Beszélgetés Krisztával Will modorában

                                    Az vagy nekem , mint testnek a kenyér...
                                                                                         (Shakespeare 75. szonett)



Tóth Krisztina: 

Az vagy nekem

Az vagy nekem, mint rabnak a fegyőr,
seggnek a tanga, combnak a borosta.
Bezár, szorít és szúr mindenfelől,
előbb csak húsba vág, aztán a csontba.

Az vagy, mint tépőzár a nagymosásnak,
sorban kihúzod mind a szálakat.
Lucskos halom, gombócba gyűrve várlak
és mi fölfeslett az tovább szakad.

Tőled rohan a harisnyán a szem le.
Becsípsz és kiakadsz, mint a cipzár.
Vándorló zokni: felbukkansz hetente,
lehet, hogy volt párja, de nincs már.

Az vagy nekem, mi rég nem kéne légy,
lengő papír, én meg rászállva légy.

shizoo:

Az

Az. Vagy nekem. Pont így amikor.

Zümmögésbe éget. Dallammá porozva.

Az vagy nekem. Mikor elpazarol,

kinek fülében nem ül a zsolozsma.

Az. Nagy pazarlás. Elvásni a szélen.

Megavultat. Mint időt a lakat

rozsdás vasajtón. Tőled remélem:

talán te zümmögöd a feslő szálakat,

hogy ne foszoljak. Ne fogyjak el: jelenthess.
Ne faljon úgy ki húsba vág, a csontba:
zsigert ha bont, mint dudorászó hentes
a fogyasztható részeim ha kibontja.

Az. Vagy nekem. Nem mérsz feleslegesnek:
légyzümmögést minthogyha. Fújsz, s leesnek.

Beszélgetés (helyett) tömegközlekedés közben

Tóth Krisztina
Metró

Hátulról öregember, elölről fiatal férfi.
Megy ki az emlékezetből a mozgólépcsőn.
Ma, mikor vele álmodsz, nem is érzi.
Holnap majd hátrafordul, de későn.

Hátulról fiatal férfi, elölről soha többé
nem szabad kezdeni a felénél fölébredve.
Ijesztő gyengédség rántja össze
a szívet így is: kihagy egy hosszú percre.

Ki teszi jóvá, ami jó volt,
kever egy arcba ennyi titkot?
Lélegzik fent az elfogyó hold,
mire kijutsz, már senki sincs ott.



shizoo:
Lélegzik fent

Megállapíthatatlan, de úgy vélem túl a végsőn
ért egyszer a kíméletlen figyelem -
mint térfigyelő kamera, a mozgólépcsőn
figyelme borzolta a tarkószőrzetem.

Nem én kerestem a szemkontaktust.
De mintha éhének én volnék a réme.
Nem én kerestem álmában a ritmust,
hogy belekarmoljak a szíve ütemébe.

De belenézett, hát viselje, amit lát.
Borzalmam, hogy nincsenek titkaim:
viselje ha tudja - metrózörej a sziklát,
egymásra préselt halálaim.

Beszélgetés fordulópontokról

inspiráció: http://moly.hu/karcok/130625



Tóth Krisztina:
Szilveszter

Hát elkergettem ezt az évet is,
hónak öltözve most megy éppen el.
Tudom, hogy vagy, csak nem velem, nem itt,
de minden rendben mégis: létezel,

képzelt és fogható helyek
határán ott egy másik este,
és most, hogy gondolatban néztelek,
csupa idegent láttam benne,

de én is, ha a táskám kipakolnám,
csupa idegen holmi volna:
zsebkendő, kulcsok, elázott igazolvány,
egyáltalán, felismernél-e róla?

Mondanád-e cipőmről kapásból,
hogy az enyém? Tudnád-e, ahogy én egy
fogasra akasztott kabátból,
vagy még előbb, még mielőtt belépek?

Mintha tükörből nézném a szobát:
milyen tágas és ismerős idegenség,
nem lévő másik létem – át
kéne aludni ezt az estét,

aludnom kéne súlyos évekig.
Merülj, merülj, ne juss eszembe,
hogyha a nevem kérdezik,
ne gondoljak a te nevedre.


shizoo:
Forduló

Nincs most itt - most épp nem aktuális
lassan a frissen sajgó fűbe olvad,
nemsokára beköszön majd május,
s nélküled néz veled is a holnap -

ha nincs itt, úgy vagy itt csak, mint a sejlő-
sajgó árnyék ott a szemsarokban,
ott irritál mint törpe gombafelhő
kihűlt időben oszló elfogyok van,

mintha titkon kicseréltek volna,
de az is lehet, hogy valóban engem -
kísér, tavaszba vonszol haldokolva
e fordulás a másik értelemben.

A dolgaid még untig megismerem,
és látom azt is, látod, amit én -
hogy leválóként ösztönosztozunk
a létezésünk cincált kevesén.

Mintha tükörből nézném a szobát,
milyen, ha a házigazda nincs itt -
így nélküled veled hogyan tovább?
Nem bírom el e sólé marta kincset.

Ébrednünk kéne,még amíg érzik
távolodó egymásból íz-szelet,
hogy amikor a nevemet kérdik
jusson eszembe rögtön a neved.