Táv. Kapcsolat.

Chiara Bautista képe

"szavamból bűvölt

tavamból is dobok beléd

egy új zsetont"

szavadból bűvölt

tavadból nem nyer Madárcsont*

éhem ízt is

*

papírszív zseton-

dobogásban ízetlen,

ha esszük egymást

*ezt a mitológiát bennem egy képsorozat alapozta - a Táv. Kapcsolat valójában oda, a Vízcsepp és Madárcsont meséjébe beszél, nézzetek rá...

Fury*

Chiara Bautistának

Chiara Bautista képei

mámor nagylánya -

most szükséged volna a

ceruzájára

miből gondolod

hogy visszajátszva másképp

játszanátok le?

önmarcangolást

tennél kifinomult

konyhaművészetté

bánt, hogy így vagy úgy

elégtételt veszel a

pengén-járásért

szirén-mivoltod

a végén téged fal fel

kedves Ariel

anyád szerepét

mély átéléssel játszod:

szív húrja zeng-bong

mérgek és mámor

festik a fejed fölé

mártír-koronáját

széles gesztusok

romantikus (drogos)

delíriumában

minden szerelmem

(majdnem minden porcikám)

haza akarna...

fullasztó önvád

vég-húrján csak majdnem

minden porcika lóg

mert látod... egy rész

mindig itt marad belőled

ébreszteni

pohárnyi, csészényi 

tenger sellője: hogy

mámorlányt** ringass

*van egy közvetlen, nagyon fontos, értelem-nyitó mese-előzménye

**így zárul a kör, Kicsi Fury a végén mindig így kerül egy másik mámor lánya poharába; e jelben az első bejegyzés nyitóképén...

Teljesség-átiratok (95.)

Chiara Bautista: Telihold

Az eszköztelen hatásról

A jelenkori tudomány ismeri a szuggesztiót: az ember-léleknek eszköz-nélküli, kényszerítő ráhatását a másik ember-lélekre; mégis, a ráolvasás, kegyelet, ima hatóerejét babonának tekinti.

A ráolvasás, igézés; lelki hatás, mellyel valakit segítenek, vagy rontanak.

A kegyelet, szellem-idézés, szellem-riasztás; lelki hatás, mely az életből kijutott lény felé árad.

Az ima; rákapcsolódás az élet-fölötti erőre; általa saját képességünket sokszorosra növeljük. Egy társadalmi intézmény, mit pénz, hatalom, tekintély létesít és ápol, ritkán él néhány emberöltőt; s a szerzetesrendek megmaradnak, pedig csak egy-egy imádkozó koldus teremti őket.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

teljében alvó

lánysága óvjon minden

vérét vesztő nőt 

műveletlen egedben

hideg szívvel kering egy kőgolyó -

a belsejében összegyűlt darabka rögök

kifosztott törmeléke.

pedig még a húgyhólyagomban is

keletkezhet árapály.

komolyan-vehetetlenségig komolyan

szeretnéd láttatni az időt

ahogy az órák és nem a harangok

ütnek.

pedig a csend ami csak csend

ahogy a nőben nem növekszik

hideg kín se -

egyetlen fegyverré lett csupasz értelem

önmaga ellen.

ha csak a fekete-márvány sötétség

ül az égen akkor üres

tekintetedbe hiába veszem.

ha csak az esti táncrendet olvasod

álhírek és rémhírek -

holott elnevezések keringnek a Föld körül

elmarkolhatók

átokkal és imával.

valaki megülhet benned a kegyelemben

mert nem vagy kegyetlen

mint a meztelen

nevelő hártyáitól fosztott gyöngy
tánctermi ívlámpák alatt

dísz-sor-tűzbe fűzve. 

(a versben Pilinszky János, Simon Márton, Hervay Gizella, Szilágyi Domokos és Nagyatádi Horváth Tamás gondolataiból építkezem)

Szeleken mereng

Chiara Bautista képe (itt csak illusztrál, máshol beszél is)

Alám nyúlhat és

felkaphat más is -

nemcsak a fullasztó szél.

*

alám nyúlhat és

emelhet más is -

nemcsak az illatos szél

Teljesség-átiratok (31.)

Fel. Nyúl. (Chiara Bautista képe)

A kulcs kettőt fordul a zárban

Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ.

Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

elengedted. így

vesz körül - hagyja magát

megsimogatni

Előbb meg kell találnom a kulcsot
meg kell találnom az ajtót
meg kell találnom az ajtón a zárat
bele kell találnom a kulccsal -

el kell veszítenem a kulcsot
belehull a veszése a zárba
vele vész, a zárral vész az ajtó
nem találom - csak bújjatok rajta.

ne nyúlj felé -

ízlelje ő, milyen mély a

kíváncsiságod

Reptéri búcsú

Chiara Bautista

Te sírsz?
Nem. (Csak elviszel megint.
És amerre mész viszel. És elszakad.
Veled marad belőlem egy darab.
Hisz elviszel. Irigylem. Itt marad mi itt.
Éhek. Szokások. Szokás szerint.
Látszatra kiadnak valakit.)

Te sírsz?
Nem. (Csillagnyúl lényem megy veled.
Tőled gyúlt formám mint a láng
éhségszemedbe gyúlt falánk
mélységeket világít. Emlékegén
ott baktat éhed ára. Mind a képzelet.
Csak tényleg én! Én miért nem megyek?)

Te sírsz?
Nem. (Csak egy kicsit. Félek elszakít
bundádból minden fényt a zuhanás.
És leszakad belőlem egy darab.
Hisz elviszel. Helyedbe űr lukad.
Éhek. Szokások. Majd másvalakik?
Nem illeszkedik... Úgyse illeszkedik.)

Te sírsz?

Igen! Hisz gyászolja magát.

Tőled gyúlt formát. Engem. Elszakad...

Mondd neki, hogy...                                    

te is épp most téped el magad,

és érte kedvet, itt hagysz éj-eget,

 hogy itt hagyod loncsos bundád szagát,

Hogy itt hagyod neki a lényeged....

mondd már, te mamlasz!

Te sírsz?
Nem. (...)
Én megyek...

Szívhatár

ceruzával:
eddig tarthatsz


tussal:
eddig tarthatsz
aztán már nem szeretlek -
így húzom meg magam


akrillal:
nézd épp elbírom nézd épp
elbírlak téged eddig és ne tovább
egy szív erejéig türemkedhetsz ki több
ne szakítson.

ott már nem bírlak el. ahogy
mások szomját is felpakolod a
kis csészémnyi megúszásra.
látszatszomjhalálok ah! ne higgy
nekik, mind inni akarnak és
belőlünk akarnak inni...

a rokon vonásokat keresd vonalon innen.
ahol ugyanaz a száraz cserepes
érzés csókoltat - ha már képtelen vagy
kiemelni magadból és úgy tenni,
mintha nemcsak a vágyad volnék...

hívd meg egy italra a szomjunk
ismerősét és viseld el,
hogy gyűlöllek érte.

olajban:
amíg nem találkozol velem. addig hordozol lelkesen.
aztán is. csak onnan összemosódik, hogy honnan érkezem.
ügy meglepődsz a csókon, mintha nem laknék benne rég,
pedig azért vagyok, hogy így kövesd szíved transzponderét.
jó hogy ha ismersz - határaim meghúzza hogyha hordozol
figyelj rá, húrmódra pengi el, hogy kiből lesz jó donor -
nyugodtan lakj a vágyban, ha hordasz nyugodtan nyúlj utána,
míg meg nem érkezik sem vár a tranzitváró huzatmagánya -
de meghúztam, milyen magasba húzz fel légszomjvakult
fejeddel - hisz látod e manővertől nem ment kioldó katapult,
viharzóna ez kiterjedt ciklon, szárnyak pengő robaját most
kéne míg bele nem repülsz a vágyból leimádkozd -

amíg nem találkozol velem, addig hordozol lelkesen.
aztán is. csak onnan összemosódik, hogy honnan érkezem.
embermadár a csőröd persze mindig lesz mibe dugnod -
de csak az én kint-lényemmel lelsz bent robotpilóta-nyugtot
egyenletes izgalmad befelé pörgöd majd így: igen, megérte -
de úgy is, ha lényem tükrébe nézel kicsit gyűlölni foglak érte.

Teljesség-átiratok (22-24.)

Chiara Bautista

Az erkölcs I.

