a vonatról

Paul Gustav Fischer - The Last Train

amikor leugrottam a vonatról érthetetlen módon maradtam talpon
a végén nyílt ki az ajtó tehát a sínszálak közé
pont egy betontalpfára mintha állna mintha élnék
az állomás felől riporterek és kíváncsiak rohantak felém
lökdösődve egymást túlkiabálva kérdeztek
de csak annyit mondtam észrevettem rossz vonatra
és még időben nem gyorsult fel eléggé

de neked igazán elmesélhetném
most hogy a parfümillatod alá nedvesedtünk
de csak annyit mondok semmi különös
hidd el nekem nem volt ott semmi különös

két cigarettát gyújtasz mint a filmeken
az egyiket a számba dugod
és látom a szemeden hogy várod a mesét
de hidd el nekem nem volt ott semmi különös

talán paranoia de valamiféle ügynöknek tűnsz
aki nem véletlenül akadt rám a romkocsmában
hogy értelmetlen irodalmi onániákról fecsegjek
és bólogasson hozzá mintha érdekelné
látom a szemeden hogy ez valóban érdekel
és nemcsak az hogyan maradtam talpon
azóta is érthetetlen módon maradok talpon
pedig valakinek tényleg



elmesélhetném igazán hogy elvarázsolt a könyv
amit épp olvastam annyira hogy csaknem a peronon
felejtettem a táskám

csak azt láttam beáll a szerelvény a hangos-
beszélő elől mindig bedugom a Besh o droMba a fülem
úgyhogy felszálltam

kiszínezhetném hogy nehezen nyílt az ajtó 
és hogy belépve a szokatlanul tágas fülkékbe rögtön
elfogott valami idegenség

szokatlan volt tényleg az összenyitott hálófülkék
viszonylagos tágassága meg hogy milyen kevesen
kevesen utaztak rajta

meg hogy is mondjam hiányzott az átmeneti tér
érzete belőle a -tól -ig vagyok itt és aztán más ül
majd a helyemre

szokatlan volt mintha szenvedők feküdtek volna azokon
az ágyakon és valaki ült mellettük és simogatta a
hosszú fekete hajukat

olyan hippik kórházvonatát képzelj el csupa
hiába való jó szándék sérültjét egy máris engesztelő
megbízható térben

nem éreztem úgy hogy maradnom kéne hiszen egyetlen
szerelvény volt az egész mire a végére értem tudtam
rossz vonatra szálltam

és nem tudom, milyen impulzus hatására szedtem össze
vagy nem is hogy a bátorságot természetesnek
tűnt hogy leugorjak




zavarba hoztam mindenkit vele
azóta túlestem egy teljes körű kivizsgáláson
még mindig zaklatnak az újságírók én vagyok a "szórakozott utas"
merthogy senki nem tudott fölszállni arra a szerelvényre
ami valahol menet közben materializálódott a többi előtt
közvetlenül mielőtt beért volna a vonat az állomásra
aminek peronján én elmerülten bedugott füllel olvastam

paranormális vasúti jelenségként emlegetik
miután felszálltam lecsatolta magát és mozdony
meg minden racionális magyarázat nélkül elindult
felgyorsult és eltűnt az állomásról kiérve
alig kétszáz méterrel szertefoszlott a levegőben

több mint száz szemtanú meg a riporterek
akik amúgy a győztes hokicsapat fogadására jöttek
ki az állomásra szóval még filmfelvétel is van róla
ahogy felszállok és ahogy senki más
még csak meg sem érintheti azt a fülkét
ami a mozdony előtt materializálódott fékezés közben
erről is készült filmfelvétel igen



elmesélhetném milyen szar érzés
hogy szerintem ez egy gyönyörű kiterjedt és személyre szóló
próba volt - az enyém

felszállhattam volna az igazak vonatára vagy
a franc tudja hogyan hívjam - hisz az fáj a legjobban
hogy fel is szálltam

hogy aztán leugorjak mint aki mégsem való oda
mint akiből hiányzik az alázat és a kíváncsiság megfelelő
vegyüléke

mint aki annyira zavarban van hogy a szeme sarkából
néz csak körül és elkapja a fejét amikor valaki bárki
belenézne

elmesélhetném mennyire bánt hogy ezt a tehetetlen
érzést hoztam magammal amikor leugortam hogy mégis
ide tartozom közénk

hogy pont olyan vagyok mint szeretkezés után 
a parfümöd alól előszivárgó hónaljszagunkban
terjengő otthonosság

valami azt súgja állok én még ott részegen pont ott a peronon
bedugott füllel az érkezésre várva könyvvel a kezemben 
teljesen idiótán

ellazulni próbálva görcsös idegcsomó hogy legyen
add uram vagy a fasz tudja ki hogy legyen
még egy dobásom



nem lesz. a szemedben látom
hogy ennél izgalmasabb estére számítottál
vagy legalábbis valami másra
ehelyett a szokványos és unalmas
pózoktól hemzsegő hallgatás helyett

nem lesz. a szemedben látom
hogy veled sem találkozunk soha többé
lassan körmömre és a cigi és még mindig nem tudom
megbízhatok-e benned annyira
hogy elsírjam magam.