A húsevésről

Male Lion and Cub (Chitwa South Africa) Luca Galuzzi 2004 (via Wikipédia)

Minden emlős özön-

fajzat - ezért pusztítja

hússal magát.

Esti mese a Kolóniából

kép: Wikipédia

Kivihetetlen tervektől zsongó helyekre viszem olykor -
az éhedbe a jóllakottságot. Vannak ilyen helyek. Ki sem
teszed a lábad az annyi munkával szabadon választott
cellából. A rácsot csak annyira nyitod ki, hogy
beférjen az egyen-zacskóba gyömködött klasszik kosár,
kiférjen a köntös alól előbuggyanó kezed -
látom a szemedben, hogy már annyiféle kosarat kaptál,
hogy egyre megy, mennyi tartósítószerrel
kivitelezték ezt a frissességet. Nem látom, ahogy
kicsomagolod, megterítesz-e a saját
örömötökre, vagy csak betoljátok, papírból, zacskóból,
állva, ahogy az álmok hercegei halnak. Meg a fák.
Nem látom, ahogy a kiutad se - még jó,
hogy amerről jöttem, lépcsőház, udvar kopott kanyar-
gásában én azért kitalálok.

Kitalálok neked egy másféle kudarcot.
Ahol nem rendel az éhed, a férjed nem éjszaka jár
haza, zsebében a nem kérdezed, hogy szerezte
betevőjével, nem vet gyanakvó pillantást a
melegen tartó táska alatt roskadozó ételfutárra:
járt-e odabent. Is. Hiszen ahogy kell, fejkendőben,
de egy szál köntösben, zuhany alól vetted át a stafétát,
amit egy fáradt alkalmazott ütött össze oda se nézve,
egy fáradt pénztáros ütött ki a gépből és egy
ütött-kopott biciklin tekergett idáig. Nem tudom,
mit keres itt ennyi ütés, amikor csak enni akartál.
Remélem, rögtön ettetek. Mert a saját párájában
szivacsosra ázott sült krumpli, a kihűlt burger
olyan, mint a szerelmesek éltek-haltakja
boldogan nélkül. Remélem nem a ti ablakotok
dobálta a Kolónia éjjelébe a tehetetlen dühöt-
fájdalmat szüremlő hangokat.

egyensúlytanfolyam

kép: Vidákovich István

és egyszerre súrol a biciklizőben
ahogy az út a kerekét
gördülés alapfelületeként súrol benne
hogy csak előre lehet

csak előre szabad álmodni

az arra is mehetett volna párhuzamos
valósága megközelíthetetlen a haladónak
nincs olyan felülete ahol
léttérítő mentén súrolhatna

barátunk, a térítésmentes súrlódás

tehát csak előre - ahol
különböző életeket élnél
ugyanazzal a nővel
növekedésálmok burkában
maradnátok filigrán
előre fizetések

egymásnak próbálnátok megfizetni

és egyszerre súrol a biciklizőben
hogy a hátsó kerekében a nyolcas
möbius-értelmében időutazik

és hogy a fékpofák felnibilibe
lógó gumikezeikkel most már
sajnos tényleg beleérnek

egy előre leszurkolt álom
forgalom által hitelesített
valóságérzetébe

Testi megújulás

Haller Szabi képe*

Meglátogatom az égi mindent-tudás mezejét,
mert rám fér egy testi megújulás.
Jól látod az ellentmondást, de csak a
paradoxon segít át a tükrön.

Az ember persze reménykedik, hogy
valami méltó, vagy méltóságos
(ha már nem üdvös),
erre pitypang. Az egyik kis sárga semmiség
a mogyoróbokroktól és a
galagonyától enyhén balra.

Ez a könnyen szakadó szár,
a sárga feltűnési viszketegség,
meg a szélbe szakadó magvas szavak -
a másba remélt vetés;
na persze.

A pitypang szószátyár növény.

Özönölne, mert körülötte mindenki.
A figyelem irányába, ahonnan
lét-java eső és szóródó örök fény
hullik az Akasha mezejére.



Meglátogatom a mindent-tudás mezejét,
elücsörgök a fűben, rikít a sárgám,
kiabál, hogy gyertek beporozni
már értem a darazsak tolakodó kíváncsiságát.

Az ember reménykedik, hogy nyír, vagy égre
karcoló éger, valami nagy-nagy
tűzre valóság - de csak pitypang.
Rányílik a világra így is,
nyílik egy testérzet, ott,
ahol őrzik a szervek egészséges mintáját.

Ez a könnyen hervadó kedv...
fonnyasztja a kritika.
Ezért sem nézi, hova hullat
a szélbe kapaszkodó
szóródással:

pitypang. Szószátyár növény.