Az erkölcs, mit kényszeredetten és kedvetlenül viselsz: nem erény, csak gyöngeség. Az erény mindig kiterebélyesül. Nincs az a bűn, mely ne volna közelebb az erényhez, mint a sokféle zsugorgó ál-erény. Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy nem az erényed igáját érzed, hanem tündöklését, zamatát, erejét. Ha erkölcsös vagy, ennek próbája, hogy erényt és bűnt egyformán és sóvárgás nélkül szeretsz.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

az erkölcsnek nincs

mártírja se - ne próbáld

magadra, édes.

szeszély és sóvárgás... a szarvaslány 

magában hordja amivel megszólítja a vadász - 

aki bocsánatosnak hiszi ettől a maga kényszerű

fegyverhasználatát. 

itt mindenki csal és mindenki veszít. 

nézed hogy áll a trófeaszerep. 

csinos vagy. majd a szemed helyére

beillesztem a pillanatra függesztett tekintetet

amely évek múlva is ugyanúgy

szólítja meg a gyilkosát.

nem vagy hibás. nincs felmentés a vadásznak. 

akkor sem, ha a lépéseid cserkelni ingerelnek.

valamelyikünk tudhatna végre mást - 

nem vagy hibás

de magadban hordod előre

a fájdalmat, amit majd okozok.

***

Chiara Bautista

Az erkölcs II.

Hiába óvakodsz a bűntől, ha az ál-erényt magadra bocsátod. Az erény és bűn mennél fejlettebb, annál tágabb; az ál-erény mennél fejlettebb, annál görcsösebb. A bűnből mindig lehet erény, de az álrényből bajosan.

Az ál-erények mindegyike valamely igazi erényen élősködik, amellyel össze szokták téveszteni. A vallásosság élősdije a türelmetlen felekezetiség és kenetes ájtatoskodás, a hazafiságé az erőszakos sovinizmus, az emberszereteté a fontoskodó közéleti buzgalom, a tudományé az ál-tudományos kandiság, a művészeté a társadalmi sürgő-forgó művészkedés-műpártolás, a mindennapi szorgalomé a sárba-ragadó gürcölés, a jóságé a csepegősszívű jótékonykodás és tolakodó vigasztalgatás, a szerelmi tisztességé a házastársra horgászó mohóság és mások szennyesében turkálás, stb.

Az erény sosem erőszakos; ezzel szemben bármelyik ál-erény jelszava lehetne: „Amit én nem teszek, másnak sem szabad.”

Az ál-erények fojtogatják a hitet, igazságot, erkölcsöt, tudást, szépséget; mindazt, ami az emberiség állandó kincse, megmérgezik, azáltal, hogy rájuk hivatkozva kötelezővé teszik saját töpörödöttségüket.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

betartom a kvótát -

idén négy unikornis

lőhető ki

összepotyogtatjátok az erdőt

mindig csupa szar a csizmám utánatok.

méghogy tisztaság... aki azt hiszi

bévül fényből vagytok, még soha nem

zsigerelt ki egy nyomorult zsákmányt se.

hetekig érzem a körmöm alá

szorult lemoshatatlan nyersszagot.

könnyebb volna ezt is másokra hagyni

fontoskodjon más a fegyverrel, lesse kandi

kukucskálásaitok, sürögjön forogjon a 

lövés után a test körül vagy kötözze a gida lábát

(a hús tovább eltart ha él), gürcöljön a

nyúzással, belsőséget vessen a kutyáknak,

nyelje a nyálát a májra (nyersen a legfinomabb) -

egyszerűbb volna levenni a polcról 

az előre csomagolt vákumzárt

szagtalan unikornishúst - csak addig 

érezni fagyott emlékeit, amíg ki nem sül

meg nem fő - aztán már csak étel...

egyszerűbb volna de túl sokba kerülne

és nem láthatnám a véglegességbe merült

tekinteted aztán a dolgozószoba

trófeasorának halhatatlanságában -

hiányozna a sikolyod.

***

Chiara Bautista

Az erkölcs III.

Erény mindaz, mely az örök mértékkel megegyezik s a teljesség felé emel; bűn mindaz, mely az örök mértékkel szembeszegül s a teljességtől távolít.

Aki a teljességet eléri, az örök mértékkel azonosul: nincs erénye és nincs bűne többé; ahogy a tűznek nem erénye, hanem természete a világosság, éppúgy a teljességgel azonosult lénynek nem erénye, hanem természete az örök mérték szerinti működés. A teljességben nincs jó és rossz, nincs érdem és hiba, nincs jutalom és büntetés.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

jogos bosszú...

csak kifinomult módja

az öngyilkosságnak

világunk körbeért. teljes?

csak ahogy a dörrenés teszi

teljessé a léted. Éjszaka megkeresel és

szétteríted az agyam az ágyamon -

a mintázat a levelek közt átszűrődő napfény

játékos szóródására emlékeztet -

világunk körbeér. hajnalban lőlek

le a pataknál, amikor inni hajolsz. még 

nem tudom melyik éned néz fel majd úgy

rezzenetlenül, előre tudva a lövést,

akkora szomorúsággal a tekintetében

olyan mély lemondással szusszanva hosszan

hogy nem lesz szívem a fényét kioltani.

egymást bosszuljuk. a napig

amikor a vadász (nem tudva mást)

elszalasztja a szarvasünőt -

amikor nem csattan el a lövés

és a szerteszálló pihék közt az élet

kifújja a visszatartott levegőt.

Kicsi Fury

A mámor lánya két világban - vagy egyikben sincs
otthon. Az anyja kizsákmányolt pillantására teríti az
apja vadászkabátját. Mindkét világban várja majd
liget; levelek lemondó hullásának sóhajával telő
összegyűrt sörös-doboz lesz. Szeszély és sóvárgás lánya;
az elfogyasztott hús leánya. Kicsi Fury; maga az éhség
bocsánatkérése.

A mámor lánya koravén, folyton zavarba hozza a
nevelőit. Ijesztő dolgokat kérdez és felnőttszemekkel
tekint a terelésre. Mintha tudná, a zsákmány mindig
puskacső elé terelődik. A szívből kitépett folytonossági
hiányok gyermeke, egymás lélegzetéből lopott kicsi,
furi élet. Érti a matematikát. De érti a növény sajátos
birodalmi kiterjedését is; kíváncsisága mind a két
világba ágazik. Amíg aztán az egyiket - mert ketté
nem szakadhat - kényszerűen elfelejti.

A mámor lánya vágyból és bosszúvágyból és
éhséget tápláló jóllakottságból született. Lehetne
engesztelődés, ha levetné a belőle sarjadó
éhet és jóllakottságot - amit a két egymást maró világ
egymás ellenében ráaggatott. De mindig elfelejti az
egyiket - s a szabad vizek mélyén addig nő, erősödik
feledésben a feledett árnya, amíg végül vadászni nem indul -
eleven seb keresi magára a gyógyírt.

Szegény Fury! Meséld el neki önmagát, sűrű álmot
susogó erdőm! Mert az éjszaka Farkasa elrejtette ma
csillagnyulait. Ilyenkor még nehezebb a bőrbe kötözött
fogság. Az éh felébred és a szélbe szimatol; s amint
megérzi a félbe tört lelkek félelemszagát, vadászni indul -
önmagára.

Chiara Bautista képei... itt is van vele egy rövid interjú, meg néhány kép...

Vízcsepp és Madárcsont

Csontig kitölthet

ha kedves pótszerekkel

bíbelődöm el.

Míg mélysége nyílik -

biztos, hogy nem pótszer:

víz-mélyrepülés.

Esténként egyre

mélyebbre merülünk az

az éhségeinkbe.

Néha kilök a víz -

s fuldoklásaim

hibázni visznek.

Beléd merülhet

a csendem - mindegy, milyen

mélyemben vájkálsz.

Ha készen vagy, édes

ne felejts el engem

is összerakni.

Chiara Bautista... Itt van egy halom képe... nézegessétek.

Faerie

Chiara Bautista képei

hagyjuk vinni egymást. jó felé utazni
egymást. szörnyű mese volt megettél
és én megfeküdtem a gyomrod. éjszaka
vagy én meg a zsákmányállatod. csak
távolról viseltél éhek nélkül. csillagod.
csillagbolhás vagy és én a legközelebbi
csillagbolha. a bolhád nyúlalkatú mert
éhségből viszket. és én tiszteletbeli nyúl
mert annak az ízére hasonlítottam. amikor
megfeküdtem a gyomrod.

hagyjuk vinni egymást. kimondatlan

közöttünk. a kezedben a kurva könyv.

nem szólok hozzád - úgy nem szólok

hozzád mint az a kurva könyv. nem

tudom leszálljak e én is bőröndöstül

életestül ahol te. le a földre. éhestül.

éhezem rád. ismerős az ízed. de a

helyeden kusza zavarodott mondatok

laknak kőből. megfekszi a gyomrom.

hagyjuk vinni. nézd. csillagnyúlbolháid

is megülnek. mert ez nem az a hely.

