2015. július 31., péntek

Időtlen idő


forrás: Antonis Kalantzis



nemcsak a mesében
lehet valóság az
időtlen idő


*


markolnom eleven kezeden
jaj lehetetlen ős kanalad
fogom úgy tűzforró levesem
tán az időtől majd hűl hamarabb -

markolnám eleven kezed így
jaj csak kéznyomodon motoz éhem
elforr az idő levesében irigy
egykor volt gyermeki hülyeségem

bárcsak fognád még s nem foghatnám kanalad -
levesem lassan hűl én hülök úgy tűnik hamarabb...


*


olyan családból származom,
hol a vándorlás lett folytonos
gyökértelen, fúj a szél -

hová gurulsz, hová gurulsz
miféle lukba hol szorulsz
szegény ördögszekér -

milyen irigység hol fog el
ha látod nemzedéknyi csend
mély áramát az életen

ahol az "élek" egybeér
szegény szegény ördögszekér:
az érzéssel, hogy "létezem".






2015. július 30., csütörtök

Zen-fotók: Kiss Marianna (2.)





Sárosi Ervin:                      
...röpted kavarta
levegőt szívom,
veled repülök...

*

shizoo:           
elmossa éles
kontúrjaink a tempó,
mikor vadászlak





2015. július 29., szerda

Beszélgetés kérdésről kérdésre

forrás: Art-Poétika








László Noémi
Kérdés

Tudod-e, amit én nem tudhatok,
amiről holdtöltekor álmodok,
emlékszel-e, ha el vagyok feledve,
velem vagy-e, amikor nem vagyok?

Álmomban, egyszer, súgva-settenkedve
eljössz-e velem sétálni a csendbe,
és engeded-e majd, ha megfagyok,
hogy eltemessenek a tenyeredbe?



shizoo
Kérdés

Tudod-e hogy hunyt pillám alatt
te úgy ragyogsz akár a nyári nap,
hogy próbáltam, s akarva sem feledhet -
üres tenyeremben a tőled-mozdulat?

Tudod, hogy egyszer táruló egeknek
hullámzó szélén sétáltatott a csended
a déli szélben - s úgy lettünk két alak
fagyból kivéve mint aki kienged?







2015. július 28., kedd

Szívhatár





ceruzával:
eddig tarthatsz


tussal:
eddig tarthatsz
aztán már nem szeretlek -
így húzom meg magam


akrillal:
nézd épp elbírom nézd épp
elbírlak téged eddig és ne tovább
egy szív erejéig türemkedhetsz ki több
ne szakítson.

ott már nem bírlak el. ahogy
mások szomját is felpakolod a
kis csészémnyi megúszásra.
látszatszomjhalálok ah! ne higgy
nekik, mind inni akarnak és
belőlünk akarnak inni...

a rokon vonásokat keresd vonalon innen.
ahol ugyanaz a száraz cserepes
érzés csókoltat - ha már képtelen vagy
kiemelni magadból és úgy tenni,
mintha nemcsak a vágyad volnék...

hívd meg egy italra a szomjunk
ismerősét és viseld el,
hogy gyűlöllek érte.






olajban:
amíg nem találkozol velem. addig hordozol lelkesen.
aztán is. csak onnan összemosódik, hogy honnan érkezem.
ügy meglepődsz a csókon, mintha nem laknék benne rég,
pedig azért vagyok, hogy így kövesd szíved transzponderét.
jó hogy ha ismersz - határaim meghúzza hogyha hordozol
figyelj rá, húrmódra pengi el, hogy kiből lesz jó donor -
nyugodtan lakj a vágyban, ha hordasz nyugodtan nyúlj utána,
míg meg nem érkezik sem vár a tranzitváró huzatmagánya -
de meghúztam, milyen magasba húzz fel légszomjvakult
fejeddel - hisz látod e manővertől nem ment kioldó katapult,
viharzóna ez kiterjedt ciklon, szárnyak pengő robaját most
kéne míg bele nem repülsz a vágyból leimádkozd -

amíg nem találkozol velem, addig hordozol lelkesen.
aztán is. csak onnan összemosódik, hogy honnan érkezem.
embermadár a csőröd persze mindig lesz mibe dugnod -
de csak az én kint-lényemmel lelsz bent robotpilóta-nyugtot
egyenletes izgalmad befelé pörgöd majd így: igen, megérte -
de úgy is, ha lényem tükrébe nézel kicsit gyűlölni foglak érte.









