 |
| Constantin Brâncuși |
Szilvási Pál:
én gyönyörködöm benned
én gyönyörködöm benned a halál
az ablakomra simul a viharban
egy ázott levél reszketése csattan
valami messze térdig ér a sár
emlékeimben könyörgő tenyér
riadt szemek átkozzák eljövendő
világunk felbúg élesen a mentő
és cuppogunk a sárban térdig ér
a nadrágod ha leveszem az arcod
csak bámulom ahogy ölembe hajtod
a fejed akkor éjjel ránk talál
a nyugalom és nem félünk a bőröd
derengése lesz őröm és az őröd
én gyönyörködöm benned nincs halál
Gyönyör. Köd. És.
én gyönyörködöm lekaszált füvének
ne keseredj el leveszem ruhád
illatot sikoltó kínját mélyre szájjal
tenyerem alatt a nyírt pihéken
beszívom bőrre kenhető madárdal
a felbúgó világ megírt szívében
olajaikkal csak ahogy a növények
emléked ízét csókolom ma rád
még eshet-ég vizébe elkísérlek
ázott levél simítom megkísérlem
olajsikoly szivárványtócsa égbe
a melltartód csatjával - éktelenség
a műanyag a bőrön jaj ne még ne
elbíbelődöm úgy ahogy szeretnéd
illat sikoltó feldúlt testiséged
tenyerem alatt a nyírt pihéken
és nem leszek csak ágyék ami szárnyal
csukott szemedben teljes meztelen
sistergő bőrre kenhető madárdal
a porcikánkba lüktet a jelen
nem félünk egymás illatsikolyától
orron birizgál egy kandi kósza szál
egész lényem csiklandozza lényed
holdat haraptam bőröd a jelem
olajaikkal ahogy a növények
csukott szemedbe old fel ránk talál
megfoghatatlan illat de varázsol
én gyönyörködöm benned nincs halál
Köszönöm szépen! Nagyon szép...
VálaszTörlésszívesen. :)
VálaszTörlés