átmeneti. ebben az erdőben van egy 

rejtett tisztás. ahol nem mennek át.

a találás helye. ahol az éhed nem keres

a félelmem nem fél és a plüssmackó

visszaváltozik. hagyjuk vinni az éhed és

a félelmem. neked adtam te nekem

adtad. majd ráaggatjuk az elsuhanó

fákra ha megérkezünk.

hagyjuk vinni. minket visz a tehetetlen

csend ami kizárólag zajokból áll. 

csattog alattunk a sín. hidraulikazajt 

pöffent az ajtó. bemondják. bezenélik.

mintha egy hangerdőbe rejtőznénk a

megszólalás elől. és persze abba a

kurva könyvbe. négy megálló óta nem

lapoztál.

nem hiszem el hogy nincs olyan

tér ahol egyszerre fér el a kétféle nézet!

nem veszed észre hogy én azt a

helyet keresem ahol nem bánt a 

kételyed? Egyszer volt, hol nem 

volt, most nem lehet sehol? csak

felfalni tudsz álomba éjszakába

csomagolni a hülye kérdéseiddel?

jó hogy most nem szólsz. ne

szólj hozzám amikor gyűlölöm

a viszketeg kérdéseid!

sértődött csendben. pedig igazán

szeretem ahogy nem adod fel. a térkép

bennünk van. nem azon a papíron.

leszállunk majd, én hátamra veszem

a csillagnyulakat te a magad lábán de

kicsit majd viszlek téged is. az éhem

becsomagolom a bőröd illatába.

ki kell várnom amíg megmoccansz.

látod. ennyi megmaradt a zsákmány

ízéből. akkor is úgy és arra mozdulok

amikor nem is menekülsz.

majd kirándulunk belőle ha megvan.

ahol te szeretsz, a tóhoz ahol a csábítás

lakik. az erdőhöz. ahol én szeretem

a visszaváltozó plüssmackókat. ki

a veszélybe. az éhedbe és ahogy az

elugrásom felébreszti. ezért kell egy

olyan hely. ahol nem úton. ahol a

szívem lüktetésétől nem csordul a

nyálad. ahonnan kirándulhatunk

az éles, alkonyvérszín hegyekhez.

lesz egy pont. hogy nem bírom tovább.

fészkelődni kezdek. vakaródzom és

te összeszeded a csillagnyúlbolhákat.

akkor majd rád nézek és pont a kellő

arányban lesz a tekintetemben az éhség

és az önfegyelem. és te behajtod a 

térkép sarkát. mint amikor megjelölsz

egy könyvet. pedig még nem suttogja

el a szél a levelek hangján az úti cél

nevét. te megszólalsz. vagy én. és

akkor megérkezünk.

Teljesség-átiratok (13.)

Chiara Bautista képe (itt egy interjú vele)

A Szabály, mint fogság és mint szabadság

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

A szabály nem arra való, hogy beléje börtönözd magad; legyen lakószobád, szabadon ki-be járhass, dolgod szerint. A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

szétszórt kincseim

a mámorok - könnyebbülök

ha elvesznek

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
mint szabályt. Szeszély és sóvárgás, arra fut
amerre csak akar - amerre csak akar ösvény
rajzolódni. A mámor egy liget ahova minden
este rajzolódik ösvény. A mámornak van
mitológiája - mint a szarvaslánynak akit
mert magában hordja a vadászatot ma is
le fognak vadászni. Örök mintázat a mámora
amiről ha lemond - hát magáról. A vadászat
benne lakik, a vadász is benne lakik, a lövés
és az engesztelés hiánya. Az elfogyasztott
hús amitől nem kértek bocsánatot.

A szarvaslány egyszer abbahagyja. Még nem
látja, mikor, milyen vadászt hagy majd
életben. Lebontja szeszélyeit, sóvárgásait és
úgy folyik majd, mint a patak, amiből
akkor ivott, amikor először lelőtték. Biztos
lesz mint az ég, mintha nem szakítanák fel
kékjét többé a repülők kondenzcsíknyilai
olyan. A szabály az ő esetében a mámor -
egyszer abbahagyja, de most még úgy látja:
akkor önmagát. Azt is abbahagyná akit
ismer. A lövés csikorduló jégtörés-zaját
a szívben sajduló folytonossági hiányokat -
neki még ez a szerelem.

Magában hordja de egyszer abbahagyja -
nem keresi meg az éj bosszuló madarait
nem csiripelteti el velük a vadász sosem
hallott valódi nevét. Nem tesz többé a régi
sebekre gyógyírként új sebeket. A mámor
egy liget lesz, ahova ki-be jár. Még a
poharában szorongó ebihal sellőt is
visszaengedi a szabad vizekbe. Nem keresi
meg, konokul nem csörömpöl rajta a
menekültében ráakadt ágakból és levelekből
követelődző bosszúvágy.

A szarvaslány magában hordja a vadászatot
míg egy éjjel életben nem hagyja a vadászt.