2015. július 26., vasárnap

poétikai vázlatok



ceruzával:
néha ráhibázok


tussal:
néha ráhibáz
helyettem bennem pangó
visszhangotok, és...


pasztell:
néha ráhibáz bennem valaki a szóra
nem rajzolom ki jól, de így is ép, helyes,
a bambulás is olykor egyfajta szögletes
épséget ébred, ha van egy szabad óra
mikor hasonlítok az elkalandozóra
aki így is eltalál valamerre, hiszen
akármerre csavarog belébambult eszem
előbb-utóbb megnyílik egy agóra,
ahol a szellemek egymás ismert-kellemes
kelyhéből isznak s figyelmem végzetes
hiánya hallja - uszály a vontatóra
szavak akadnak rám, olykor élesen,
olykor annyira, hogy csaknem szétesem
hétféle hang ahogy zuhog a virradóra.


olaj:
egyforma csend belülről       hétféle zajba mozdul
és nem figyelnem így kell      csak nyelni mind magostul
csak hogy kinőjön egyszer     mi nőni ihletett
nem érted? semmi baj      most elmondom neked:
más mozdulatát őrzi      ha moccan a kezed
bőröd pöndör pihéje      más ösztönt ékített,
más pillantása reszket     hír hogyha tépi-húzza
dióbarna szemedben,       ősfelhő-hír ha nyúzza -
bennünk ott bujdokolnak       lezáratlan a múltak
és szólni tényleg úgy tudsz     csak ahogy tőlük tanultad -

így mondom én a másét      felfénylő reggelemből
magam fakó kelését       így másnak ébredem föl
megszólal bárki, hallom     a túlból, merre nincs név
és néha ráhibázok       ajkamra véve kincsét
egyforma csend belülről     hétféle hangajánlat
és nem figyelnem így kell      különben tovaszállnak.


festékszóró spray:
direkt nem. mert képtelen.
a képesség birtokolhatatlan.
tanulható de.
próbálható de.
másolható de.
hidd el: idegen tollak
nehezen tolerálhatóra
torzult kaparászása.
nem tehetsz róla. hogyha

néha ráhibázol.





2015. július 25., szombat

Terápia



Kívántad
ne kelljen
senki

békanyál
gélezi a
tócsát

*

Egynyári ragyogásból tartós forma -
csak csontig nedvtelenített
szárazvirág-csokor.

Együtt árasztott illat emléke nyűgöz -
aznap éjjel ti párologtátok
a csillagfényt.

Elmúlt. Kiszáradt. Szagtalan.
Porral lepett száradt szirmok
beporozhatatlansága.

*

Hó takará el a járt utakat, s te simázol
sumákul eladnád újnak a hejhó régi dumákat
belefingtak az estéd íves hóbuckacukor kupacába
ha kicentiznéd is hullik rá újrapapír hó újrakarácsony
gépiesen rakod arcod fel rásápad a reggeli szürke
vele sem más csak az eggyel több olvad
lógtok díszfán díszcsöpögő hógömb.

*

Ne tudjam holnap. Rettegjem akár
hova csavarog a kettős kétely.
Lépjünk űrt, csizmánk mérje ki
peremen túlhullás vár, vagy a még hely -

Lakjon rémület akkora - benned akár
bennem - ölelő zuhanásunk titkos
hulló suhogásából potyog el
úgyis születik az itt-most.

*

kezdődik
végre? nem.
még tart.

eső moshatja
a falevelek
lélegzetét.





2015. július 24., péntek

Guta





sófia fájó nyögsz
akinek inge szóródó kristály
szófia nyögnél beszakad
fehér por ajkad cserepén

gépéletnyit forr kilenc emelet
egy nagy hűtőborda a város
forró bitumen beton és agyvíz
gélesedő véráramforgalom

úgy lopnál dűnepartpermet
meztéllábséta öblögessen
buborékos gagyiriviérád
hűtött palackozott öblögeted

sófia fájó száradsz
és párolgásod bűzt fial
szófia nyögnél beszakad
hőpattog alattad az ének.





2015. július 22., szerda

Versüzenet Dékány Dávidnak

Dékány Dávid: Darwin Motel
                                        recenziós epigonvers



Nem jutok lélegzethez ebben a kötetben.
Pedig nyílik, de kívül maradok akkor is
ha beledugom az orrom.

Egyszerűen kívül esik a komfortzónámon,
pedig a szokott mozdulatokkal,
ami független tőled és az is marad
helyezkedem el az olvasáshoz,
odakészítve a ragacsos, hideg jelölőket
amivel összekoszolnám a lapok szélét,
amolyan indiánfejet csinálva a kötetedből,
otthonos, ismerős tollazatot pakolva
az idegenségre.

