Vidákovich Istvánnak
 |
| Nyacó úr |
belenyúlni a fénybe
hogy az enyém
legalább annyira értelemtelen
mint lehunyódni
a szemed behunyhatod
hiszen egész testeddel lubickolsz
a megfeszített ragyogásban
akkor hunyódsz le ha az egész
tested fényt nyelve fénytelen és
mintha ott se lennél mintha ott se lenne -
csak a vonzás
űrbe táguló fekete lyuk-pupillád van csak nyitva
Így teremtődik a Küklopsz.
belenyúlni a fénybe
és markolászni
legalább ennyire érdemtelen
és siralmas próbálkozás
megragadtad
és most viszed egyszer (s mindenkor?)
kiragadott erejét
de ennyi marokló megragadás
téged is összeragaszt összetapaszt
odaráncol a zsebbe gyűrt fényképre
feledékeny már végképp elmúlt
sehol és már soha sincseidre
Csak fonalad bomlásában bújik öröklét, Pénelopé!
még úgy húsz napkörtánc és
úgyis űrbe tágult pupillával nézel
ha lehunyod ha nem
Ez egy borzalmas tévedés, pufi!
hogy itt akarnék nyílt
színen tapssal meghajlással
elkárhozni vagy elfelejtődni
foglyul ha ejtesz hadd repüljek
az érinthetetlen
éber belenézés pillanatába már
ne pislogjanak bele a ragacsos képek
Engedd el elfelejtett varázslataid kezét,
ahogy a macskák - nézd, hogyan csináld egyiket sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése