morfondírozás

"Az egyéni szándék és a korszak soha nem azonosak. A korszakok átfedik egymást. A szellem és a gondolkodás világában mindig többféle tendencia fedi egymást vagy fedi le a másikat. Még a véres forradalom sem vethet véget sokaságuknak. Én legalábbis sehol nem látom az ösztönöknek, az emócióknak, az ideáknak vagy a társadalompolitikai elképzeléseknek olyan új csoportját vagy tömbjét, amivel biztonságosan leválthatnánk a sok ósdit, elavultat és nyilvánvalóan pusztítót. Ellenkezőleg. Az ősöregnek, a kopottnak, az elhasználtnak van keletje, holott a főminiszterek minden választási periódus végén megígérik népeiknek, hogy a fejlődés jegyében most majd még jobb és még több lesz nekik. A regressziónak, az ismétlésnek, a felmelegítésnek, az üres dumának és a dögletes kispolgári blablának van keletje. Az irodalomban és a művészetekben mindannak, ami már egyszer, kétszer, ötször megvolt, a felböfögésnek, felmelegítésnek azaz a nemes manierizmusoknak. A tömegkultúrában mindannak, amit a modernitás elvileg maga mögött tudott, a mitikusnak, a mágikusnak, a tetovált testnek, a rituális törzsi táncnak, azaz az individuális önkéntes feladásának, a nyom nélküli eltűnésnek, a készséges felolvadásnak a tömegben, a teljes és tökéletes opportunitásnak, a csoportosnak, a bandaszellemnek, legyen a politikai rendszer demokratikus vagy diktatórikus."

Nádas Péter a Literában: Másban, mint az értelemben, nem bízhatunk.

Amikor megjöttek a térítők

először tűz és vas nélkül, elhittük, hogy

eztán nem kell váltságot fizetni az

életben maradásért.

Elhittük, hogy csak meg kell tagadni a gonoszt.

Csak el kell fordulni tőle.

Elfordultunk csúcsos süveges

síppal, dobbal kántáló jóembereiktől

akik eddig a zsírunkon híztak -

csak el kell fordulni a gonosztól, így

tanították a térítők. Nem kell a maffiózó 

isteneknek megfizetni a védelmi pénzt -

de valami nyugtalanító érzés

megmaradt: mintha a térítőknek ugyanúgy

megfizetnénk a váltságot,

s ők csak ezt ismételgetik érte: te vagy a hibás,

térdepelj le, szégyelld magad...

Volt némi zavar a fejekben, 

meg egyebütt is, de aztán

visszajöttek tűzzel és vassal.

Évszázadok teltek el és a szomorú Krisztus

 hóna alól előbújtak a rítusok.

 Csak a szájízére kellett őket csomagolni,

 úgy kellett az örömért védelmi pénzt fizetni,

 mintha csak a testét ropogtatnánk a fogainkkal.

Mert aminek hátat fordítasz

az megerősödik a sötétben.

Az ünnepen a nyáj körmenetében

botladozó hívek a mise után a kocsmában gyülekeznek -

és olyan nyelven beszélgetnek, ami

ráolvasásokból áll.

Létünk továbbra is védelmi pénz-alapú:

megadom a Helytartónak, ami jár; ne bántson!

Megadom Szentséges Úrnak, ami jár; Ne bántson!

Urunkban a megnevezhetetlen félelemnek...

Évszázadok teltek el viszonylagos, 

máglyákkal pöttyözött nyugalomban.

Aztán megjöttek az okosok. Akik szerint buták vagyunk

amiért komolyan vesszük a babonákat.

Az új világrend villanyfényénél

minden árnyék kontúros és fényes -

pontosan látható, hogy mindet mi vetjük.

Talán ezért van minden árnyék egyedül,

pedig tömegek lötykölődnek a közlekedőedényekben.

És tömegek élik a rítusaik egy focimeccsen.

Az ünnepnek nevezett alkalmak zászlóerdejének rúdjai alatt.

A fejükben az árnyék sustorgó sötétsége,

felgyülemlenek a hangyaemberek,

a lehajtott fejjel elporlásig dolgozók,

az örökösen jövőidőbe tolt megérkezésben, ahol

ez a harc lesz a végső.

És megjöttek a maffiózók a védelmi pénzért -

lehetsz te is a Mammon Bonca, kicsiben;

lehetsz te is okosba' ügyes.

De közben nem ápoljuk a mélyen bőr alá szakadt

halálfélelmet semmilyen megfogható áldozattal -

oda vagyunk vetve a zsigeri félelemnek.

A meséink hepiendet hazudoznak,

holott a végén csak úgyis porrá

és hamuvá. Porrá és hamuvá.

bús düledékeiden,

húst - gondoljátok

meg, proletárok.

- többször nekiszaladtam már ennek a gondolatmenetnek, például itt: Mítosz és manipuláció. Még mindig nem értem, értelmes emberek miért gondolják azt, hogy a zsigeri félelem érvekkel leküzdhető; pláne egy olyan közegben, ahol tudatosan gerjesztik. A stimulált szintet és a maga eszközeivel kellene gyógyítani, hogy ne legyen ennyire kiszolgáltatott. Meg kéne találni és közösségben művelni a jelenleg is érvényes rítusainkat. S ehhez nem az elfoszló múlt ismerete kell, hanem a tudati mellett zsigeri szintjeik is jól művelő, hiteles emberek. 

- Úgyhogy amíg melengette a szívem, amit Nádas Péter a slam poetryről ebben a fenti interjúban mondott, úgy bosszantott, mennyire nem látja, hogy a gondolatmenete zsákutca, ráadásul a "buták vagytok" mantrája kontraproduktív - épp hogy a jelenlegi, hideg szívű stimulálók malmára hajtja a vizet. Más kell. Olyan felszabadító kísérletek, mint Bokor Krisztiáné és köréé - akik a rendszer-szemléletet rányitnák a mítoszi szintre, új civilizáció paradigmájába vonva be azt.