Irodalmi szabad rablás: waka

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: waka. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 11., csütörtök

Fohász

szellemem, engedd

hogy a földdel megromlott

kapcsolatom a földdel

tegyem egyenlővé

roskadjon a Gólem

2018. december 28., péntek

Zen-fotók: Haller Szabolcs (7.)

fűszál, kolostor,

árnyékot vető hegyek -

centik a skálán

csillag-szakadék égbolt

mértékébe lógatva

éld meg felgyűrt kő

lábujján ülve alázat

büszkeségét

- szoros összefüggésben a Teljesség-átiratok utolsó passzusával, az Összefoglalással, szintén Szabi egy képével (és az alatta tovább burjánzó, jelzett olvasni valóval)

- s ide beszél a szenteste elő-reggelén született vers, Szabolcs Ladakh-portréjával, amelybe bekérte magát Stekovics Gáspár egy képéből aznap előhívott haiku is távlatnak (e vers-kép kombóhoz aztán egy Everett Patterson grafika komplementer-haikut is "exponált")

2018. június 6., szerda

Intelem

Bokor Krisztiánnak

Hát marad a csend. A mély belégzés. A pittyegés. A légzésfókusz. Mivel az elmém gyakorlatilag nem működik, ezért sokkal könnyebben férek hozzá az elmén túli síkhoz, ahol egyébként amúgy is az igazi buli zajlik. Engedem. Fény mindenhol, a test különböző pontjain belépő energia. Könnyű, gyógyít, átjár. Ez valóban nem a verbalitás ideje.

(Bokor Krisztián: Alkotótábor?...)

ha csak a mámort

falod, Lámpás*, túl hamar

lényegülsz fénnyé -

egyél egy falatot az

árnyból az árnyak ellen.

*a megszólítás magyarázata ez a bejegyzés, illetve a hatására született haiku (ezúttal címmel):

Diogenész Krisztiánnak

bárhová is vetődsz
te mindenhol
emberre akadsz, Lámpás!

2017. március 9., csütörtök

Rácsodálkozás: Cukioka Jositosi (2.)

Cukioka Jositosi: Bódhidharma (1887)

Bódhidharma (Daruma) 470-ben Indiában született, és onnan ment a buddhizmust terjeszteni Kínába, ahol Vu-ti császárral is találkozott – aki nagy támogatója volt a buddhizmusnak – és eszmét cseréltek. Ezután Honan tartományba, a Saosi-hegyre ment, a nem sokkal korábban alapított Saolin kolostorba, a Szongsan templomba. Az itteni szerzetesek viszont nem engedték be, így ő a kolostor falai előtt lévő barlangban telepedett meg. Kilenc évig ült a barlangfalat nézve, és meditált. A legenda szerint a tekintete lyukakat vájt a falba, és állítólag a mai napig látható a falon az árnyéka. A szerzeteseket annyira lenyűgözte az elkötelezettsége, hogy végül beengedték a kolostorerődbe.

nem tudom. szerinted

mikor ülök pontosan

a fallal szemben?

szerintem akárhol ülsz

a fallal szemben ülsz le

2017. február 21., kedd

Párbeszéd egy szappanoperából (nézőreakcióval)

Szabó Zsolt képe

(egy kosztümös farmház verandájára képzelem)

Lilly:

gyönyörűek ugye?

olyan jó lenne tudni,

mit akarnak...

Tim:

az a jó, hogy el-

döntheted, mit látsz

bele a mozdulatba

évődést, szerelmet - vagy

dominanciaharcot

Erroll bácsi:

eldöntheted, öcsém,

mit látsz - amíg

nem értesz a lovakhoz

(nézőreakció)

szeretném velük

ilyen csatakosra

futkározni magam

2016. október 13., csütörtök

Páranimfa

Sasa Gyökér: Tree in the morning
October 2016

virtuóz lélegző a tó

olykor feltárul

ahogy szuszog

páranyelven beszél:

kifénylő

illat-emlékszik a táj

***

szeretném elnevezni

nevét kiejtve

hívni. vagy űzni.

akit csak libabőr-

sejtelmek éreznek létnek.

2016. augusztus 13., szombat

Zen-fotók: Sárosi Ervin (23.)

a tartományon

túl, amit észlelsz, ez a

sejtelmes óceán -

olykor rád lehel.

olykor még meg is simogat.

érzet hullámán ingó

ladikodból úgyis

belebillensz -

de addig teljesülj.

ahogy gyümölcsben a növény.

