Világfai utazások 1.

fotó: Szabó Zsolt

A lovak paradicsomáról még nem meséltem...

Amikor itt elpusztul egy ló
a Kék Rét Bolygón megszületik egy
ott növekszik ahol az évek telése csak
fodrozódó szélroham a fűtenger felett
évritmusban perzselő nyarak
csikorgó telek csikóörömében
amíg úgy érik meg ahogy a kalász
augusztusra a fűfélék szárán -

leél ott mind számos teljes életet
szeret lefial s amikor megért rá
szárnyai nőnek és továbblebeg
mert a lólétet végre kitanulta

így születik a táltos
így vágtat az égen a táltos
de mindig csak a maga bölcsességét
viszi a hátán -

Téged a fiatalok mentenek oda
a tőled elmúlt harmadfél csikók
amikor a tanítód jurtáját
felperzselte egy még nagyobb látó
megmentettek minden értékeddel
az ezer darabra szerteszórt tanítód
meg a felesége minden vagyonával -

Az égett jurták kijavították magukat
a Fekete jurta
a világfán utazás helye
a Fehér jurta
az otthonod
a Tarka jurta ami
újraszőtte mindazt amit a
tűz elkövetelt
amit a tanítód s a párja porcikáival
szórt ég vizébe elúszni a pernye -

Ide mentettek el a drótcsikók
a biciklinek látszó lelkes tárgyak
egykor volt életedbe csak így
térhettek vissza
ők mentettek ide a harmadfű csíkók
s a két öt éves egykori öreg jószág
a Mének Ménjének kegyelméből és
Ráró
Csillag
Szellő
Füles
Szeles és
Rózsi
egykori hátasaitok segedelmével -

A lovak szeretetének kegyelméből
élsz a Kék Rét Bolygó
csak paták szaggatta azúr rétjén
máshol alig tűrt garabonciás
akit egy látó halálra keres -

*

Innen bolyongsz Világfa ágán
A Fekete Jurta nem alvó tüzén át
az örökszóló dob segedelme mellett
a tanítód medvebőrrel elkért hátasán
aki szinte bocsaként szeret
sasok súgnak és az egerek
pletykálják szerte merre jársz -

Hogy apránként
hisz fiúkként neveltek
összegyűjtsd tanítód és a szerelme
minden szerte rejtett porcikáját -

Mert bárki ellen hárman elegen -

Akkor jön el az idő
találjon meg
aki halálra keres
őt teszitek halálkeresővé -

Innen bolyongsz a mágusok földjén
drótcsikóval járva az eget
apróbb szolgálatok fizetségével
fent tartva a másik köteléket
mert amíg a Fekete Jurtában
ég a tűz és ütni tud a dob
te a két világban egyként utazol -

*

A lovak paradicsomáról még nem meséltem
arra van. vagy kicsit balra. valahol.

Zen-fotók: Szabó Zsolt (9.)

látod a tájat.

világ könnye. üvegszem

párája mögött.

élet, élet.

látod a tájat

vagy legalább a jelét.

reflektorfényben

a jel. megállsz. körülnézel.

továbbhajtasz.

azt csak úgy érzed

hogy a lámpa miatt van

ennyire sötét.

Odaút (a haikuig)

Szabó Zsolt képe

Ennyire ne figyelj.
Mert vizsgálat tárgyaként
másképp mozgok.

*

Valakinek most
már el kellene zárnia
ezt a csendet.

*

Akár egy hámot
magamra igazgatom
az aggodalmad.

*

Tudod mit? A legjobb
ha ma reggel együtt
rugaszkodunk el.

*

Galambtoll suhog
ívet hidegen ragyogó
levegőbe.

Spektrumaim - egy kiállítás megnyitója

Szeretettel köszöntök mindenkit Szabó Zsolt Spektrumaim című kiállításán!