Megfosztottál az illúziótól,
hogy én alapjában egy toleráns fickó vagyok
akit nem érdekel a genetikai lapjárás,
aki higgadtan bámulja a verbális erőszak
hullámverését a verspartokon.
Aki tudja, mi miért van.
Rá kellett jönnöm, hogy egy előítéletes vén fasz vagyok
ezekhez a versekhez.

Tudod, mit? Köszönöm.
Csak a kirajzolódó határokat léphetjük át.
Beledugom fejem a hullámverésbe
és ha nem megy a szörf, majd kopoltyút növesztek.













2015. július 21., kedd

Lépésmagányban


Kiss Marianna képe


húzott drót vágta
réten mélyül a lépő
magánmagánya

*

hullámzik a táj
megszilárdult látszata
alatt vihar dúl

*

sófoltos, halott
föld szik-sebén állított
meg a pillantás

*

olyan egyedül
vagy azzal a fával -
millió élet közt






2015. július 20., hétfő

Versüzenet Fekete Annának

Fekete Anna: Oda-Vissza
                                    recenziós epigonvers



Az elhullajtott toll hever kívül és
belül laknak a fák. Egyszer kifordítottak és most ide-oda
verődik benned: tántorgó bokrok, fehér hepehupák
közt az idegen visszhang. Ideges levélsusogás
kuszálja idegeid a nyomtatott falban - mint aki
tényleg csak az emlék emlékére emlékszik.
Mégsem vagy olyan, mint akit úgy meséltek.

Anna, Anna, kedves! Nincs hiányérzetem
és ez megijeszt. Így nem mérheti fel
kifordított magát a huszonéves élet - vagy igen?
Ahogy az öregek? A lépések emlékét kerthossznyira
mérve - a tengerméretű, hullámba biccenő
lépéseket is? Ismerheti ennyire magát, aki a gyümölcsben
húsban régen (mennyire régen?) a vöröset szerette,
de jóelőre szokja minden falatban a feketét?

Nincs hiányérzetem, egyetlen puszta t
keresztjével jóllakattam a Királyok földjén
a nyomda ördögét. Bár egyszer szívesen
meghallgatnám a két álmodozáson túli
összes többit. Hiányérzet nélkül is lehetek
kíváncsi, nem?

Nemcsak tőled tudom, mit jelent egy nőnek
az igazi nő, hogy mit tartanak össze az ideges,
olykor felfutó nejlonszálak. De te láttad mellé úgy
a rózsát oly visszavonhatatlanul, hogy eztán
minden nőben ezt a műszálas, koravén
árvácskát engeszteljem. Kint hordott nejlontollak alatt
azt a befordított, mindentudó növényi részt

aki levél formájú szívén keresztül lélegzik.




a kötetről prózában megfogalmazott ajánló is született

2015. július 19., vasárnap

2015. július 18., szombat

Plakátok és mémek


senkinek sem adok
a szájába szavakat -
viccből se. pont.




a tudtomra adják
hogy jól érzem magam -
faszom nem kéne?

*

szokott arcátlanul
hirdeti a nyertes:
nyertünk mert ő nyert.

*

ismerős minta,
így zabrálták el a
gyerekkoromat is.

*

mímelj mémet -
röhögd ki kínodban
tehetetlen önmagad?

*

megvolt a forradalom,
sufni-thermidor -
zsebcsászárság van.

*

félek, e társadalmi
hangszeren nincs más
játszható dallam.





2015. július 17., péntek

Test, mű, emlék

                                                                                            Kállay Kotász Zoltánnak





megidézi lényed -
macska bújik öledbe
mintha élnél

*

tenyeredbe mászik
dorombol provokál
most is a Mája







2015. július 16., csütörtök

Zárlat




olykor zárva vagyunk. nem fogadunk be
semmit. sem eszmét sem menekültet.
nem fogadunk. megnyertük mind. mi elől
menekülnek.

olykor zárva vagyunk. a kevésbé nedves
végén a nagy égi szopató locsolónak.
nem szállhatsz be. ez a nemdohányzó
mentőcsónak.

a megúszás sajátos eszköze. megúszná.
amiből él. a mai napig. éhekre ízelt étel.
a medúza tutaját. ahol meztelen. hol
nincs más. test. a testre éhel.

persze elmerül. úgyis. hullámok mossák. kerítené.
csónakszél. parti homokvár a dagályban.
hiába a pengék. reflektorszemű tornyok
hiába a drótban az áram.

a zárlat lesz zárlatos. kiég. özönlő végén.
elmossa az ár. végképp. hiába
bontja a végén a lelkiismeret. a látványt.
egyéni tragédiákra.

ekkora tömegben elfárad a részvét. inkább
zárva vagyunk. még nincs vége a nyárnak.
de didereg szívünk hidegében. az örökös. bezárt.
télvégi vasárnap.