Csak úgy érjek hozzá, mintha szél volnék
körülötte, a figyelem irányából -
hiszen ettől a sérülékenységtől
remélem most a gyógyulást.






*a képhez már született egy ízében szolgáló hozzáfűzés

A vőlegény gyón és áldozik

Stekovics Gáspár képe

semmi sem úgy van, ahogy tanítottam
a dolgok az ellenkezőjüket jelentik
a helyes irány, ha úgy érzed, zuhansz
ha nem zuhansz, de úgy érzed

Minden megtartó kapaszkodód
és minden megtartott törvényed nyögés.
Magadra húzott bőrök nyögése,
a betartás, a kövérség ahogy izzad,
nem izzik hanem izzad -

mégis, izzásnak látszik
gyűlnek rám, ahogy dögre a legyek
gyönyörű, intim legyecskék
valójában nem hívhatnak a nevemen

valójában nem tudod a nevüket.
Innen a kicsinyítő hasonlatok,
légy, pillangó, tyúk, manócska és a többi.
Nem is tudom, hogyan képzeled!
Mind teljesebb méhe gyümölcse nálad!

nem a nevemen hívnak, mert nem úgy
mutatkozom be, hanem a hatás
mentén szabott képzelettel -
a zuhanásból fonok kapaszkodót

Hiába hiszik rólad: kitelő ember,
mindig ráfaragsz az érdekes részletekre.
Aki mögé lát, tudja, hogy kitelik tőled,
pedig sosem nyúltál utánuk -
úgy szeretnéd, ha tartanának...

tartanak akik utánam nyúltak
megtartanak, pedig nem is zuhantam
nem is éreztem zuhanásnak
pedig mostantól holdfogyatkozás jön

Lehettél volna a szótárak napja,
de így csak papíríz csirize a szónak.
Aki mögéd lát, látja, hogy az árnyék
amit vetsz, túl regényes alakú.
De úgyis hiába mondanám: hallgass. 

gyónom a mindenható Istennek
és nektek, testvéreim
hogy sokszor és sokat vétkeztem
gondolatban, szóban és cselekedetben

...és mulasztással. Ezt felejtenéd el,
hogy a legtöbbet a mulasztással.
Te magad vagy a tört pálca, ahogy
a kiejtett szavakat fogdosod.
Sajnálom. Istennél a kegyelem.

A toronyőr visszapillant

Sergei-Chepik: L’Angel-de-Notre-Dame

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
aztán visszatekeri és újra nézi,
ahogy továbbgörget, látá,
hogy az ismerősei osztják a
virtuálisan besétálható, 3D belsőt,
az épület fényképét állítják be
borítóképüknek,
olyan szelfit osztanak, ahol az
épület az önkép háttere,
híres fotósok munkáit osztják róla,
festményeket és filmrészleteket,
kár, jövőre végre megnéztük volna.

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
kénytelen visszatekerni,
valaki benne újra meg újra
nem hiszi el a lezuhanó, csúcsos
toronyvéget,
aztán továbbgörget és látá,
az ismerősei megvitatják,
milyen hatással lesz ez a francia
belpolitikára és az EU-s választásokra,
ki hanyagolta el, és ki építheti újjá,
van aki már most gyújtogatást emleget,
van aki már most migráns gyújtogatókat.

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
nem tud nem visszakattintani a
megosztott felvételhez,
aztán továbbgörget, és látá,
van aki személyes, ihletett
siratóposzttal köszön el, a
legrejtettebb helyeken is megtalálható
kőangyaltól, aki most elrepül,
újjáépítik majd nyilván, de nem lesz,
ahogy itthon egyik sem ugyanaz,
mert nem lesz türelmük az évezredekre
szóló technikákat egyszerű eszközöket
az imát alkalmazni a kapkodás helyett.

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
nem tudja nem nézni, aztán
továbbgörget - mi a teendője annak, aki
minden reggel reflektál a világára,
beszélhet-e arról, amiről a csorda,
milyen nagyképű gondolat
vagy kerülnie kell a témát, amit a
szociológusok és társadalomkutatók
megköszönnek, hiszen csak össze kell
számolniuk a hashtageket, meg
a bunkó kommenteket, meg
szortírozniuk a képeket és hipp-hopp
kirajzolódik előttük a csoport dinamikája?

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
másnap reggel is a képeket meg a híreket,
csak távolról látá, nem vallásos, csak hívő,
mégis úgy fáj a mellkasában
valami, mintha egy szerve gyulladt
volna ki a távoli város estjében,
mintha a mája, a veséje, a torka -

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
így születnek az egyetemes jelképek.

