Teljesség-átiratok (111.)

A felborult poloskát, akit stabil oldalfekvésbe helyezett egy arra járó ugrópók, egy legyecske szájon át lélegezteti (a kis buta, nem tudja, hogy a poloskák a potroh oldalán vesznek levegőt), egy másik légy pedig lelki támaszt nyújt. Ja, nem.
Macaroeris nidicolens - Fészkes ugrópók poloska zsákmányával, pákosztoslegyekkel
A valóság: Az apró ugrópók gond nélkül elejtette a majd háromszor nagyobb poloskát. Nekilátott az ebédnek, de a jelenetet észrevéve keselyűként jelentek meg a pákosztoslegyek, melyek a ragadozók zsákmányainak testnedveit szokták dézsmálni.
(Ujvári Zsolt fényképfelvételei és leírásai)

Befejezés

Amit itt olvasol: több mint világnézet, és kevesebb mint vallás. Több mint világnézet, mert általa a dolgokat nem valamely irányból látod, hanem közös gyökerüknél tapintod.

Kevesebb mint vallás, mert nincs benne szó az isteni misztériumokról, melyekről csak jelképekben lehet beszélni. Nincs benne szó Krisztusról, a testet öltött Istenről, aki szakadatlanul meghal és poklot jár az emberért.

Az itt-mondottaknak nem az a rendeltetésük, hogy elhidd őket, hanem hogy igazi lényedre, igazi világodra eszméltessenek.

Csönge, 1944-45

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

én ugyanekkor

pákosztoslégy voltam

(mondjuk úgy: legyek)

a saját, kiérdemelt

hawaii nyaralásomon

A jóllakott pákosztoslégy (Milichiidae faj) potroha már majd szétdurran, de valószínűleg ritkán adódik alkalom arra, hogy ennyire jóllakjon. Nem átallott egészen a meglepett fészkes ugrópók (Macaroeris nidicolens) csáprágói közül szívogatni a poloska nedveit!! Elképesztő találkozásnak voltam tanúja, figyelembe véve, hogy a légy méretéből adódóan is potenciális préda lehetne...

ugyanakkor a

légy sem lehet teljes és

dugig jóllakott

Budapest, 2014-18

(Hegyi Zoltán Imre: Teljesség-átiratok)

- egy fontos idevágó van, az előző kötetem kódája, Sárosi Ervin képével

Teljesség-átiratok (110.)

Haller Szabi képe

Összefoglalás
Van valami, mely változatlan -
Mindennek lényege ez a változatlan -
Ha minden esetlegestől mentesülök: nem marad belőlem más, csak a változatlan.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

"Ámde a természet és az élet nem emberi törvények szerint halad a maga útján. Az egyik oldalon ott a tompa természet a maga passzív és mégis legyőzhetetlen ellenállásaival, a másik oldalon a lélek világa, mely megfoghatatlan és idegen és kimeríthetetlenül bonyolult. És mindefölött a „sors”, az eseményekben lakozó célerő, mely sohasem kérdezi meg az embert. Az embertől minden megvonja magát – árnyakkal és rejtélyekkel van körülvéve. A testi és szellemi világ az áthatolhatatlanság egyugyazon törvényeinek engedelmeskedik."

(Egon Friedell: Kőfejtő)

hol a hegy: törvény

alkalmasint bárki

kővé szikárulhat

hol a hegy: távlat

alkalmasint bárki

éretté kopódhat

*

hol a hegy? nyílik

ha patak-csiszolt

kaviccsá fényesednél?

Azonos anyagból

Nem ismerem a karakán
kicsiséget
amelyik helyén valóan büszke.

Síkon nőttem fel,
legalábbis dombok között –
az alázatos büszkeséghez
kőóriások szomszédi tömege,
nyers szele és árnyéka kell,
ami kerülhetetlenül vetül
a helyénvaló büszkeségre –

A Metropolisz erre alkalmatlan.
Abban is kicsi vagy,
de épített romjaink között
sajnos pökhendi kicsi –
ha nem vigyázol, elhiszed,
hogy mind te raktad.

Nem ismerem a helyénvalóan
büszke kicsiséget –
pedig anélkül szólalni se kéne: 

tompa természet masszív maga útján
taszigálódik egyre a lélek
hegyeket ríkató éktelenségekig.

hol a hegy? nyílik

ha bárhol csiszolt

kaviccsá fényesedtél.

- a szövevény felének volt egy ős verziója  (Beliakov képével, Szabi kép-találatának szinte a párja, Tadzsikisztánból)

- egy másik fontos aspektusát nyitja meg Paul Klee Két hegy között című költeményének általam megejtett ferdítése

- mélyen idevág még ez a haiku-sorozat, Hokusai Hullám Kanagawánál című metszetével - a Fudzsi harmincöt látképe sorozatból

- s együtt-hangzatot rejt a Lucian Blaga Csend őszi dolgok közt című versére írt válaszversem

Teljesség-átiratok (109.)

Szilágyi János: Ballada ' akvarell 35x50 cm /2010

Az igazságról

A szavak különlevők és gyöngysor-szerűek, a dolgok összefüggők és halom-szerűek. Ezért a szavak és dolgok csak súrolják egymást.

A gondolat összetett és kimondható, az igazság egyszerű és kimondhatatlan. Igazságot csak beszéd nélkül tudhatsz meg, tehát csak önmagadtól. Tedd alkalmassá lelkedet arra, hogy az igazságot tudhasd benne.

