Faerie

Chiara Bautista képei

hagyjuk vinni egymást. jó felé utazni
egymást. szörnyű mese volt megettél
és én megfeküdtem a gyomrod. éjszaka
vagy én meg a zsákmányállatod. csak
távolról viseltél éhek nélkül. csillagod.
csillagbolhás vagy és én a legközelebbi
csillagbolha. a bolhád nyúlalkatú mert
éhségből viszket. és én tiszteletbeli nyúl
mert annak az ízére hasonlítottam. amikor
megfeküdtem a gyomrod.

hagyjuk vinni egymást. kimondatlan

közöttünk. a kezedben a kurva könyv.

nem szólok hozzád - úgy nem szólok

hozzád mint az a kurva könyv. nem

tudom leszálljak e én is bőröndöstül

életestül ahol te. le a földre. éhestül.

éhezem rád. ismerős az ízed. de a

helyeden kusza zavarodott mondatok

laknak kőből. megfekszi a gyomrom.

hagyjuk vinni. nézd. csillagnyúlbolháid

is megülnek. mert ez nem az a hely.

átmeneti. ebben az erdőben van egy 

rejtett tisztás. ahol nem mennek át.

a találás helye. ahol az éhed nem keres

a félelmem nem fél és a plüssmackó

visszaváltozik. hagyjuk vinni az éhed és

a félelmem. neked adtam te nekem

adtad. majd ráaggatjuk az elsuhanó

fákra ha megérkezünk.

hagyjuk vinni. minket visz a tehetetlen

csend ami kizárólag zajokból áll. 

csattog alattunk a sín. hidraulikazajt 

pöffent az ajtó. bemondják. bezenélik.

mintha egy hangerdőbe rejtőznénk a

megszólalás elől. és persze abba a

kurva könyvbe. négy megálló óta nem

lapoztál.

nem hiszem el hogy nincs olyan

tér ahol egyszerre fér el a kétféle nézet!

nem veszed észre hogy én azt a

helyet keresem ahol nem bánt a 

kételyed? Egyszer volt, hol nem 

volt, most nem lehet sehol? csak

felfalni tudsz álomba éjszakába

csomagolni a hülye kérdéseiddel?

jó hogy most nem szólsz. ne

szólj hozzám amikor gyűlölöm

a viszketeg kérdéseid!

sértődött csendben. pedig igazán

szeretem ahogy nem adod fel. a térkép

bennünk van. nem azon a papíron.

leszállunk majd, én hátamra veszem

a csillagnyulakat te a magad lábán de

kicsit majd viszlek téged is. az éhem

becsomagolom a bőröd illatába.

ki kell várnom amíg megmoccansz.

látod. ennyi megmaradt a zsákmány

ízéből. akkor is úgy és arra mozdulok

amikor nem is menekülsz.

majd kirándulunk belőle ha megvan.

ahol te szeretsz, a tóhoz ahol a csábítás

lakik. az erdőhöz. ahol én szeretem

a visszaváltozó plüssmackókat. ki

a veszélybe. az éhedbe és ahogy az

elugrásom felébreszti. ezért kell egy

olyan hely. ahol nem úton. ahol a

szívem lüktetésétől nem csordul a

nyálad. ahonnan kirándulhatunk

az éles, alkonyvérszín hegyekhez.

lesz egy pont. hogy nem bírom tovább.

fészkelődni kezdek. vakaródzom és

te összeszeded a csillagnyúlbolhákat.

akkor majd rád nézek és pont a kellő

arányban lesz a tekintetemben az éhség

és az önfegyelem. és te behajtod a 

térkép sarkát. mint amikor megjelölsz

egy könyvet. pedig még nem suttogja

el a szél a levelek hangján az úti cél

nevét. te megszólalsz. vagy én. és

akkor megérkezünk.