmozdítható.

egy földből kilógó kötélvéget rángatsz. a fa-

csemete minden húzásra fájdalmasan rándul

össze. nem szabadna hozzányúlni semmihez.

alázat és engesztelés. ha mégis megrángattad,

öntsd a fűbe félretett pálinkádat. üvegét állítsd

egy kőre emlékműként. egyenesen nem lehet

bejutni a kívánságszobába. kerülni kell. mindig.

                                        (nekik hajítod. a két nem idevalónak
                                        az ösvényt. nekik nyúlsz a tájhoz. sebeit
                                        nekik mutatod. a hosszabb út is lehet
                                        halálos, csak azon ritkábban járnak.
                                        az utazást a kívánságok vezetik. nem te: 
                                        a vezető. neked teljesült, hiszen itt lehetsz.
                                        benned lakik a szoba. ahogy a tájban.
                                        az megy elöl, aki nem ismeri az utat.)

tankcsapda

akkoriban még kisfiú voltál. láttad, hogyan

rakodták le őket a régi állomáson. akkor még

mindenki azt hitte, hogy. idehozták ezeket

a tankokat. valami készül. azóta itt vannak.

oldalra dőlve, hámló lánctalpakkal. az emberek

még benne ülnek. nem mennek már sehova.

                                         (halottak, szolid diszkrécióval közelítő
                                         képen. "azonnal csapatokat küldtünk
                                         
                                         de nem tértek vissza". azóta is ott 
                                         bolyonganak félelmeik idegpályáin.

                                         ezért kell levetni az adrenalint. az vagy
                                         akit ide hozol. és úgy ragadsz. önmagadba.)

csendhang

robbanásként csobban a víz. mozdulat-

lanul állsz. gyenge szellőben fák, bokrok

hajladoznak. minden változik, folyton.

fénylik a nap szelíden. nincsenek zajok.

se madarak, se bogárzümmögés. se virág-

illat. még senki nem tudott ugyanarra

visszamenni. lábad között száraz fű zizeg.

még senki nem tudott ugyanarra vissza-

gondolni. emlékezni. vissza. bármire.

                                          (nekik minden. te magadban hordod.
                                          de velük vándorolsz és általuk. sorsuk 
                                          közösségét vállalod. nincsenek zajok és
                                          senki nem tudott még ugyanarra menni.
                                          te sem. vigyázz a zümmögésre, jelbeszéd.
                                          akár a ludak rikácsolása. a változás
                                          megkötöz. megmutatja: mire gondol vissza
                                          aki eltévedt. gondolatban mindig ugyanarra.
                                          míg magába nem zárja testét az ösvény.)

szélhang

néhány fűcsomó az agyagos szántóföld

közepén. fújja a szél. rezeg. porszemcsék

kavarognak, akár a hóesés. egy föld-

darabon fekszel, körülötted álomvizek.

benne áznak gyerekkorod emléktárgyai.

zavaros víz. benne lebegnek a vágyak is,

melyek sohasem teljesülnek. egy női hang

a Jelenésekből idéz. „az idő közel van!” ennyi

marad a víz alatti monológból. minden el-

mozdul közben a helyéről. két ujjad vízbe lóg.

                                          (két ujjad vízbe lóg. te magadban hordod
                                          folyton a szobát. padlóján a behajigált jelenlét
                                          rekvizitumaival. vágyaink tárgyai áznak
                                          az ítélet idejében. a vágyak vezetnek, de
                                          meg is fosztanak önmagadtól. ezt se akard.

                                          szavaik után émelygés fogott el. a rögeszme
                                          cinizmusától. a kétségbeesés mentségeitől.
                                          vágyaink tárgyai áznak az ítélet idejében.
                                          tudod, hogyan szólnak a valódi szavak.
                                          hogyan ítélik önként adott magad.) 

alagút

a szűk és sötét csőben nyomasztóan

csöpög a víz. a víz, a víz. folyton.

hangok és hallucinációk. igazi próba-

tétel. befelé kell haladni. egyre mélyebbre.

miközben folytonosan és őrjítően csöpög

a víz. mindenhonnan. hangok konganak.

                                          (kinek az álma a homokkal telt csatorna?

                                          csak csöpög a víz. ami megtisztítana.

                                          belevonhat a másik a saját delíriumába?

                                          beleélheted magad. és egyre beljebb.

                                          léptek kártusaként a visszhangos csőfalak

                                          "tudjuk, kit hoztál" konganak a léptek.)

ajtónyílás

két egymást boldogan ölelő csontváz mellett

egy folyamatosan nyikorgó, magától csukódó

és nyíló ajtó. fekete kutyaárny. mintha ott se

lenne, megnyugtatóan követ mindenhová.

                                          (akad, aki a kárhozat
                                          boldogságát választotta.)

hóhullás

kihalt , kültelki bár. megint szürke ember

lehetsz. a tárgyak túl hosszan hallgatnak,

megint hullni kezd a hó kint. az asztalon

üres poharak. peremükön neonfény csúszkál.

                                           (a hó fagyott kegyelem. szürke leszel megint.
                                           mint aki nem lehet otthon. nem lehet
                                           úgy látszik, üdvözíteni. hiába akartad.
                                           de legalább a visszaútra nem emlékszel.)

időhúzás

milyen hosszú az út hazáig. pedig valamikor

milyen közelinek tűnt a ház. kizárólag a színe

miatt meleg tejet adsz a fekete kutyának. mohón

kilefetyeli. tejfoltok rajzolata a padlón. nedves

ruhában koszos padlóra dőlsz, nyomban elalszol.

nem láthatod, ahogy a poharak az asztal széle felé

araszolnak halkan. a megszűnőben lévő idő mégis

meg lett örökítve. mégis. valami épp elkezdődik.

                                        (mint ahogy a szégyen érkezik haza
                                         a bárpult fölé beivódó füstbe. ahogy ők
                                         ketten. ezért nem viszed az asszonyt. 
                                         ezért nem viszed mégsem a gyereket.

                                         hinni nincs értelme? hinni gyávaság?
                                         hinni? nem látod. amit nem látsz, nem segít.
                                         de van remény, amíg egy költemény
                                         ereje egy kislány szemébe költözik.)

inspiráció: http://tiszatajonline.hu/?p=43674

továbbgondolnivaló: http://konyvvizsgalok.blogspot.hu/2013/04/andrej-tarkovszkij-stalker.html