(Weöres Sándor - A teljesség felé)

tűbe fűzött

cérna szavad nem az

igazat, csak a gondot

(mossa mossa
elkapdossa
napja folyik
holdja körül)

iszamós percnek
mézébe ragadva
fordított pályán
visszafelé hiszen

mellette közben
minden előre
habot ver élet
születés temetés

iszamós percnek
mézébe tagadva
telést borostyánba
amikor nem állta

benne kelés fakadt
felszúrt másikból
engedte ki menjen
engedte ki folyjon

(mossa mossa 
elkapdossa
napja kering
holdja körül)

mer' azt az igazad
alkalmassá tevéd
kimondani sose
ami ott bent lüktet

amiben mindétig
bezárod borostyán
jobb részed bezárod
kőfal szemed mögé

benne fakad kelés
de nem foly' ki hova
engednéd ki menjen
dermedése pokol

az iszamós percnek
mézébe ragadva
és nem is tagadod
magtalan magtalan...

(és újra elölről...)

igazad szakadás,

kívül rajtad - nem tud

összevarródni

Teljesség-átiratok (108.)

Jean Fragonardnak, nagyon köszönöm!!

Little Buddha statues at Daienji, Tokyo, Japan: photo by Tommy Oshima

Tíz erkély
A teljes lét: élet-nélküli.
A teljes öröklét: idő-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.
A teljes bölcsesség: gondolat-nélküli.
A teljes szeretet: érzés-nélküli.
A teljes jóság: irány-nélküli.
A teljes boldogság: öröm-nélküli.
A teljes zengés: hang-nélküli.
                                      (Weöres Sándor: A teljesség felé)

Teljességet csak

a hiány érzetével

együtt tapasztalsz?

*

nincs. teljességet

kizárólag a nincsben

és nem tapasztalsz.

szobrot a testnek
kis horgolt sapkát a léleknek

a szerzetesek helyezik
ahogy híre jön a gyerekhalálnak

fojtogató ködben indulsz
a legkedvesebb szatócsodhoz fonalat keresni
fojtogató ködben indulsz
megtalálni azt a rózsaszínt
a gyemekboncok ruhájához
hogy meg ne fázzon télen
az a kis kopasz feje

horgolsz, minden horgodra
egy kedves emlék akad
születéstől korai halálig
ellobbant testét temeted
amíg megérkezik a kiáradása
amíg felég a teste egészen

s amíg benned is lecsapódik a pára
arcát örökké tükröző tóvá.

szobrot a testnek
szerzetesek helyezik
és te beborítod a hósapka alá
bélésnek nem múló
szereteteddel.

 s mindehhez, olvasás alá, a kép nézéséhez a tökéletes zene:

- így tanultam meg én is átélni a gyászt - ezt belülről ismerem, ez az én saját teljességvágyból született Teljesség-átiratom is; lélekben én is sapkát kötögetek. És egy gyermekkori veszteségfeldolgozás-gesztus is ide kötődik, amit Móra A cinege cipője kapcsán már megírtam

- ide tartozik, milyen volt, amikor még nem tanultam el, milyen, amikor a nincs van, erről mesél az Elvesz

- S végül szervesen ide tartozik, hogy próbálom tágabbra nyitva ugyanezt a milyen, amikor a nincs vant megtanulni,  ide tartozik ez a másvilági beszélgetésem Kányádi Sándor egy konkrét szonettciklusával, szolgaian Sanyi bácsi modorában és versformájában - a saját mi van akkor, ha a nincs van élmény egy más alkalommal megtett feldolgozása.

Teljesség-átiratok (107.)

Hauer Lajos: Cherchez la femme

Metamorphosis

A szivárványhíd az egyetlen, ahol angyalok és ördögök úgy járnak-kelnek, hogy alig lehet szétismerni őket.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

íveid félre-

ismerhetetlen rajza -

jaj. csak az a haj.

A szivárványhíd az egyetlen. Ezek szerint
bárhol máshol szétismerhetőek.
De az átalakulás maga mégis egy
gesztusokból összecsavart szőnyegbe
rejtett, szivárványhídon átcsempészett
próbababáról tükröződő szembenézés -
a metamorfózis közben csak azt a
pupillatágulást figyeld a szembogaradon
amivel a szemed aztán
egy másik dimenzióra fókuszál.
Kár, hogy egyedül nem tudsz
meghalni, tükörkép.

A szivárványhíd az egyetlen, Dorothy
ahol illik rád ez az oroszlánbőrből
szalmaszállal bádogtűvel összefércelt ruha.
Nézed össze a kétféle tekintetet a
szemedben, amikor kihűlt, meredt,
merev, akár egy próbababáé -
csak a számodra halott
angyalt és ördögöt tudod
megkülönböztetni bárhol máshol
szétismerhetőségünkben is csak
a halottaid.

A szivárványhíd az egyetlen és te
még soha nem jártál a szivárványhídon -
általmenve rajta a szándék és a tett egyetlen
színorgiától mentes fehér
ragyogássá egyesül.

Megkülönböztetned bárhol máshol
kényszer és színismeret -
kár, hogy valójában nem tudod,
soha nem jegyzed meg a színeik nevét.

szétismert testek

lüktetnek a konzum híg

kirakatában

- a szétismeréshez ezt az írást (benne egy másik Teljesség-átirat, a Ne várj csodát című passzus mély-elemzésével) ajánlanám.

Teljesség-átiratok (106.)

Shiro Kasamatsu: Passage (oban, 1962.)

