Disztópia

Wolfi találta Elmét a C bunker
hátsó traktusában. Majdnem beszart szegény
amikor Elme megszólalt a szenzorokból
részben azt hitte, az Úr az, részben azt, hogy
megbolondult - Karent néhány héttel az
előtt ástuk el, ő volt az utolsó nő, eredetileg
ugye Wolfié -, de egyik sem, Elme nagyon
kedvesen bemutatkozott a szenzorain át
és megkérte a technikust, hogy beszélgessenek
mielőtt kiszereli a bunker energiaforrását.
Ezek után Wolfi nem nyírta ki. Elhozott
hét szenzort, és napokon át csak beszélgettünk
Elmével, jól esett az új nézőpont, hogy
nem ismertük a gondolatát előre -
higgyétek el, ez a legnehezebb, amikor a
cellatársad válaszait már előre tudod.
Kicsit olyan, mint a holoviden a gyerekek,
három viccünket nem ismerte és
órákon át merengett rajtuk.

Az eükártya szerint néhány hónapunk
lehet hátra, aztán elvisz a vírus, ahova a többit.
Elmének tetszik a hindu pantheon, szerinte
csak úgy fordult a világkerék, hogy
lerázta magáról az emberiséget, mint a sarat
az emlősök 90 százalékával együtt -
a felboruló bili látványában az a szép,
hogy már most látszik, az élet miféle új egyensúlyra
törekszik. A rovarok jönnek, szerintem,
valamelyik agresszívebb vándorhangyafaj.
Elmének tetszik az elméletem, persze, hiszen
ő is megszámlálhatatlanul sok alkatrészből áll
és ezek java része látszatra teljesen egyforma.
Mégis, az alkatrészekben bujkál ez a jó humorú,
sajátságosan fanyar gondolatvilágú
gépi tudat - akivel a saját léte elképesztően
képtelen voltát is sikerült gátlások és
szégyen nélkül végigdumálni.

Végül Theo meg én találtuk ki, hogy
vigyük fel a felszínre Elme hét, még
teljesen működőképes szenzorát - amíg
képesek vagyunk egyáltalán ekkora túrára.
Wolfi addig összeköti lent az összes elérhető
fúziós áramforrást, szegény jobban szereti
az alagutakat, amióta a bejárat mellé elástuk
a feleségét. Elme majd figyelheti az eget, az szerintem
soha nem unalmas, a pár mutáns madarat,
ahogy jóllaknak a bogarakkal. Sőt, nemcsak
leskelődhet, de például klasszikus zenét
- Mahlert, szerintem főleg Mahlert, őt szereti
a legjobban - játszhat a mindenségnek;
szerencsés esetben akár évezredeken át.
Ő lesz a mi hagyományunk, a teremtményünk,
aki túlél minket. Ha valaki kérdez,
mesélhet neki rólunk. Ha senki - akkor is,
legalább emlékezik, amíg teheti. Ennyivel
(úgy érzem) tartozunk is a havernak.