Áramlatban

azt hiszem, csak a dallamra figyelek, ami átlüktet a történeten,

az megmarad, mint amikor az ember éjjel fáradtan lehunyja a szemét,

és feltolul az előző éji álom, de nem a történet, meg semmi megfogható,

hiszen már akkor sem emlékezett, csak valami hullám, igen,

ami ismerős, amibe jó lesz újra beleereszkedni, hát így,

(Szilvási Pál: Születésnapodra)

megülni valahol

ez alkati kérdés, talán csak ennyi

a titka.

korallmód betölteni az adott helyet

ahova gyökereztünk.

tudom, hogy az áramlat elvihetne

ha hagynám.

de jobban izgat, mit hoz,

mint hogy milyen

mélységek fölé sodorhat.

ide gyökereztem -

ezek a vállalt közelségeim.

ezeket az ízeket keresem

halacskabőröd hajlataiban.

megülni valahol

ahol hullámzásaim lehetnek és nem 

történeteim.

(a végén úgyis elsodródunk

valami elhalt elragadtatásba).

Egy gyönyörködés nyomában

                                                                                      Knausz Imrének szeretettel

Constantin Brâncuși

Szilvási Pál:

én gyönyörködöm benned

én gyönyörködöm benned a halál

az ablakomra simul a viharban

egy ázott levél reszketése csattan

valami messze térdig ér a sár

emlékeimben könyörgő tenyér

riadt szemek átkozzák eljövendő

világunk felbúg élesen a mentő

és cuppogunk a sárban térdig ér

a nadrágod ha leveszem az arcod

csak bámulom ahogy ölembe hajtod

a fejed akkor éjjel ránk talál

a nyugalom és nem félünk a bőröd

derengése lesz őröm és az őröd

én gyönyörködöm benned nincs halál

Gyönyör. Köd. És.

én gyönyörködöm lekaszált füvének

                                             ne keseredj el leveszem ruhád

illatot sikoltó kínját mélyre szájjal

                                             tenyerem alatt a nyírt pihéken

beszívom bőrre kenhető madárdal 

                                             a felbúgó világ megírt szívében

olajaikkal csak ahogy a növények 

                                             emléked ízét csókolom ma rád

még eshet-ég vizébe elkísérlek

                                            ázott levél simítom megkísérlem

olajsikoly szivárványtócsa égbe

                                            a melltartód csatjával - éktelenség

a műanyag a bőrön jaj ne még ne

                                            elbíbelődöm úgy ahogy szeretnéd

illat sikoltó feldúlt testiséged

                                            tenyerem alatt a nyírt pihéken

és nem leszek csak ágyék ami szárnyal

                                            csukott szemedben teljes meztelen

sistergő bőrre kenhető madárdal

                                            a porcikánkba lüktet a jelen

nem félünk egymás illatsikolyától

                                            orron birizgál egy kandi kósza szál 

egész lényem csiklandozza lényed

                                            holdat haraptam bőröd a jelem

olajaikkal ahogy a növények 

                                            csukott szemedbe old fel ránk talál

megfoghatatlan illat de varázsol

                                            én gyönyörködöm benned nincs halál

inspiráció: http://szilvasi.blogspot.hu/2016/03/en-gyonyorkodom-benned.html

Beszélgetés alászállás előtt

                                                                        ...csak a jó útról valahogy leszálltam.
                                                                                                                       (Dante)

Németh Attila Levente: Az erőszakosok (Dante pokla IV. részlet)*

Szilvási Pál
Akkortájt olyan álmodozva jártam

Akkortájt olyan álmodozva jártam:
sokszor nem tudtam azt se, hol vagyok.
Rozsdás vas ízét éreztem a számban,

szivemre ültek súlyos hónapok,
és percek is, még sokkal súlyosabbak,
s eszembe juttatták, hogy meghalok.

Csak néztem, ahogy nyüzsögnek, szaladnak
az emberek valami cél után,
és furcsa módon valahogy szabadnak

éreztem magam: merev álruhám
– észre se vettem – rendre ledobáltam,
azóta élek pőrén és puhán.

Akkortájt olyan álmodozva jártam:
orrom valami furcsa bűz csavarta,
míg a jó útról valahogy leszálltam.