Három vízszintes, egy függőleges

Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó minden eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

papírfalon tánc-

vetülés - te a

holt anyagánál ülsz 

egy szóval elvett örömét

érzés homályosulását

hang visszhang elhalását

út eltakaródását

többször átéltem már hogy inkább

mag akarok halni csak

többet ne vedd el egy szóval

ne takarjon az egy szó

hangot ne halljak

ne lássam lássalak

ne legyek ha ez a

függőleges ebben a három

vízszintesben csak egy 

rosszul kitöltött elszakított

keresztrejtvény -

aztán reggel lesz és

a mély ködök fölött valami

elemi tisztulás

nem látszik az út és

mégis járunk rajta

úgyis csak annyira látvány

amennyire egy papírfal 

mögül a lombok

világ szelébe merülő

égnedves tánca

és úgysem hallod 

hiába artikulálom

innen a finomra csiszolt

évgyűrűk rajzával sem beszélő

asztal mellől.

te a holt anyagánál

ülsz - élő film-

vetülését nézed

- a vetülésben lét gondolatához a Vendégségben adja magát

Teljesség-átiratok (105.)

XVI. századi szekeres. J. Amman fametszete. 1577.
forrás: Bogdán István: Régi magyar mesterségek (MEK)

Találkozás egy ifjúval

Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De milyen gazdag a völgy is, lelkem, milyen gazdag.

Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt közöttünk. Régebbről ismertem őt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mit a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idősebb szekeres társával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített:„Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem...” Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; őt mégis emelte a vágy, hiszen nem volt honnan lehúzza, hiszen ő mindenestől a földön állt. És vágya nem csak az italig röpítette, nem csak a feleségig, de még azon is messze túl, mikor már régi veszekedő házasok s az asszony pöröl az italért.

Az angyal sem tud nagyobbat repülni, mint amekkorát ez a hím bogárka repült egyik fűszáltól a másikig.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

alávalónak

hívod - pedig felette

is pacsirta-ég...

Először csak mémeket gyárt kész

fényképekből, van miből: ömlenek -

aztán a kedvenc bosszúálló-meséjének

hőseit rajzolja át, mert

kevésnek érzi a kimódolt, kimért 

korhatárbarát, polkorrekt dizájnt;

gyermekkora óta a mozgó kép 

elé ültették, neki reveláció volt

mikor felismerte, hogy a mozgó

kép élő szereplőkkel is egyre többször

rajzolt kép -

a másolás ősi gesztusával rajzolni tanul -

a változtatás ősi jogával

tanul rajzban másképp mesélni;

értsd meg: a képzelete még mindig a kép

késztermékéről rugaszkodik

amikor új pályát képzel a kedvenc

platformja legmenőbb játékába -

értsd meg, hogy ettől még képtelen marad

dekódolni egy ilyen hosszú,

cseppet sem vizuális, 

számára tartalmatlan mondatot.

Az elme úgy repül, ha az élmény

anyagának talajáról rugaszkodik -

állandóan átgyúrt múltak korában,

hullafáradt szülők mesétlenségben telő

tévé előtt ülő konzum-mesélt korában

nem csoda, hogy nem él a betűk nyújtotta,

leírt szavak egymást követő rendjére bízott,

élőszóban formált, felolvasott meséken edzett

képzelőerőre bízott szabadsággal -

az egy akkora ég, hogy

azt se tudja merre nézzen, nemhogy

azt: merre repüljön.

A lélekharang megkondul - mert

képtelen ezt a szándékosan szakított léket:

hatalomtechnikai okokból 

a talaj biztonságába ékelt

láváig nyíló ösvényt  

képtelen áthidalni szavakkal a 

jó szándékú harangöntő.

A lélekharang megkondul - de

mit ér, ha csak a harang szavának ismerői 

kapják fel a fejüket a hangömlésből

alig kihallatszó ismerős zajra?

alávalónak

hívod - ösvényt nyitsz

a zokogó talajba

a számomra kibomló üzenet teljesség-érzetéhez nem árt elolvasni ezt a TGM cikket - aminek az üzenetével lényegében egyetértek, de a felrajzolt összkép elemeivel külön-külön nagyon nem.

Teljesség-átiratok (104.)

Lucien Hervé képe

Hullámok és tenger
A hullámokat az számlálja, aki sötétben hallgatja a hullámverést, és nem az, aki látja a tengert.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

égtenger zúgó

hullámverését sem

számolják a tollak

*

Jó tudni, hol a

kijárat. Egyszer biztos

kibújunk rajta.

Ragyogásözönben fürdik a nappalink -
a lakótelep partját nyaldosó erdősávot
nyaldosó ködtenger felett kinyílt az ég.

Látod a tengert. Panelhullámok lassú
verődésében a fajod dagályát. Ahogy a
többi létezőből közgazdasági tényezőt,
ahogy invazív magából égnek csapódó
horizontális Bábelt növeszt a Koponya
vékony, megszilárdult felszínén.

Látod a tengert. A kilehelt lélegzetek
lecsapódó melegét: a ködöt. Ahogy a
többi létezőből is létezés mellékterméke
ömlik - egy másik formában, mint az
alapja. Hónapokat tölthetnél azzal, hogy
egyszerűen gyönyörködsz a Koponya
javát borító víz formáiban.

Látod a tengert. Azt a tengert amit a
tollak alatt lüktető akarat jár be. Ahogy
ideverődnek az erkély partjára az
aprócska éhek. Ugyanaz a hullám
sodorja ide őket, mint ami körbe-
körbe keringeti a Koponya körül a
a gondolatok szárnyfesztáv
-albatroszát.

Látod a tengert. Mit tehetnél mást:
hallgatózol. És számolod a szíved
ütemében a hullámverést.