2015. július 15., szerda

Teljesség-átiratok (22-24.)


Chiara Bautista


Az erkölcs I.
Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség. Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény. Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed, hanem tündöklését, zamatát, erejét. Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és sóvárgás nélkül szeretsz.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




az erkölcsnek nincs
mártírja se - ne próbáld
magadra, édes.


szeszély és sóvárgás... a szarvaslány 
magában hordja amivel megszólítja a vadász - 
aki bocsánatosnak hiszi ettől a maga kényszerű
fegyverhasználatát. 

itt mindenki csal és mindenki veszít. 
nézed hogy áll a trófeaszerep. 
csinos vagy. majd a szemed helyére
beillesztem a pillanatra függesztett tekintetet
amely évek múlva is ugyanúgy
szólítja meg a gyilkosát.

nem vagy hibás. nincs felmentés a vadásznak. 
akkor sem, ha a lépéseid cserkelni ingerelnek.
valamelyikünk tudhatna végre mást - 
nem vagy hibás
de magadban hordod előre
a fájdalmat, amit majd okozok.


***

Chiara Bautista



Az erkölcs II.
Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az álrényből bajosan.
Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élősködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az erőszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő-forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegősszívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében turkálás, stb.
Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: „Amit én nem teszek, másnak sem szabad.”
Az ál-erények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)




betartom a kvótát -
idén négy unikornis
lőhető ki



összepotyogtatjátok az erdőt
mindig csupa szar a csizmám utánatok.
méghogy tisztaság... aki azt hiszi
bévül fényből vagytok, még soha nem
zsigerelt ki egy nyomorult zsákmányt se.
hetekig érzem a körmöm alá
szorult lemoshatatlan nyersszagot.

könnyebb volna ezt is másokra hagyni
fontoskodjon más a fegyverrel, lesse kandi
kukucskálásaitok, sürögjön forogjon a 
lövés után a test körül vagy kötözze a gida lábát
(a hús tovább eltart ha él), gürcöljön a
nyúzással, belsőséget vessen a kutyáknak,
nyelje a nyálát a májra (nyersen a legfinomabb) -

egyszerűbb volna levenni a polcról 
az előre csomagolt vákumzárt
szagtalan unikornishúst - csak addig 
érezni fagyott emlékeit, amíg ki nem sül
meg nem fő - aztán már csak étel...

egyszerűbb volna de túl sokba kerülne
és nem láthatnám a véglegességbe merült
tekinteted aztán a dolgozószoba
trófeasorának halhatatlanságában -
hiányozna a sikolyod.


***

Chiara Bautista


Az erkölcs III.
Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül s a teljességtől távolít.
Aki a teljességet eléri, az örök mértékkel azonosul: nincs erénye és nincs bűne többé; ahogy a tűznek nem erénye, hanem természete a világosság, éppúgy a teljességgel azonosult lénynek nem erénye, hanem természete az örök mérték szerinti működés. A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és büntetés.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)



jogos bosszú...
csak kifinomult módja
az öngyilkosságnak



világunk körbeért. teljes?
csak ahogy a dörrenés teszi
teljessé a léted. Éjszaka megkeresel és
szétteríted az agyam az ágyamon -
a mintázat a levelek közt átszűrődő napfény
játékos szóródására emlékeztet -

világunk körbeér. hajnalban lőlek
le a pataknál, amikor inni hajolsz. még 
nem tudom melyik éned néz fel majd úgy
rezzenetlenül, előre tudva a lövést,
akkora szomorúsággal a tekintetében
olyan mély lemondással szusszanva hosszan
hogy nem lesz szívem a fényét kioltani.

egymást bosszuljuk. a napig
amikor a vadász (nem tudva mást)
elszalasztja a szarvasünőt -
amikor nem csattan el a lövés
és a szerteszálló pihék közt az élet
kifújja a visszatartott levegőt.






2015. július 14., kedd

Özönlő





nézd hogy rohan át itt a növény az időn 
hogy nő benne a tempó foglal eget
nézd kúszik bőröd alá beporozza magát 
illat lélegzet pont ahogyan szereted 

hogy markol földet benne a tág üres ég
sprintel fel benne a föld mint ízül az íz
nyíló kelyhével markol ölel kinevet
harmattal reggel légbe repíti a víz

nézd hogy rohan át itt a növény az időn
lélegzetnyíló tág test szűk életen át
nő benne a tempó hogy foglal eget
nézd míg át nem jár téged is így a világ.