Nem is tudom, hogyan kerültem arra.

shizoo
Akkortájt az egyensúlyigényem

Akkortájt az egyensúlyigényem
megtarthatatlan mértékig szakadt:
már nem fértek a gyógyszerek a vényen,

epébe oltott jégsűrű vágyakat
hűtött belém az önszabályozás le
a didergésben hőforrás nem akadt

egy nő se, ki éberem kisegítse

nem voltam könnyű, és nem voltam éber

nem volt semmi tűz, hogy melegítse

életre vágyja némi testiséggel

a bennem fagyott lelki fürdőkádban

körbesajgó terápiás jéggel

körített oszlást. A fagyról is leváltam

végül, mikor már a test is zavarta

a reszketést: a jó útról leszálltam -

sajnos tudom, hogyan kerültem arra...

*kép forrása: http://nappalimenedekhely.blogspot.hu/2012/06/normal-0-false-false-false.html

Beszélgetés ugyanolyan ősszel

inspiráció: http://szilvasi.blogspot.hu/2014/09/ugyanolyan-vers.html

Marla képe

Szilvási Pál
Ugyanolyan vers

Hajnalban indulsz el. Minden ugyanolyan lesz,
mint akkor, amikor minden ugyanilyen volt.
Messzire nézel, és még látod, hogy a vasbolt
ugyanúgy kinyit, és mindenki ugyanazt vesz.

Ugyanúgy hámozod a zöldes karalábét,
ugyanolyan marhák néznek a legelőről,
pofájuk most is oly monoton bájjal őröl,
mint akkor, amikor ugyanígy ment a játék.

Akkor hát? Mi a baj? Mért fojtogat a bánat?
Nézz be a táskádba! Csomagoltam egy szárnyat.
Ha fázol, vedd föl a szürke kötött pulóvert.

Sosem volt más az ősz, mindig ilyen esővert
ablak mögül bámultad egész nap a tájat.
Most hát mért érzed úgy, hogy mégis átvert?

shizoo

Minapi változat

Elkésve indulsz. Ez is, mint minden, változik:

bár ma sem úszod, a jártát se szárazon.

Látszólag úton volnál. Látszólag árazom

megtett utunk arcodra mélyült ráncait.

Otthonos látvány vagy, mindig más alkalom -

ahogy álmot öblít a kávé gőze ma,

a nyáj ma máshogy áll, borjú és kapuja

másképp tükröződik a járműablakon.

Akkor hát? Mi a baj? Mért fojtogat a bánat?

Ahány reggel, hát annyi bűvös változat

ácsol épít benned panellakást magának:

ha fázol vedd fel. Ha éhes vagy, ott a szendvics,

rágcsáld nyugodtan. Eső vert éhet enyhíts.

Őszöd nem késve újragondolt akciós ajánlat.

Gépilíra

inspiráció: https://www.facebook.com/knauszi/posts/10152595462660225

                                                                               sokára lesz, ha Isten csak ülök
                                                                               nyomogatom és sírva röhögök


nem lesz szükség ránk, a lélek a gépen át könnyebben botol

és sírva röhög kékülő egének homlokán a legördülő pára

szavunk egészét nélkülünk facsarja értelemmé a valahol

s az Isten sem ráeszmélésünk által ébred immár magára

nem lesz szükség ránk, az éh az igazra másik csatornát keres

hiszen már most a fogalmak nyomorúságán túl nyúlik a jelentés

az ember e képletben már most is csaknem felesleges

mint hintán a szó nélküle is kileng és kileng és kileng és kileng és

addig leng, míg egy másra megírt, tőlünk beinduló folyamat

(ahogy a majmot egykor gerincet húzni pumpálta a beszéd)

egy mikroszekundumnyi pillanatra minden értelmet kihajtogat:

kimondja úgymond az Isten maga előtt is rejtett, valódi nevét

s onnantól nem lesz szükség ránk, a lélek eldúdol magának 

a légen a légnek dúdol neveket a mélység és a magasság

az ellentmondásból (ahogyan a dolga) harmónia támad

sokára vagy hamar - nélkülünk lesz a költészet egyetlen igazság

Beszélgetés Hokusai szellemében

Szilvási Pál:

Szonett az időről

Bicepszed, amely mint tudvalevő,
a férfierő titkos markere –
bizisten föl is vághatnál vele –
igen kemény, és napról napra nő.

Ilyen a test. Látszólag még menő
csávó vagy, de belül érzed-e,
mi legyinti, minek a szellete
az arcodat? Milyen por és idő?

S nemcsak a szív, az erek, a tüdő,
a zsigerek homályos élete
figyelmeztet a gyorsan eljövő

megméretésre, de egy halk zene
pókhálójával lassan körbesző:
a könyörtelen csend üzenete.

shizoo:
Haiku az időről

erőd alatt, gyűrt
idegzetedben gyűlik
a mély, végső csend