Először értsük meg ezt a címet. A szó jelentése színkép, széles választék, sokféle lehetőség. Amikor ennyiféle képet rak elénk valaki ezzel a címmel, akkor nekem eszembe jut a színképről a szivárvány, az összes színnel. A választékról a számos fényképészeti iskola, módszer, technika, amivel az ember a pillanatot rögzítheti. A sokféle lehetőségről pedig hogy mi kerüljön a képre az adott pillanatból, mi férjen rá, mi maradjon le róla. Akár utólag, hiszen a kép hosszasan készül, az előhívással, az utómunkával. Ahogy egy általam nagyra becsült fotográfus megjegyezte egyszer, olykor azért kell dolgozni utólag a legtöbbet, hogy tényleg megmutathasd, az a látvány milyen is volt valójában…

Beszélhetnék a látásmódról, hogyan változik Zsolt spektrumain át, hogy alapvetően mégis ugyanaz maradjon… de engem jobban érdekel ezeknek a képeknek a tapintható szabadságfoka. Ezek a képek egy alapvetően szabad ember látványai, amiket rögzítésre érdemesnek ítélt. A kompozíciói is szabadok. Az előre tervezett, megkomponált képei is szabadok. Mindegy, hogy egy sejtelmekből bomló tájat fotóz, vagy a szívének kedves technikát, elcsíp-e egy rólunk árulkodó pillanatot, hogy fények és színek nyűgözik-e – a képeiről kiabál ez a szabadságfok.

Ráadásul ezt a szabadságot nekünk is nagyon sokszor felkínálja. Nézzétek* azt a két lovat. A mozdulatba, amit a kép a pillanatba rögzít, mindenki maga döntheti el, mit lát… évődést, vágyat, dominanciaharcot? Szabadságunkban áll belelátni a mozdulatba az előzőt és a következőt – és a választásunk magunkról mesél nekünk a legtöbbet, arról a magunkról, aki a játékot, a vallomást, vagy a fegyelmezést belelátja a képbe. Ez a kép szabadsággal ajándékoz bennünket is, mert önismeret nélkül nincs szabadság.

Én szeretem, amikor egy gyönyörű, havas tájképen egyszer csak benézet a hó alá a látványban felejtett bányagép. Amikor észreveszem, valójában ez egy tájseb, egy bánya, amit mi ütöttünk a tájon – másféle mélységet ad a képnek ez a tudás. Odarakja abba a csodálatosan bonyolult viszonyba a képet – ember és természet bonyolult és sokrétegű viszonyát nyitja meg nekem a látvány, ami úgy különben egyszerűen csak szép. Persze azzal sincs semmi baj, ha valami csak úgy egyszerűen szép – ahogy a fára kent harsány mediterrán színek, a hegyek fénypászmás levegője, vagy egy reklámszövegért kiabáló női láb…

Én szeretem, amikor a víztározó lábánál kuporgó házikó meghitt kiszolgáltatottságával szembesítenek. Amikor szembesítenek a jeges vízben tükröződő felhő alatt sétáló társas magánnyal. Amikor megláthatom az épített világunkban a saját törpeségeink. Amikor Zsolti képeit nézem, mindez a szabadságomban áll, hogy szerethessem őket. Valójában az a jó bennük, hogy önöknek, akik megnézik ezt a kiállítást, szabadságukban áll teljesen mást látni ezekbe a képekbe, mint amit most az önök füle hallatára én láttam bele.

Szokták mondani, hogyha egy könyv egyetlen helyén való mondattal megajándékoz, amit nem felejtesz el, már megérte elolvasni a könyvet. Ezzel a kiállítással így vagyok: szerintem ha akad olyan kép, ami megragad, már megérte megtekinteni. Mert a szabadság akkor a legnagyobb érték, amikor önként lemondunk róla. Amikor például egy látvány nem enged tovább, amikor elrabol magának. Amikor átadod magad neki…

A fényképhez fény kell, és egy érzékeny szem, ami jókor van jó helyen. Azt tudom, bármilyen hihetetlennek hangozzék is, hogy ez a jókor jó helyen levés is egyfajta érzék, fejleszthető, tanulható. Persze lehet, hogy egyszerűen csak ennyire szabadnak kell lenni hozzá. Vagy ekkora szabadságról kell lemondani érte… Ezt ki-ki döntse el maga.