2015. július 13., hétfő

Levélhullás




Látod összevegyülnek a nők - megtörték végül a csendet.
Nincs kedvem kisimázni az antik mértéket a versben
reggeli kávé gőzében ahogy ordas szavaid követem.
Leveled közkincs lett - az amit szégyelltél. Egyik előtt is a másét -
Nem mosom anyanyelvünkre simult antik lepedék
ízét ezzel a löttyel. Pedig értelek és respektálom a
tiszteletet. Hogy kétélű szakadásaidat így is létbe dadogtad.

Most csámcsog az ostoba és ízlik neki porból fújt örömed -
hogy nincs, lám nincs tiszta derű, s a nagy antik
művek festett élénk dionüszoszi mámorok és bűnök -
festéktől csöpögő harsány testi öröm máza-kolosszusa voltak.
Hogy a mérték sem mér, s a nagy értékmérő szerelem
kusza háromszög volt, zavaros víz, mint bármelyik élet -
veled igazolná nyomorát hivatásos, szívtépő és a sekély.

Az egyik hallgatta a csendet amit helyeden fújtak a téli szelek.
A másik nem bírta ki terhét s végül csak kiabálta a
médiaégbe: "nekem írta, nem neki, nekem írta" - a megtartó
léleklélegző sorokat, amit ép eszedért részvétel kényszere
vágy és fájdalom írat - minden nyomorulttal mindig a drótok
kihúzott árnyéka alatt; egyként álmot simuló fájdalmad
kiabálta az egyik: "nekem írta"... Látod, összevegyülnek a nők -

de nem úgy, ahogyan a kínok férfija nem tud választani kedvet,
testet, hőt, ahogyan nem mond nemet - ó, nem - ha az ölből
áramlik a villámíz fel testén, egészen a szájig, ahol
formálódnak a mérten csorgó elegáns és bölcs formájú szavak...
Nem úgy ahogyan keverednek az éhek s nem
tudsz egyik nélkül sem - élni se halni se? Nélküled éltek, haltak,
s nélkülük éltél, haltál. Most elvenné holtuk után az egyik

attól aki nélküled és mégis veled élt és halt - azt amit éltél tán
vele is - elvenné vegyülésből amihez jussa
csak úgy volna ha tényleg neki adnád. Így. Túl
örömön s kínon. Most. Tört csend alján mint ponyván beeső őszi eső
úgy gyűlik hull a gyalázat rátok - csámcsog ezen most értő és
értetlen... Hát szólj rám, hogy legalább én hagyjam abba
a formák és tartalmak mérték nélküli kizsigerelését erről,
az egy lábbal folyvást több nyökögést -
mert úgysem fér hozzád.
Valójában nem fér hozzátok a szenny. Holt titkok
jeleként aki vagy - aki rám szól: mérjem. Amíg élek.


2015. július 12., vasárnap

Ferdítés végképp másokéból

Knausz Imrének szeretettel és köszönettel

Konfuciusz bemutatja Buddhát Lao-cének
(Qing-dinasztia korbeli nyomat)



Lao-ce:
Tao te king - 67. (részlet)

Weöres Sándor
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.


Tőkei Ferenc
Három kincsem van, ezekhez ragaszkodom, ezeket őrzöm. Az elsőt úgy hívják: kegyesség; a másodikat úgy hívják: mérséklet; s a harmadikat úgy mondhatom: nem merészelem az égalatti elé helyezni magamat. Csak aki kegyes, az képes bátorságra; csak aki mérsékelt, az lehet hatalmas; csak aki nem merészeli magát az égalatti elé helyezni, az lehet feladatát jól betöltő vezető.


Hamvas Béla
Három kincsem van:
erre vigyázok s ezt őrzöm: az első a szeretet,
a második az elégedettség, a harmadik az alázat.
A szeretet bátorrá tesz,
az elégedettség nagylelkűvé tesz,
az alázat képessé tesz a világuralomra.


Karátson Gábor (1990)
van három kincsem
ezekre vigyázok ezekkel törődöm
első a szeretet
második a takarékosság
harmadik hogy nem merek
az Ég alatt előrenyomakodni
bátorrá tesz a szeretet
a takarékosság nyit tágas tereket
s mert nem merek az Ég alatt előrenyomakodni
hát hagyhatom lassacskán érlelődni
képességeimet


Karátson Gábor (1997)
egyebem sincsen
van három kincsem
első a szeretet
második a takarékosság
harmadik
hogy
nem merek keresni az Ég alatt
jelentékeny szerepet
bátorrá tesz a szeretet
a takarékosság nyit tágas tereket
s mert nem merek az Ég alatt előrenyomakodni
hát hagyhatom lassacskán érlelődni
képességeimet


Ágner Lajos
Van három kincsem, ezeket becsülöm és megőrzöm.
Az egyik a szeretet,
a másik a megelégedés,
a harmadik az alázat.
A szeretet erőssé teszi az embert.
A megelégedés nagylelkűvé.
Az alázat tesz képessé
egy birodalom kormányzatára.