Teljesség-átiratok (103.)

Jeffrey T. Larson

Meztelenség

A teljességet elérni végtelenül könnyű és végtelenül nehéz. Oly könnyű és oly nehéz, mit ezt a három szót kimondani hazugság és öncsalás nélkül: „Teljesen tiszta vagyok.” De vannak, igen kevesen, egyszerű szegény emberek, kik anélkül, hogy törekedtek volna rá és anélkül, hogy tudnának róla, a teljességet birtokolják. Minden érzésük, gondolatuk, szándékuk tiszta, minden jó nekik úgy, ahogy éppen kínálkozik; ha veszíteniük kell, vagyontárgyakat, egészséget, családtagot, életet: abba is nehézség nélkül belenyugodnak. Életük csöndes-vidám, békéjüket nem sértheti senki és semmi. Szavaikból nem sokat meríthetsz, de lényükből magát a mindenséget.

Ezek a békés, boldog emberek nem fognak a teljességbe, a mennybe jutni: máris ott vannak, nincs az a hatalom, mely valamit is adhatna még nekik, vagy elvehetne tőlük. Végtelen magas hegyen élnek, ahonnan nincs tovább.

(Weöres Sándor: A teljesség-felé)

annyira bízni

benne - hullámok közül

is ő jön vissza

annyira bízni 

benne - hullámok hátán

sem ő veszik el

hullámok hátára

elveszni bízni - ha

visszajön, ha nem

*

nem a part. nem a

fény. nem a figyelmed.

kavics. és csobbanás.

szoros összefüggésben a Fehér Trilógia Teljesség-átiratával (szintén J. T. Larson képeivel)

Teljesség-átiratok (102.)

Gustav Klimt: Buchenwald I (1902)

Beszélgetés-foszlányok a szépről

Illés Árpád festő barátomtól hallottam:

– A természetben nincs semmi ízléstelen. Sőt: még az emberi ízléstelenséget is helyre-javítja. Nézz meg egy villamoskocsit: sárgára kent, otromba skatulya.

De ha a hegyről nézed a várost, a színek egymáshoz illeszkednek és a mozgó kis sárga villamosok is gazdagítják a látványt. Vagy vegyél egy ronda csillárt, amilyet a legtöbb polgári lakásba láthatsz: vidd ki az erdőbe, ásd el a földbe a gyökerek közé, menj érte néhány hónap múlva és meglátod, hogy a természet megszépíti, amennyire csak lehet.

Tőle és más festőktől is hallottam ezt is:

– Érdemes szemlélgetni a nyirkos, romló falakon alakuló foltokat, repedéseket. Szebb rajzok, szebb színcsoportok nincsenek sehol. A foltok tömör, vagy ezer-szálkájú vonalai oly teljes harmóniájúak, amit az emberi művészet csak a legtisztább korszakaiban ér utol. S a legtöbb-változatú színnek, a szürkének zöldes, kékes, sárgás árnyalatai, vörösek, tompa-zöldek, rozsda-színek, mindig egyszerű és hatalmas harmóniában. De az emberi szem vásári lim-lom-hoz szokott és nehezen igazodik az isteni-széphez.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

bomlásban látott

lényt szépnek - anélkül hogy

bomlasztó volnál

megbomló rendek idején

tavasznak tűnő őszben

ipari tornyom tetején

eleven tájseb nyüveként

írom: nincs kedvem hozzá

de minden bizonnyal 

megnézeted velem az

elborulás tárlatán

bomlásunk eksztatikus

nyüzsgésében szagoltatod

velem a saját éréstől

rothadásig teljesülő

isteni széped, Uram -

tavaszba kapaszkodó

szárazvirág asszonyok 

törnek a tenyerem alatt

eleven tájseb nyüveként

írom: elkerülhetetlen

hogy gyönyörködjek

a magam romlásában

legalább a magam

fokozatos fonnyadásának

összes esztétikáját

alkalmam lesz a szavak

illékony kötelékébe

szájpenész ízétől teljesülő

isteni szépébe vonnom.

- idevág Kiss Marianna egy romkocsma-fotójára írt haikum

- ide beszél a Sashegyi József barátom képére írt haiku sor (itt mindig a dőlt betűs volna az érvényes és egyetlen, csak az oda vezető út is látszik)

- ide beszél folyamatában Jacek Yerka egy képsorozatára írt versem

- ide tartozik Fekete Anna egyik (jin)versére írt (jang)válaszversem (azaz - együtt a kettő)

- s komplementernek, a tetszelgésében ide tartozik a Francesca Woodman (önkényesen összelátott) képsorozatára írt haiku-sorozat, a Fényérzékenység

Teljesség-átiratok (101.)

John Lurie: There are things you don't know about, 2014

A nagy látvány
Fényes arc néz az erdő-borította völgyre. A tengerszem asszonyként felel.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

Ücsörgés a néma mester mellett*

a hallgatása ennyit mondott:
"kedves európai barátom, neked hosszan
mondom és még úgyis félreérted.
nincs kulcsod a húshoz. így nem rezegsz
együtt a pillanattal. a lélekjelenlétben
ezért vagy hiányos. ezért képzelődsz. nézd.
három maszkja van: álom, képzelődés, álmodozás -
van egy arc a maszkok alatt is, csak az
lefagyaszt."

(belégzés)

"neked a hosszabb mesét mesélem, mert
így is, úgyis félreérted. olyan kellene legyél,
mint a víz. minden vonzás hosszan és
mélyen érint - a képzeletedben. igazából
olyan vagy, mint egy befagyott tó,
csak az erőszak üt rajtad lékeket.
nincsenek árapályaid a vonzásoktól."