2016. április 28., csütörtök

Fénycsepp - csepp fény

a képfestőművésznőnek

Kiss Marianna képe

csak a szivárgó

kukucska napfény tudja

hogy mi bilincsel

elmélyült csendbe - ujjaid

közt billegő világ

figyelem, ahogy

figyelem fűt át, Fénycsepp -

árnyékvilági

csepp fény, hazavezető,

fogd a kezem. és vigyél

2015. március 14., szombat

Zen fotók: Sárosi Ervin (13.) - Tárnabontással

(Amikor ránéztem Ervin képére, és a hozzá fűzött mondataira,rögtön éreztem a dilemmát - de először két, egymással beszélgető haiku-mester rajzolódott ki a szemem előtt. Mondjuk Issza és Macu Basó. A jóízű különbséggel, ami a Darin és Teitoku-iskolák közt van. Játékos ötlet volt - csak igen hamar rájöttem, hogy nem ott húzódik a dilemma, ahol a két tradicionális japán költőiskola között. Rájöttem arra is, hogy nincs meg az a pár szóval elérhető asszociációs mező, ami mindannyiunké volna, ahogy egy helyütt már megfogalmaztam, a mi expanzív, a régit az új kedvéért folyvást elejtő szemléletünk nem épít ilyet. Egymás mellett létező párhuzamosaink vannak hagyományból: antik, keresztény, korai felvilágosult - vagy akár a frissen hagyománnyá váló kiábrándultság rációból: a posztmodern. Ha asszociáltatni akarok, akkor meg kell csinálnom, végigjárva a magam ösvényén, és megmutatva nektek: magát a dilemmát, s hogy mi jut eszembe róla. Erre szolgálnak a hozzá rendelt képek, szövegek - így vezetném az asszociációt.)

Sok millió ember szeme láttára lépett a Föld első küldötte egy idegen égitest felszínére...

űrvilág.hu

(Hát persze, hogy a valaha készült leghíresebb nyom-kép... a legteljesebb hozzárendelhető különbség, hogy dilemmát alapozhassak. A legmesszebbre nyújtózásunk eddig; az ismeretlenbe és az anyagba. A Holdra-szállás jelentősége kétarcú. Akármilyen furcsa, de ez talán legnagyobb anyagiasult szellemi teljesítményünk - eljutottunk oda, abba a kietlenségbe (magunk köré csomagolva az életet, az otthont), ahol nem vesz körül az élet. Ahol nincs élet, Csak amit mi odaviszünk.

Szellemi teljesítmény... minden anyagiasult mechanizmusunk az. Evvel válunk el az élettől, ami az otthonunk, ez emelne ki úgymond, tenne kivételessé. Minden anyagiasult teljesítményünk szellemi, de a testben előre elért mennyország élettelen, holt kőzúzalék-sivatag - az égbe nyújtózás a megformált képzelettel a halál-környezetbe tett, odacipelt életbe csomagolt séta. A testet csak így tudjuk repíteni. Amit ha hátralépsz, a honnan jöttél földjére, felnézel és eléred, amit a képzeleteddel érintesz, azt a testtel soha nem. Csak a vázát. Az üres kagylóhéjat tapostuk a határtalan partján.)

apró lépés neked -

hatalmas ugrás az

emberiségnek

ahogy nyomod formál az

élettelen anyagon

(Armstrong szavai egyébként hallatlanul ironikusak. Minden szellemi teljesítményünk ilyen apró lépés. Anyagot formálunk, és életet, a háziasítástól a genetikáig millió módon nyúltunk bele a környezetünkbe. Ez kiemel, valóban, és eltávolít... de pontosan mi is ez a távolító gesztus, és hogyan léphetnénk vissza belőle az otthonba, amely annyi embernek annyira hiányzik? A laboratóriumod ritkán otthonos...)

Jártak már előttem, félve hagyom el saját nyomom, nem akarom megzavarni a nyugalmat. Hisz valahogy nem odatartozó az ember. Csak vendég.

Sárosi Ervin

neked apró lépés

és odatartozol:

vedd le a cipőd

vegyél le mindent, mi

benned a seolba vágyik

(Meztelenné kell lennünk hozzá. S bár úgy tűnik, vitatkozom a szavaival, ezért van Ervinnek valójában igaza. Melyikünk hajlandó a halál pillanatáig (amikor úgyis megtörténik...) valóban "levetni a cipőjét", lemeztelenedni,kitenni magát fagynak, szélnek, esőnek, perzselő napnak; levenni a tudást, a védelmet, vállalni valóban teljességében azt a kiszolgáltatottságot, ami azzal járna: valóban a része az otthonának, egy porcikája sem lóg ki belőle. Ezért használom a seol szót, a mi seholunk gyönyörű gyökerét - hiszen a túlnan, a túlvilág, mennyi és pokol számunkra valóban sehol van. S mikor messzire nyújtózunk, valójában ezt keressük: a kérdésünkre a választ. Amikor felszállunk, a mennyet akarjuk megérinteni - vagy a poklot. az elképzelt teljességet érnénk el az anyagiasult képzelettel. Ha igazán és maradéktalanul itthon akarunk lenni e bolygón, ezt kéne levetni. Így váltunk vendéggé a szülőbolygónkon - mert ezt nem lehet. Nem tudjuk levetni a szellemet, s az érzést, hogy valójában a seholban van az igazi otthonunk.)