Hatvany Bertalan
Három a kincsem, három kincset őrzök –
egyik: szelídség, mérséklet a másik,
s a harmadik: nem törtetek az élre.
A szelíd ember bátor is lehet,
mérsékelt ember lehet bőkezű,
s első csak az, ki nem törtet az élre.


Szentmihályi Szabó Péter
Három kincsem van,
Amelyet megtartok és kedvelek.
Az elsőnek neve együttérzés,
A másodiké takarékosság,
A harmadik: hogy nem merem vállalni
A vezetést a birodalomban.
Ha az ember együttérez,
Nem engedheti meg magának,
Hogy bátor legyen,
Ha az ember takarékos, megengedheti magának,
Hogy kiterjessze hatáskörét,
S ha nem meri vállalni a vezetést
A birodalomban, a hivatalnokok ura lehet.



shizoo:
Szeretet, mérték,
alázat - három kincsem
becsülöm, őrzöm:

nem az éhem - nagylelkű
tettek toltak előre




2015. július 11., szombat

Teljesség-átiratok (20.)


Charles Jalabert: Horatius, Vergilius és Varius Maecenas házában


A tudomány és a művészet pártfogója
Ha valaki „ a tudomány és művészet pártfogója” , ez majdnem oly nevetséges, mintha egy vallásos emberre azt mondanák: „az Isten pártfogója”. Ahogy Isten nem függ attól, hogy hisznek-e benne, éppúgy a tudományt és művészetet sem érinti, hogy törődnek-e vele. A tudomány és művészet hazája nem a lét, az „esse” , hanem a lehetőség, a „posse” s ha a létben megnyilvánul, attól a lét lesz gazdagabb; a tudomány és művészet részéről végtelen alázat, hogy a létben magát megnyilatkoztatni engedi, hiszen minden alakot-öltése fogyatékos. És ha a tudomány és művészet eltűnik az emberi sorsból: nem az ő pusztulása ez, hanem a fogyatékos megnyilvánulásoké, s e megnyilvánulások gazdájáé, az emberé.
(Weöres Sándor: A teljesség felé)



Nem a világot
semmisíted meg - legföljebb
a világod.




senki nem támaszt. de
sikoltani csak így. a zuhanásba és
csak így: teli torokkal érdemes.

még akkor is. ha bárki
aki látja lapoz, becsuk. kattint.
vállat von. azt mondja érdekes.

szia bárki. senki nem számol
velem. ez jó is. még akkor is ha megfojt.
a lét. nem támogat.

szabad formátum. felejts el.
te sem kellesz. úgysem számolod a velem
hulló számokat.

nem kellesz a dologhoz.
csukd be, tedd le. kattints. lépj tovább -
ez úgyis elveszett.

"sírásom mázolom a falra" szólt a költő.
nem veszed észre. persze. jut eszembe.
nem is kell észrevedd.

mert minden büszkeségen túl
az érkezés. a szétkenődés
terült alá. terül alám.

a teljességnek nem kellenek
a képek. a szavak. a teljességnek
nincs szüksége rá - se rám.




Hadd ne döntsem el
saját végem súlya - vagy
mindenkié nyom.





2015. július 9., csütörtök

2015. július 8., szerda

Schrödinger macskája álmodik

                                                                          Neil Gaimannek, a dühítő felkavarásért 



"...még mindig aznap volt, amikor Csuvui felébredt
már neki bizonyára aznap -
rövidnek tűnt az álma és hirtelen ért véget
kellemetlen íze volt a szájában az ébredésnek.

Fülelt hát, és jobbról, nem is túl messze
fel is fedezte a jajongást.
A Város rabszolgái sírtak kínjukban - mást nem tehettek
mert úgy hitték, hogy mindannyian szabadok
és ők választották ki személyre szabott
egyedi mintás szemekből kovácsolt láncaik
még a csörgés hangját is kiválaszthatták hozzá
ők választották az uruk személyesen,
akinek egyszerűen csak Urunk volt a neve -
a mély nevét nem tudta senki sem.