(belégzés)

"kedves európai barátom, hát ezért nem reagál
a tested, mert nincsenek meg a kulcsaid hozzá.
ezek csak szavak, látod? ezek is csak szavak.
ösztönből nem fordulsz oda, csak
miután elképzelted. ez nem az igazi. elriaszt.
mert nincs a kezedben a mozdulat
és mire beleképzeled, már nincs a
kezed ügyében és a pillanatban, aki mozgat."

(belégzés)

a hallgatása ennyit mondott:
"ezért kár beléd a szellem. visszavágott
szárnyakkal nem lehet repülni.
az ösztön enni kér és nem kap. ezért
szakít beléd akkora lukakat. letagadod.
kitalálsz valamit. értsd: ezért hazudsz.
hogy egyszerűbben is mondjam:
a bejárható magassághoz
nem elég hosszú benned a létra"

(belégzés)

"ezt a feladatot nem lehet megkerülni
nem tudsz igazat hazudni. és utólag
sem válik igazzá egyik megmentett
pillanatod sem. nem hagyod, hogy
gravitáljon veled a világegyetem. van
erre egy jó szavatok: földhözragadt vagy.
jó ha tudod: a hazugság a nehézkedés."

(belégzés)

"neked a hosszabb verziót mesélem, mert
úgyis félreérted. mert akármennyit gyakorolsz
nem leszel felszabadult. ha nem
abba a hazugságba ágyazott áldozatkultúrába
születsz, hanem ebbe a hazugságba ágyazott
engeszteléskultúrába,
erre az egy kérdésre fellélegezhetne
benned valamiféle válasz:"

(belégzés)

Kitelt a hold - mondd,

a fénye fodrozza a

tengerszem színét?

*ez a vers bekerült a shizoo kötetbe, akárcsak a második napi ücsörgés (itt a csiszolatlan verziók olvashatók, nem a kötetbe került átalakulások), de erre nincs jobb válaszom
- a szakított lukak verse pedig A felfázás mitológiája

Teljesség-átiratok (100.)

Jijamesers képe az imgurról

Teljes gyönyörűség

Hogy mily tökéletes-ragyogású az élet minden dolga, csak az tudja igazán, aki már nem óhajtja őket. Egy rablógyilkos, mikor irgalmatlanul végez áldozatával: oly közösségben van vele, mint még az ágyban sem, soha; anélkül, hogy tudná, nem az áldozatát öli meg, de önmagát; aki ezt felfogja nem iszonyodik tőle, hanem megtelik áhítattal. Vagy gondoljunk a kufárra, aki rakásra gyűjti a pénzt, mint ha a felgyűlő vagyon valahová vezetne, valahol elegendő volna: a lehetetlennel harcol, egy parány szembe száll a mindenséggel. S hogy a nők milyen szépek, csak az tudja igazán, aki már nem vágyik rájuk: ahogy egy csont szépségét, finom tagozatát nem a kutya látja, mely rágni kívánja, hanem az ember, aki nem akarja rágni.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

nőni örömben

ölelésben ölésben

ahogy a növény

gyomrommal markolva a tegnapelőtt

meggyilkolt sertés húsát a tavaly ősz óta porrá

darált mintegy hatszáz búzaszemet

csaknem ezer napraforgómag kipréselt olajában

három felvágott hagymatest néhány fokhagymagerezd

fűszerré őrölt zöld szárak ízesülésében

összevegyült gyilkot -

mi szép, hogy egyiket sem én öltem meg és mind

érettem haltak

tény: testek melegéből hűltek az otthon

bőségébe a tárgyak

kikotort, ásvánnyá préselt egykori létek

melegében lapozom a más bőrébe kötött

egykori szárak zúzott növényi rostok 

péppé alakított síklappá feszített tetemét

fémbe gyömöszölt rezgésből születő izzásban -

gyönyörű tárgyak gyűlnek kézügybe

markolom őket amíg testen nem markol egy

nálam nagyobb birtoklás -

nőmmel akinek szépségét még

nekem átmelegíti a testek alkímiája

míg porrá izgalmas ívekké

csupaszult csonttá nem lesz mindkettőnk

gyönyörűsége -

teljes gyönyör itt 

éh birodalmában mindig a gyilkosoké

még ha valójában minden öléssel magunkat -

gyönyörünknek szakít itt helyet a halál:

magvunkból születő siserehadának

kell a helyünk

- szoros összefüggésben az általam írt talán leglényegesebb verssel, amelynek van hallgatható verziója is; milyen érdekes, hogy A halálról szóló Teljesség-átirathoz már hozzárendeltem őket...

Teljesség-átiratok (99.)

kép innen

A haszonleső vallásosság

Olyik ember a vallásosságot csereüzletnek nézi: az ember kötelessége, hogy jól viselkedjék, Isten parancsainak és az előírt szertartásoknak eleget tegyen; Isten dolga, hogy az embert ugyanoly arányban lássa el földi javakkal, amennyire jól viselkedett, a parancsokat követte, a szertartásokat elvégezte. Eszerint a legvallásosabb és legjobb embereknek kéne leggazdagabbaknak lenni, s a vallástalanoknak és törvényszegőknek nyomorogni kellene.

Aki úgy vallásos, hogy cserébe hozzájusson a sóvárgott javakhoz: máris bebizonyította kapzsiságát és érdemtelenségét. Isten jósága nem hizlalda és nem jótékonysági intézmény. Az isteni szeretet változatlan sugárzása semmihez nem hasonlít kevésbe, mint a jótékonykodáshoz, a vágyak kielégítéséhez. Ha vágyaid közül ki tudsz bontakozni, akkor éred el Istent.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

nagyobb dicsőségére -

mondj le róla. így

ér-e dicsőség?