Fókuszállítás

Vidákovich Istvánnak

Nyacó úr

belenyúlni a fénybe
hogy az enyém
legalább annyira értelemtelen
mint lehunyódni

a szemed behunyhatod
hiszen egész testeddel lubickolsz
a megfeszített ragyogásban

akkor hunyódsz le ha az egész
tested fényt nyelve fénytelen és
mintha ott se lennél mintha ott se lenne -
csak a vonzás
űrbe táguló fekete lyuk-pupillád van csak nyitva


Így teremtődik a Küklopsz.


belenyúlni a fénybe
és markolászni
legalább ennyire érdemtelen
és siralmas próbálkozás

megragadtad
és most viszed egyszer (s mindenkor?)
kiragadott erejét

de ennyi marokló megragadás
téged is összeragaszt összetapaszt
odaráncol a zsebbe gyűrt fényképre
feledékeny már végképp elmúlt
sehol és már soha sincseidre


Csak fonalad bomlásában bújik öröklét, Pénelopé!


még úgy húsz napkörtánc és
úgyis űrbe tágult pupillával nézel
ha lehunyod ha nem
Ez egy borzalmas tévedés, pufi!

hogy itt akarnék nyílt
színen tapssal meghajlással
elkárhozni vagy elfelejtődni

foglyul ha ejtesz hadd repüljek
az érinthetetlen
éber belenézés pillanatába már
ne pislogjanak bele a ragacsos képek


Engedd el elfelejtett varázslataid kezét,
ahogy a macskák - nézd, hogyan csináld egyiket sem.

Kitakarnak

Brett Walker

csak az éj fele zúgat, a dolga
ami rámerevült a halálra -
hiszen igazán kikelet volna
fele dédi-derű, fele árva
megemészted a hajnali harmat
bekapott cseppjét teli fénnyel
ezek esztelenül kitakarnak
kialudnál éj fele, fényjel -

csak az éj fele zúgat, a másik
kiderült zavarában a napra -
veled évek mély szaga ásít
szegekig, egekig, magasabbra
megemészted: nincs hova innen
fele éj keserül a pohárban
búg a galamb "odabent nem
fér el az angyali szárnyam"

csak az éj fele zúgat, a félsze -
nem akar, csend éhe maradna.
tapadásod nem leli mégse
a lefoszló szürke darabra
megemészted: firka a napfény
"lemaradtál", suttog a harmat
"maradok fél mintadarab lény"
ezek esztelenül kitakarnak.

a szégyen

Joseph Muehlbauer: Original (Pen and ink/graphite on watercolor.)

van az a cakkos széle ott az
emléknek - ahonnan valami soha nem érzett
tériszonnyal nézel befelé
a bőröd alá kinyíló szakadékba -

nemcsak hogy elfelejtetted az
ösvényt ahonnan eljutottál erre a párkányra
de arra sem emlékszel biztosan:
a felejtés alatt van-e tényleg mire emlékezni -

hogy ezt csak elképzelted abban
a balatoni nyárban abban az azóta bezárt
büfében vagy valóban történt
valami kimondhatatlan aznap

amit gyorsabban kellett elfelejtened
mint a hely színét - csak a tériszony maradt
ezen a foszladozó sztélén
mintha látnád ahogy elfújja a por

kapaszkodó rétegeit a hegy
csontjáról - a soha nem alvó szél -
jó volna ezeket a sebeket valamilyen
völggyé alakítani ahol jársz

és nem félsz a gonosztól -
aki nem kint lakik, hanem ezt az
örvénylő szakadékot fújja benned
befelé egyensúlyozó tériszonnyá

dacban, feladásban

Peter Ferguson - Governess Undone, 2013 Oil on Board

az a gyerektábor egy nyomasztó
múltbeütéses emlékbeverés -
azóta sem heverted ki
hogy szembeültél a neked szegezett
rókavörös gyűlöletével

nem kifejezetten téged - a
szemében csak egy pondró voltál
minden megpillangósítás
lehetőségétől elzárt
úgy maradt lárva

valaki, aki betartja a szabályokat
minthogyha tényleg csinálni kéne
amit a táborvezető mond reggeli
énekes tornáktól a múlt-transzplantáló
csapat-összetartásokat megidéző
folytonos sorakozókig

lehetetlen volt lefárasztani őket -
inkább belázasodtak
ömöltek amerre medret ásott
fürdés felé lejtő medret a kedvetek
cserkészet zászlók és jelvények nélkül
elkésett úttörés a Balaton-parton