Csuvui besétált a városkapun és
meg sem állt a palotáig ahol
intésére elaludtak az őrök
a dárdáikba kapaszkodva engedelmesen
mint bárki aki csak képzeli magát...
meg sem állt a trónteremig, ahol már
felkészülten várta őt Urunk -
hisz maga volt a város minden laposra járt köve
minden kovácsolt láncszem minden csuklón
és szólt Urunk:

Hogy merészeled megzavarni otthonom
békéjét te bárki? Hát nem tudod? 
Ez az otthonom és itt bárkinél erősebb
bárkinél hatalmasabb vagyok? 
Elaltathatod az álmaim, de engem
itt, e helyt nem érhet bántalom! 
Tudom a neved, Csuvuinak hívnak
kisebb istenek kósza álma vagy...

Avagy te ezt álmodod rólam
- szúrta közbe szavát Csuvui -
mert tényleg mindenikünk álmodik.
De az én mély nevem Arany Farihon
én teremtettem ezt a birodalmat
és itt körül amíg elér a nap
mindet. Az összeset.
Én itt vagyok és ott is vagyok.
és bár tény, hogy az ittben te vagy az erősebb
de tenyerembe dörgölöm az itted
így. Egy darabka csont s a benne
összekövült kín vagy Urunk
és minden álomkiterjedésed.

Ó. Kis barátom! Úgy imádom
az ilyen meglepetéseket! 
Tudtam, hogy nem bírsz nem élni a hatalmad
teljesével, hogyha teheted!
Én Urunk vagyok, de mély nevem
nekem is van, bár itt, ebben a foszlott
kis csapdában, amit a kedvedért álmodtam 
amíg te is aludtál, ki sem ejthető -
nevezzük egyszerűen Világnak.
Az egész Univerzum én vagyok
olyan tartományok laknak itt a tenyeremen
a te fikarc kis léted mellett, amiről álmodni se
lennél képes. És most elalszol, de 
nem ébredsz fel többé Arany akárki, törpe Nap...

Hm. várok, kedves Világegyetem
de nem álmosodom el. Nem furcsa?
Mert ez a csapda: az álom, amit aludtam
a semmi álma környékezi most
a Galaxisaid. Látod? Ami születik, az egyszer
pusztul is. És én magam volnék a pusztulás.
Arany Farihon mélyneve, amely nem ki sem ejthető
név, mint a tiéd; valójában el sem neveződött
még, ezért nem birtokolható. Most megszűnsz...
látod? Hagyhattál volna békén tovább aludni."


*

Az öreg a tűznél befejezte a mesét, a botja 
végével megigazítva a tüzet. Bordag, a harcos,
nagydarab, komor ember lépett hozzá, egy intéssel
hátrébb parancsolva a többieket
hogy más ne hallja. Te, öreg!
Miért ezt a mesét mesélted? Az embereim összesúgtak
közben, és hidd el, nem szép dolgokat...

Amit csak akarok, azt mesélek nektek.
Ti ültetek a tüzemhez. Ez egy.
Az öregapám farkas volt és a táborom
körül itt ólálkodnak a kuzinjaim. Ez kettő.
Az embereid már akkor összesúgtak, amikor 
te a béke jelét felmutattad és 
leakasztottad azt a haszontalan kardot. Ez három.
Ezt a mesét meséltem, hátha megértitek
belőle, hogy éjjel nem érdemes
a legmélyebb álmomban átmetszeni a torkom. Ez négy.
Különben sem ölnétek meg vele, de
most nincs ínyemre a farkastest
nyár van és tudod, a bolhák... Ez öt.
Látom a mélyneved. Egyszer egy jósnő azt mondta az anyádnak
hogyha valaki öt fontos gondolatot oszt meg veled
a hatodikat nem akarod majd hallani. Így volt, ugye?

Holnap reggel beérünk a városba
bőven a seregmustra előtt
te odaállsz majd a piacra a buta kardoddal.
Egy életet meghagysz. Egyet elveszel.
Egy élet magasba hág. Talán a tiéd.
Akarod hallani a hatodik gondolatom?

*

...És akkor ennyi elég?

 a központi terminál üzenetfunkcióját
nyugodtan deaktiválhatod. ez a válság
ezek után el sem kezdődik.
Ez az ösztönös figura, Bordag volt az
egyetlen komoly kiszámíthatatlan elem az
egyenletben. De most már gondolkodni fog
és habozni. Végül is nem hazudtunk neki -
attól függ, holnap kit öl meg
vagy fegyvermester lesz, vagy felakasztják
és így jut magasra. Ő dönt. Mi innentől
így vagy úgy, de sínen vagyunk...

Azért borzalmas, hogy így nem hagyjuk őket
változni... nem?

Még néhány évtized, és hidd el
elég energiánk lesz a hazaútra. És minden
stabilizált elem elszabadulhat. Ugyanazok a
folyamatok játszódnak le, csak
másképp hívják majd a szereplőket.
Tudod, a mély név. Gondolj arra
hogy minden a mély név...