Megilletődötten szoktam,
olykor a keresztvetésig illetődötten
ezekben a terekben;
miként a bűnös tévelyeg
a vaskos, valódi szavakkal elmesélt
őstörténetekben -
ments meg Uram, minket!
Főleg az ekkora házad nagyobb dicsőségére
emeltető akarattól.

Az egész a te házad -
egy porcikád bennem lakik,
én is a te házad vagyok,
én is a te lelkeddel:
a házad betévelyeg a nevedben emelt
emelkedettségbe, hogy ott
bűnösnek érezze magát -
sehol annyira mint ott,
ahol az ostyában is értünk adattál.

Ez csak a kápolnáid
szűkös tereiben enyhül.
Ahová nem kell káptalan.
Házad vagyok, bemegyek a házadba,
az emberi méretekben vagyok otthon,
ahol feláldozható vágyakban,
lemondásban csikorgó fogak,
hétköznap érő
és vasárnapba hurcolt méretek és
békétlenségek laknak.

Várkápolna, Szigliget (saját)

Teljesség-átiratok (98.)

Brett Walker fotója (nézzetek nála körül)

Ifjak és vének szépsége

Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylő, csábító szépség.

Az öreg arc szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagába-való, fenséges, nyugodt szépség.

A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez kevésnek van szeme.

S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belőle: s elrútítják öreg arcukat is, mert a fiatalság nyomorúságos roncsát őrizgetik rajta.

olykor tárja a

fény: lásd, ez vagyok, ez

voltam, ez leszek én

Weöres Sándor
Az élet végén 

Átbóbiskoltam teljes életem.
A látványok, mint álmomban, forogtak,
semmit se tettem, csak történt velem,
ezernyi versemet fél-éberen írtam
dohányfüstben, nem is tudom hogyan.
Süvölvény-kortól fogva mostanig
asszony-kormány pólyált vattába és
elzsongított, nem bírtam tenni, élni,
szunnyadtam délben, írtam éjszaka,
sötétben szálltam, mint a denevér,
benső szemem nyílt a külső helyett.
Ha közben bölcsesség, vagy balgaság
felrázott volna, szenvedés, akármi:
kazánom túl-erős volt, sose robbant,
minden belül kavargott, forrt, feszített.
Dúlt két világvihar, százmillió
ember pusztult, meghalt anyám-apám:
álmomból serkentőnek mind kevés volt,
akárhogyan szégyenlem, így igaz.
Mindent vetítővásznon éltem át,
még akkor is, ha engem hajkurásztak
disznót őrizni, vagy sírt ásni, vagy
fejem körül fütyültek a lövések,
aludtam folyton, egykedvűn. De most,
hogy vénülés megrázza tagjaim
és bőrömben koccint a csontjaimmal:
végtére fölriadnék és szaladnék
szürcsölni elmulasztott kéjeket,
örülni, s örömöt megbánva, fájni,
késő gyönyörtől megrokkanva halni,
bűzben, koszban, szégyenben, elhagyottan,
mint trágyadombon a veszettkutya.
De, mint mindent, ezt is csak álmodom.
Ha mindeddig nem ébredtem: tudom,
most már halálig hortyogok. Talán
a haldoklás majd ébren szembesít
minden mulasztás terhével. Talán
az álmon túli csöndben ébredek.

olykor kinyílik

mikor szemedben szépnek

láthatom magam 

shizoo

féléberen

asszony-puhára esni én is

van tiszta munka meg az álom

a látványok ébren is forognak

hanyag kivágat ad hoc rendezés

vagy csak a távlat hiányzik ahonnan

vászonról ha ugyanazt a vásznat

nekem nem jutott a tűzviharból

nem mintha hiányozna a dögszag

ami felrázzon honnan is na honnan

vatta-puha választást élek én is

és lüktetnek persze a máshová vonó

érfalpróbák a puhához szokott

tagjaimban tehetetlenségek rakódnak

nem szakítok szippantok mélyet

aztán kifújom továbbgomolyog

egy halom arcot próbáltam magamra

és tényleg az álmodóé illeszkedik

a megragadott szavak mint a füst

és akárcsak te én is temetek

és mámorból a kimért keveset

és lassan visszagyerekesedem

a koccintáshoz alig maradt fogam

tejpuha lélek bőrt alvad magára

egyre rútabb egyre ráncosabb

késő gyönyört bár rokkanva halni

agyonvasalva reparált csonttal

ágyban párnák közt karjában akar

de mint mindent ezt is csak ahogy te

láncon tejbe-zsömlét majszoló fogatlan

vén kutya nem érzi a maga szagát

most már halálig hacsak dermedt idő

nem löttyint képen némi borzalommal

képét köpetből képkeretbe pökné
és közben összeköpköd minket is

minden mulasztás terhét viselem

akárcsak te: fosszilizálódásig.

félálom akart -

nem vetem szemedre,

hogyha visszaaltatsz

ritkán ennyire nyilvánvaló, hogy a megszületett szövevény csak jelentősen továbbszőve járja körül a felvetett aspektusokat - ezeket a böngészni valókat ajánlanám a gordiuszi csomóvá bővítéshez:
- félálomról és éberségről igazít el az Arlequin gyakorol
- az álomba merülés távlatos stációival játszik a Befejezetlen
- szépségről, bőrről Gyökér Sasa képével beszél a Három attitűd
- Enyedi Ildikó Simon mágusa ihlette vers, az érett ifjúi szépségről: Az ifjú Simon
- ugyanez női aspektusból Alessandro Baricco Az ifjú ara című könyvére írt recenziós versben
- a megavulás férfiportré-hármasa, a Világvége, a Világvége megint, és a Szókratész
- nőről, megavulásról, korról, kultúráról, szólna Takács Zsuzsa kötetére írt recenziós versem 

Teljesség-átiratok (97.)

fotó: Fan Ho

Vetkőzés

Írmagját se tűrd magadban semmiféle érvényesülési szándéknak. Mert ahogy előretörhetsz az életben, úgy csúszol vissza önmagadban. 

