A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Turi Tímea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Turi Tímea. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 21., vasárnap

Beszélgetés senkiföldjén át

Turi Tímeának és Knausz Imrének

Fedél Nélkül, 2016. okt. 20.





shizoo
Hídavatás

Még jár a komp, kompország két fele,
pont az a távolság, vicsoroghat a végóra
népe az árulókat szemben ringató pallóra,
egymásban egy másik fél mást képezve le.

Még jár a komp, kompország két fele,
mindenféle partokhoz odakötődve,
kapaszkodva sérelmekbe és évfordulókba,
kapaszkodik kompról lerugdalt úszókba.

Még jár a komp, de megrepedt középen,
megrekedt az önelsüllyesztésben,
tükrében magával kiabáló, hasadt
tudatok, megúszni vízbe mártott vasak.

Most minden süllyedés, most repedő palló,
egymásra vicsorgás, megtörő víztükör,
két tábor készül fel, oldala ha borul
a fuldoklásra és a fuldoklásra.







2015. február 10., kedd

Beszélgetés anyákról és férjeikről




Turi Tímea:
Játszótéri anyák

Az utcákon sétálnak, kint, pedig a kinti élet
bent zajlik a sok-sok homlokzat mögött.
A délelőtti fényben, mikor már meleg van,
de még nincsen hőség: épp eddig tart a nyár.

A délelőtti fényben övék itt az utca,
ők a tologatók népe:
a játszótéri anyák a gyereket,
a nyugdíjasok a bevásárlószatyrot,
a hajléktalanok pedig mindenüket cipelik.
Boldognak kell elképzelnünk őket.

Kicsorduló ordításukat ott benn a szívben,
hogy a maguk urai,
és az időé, a növekvő súlyoké.
Ahol nincs más szerep, mint várni,
és látni, hogy a várakozás testet ölt,
egyre nehezebben tolhatót.

A dolgos élet partján mennyi munka!

A játszótéri anyák semmit nem tanulnak.
Az anyósokat szidják, úgy, ahogy majd őket
– legfeljebb harminc év. És az igazság
csak málha: nem lakik sehol.

A játszótéri anyák. Mind regényt akarnak írni,
de csak a bevásárlócéduláig jutnak,
és amit főznek, este feleszi a férjük,
s ami ők, a gyerek.
Pedig ami a részük, az már nem maguk.

Türelmetlenek, és semmit nem tanulnak.
Pedig innen már meglesz minden érkezés.
Innen már átüt az utolsó naptárlap a többin.
Hiába cseng még, mint a felhúzható játék,
édes verkli, hiába csengi mindig ugyanazt,
már megszülték azokat, akik túlélik őket.




shizoo:
Férjeik
           (recenziós epigonvers)

A játszótéri anyák férjei elférnek valahol,
ott, ahol - kint, vagy a kinti élet mögött.
A verőfényben szerteszórva, mint a hőség
remegése, aszfaltba nyomódott tűsarok nyoma.

A délelőtti fényben övék az iroda,
ők az aktatologatók:
a főnök a kollégákat
a kollégák a melóst
a melós a melót tologatja –
boldognak kell elképzelnünk őket.

Nőnézőpont anapesztusa, pont.
Csodálkozz a másféle rémületre,
másképp hízik, de ugyanúgy izzad,
a várakozás redőket ölt a testre,
a tolhatatlan és halaszthatatlan:

Ráncokat gyűr a zsebük a feleségük fényképére.

A játszótéri anyák férjei egyre inkább
hasonlítanak az apjukra, ugyanúgy
morognak, néznek félre és felejtkeznek,
és legszívesebben ők sem laknának sehol.

Főleg nem abban a ki nem mondott
számonkérésektől hangos csendben,
amit a feleségük fáradtsága áraszt.
A gyerek puszta jelenléte.
Nem értik, ebben mi a részük.

De ők is türelmetlenek, és nem tanulnak.
Pedig innen már csak a zabálás van
húst zabálni savanyú paprikával –
az utolsó letéphető söröskupakig,
amíg őket is iktatásig tologatják
húsaik és véreik. Akik túlélik őket.