*


a megnevezhetetlen
messzeség távolából
üzenem

még minden másképp lehet
még nincs mélynevük
a hazaútra





2015. július 6., hétfő

Zen-fotók: Sárosi Ervin (18.)





éhségből kivont
részvét - kérődző közönyt
nem tűr el tüskéd

*

részvétből kivont éhség
kérődző közöny
ellen - a tüskék

*

részvétlen éh rág -
kérődző kedvét tüskéd:
 legalább fájjon





2015. július 5., vasárnap

Adomány-haikuk




(Szárnyakat ad)
magány udvarán
hallgatom a közeli
látványosságot


(Színpadot ad)
nem kopaszt többé
szószárnyverdesést
az értetlen csend


(Világot ad)
fényzuhogásban
hullámzó aszfalt dobál
zátony éj felé


(Érkezést ad)
nem kortyol többé
kilométerhiányt a
nincs hova innen


(Szavakat ad)
rémálomkanyon
felett egyensúlyozom
néhány mondaton


(Távlatot ad)
nem volna könnyebb
látni és elhallgatni
csak úgy a szelet?



2015. július 4., szombat

Vacsoracsata





bárcsak valahányszor betérek, annyiszor ki -
szétfeszítenek az egymást kizáró rítusok
kóstolásra használt áldozóedény szélére
kitolt nemízlik-falatként, mócsing gyanánt
adom az arcom, lakoma-adomát
áldozva a ki és betérő egymást
sanda bizalmatlansággal fel nem ismerő
vagy el nem ismerő hiteknek.

nincs bennem elég szeretet. ha szeretném
ezt az edényt, ezt a zsírba és hazugságba forgatott
elfojtó felhorzsolódást, amibe csomagoltak
lehet, elég volna a felhámot végigcirógató
esti szelekből egy vaskosabb szelet, akkor a tál
zsírmocskos szélét nem kínálnám a
következő sérelmes nézetnek.

bárcsak valahányszor betérek, annyiszor ki -
minden átmeneti szállásomban ott lakom
ottfelejtettem szagmintát kimoshatatlan
törölközőn, a lábnyomom a linóleumon, megáll
az edényem által töltött tér emlékében az
új vendég és átborzong rajta is az összes
nemízlik-falat, emészthetetlen érintés -

nincs bennem elég szeretet. ha lenne, minden
valaha volt helyem elfoszlana a másik
lélegzetvétele számára, amint kitértem -
kitérésemben hordozva ízeik emlékezetét
hogy ne ízek emlékei hordozzanak
egymás létezését el nem ismerő
csípős zamatú hitek szájsebeként.





2015. július 3., péntek

Ha én egyszer



ha én egyszer holdat rajzolok
csak olyat, ami elé épp odakúszik a felhő
kellenek a foltok és a párarücskök
hogy elviselhető legyen a tökéletlenségünk.

ha én egyszer tengert rajzolok
az egy vonal lesz majd - a horizont
egy vonalba belehúzva a végtelen
ha egyet húzok - tudod hogy a tengert.

ha én egyszer növényt rajzolok
ahogy a neve lakik a növekedésében
csak olyat, ami rajzolás közben is egyre nő
amíg a rajz és növés egyszerre szárad.

ha én egyszer téged rajzollak
csak olyan vonást, amilyennek látlak
szerintem biztosan nem ismernél magadra
de nem csoda: nem is tudok rajzolni.




2015. július 2., csütörtök

Esti mese






belevetted fondorlat puha zsákszáj hamisát
belelógott madzag bogozta titkaid kendere
most már izzadt vizesen kell hagynod
ebben a fényben sem szárad
hőgutát kukuló nyári mikulás telizsák

léted nem foszlik fénytől
ragyogásálló vámpír
egy este majd veled kel az entrópia
egy reggel majd veled fekszik a hányinger
és nem lesz több csalicsel kicsi vigyorárus

ha felismered a saját mitológiád
saját falkaléted felszámolóbiztosa leszel
de mindaddig népszerű és végzetes tévedések
bulvárvariációja -

mindaddig az elemi szinten
kiszámítható mesevég:
összeráncolt szemhéj becsukod hátha
úgy nem fal fel saját éhséged tükröt
görbítő paródiája.







2015. július 1., szerda

Rácsodálkozás: Kisnémeth Ferenc (9.)





csupa határ a
hab rajzolta hullám is -
lépésnyom-jelző

*

örökké változó
határát nem lehet
csak úgy kilépni

*

egylényegű lét
finomszerkezetében
határolódik

*

hullám-kijárta
tengerlépésnyom mentén
határ mosódik