Ne törekedj kiválóságra. Ez azonban nem jelenti, hogy képességeidet elhanyagold. Önmagadban akkor jutsz előbbre, ha képességeidet mennél teltebbé s összecsengőbbé teszed; mindegy, hogy képességeid mekkorák: fő, hogy a tőled telhető legjobbat formáld belőlük és általuk. 

Képességeid a paripák, melyek a végső házig visznek; de a házba csak úgy tudsz belépni, ha fogatod kívül marad. Minden képességnek mérete van; s a végső kapun csak az fér be, ami mérhetetlen: a lélek maga.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

mű-anyag test

árnyék-pillangó képesség -

röpte a lélek.

lélegzet: vétel és adás
a szavak formált lélegzet-adások
visszaadod a levegőnek -

a repülés megütődésből születik:
a pacsirta égbe húzott napkelte-röptét
az éjszaka mély, hosszas földbetapasztása
üti fel -

vigyázz a kifújt lélegzettel
mert csak az bújik át a tű fokán
és éneked az összes indulatból
előfröcsögő torzulat is -

lélegzetvétel - lélegzetadás
visszaadod a formált levegőt
adásod vízre írt hullám
taraján lebegő hab
sirályrikoltás
páracsík
örök.

rengeteg rokonából álljon itt egy: az Írt kavicsok

Teljesség-átiratok (96.)

kép innen

Az érzelgésről

Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte-levőre.

Mikor a szereteted válogatni kezd, már nem szeretet többé, hanem sóvárgásnak és undornak kettőssége. S ez: az érzelgés, mely manapság mindennél veszedelmesebb; cukros váladéka bekente az emberiséget.

Minden emberi indulat közt az érzelgősség a legnyomorúságosabb. Egyik irányba szeretni csak úgy tud, hogy másik irányba gyűlölködik; vonzalma nyállal ken, gyűlölete köpköd. Állandó mértéke nincs, önmaga kavargó formátlanságához mér mindent; akár merre fordul, jó nem fakad belőle.

A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást és nyert ügye van.

Az érzelgősség kétfejű nőstény: egyik feje édesen mosolyog és mohón csókolgat, másik feje könnyeket ont, harap és piszkolódik. Csókolgató fejét immár majdnem mindenki összecseréli a jósággal, szeretettel, erkölccsel,családiassággal, ízléssel, eszményi lelkülettel, harapós fejét pedig a joggal,törvénnyel, megtorlással, igazsággal.

Korunk betegsége, a lelki talajtalanság és általános összezavarodás, innen ered: a kétfejű bestia mosolyából és könnyzacskóiból. Többet ártott, mint akármelyik szenvedély: a józan emberi mértéket összezavarta.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

falvédők mögött

nedvesedő falakon

kiüt a penész

Érzelgősség úrnő kétfejű nőstény

Propaganda uraság kétfejű hím -

egyikkel csókolgat, a másik jelszavakat kiabál

szeme villog, utasítása az útra terel

a parancsa szerint csattog a

nemesebb fajta bakancsa

előre az úton, úrnője jövőt termő méhe felé -

el kell takarítani ó-divatok

fék-akadályát hogy a pálya

végre nekünk lejtsen, minekünk,

akik itt minden! ne a senkik mondják meg

nyúl-viszi-puskát: nyúl tepsibe 

asztalra a bor meg a szóda,

sose halunk meg! bajszunkon az 

énekszó nedve, dalunk

a jövő nyár aratása -

Érzelgősség úrnő kétfejű nőstény

Propaganda uraság kétfejű hím -

testek temetetlen dögszaga mentén

regimentek árnyéka vonul

sírok márvány-giccstömege mögül

túlélő holtak kelnek az aratásra: 

fel, támadunk!

örömtelenségre ítélt testekbe

alien-pete módra került lények

növekednek a kikelésig -

árnyékba szorult feketült képű

öklüket harapdáló tehetetlenségek

mentenék az elveszett

gyermekek álmát.

Teljesség-átiratok (95.)

Chiara Bautista: Telihold

Az eszköztelen hatásról

A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.

A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.

A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.

Az ima; rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

teljében alvó

lánysága óvjon minden

vérét vesztő nőt 

műveletlen egedben

hideg szívvel kering egy kőgolyó -

a belsejében összegyűlt darabka rögök

kifosztott törmeléke.

pedig még a húgyhólyagomban is

keletkezhet árapály.

komolyan-vehetetlenségig komolyan

szeretnéd láttatni az időt

ahogy az órák és nem a harangok

ütnek.

pedig a csend ami csak csend

ahogy a nőben nem növekszik

hideg kín se -

egyetlen fegyverré lett csupasz értelem

önmaga ellen.

ha csak a fekete-márvány sötétség

ül az égen akkor üres

tekintetedbe hiába veszem.

ha csak az esti táncrendet olvasod

álhírek és rémhírek -

holott elnevezések keringnek a Föld körül

elmarkolhatók

átokkal és imával.

valaki megülhet benned a kegyelemben

mert nem vagy kegyetlen

mint a meztelen

nevelő hártyáitól fosztott gyöngy
tánctermi ívlámpák alatt

dísz-sor-tűzbe fűzve. 