 (Lábjegyzet gyanánt a szöveg, amit a Litera kritikapályázatára küldtem e verssel együtt - nem nyert...

Az nem igaz, hogy az irodalom igazabban beszél a dolgokról, amikről beszélni kell - mondja egy könyvbemutatón Turi Tímea. Azt is mondja, a gyermekkorában látott élet nem segít. A kinti élet bent zajlik, a homlokzatok mögött. Befalazott ajtók mögé képzelem a dolgokat, ahogy benne szeretnék lakni a versében – és nem is képzelem rosszul, néhány lappal odébb a vers, amit belakhatnék, ezt közli velem: ha nem vagy itt, történetet se nélküled, se rólad nem kezdek. Így formálódnak, belakhatatlanul A dolgok, amikről nem beszélünk. Így formálódik előttem a fiatal felnőtt, ahogyan mégiscsak megpróbálja. Elbeszélni a nem-beszédet.

Azt hiszem, Turi Tímeának a mai napig gyermekszeme van. Ezek rácsodálkozó-versek. Hol a látványra, a gyerekszemmel hatalmas asztalra például; hol a saját önkéntelenül adott reakcióra csodálkozik. Ahogy minden gyerek, nem hiszi el, hogy ő is abból az iszamos ölelésből születhetett - sok mindenre való csodálkozásban nyílik tágra a költőszem. Nincsenek nagy gesztusai. Szenzációi. Csak konstatálja: felnőtt. De ezt is gyerekszemmel. A szigorúsággal, amelyik látja a történetet, ami nővé teszi és amit senkinek se mesél el.

Onnan felnőtt az ember, ahonnan már el lehet bukni – mondja a könyvbemutatón. Elbukás, ha van egy történetünk, amit senki se tudhat? Persze, hogy az – bár az egész artikuláció került csődbe. Ennek ellenére mondani kell. Hiteltelensége ellenére. A beszéd maga is cselekvés – mondja a könyvbemutatón. Nincs ellentmondás: mindig elhiszem, amit lefestek, a mondat színarany celofán – mondja versben. Igen, a felnőtt elbukik, és csomagol és tényleg az a jobb, ha elhallgat, s ha végképp nem bírja ki a csendjét, helyette valami másról beszél. A gyerekszemű költő, aki felnőtt és elbukott, de a maga bukását így látja, azzal a kíméletlen élességgel, amelyik nem hazudik, nem néz félre, nem csomagol - és nem beszél másról. És hallgatni se szeretne.

A nőről. A verseknek itt neme van. Ebbe nyugszom bele a legnehezebben. Nem a téma érzékeny megragadása. Az aprólékosság és a részletek. Bár érzékenyen ragad meg, részletekbe menően aprólékos. Mégsem a nőköltészet sztereotípiái lakják a lapokat. Ha ismerem ezt az érzést, akkor például Vathy Zsuzsától. Turi Tímea mást vesz észre és mást fejt szóba az észrevételeiből – máshova fut ki a felütés - mint ahova olvasnám én, a férfi. Így értem ezt a nemet: részemről ez egyfajta idegenség. Meg kellene kérdezni egy nőt számára ugyanez otthonosság-e. Ahogyan innen: néha, mint egy seb, megnyílik a családom története ide jutunk: pedig nincs is család, csak általam.

Ezt egyszer már megfogalmaztam,így: Tímea rácsodálkozóember. A könyvbemutatón rácsodálkozik Szegő János és Szűcs Teri kérdéseire, olykor két lépést is visszalép a saját fejében, hogy válaszolhasson rájuk. Majdnem azt mondom: Évánál kezdi. Lényeges, hogy Évánál. A szavainak, a leírt szavainak még inkább, mint a kimondottaknak fogható, megkerülhetetlen, tudatosan vállalt neme van. Nőköltészet ez, a szavak választásában, s velük az ellentmondások választásában (nem irtja ki őket, ahogy – nagyon kevés kivételtől eltekintve szinte mind – a férfiak).