ő nem játszott veletek
öntörvényű makacs gyűlölködésével
ültél egyfolytában szembe
az általad is gerjesztett beteg posványban
nem volt hajlandó pancsikolni

egyfolytában magaddal szemben tartottad
hogy ne bántsa a kicsiket -
merthogy amúgy terrorizálta a gyengébbet
ösztönösen a legmegfelelőbb
mai magatartásformát leste el -
magaddal szemben tartottad, az összes
konform gesztusod eleven cáfolatát

iszonyú öröm volt az első
igazán botrányos szabályszegése után
végre hazazavarni -
azóta sem érezted
ennyire elégtételnek a
legszégyenletesebb kudarcot

és most kénytelen vagy ebben
a cseréptörésben a múltba ütődni te is -
látod? ilyen egyszerűen
nem tudott mit kezdeni a hazug
és ostoba rendjeitekkel
ahogy most te nem fogadod el
a körülötted lüktető beteg gyerektábor
hagymázas lázait egészségnek.

Apokaliptikus monológ

Lori Nix: Library (apokaliptikus makettek, nézzetek rá)

jöttem a teljes értetlenségből
izomtibi folytonos tömegnövelésben
kudarcot vallva

mert csak az álomban
lelt meg tempót és
jóleső kimerültséget
az a levetett bőr



jöttem a látványosságból
amire a gyermek máig
ugyanúgy csodálkozna bennem

pedig már elette a kor:
savanyú levet ver
látvány pultján felejtett
álom babahúsa



jöttem szent rutinból
az élet megszokhatatlan
mint bor, nő, vagy az Isten

de kitartóan próbálkoztam
megragadni tükör előtt
kigyakorolt álom
spontán pillanatát



jöttem futásból
megmenekülések édes
győzelme elől

most is párnámba suttogom
futás közben beledobogja a szívem
életben nincs más álom
suttogja: élet, kegyelem!



jöttem halni akarásból
minden kísérlete halálfélelemből
állt

holott ölelni szeretett volna
maga bőrében nem férő
új sejthalált fröcskölő
gyilkos álom



jöttem új nap új év új élet
még nem volt szerencsém
a megsemmisüléshez

egy könyvtárnak képzelem ahol
minden könyv kinyithatatlan
nyirkot nyelt elfulladt betűkből álló sírkő
ahol nincs mit álomban lelni



jöttem megérni
hogy visszatérhessen belém
minden megélt tapasztalat

koszom és bűnöm és
minden kisszerű dicsőségem
csak álomban lelni beszélgetést
kinyithatatlan könyvek lelkével






- valójában a könyvet ajánlanám, s jobb híján az írásom róla - Hamvas Béla: Titkos jegyzőkönyv, második lépcsője az Apokaliptikus monológ

Várakozás

L. Ritók Nórának

"mélyponton. igen.

te csak a sötétségben

tudsz megszületni."

lüktet keserű

adventjében a felnőtt

csodavárása

Kiss Bence rajza (Igazgyöngy Alapítvány) "Bence fenyőfája nem egy szobában áll...hanem hatalmas. Bele fér egy egész falu. Azt üzeni nekünk, hogy a karácsony üzenete mindenhova elér. És azt is, hogy a karácsony fényt, tisztaságot és békességet hoz. Összeköti az embereket. A betlehemi csillag pedig ott ragyog....minden kicsi ház fölött." (L. Ritók Nóra)

csak gyermeki

várakozásban - súgja

a kisfiú rajza

csak a gyermeki

várakozásban -

mosolyogja a rajza

hét dacból gyűrt haiku

Brett Walker képe

minden reggel, a
szemed ahogy rányitod
új világot nyitsz

nem tudom hogy
hívják valódi mély-nevén:
elsötétedik

*

minden reggel egy
elalvást fejezel be
hogy felébredhess

nyitott szemedre
zuhant látványt csak te -
kimerevítve

*

minden reggel szép
ritmikai hűséggel
dokumentálod

eljön. nem jön el.
eljön. nem jön el. eljön -
mindegy. nem érted.

valaki benned

holtig verset kiabál -

vagy tán aztán is

Rácsodálkozás: Andrea Kowch (2.)

Night Watch 

magához vonzza

a szelet - hogy örvénybe

fordítsa és... jaj

áruló hajtincs

cirógat - belőlem nő

a körülöttem

Két képhívó haiku

szilvafa törzsét

itt és most nem veri

nagydobra a harkály

Imao Keiten fametszete a Keinen Kacho Gafu albumból

Halacska csillan?

...de hiszen ő három

dimenzióban látja!

Taiso Yoshitosi (1839-1892): "Koi Pond"(atozuri, '1990)