(a versben Pilinszky János, Simon Márton, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos és Nagyatádi Horváth Tamás gondolataiból építkezem)

Teljesség-átiratok (94. - kizáró változat)

David T. Waller: Car Atlas-Rainbow

A mozdulatlan utazás

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint a ruhazseb az élő-testhez.

Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt.

Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.

Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, amelyen már kifér.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

dugóban veszteg -

befelé bedugulva

türelem. mindjárt...

Ez a túraútvonal ezzel a turistajárattal

teljesen olyan, mint -

meg igen, ahhoz is -

egzotikus, nem?

Ezen a járaton a csaknem egyforma arcok

mindenki az ablak mellett -

mindenki kifelé néz -

a befelé felé.

Valahol azon a csomóponton túl kezdődnek

a végtelen áramok -

lassan, de biztosan -

haladunk, igaz?

Valahol ott az ismert leges-leges-legszéle

ameddig a térkép -

belső csillagatlasz -

becsukott szemmel is.

A turistaosztály tele van ezekkel a zavaróan 

egyforma arcokkal -

nem különböznek -

a mindenségit neki!

Más a bőrszíne, a testalkata, a neme, a szaga

de a szeme mindnek -

ahogy a kifelé, befelé -

ez mind én voltam egykor.

Ez a vezetett túra ezzel a járattal egy
kicsit olyan, mint -
vagy nem is tudom -
jártunk már erre?

Vannak mások is és befelé utaznak egy
metaverzumban -
párhuzamosban -
de ez másik útvonal.

Valahol előttünk a végtelen áramok, mint
angyalok zokogása -
angyalok nevetése?
majd kiderül. Majd.

Valahol a csomóponton túl a végtelen -
ez szomorú -
ez baromira szomorú.
Soha nem érünk el oda.

Más a bőrszíne, a testalkata, a neme, a szaga
de még egyik sem -
egyik se, soha -
ez mind én leszek egykor.

dugóban araszolva

befelé bedugulva

gyarapszunk

Íme a bevonó, testi változata

Teljesség-átiratok (94. - bevonó változat)

David T. Waller: Car  Atlas-Rainbow

A mozdulatlan utazás

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint a ruhazseb az élő-testhez.

Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat alatt.

Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig.

Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, amelyen már kifér.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

dugóban araszolva

magunkban is dugóban

hangyamód

amikor semmi se moccan
se bent se kint
tágulnak egymás rétegébe
lelkeink

amikor el se képzelem
te mit szuszogsz
mit izgat - bízom benne:
bízni fogsz

szorosan egymás mellett
nincs-helyek:
lélegzetvételt tőlem-tőled
veszel-veszek

testdugóból araszolva - kiárad
az a dolga
s most ott lüktet benned új test-
dugóba szorulva

nincs óra: üt - nincs tér hol
pont az éjfelet
utazom egyszerre benned
veled

befelé tágul - kapu mögött a
nincs hova
csak újabb rab újabb cella-
ostroma

szorosan egymás mellett a
nincs - megint
ha ég alatt nem menti senki
lelkeink.

dugóban araszolva

befelé bedugulva

gyarapszunk

- ami idevág: Lakner Zsuzsa kollázsaira írt sorozatom:
- Befelé (első, kísérleti)
- Befelé (másodszor, meglepetésekkel)
- Befelé (harmadszor, kísérleti)
- Befelé (negyedszer, darabokban)
- Befelé (ötödször, láb alatt, vereségben)

Teljesség-átiratok (93.)

Sasa Gyökér: Morning, 2018.

Nevezhető és nevezhetetlen

Asztal és nem asztal, hosszú és rövid, jó és rossz, örök és mulandó – A kettős Nevezhetők tökéletesen vezetik az embert. És aki túllát rajtuk: megpillantja a Nevezhetetlent.

Ahogy a nappal és éjszaka feleződik a földgolyó körül, a nevezhető kettősségek éppúgy feleződnek a kölönlévő lélek körül. Az alvásban, halálban és elmélyülésben nincs nappal és éjszaka, és ahol megszűnik a különlét, ott megszűnnek a nevezhető kettősségek is.

nemcsak az árnyék -

égfestő fény festménye

minden anyag

egész kultúrák laktak a pillanat látomásában

ez egy megfeszítő tapasztalat a

kényszeres újraolvasónak -

asztal és nem asztal hosszú és rövid örök és múlandó

máris kihullott ahogyan ismételgeted

egész kultúrák laktak a megállás

lépésenként megélt teljesében

mert minden látvány megállít -

a dögkút mellett heverő felpuffadt disznó

maga-telése is

lobogsz a más megragadott észrevételében

és igen és végre megvan és végre tudod

mi az amit látsz -

ezt a megragadni valót nem tapogathatod össze

nem szél, nem zászló: libbenj meg tőle.

látványt kizáró

fátylakra vetülő fény

festménye libben

- nagyon sok versem idevonhatnám, mint erről a témáról szólni akarót; mégis, azt hiszem egyet emelek csak ide, ami a haiku születését úgy illusztrálja, ahogyan ez a kompozíció is, ez pedig a Zen

Nincs szél. Nincs zászló.
De milyen gyönyörűen
nincs szél, nincs zászló!