Vacsoracsata

bárcsak valahányszor betérek, annyiszor ki -
szétfeszítenek az egymást kizáró rítusok
kóstolásra használt áldozóedény szélére
kitolt nemízlik-falatként, mócsing gyanánt
adom az arcom, lakoma-adomát
áldozva a ki és betérő egymást
sanda bizalmatlansággal fel nem ismerő
vagy el nem ismerő hiteknek.

nincs bennem elég szeretet. ha szeretném
ezt az edényt, ezt a zsírba és hazugságba forgatott
elfojtó felhorzsolódást, amibe csomagoltak
lehet, elég volna a felhámot végigcirógató
esti szelekből egy vaskosabb szelet, akkor a tál
zsírmocskos szélét nem kínálnám a
következő sérelmes nézetnek.

bárcsak valahányszor betérek, annyiszor ki -
minden átmeneti szállásomban ott lakom
ottfelejtettem szagmintát kimoshatatlan
törölközőn, a lábnyomom a linóleumon, megáll
az edényem által töltött tér emlékében az
új vendég és átborzong rajta is az összes
nemízlik-falat, emészthetetlen érintés -

nincs bennem elég szeretet. ha lenne, minden
valaha volt helyem elfoszlana a másik
lélegzetvétele számára, amint kitértem -
kitérésemben hordozva ízeik emlékezetét
hogy ne ízek emlékei hordozzanak
egymás létezését el nem ismerő
csípős zamatú hitek szájsebeként.