A felnőtt tisztában van önmaga látszatával, és a gyerektekintet látja ezt a mezítelenséget. Nem tudom, meddig őrizhető meg ez a látásmód – de valójában nem is fontos. Tudnom se fontos - és megőrizni se. Ahogy Turi Tímea mert gyereknek lenni, ahogy most immár velünk közös tükrünkről hallgat a szavakkal, sorjáznak versbe a dolgok, amikről nem beszélünk, úgy formálhatja a saját út éppen aktuálisát a következő versbeszédbe. Ha ilyen hitellel teszi, az pont elég.) 



2015. január 13., kedd

Beszélgetés nyelvekről, szólásról





Turi Tímea
Nyelveken szól

Én nem beszélem az emberek nyelvét. Sem a
fecsegést, sem a hallgatást. Kifogyni nem tudó
témáikról nincs mit mondanom. Én nem értem
őket, akiknek nincs idejük olvasni, de mindig
tudják, mi áll a legfrissebb lapokban. Nem
értem a borospoharakat a kezükben, hogy miért
cigarettáznak, ahhoz nincs közöm. Az ideges kis
nevetést a buszmegállóban, a fedetlen fejű
tizenévesekét. És a kimért férfiakat sem, akiket
nem zavar, ha nem szólalnak meg társaságban.
A társaságot magát. Nem értem az anyákat, akik
megértik a csecsemők sírását, és az apákat, akik
korán fekszenek. Nem értem őket, akik nem
csak elbeszélni, de megszerezni is a beszéddel
tudják a szerelmeiket. És ha a tükörben látom a
mozgó számat, a saját beszédemhez sincs közöm.




shizoo:
Lélek adta

Nem tudom, valójában miről beszélsz. Sem a 
szabálytalan próféta, aki megtelni képtelen és
már észre sem veszi hogy nem értik a benne
rétegződő nyelveket; sem az őt tükörben leső
kép, a közönség, a másik, akinek gyakorol. Nem
szólunk másnak. Hírek, borok és cigaretták
között megejtett rémüléseim a tükörképem nézi
kívülről, mintha nem volna hozzá közöd. Az idegen
belénk költözött, ő a közönségem, a szabálytalan
próféta neki fogalmazza, amit magad se értesz.
Nyelveken szólok akkor is, ha jelentőségteljesen 
hallgatok, a tükörben ezt gyakoroltam a legtöbbet,
hogy tényleg úgy tűnjön, befelé elképzelhetetlen
bölcsességeket mormol a zárt ajak. Nem egymással 
beszélgetünk, a társaság maga a fejben hordott
kritikus. Aki beszéddel legfeljebb ellenségeket 
szerez: saját magunk. Áldott vagy, amíg a rémület
fog el, ha meglátod a beszéded a tükörben. Tudd,
hogy valójában ezt is magamnak mondtam.







2014. november 30., vasárnap

Versüzenet Turi Tímeának



Turi Tímea:
A dolgok, amiről nem beszélünk
                                          recenziós epigonvers


Először egy képen, amin napszemüvegben
kérte ki magának.
Nőnézőpont rejtett anapesztusa. Pont.
A címlapinterjú magaslatából
is teljesen elmesélhetetlen a történet
ami nővé tesz.
Az anyaság nem oka, hanem következménye.
Egy bezárt szoba, amelyben nincs titok.

De van. Mint a mindig győző élők
a temetetlen múltban.
Valahol lenyomatot hagy
ez a nemiség, olyan lábnyom.
Mint a mindig győző halottak
hibátlan emléke. A nő: emlék.

És varázslat. Nem óv meg,
de megkísérli. Felnőtt, időközben
néha szégyelli, hiszen
annyian nem. Már érti: a vasárnap
ajándék. Amikor új gyerekek jönnek,
hogy a régiek felbukjanak a felnőttkor felszínére.

Ezek a te sorsaid. Sorról sorra.
Ahogy benne vendégeskedem, csak
épp annyival kiszámíthatatlanabbul
amennyi férfi voltomból következik.
Ha már így alakult, hogy igenis
van a soroknak, a sorsoknak neme.

Boldognak kell elképzelnünk őket.
A dolgokat, amikről így sem beszélsz.