Beszélgetés a geoproszektúrán

Markó Béla:

A felboncolt madár

Madár a boncasztalon:
kiszedjük belőle a repülést
amely annyi bajt okozott
az asztal sarkára tesszük
és mint libegő kéziratlapot
lenyomtatjuk egy papírnehezékkel
majd a még meleg testről
gondosan letakarítjuk
a vonatfütty nyomait
hiszen mint felnyújtott
láthatatlan ujjbegyen
ez a madár is
gyakran megpihent
a meleg vonatfüttyön…
az égszínkéket is lemossuk róla
amely a lágy tollak peremét
itt-ott befogta
majd dermedt szeméből
kiemeljük a fészket
a síró fiókákkal
s a parányi koponyából
hosszú papírszalagon kifordul
a lekottázott ének.






shizoo:
A Juhar boncolása

Ahogy belemarcangol a fűrész
harsányabban érezni
a hiába sarjadt rügy szagát
a legallyazott ágak és levelek
erjedést böfögnek
szürke bűzfelhőt köhög az égés
majd a szálfáról fejtett kéreg
következik a mókus
karma nyomával
rovarlábak morzekopogását
kaparjuk le róla
és a szelet ami támasztotta
hiszen a törzs álmában szívesen
támaszkodott a csöndes szavú
hideg hóesésnek...
fűrészporbűzt sikolt a gatter és
a gyalu éle alatt a juhar
olyan jó nyersfa-bukét kiabál
valahol emlékeztet a termés
hullásának illatára
hogy aztán hosszú évek
széklábhallgatása után még egyszer
a tűzre vetve megérezzük
ahogy elsikoltja maradék olaját
a fa beszédes halott.

Vasarely kapcsán

Markó Béla:
Vita a művészetről Annával, Balázzsal                        
                  (Victor Vasarely: Vega csoport, szerigráfiák, Pécs)

A félőrült Csontváry közelében,
néhány utcával arrébb Vasarely
megszállottan próbálja ráncba szedni
a síkban a teret, vagyis a térben

az újra s újra félrecsúszó síkot,
s hálóban hordja, mint egykor a labdát
az iskolába, a világ-darabkát,
gömböt vagy kockát, amit kiszakított

az összevissza kavargó-gomolygó
forró tömegből, aztán rendbe rakta,
s tökéletes lett, mint egy kihalt bolygó,

mert zöld penész vagy tengerhab sincs rajta,
s a látás és a látvány is hibátlan,
de Isten sincs egy hibátlan világban.

shizoo:
Hozzáfűzés a vitához

Vasarely játékos kis elme
mert térbe gömbült síkokat meszel,
de hogy tördel teret síkká Escher!
Az én szemem inkább őrá figyelne –

lesné, a kéz hogy rajzolja magát,
abszurd lépcsőkön nézne egyre fel
a lentbe, hogyha engem kérdezel:
nála lelek filozófiát.

De szegény Csontváry dúlt hitét
egész testtel fénybe feszülését
képpé tördelt egy-lénye-egészét

vele se írnám egy szövegbe én!
Találkozniuk e földtekén
se tér, se sík, se szín, se költemény.