Tekintsék meg a képeket!

Repülj, madaram!

úgyis az hajt:

mi van a horizonton túl...

*

Békét egy szárnycsapásban

hogy csak teljen. hogy

teljen. csak teljen.

*Zsolt néhány képére korábban már szögeltem szavakat, sőt, a galambot elkértem tőle Weöres szövege fölé, egy teljesség-átirathoz.

Párbeszéd egy szappanoperából (nézőreakcióval)

Szabó Zsolt képe

(egy kosztümös farmház verandájára képzelem)

Lilly:

gyönyörűek ugye?

olyan jó lenne tudni,

mit akarnak...

Tim:

az a jó, hogy el-

döntheted, mit látsz

bele a mozdulatba

évődést, szerelmet - vagy

dominanciaharcot

Erroll bácsi:

eldöntheted, öcsém,

mit látsz - amíg

nem értesz a lovakhoz

(nézőreakció)

szeretném velük

ilyen csatakosra

futkározni magam

Teljesség-átiratok (44.)

Balla D. Károlynak

Szabó Zsolt: Lebegés a mélyben

Angyalok

Ha bensőd tartalmait elrendezed; ha különválasztod magadban személyed változó múló elemeit és lényed változatlan, örök világát: a múló elemek úgyszólván tárgyakként, nővényekként, álatokként mutatkoznak előtted, s az örök világ tényezőivel érintkezni tudsz. Egyszer csak észreveszed magányodban, hogy száj és fül használata nélkül valakitől tanulsz; és eleinte nem tudod, hogy képzelődsz-e, vagy egy testtelen lény ereszkedett le hozzád. Láthatatlan tanítód nem káprázat, nem is hozzád-ereszkedett szellem, hanem a személyed alatt rejlő végtelen áramok valamelyike. A végtelen áramok a személyiség formálói és vezetői melyek a személyiség áttörése után hozzáférhetők és kikérdezhetők. Bárki érintkezhet velük, csak nem mindenki tud erről; az intuíció, az előzmény-nélküli hirtelen felismerés,mindig a végtelen áramok valamelyikének sugallata.

A személyiség-mögötti végtelen áramokat a keresztények angyaloknak, az ógörög Isteneknek, az indek déváknak nevezik. Kifélék ezek az angyalok, istenek, dévák? Nem személyek; a mindenséget átható lélek-erők; nem is saját lényünkön kívül levő és hozzánk leereszkedő szellemek, de nem is saját lényünk alkatrészei, hanem a személyiség burka alól feltáruló meztelen lélek erői; a léleké, mely nem „az én lelkem” s nem „külön lélek”, hanem a „lélek”, határtalanul.

Az egyéniségbe-süppedt mai ember elvesztette az angyalokról való tudást; nem hisz a levegőből leereszkedő láthatatlan szárnyasokban és ebben igaza is van. Csakhogy nem tud arról, hogy személyisége és lelke nem azonos; arról, hogy időbeli személyisége mögött rejlik a nem-időbeli lélek, mely nem valakinek a lelke, hanem tagolatlan, határtalan; s a léleknek különféle megnyilvánulásai az angyalok; úgy rejlenek benne, mint a színek sokasága a színtelen napsugárban. S aki múló személye alá hatol; érintkezésbe lép az angyalokkal, ahogy a börtönablakot kitörő rab érintkezésbe kerül a tiszta levegővel.

Vannak másfajta angyalok is: egy táj, egy család, egy nemzet angyala és még sokféle. S vannak ördögök is. Az angyal, vagy ördög nem személy, de nem is jelkép. Ha bármely megnyilvánulásodban észreveszed azt, ami benne nem időbeli, nem zárt, nem saját: ez az angyal, vagy az ördög.

Egy-egy általános-emberi gyarlóság: a kapzsiság, könnyelműség, fösvénység, stb. éppúgy nem zárt és nem egyéni, akár a lélek. Pazarlótól pazarlóig, fösvénytől fösvényig láthatatlan áram vezet, nem térben, mégis szinte kitapinthatóan: ez az áram az ördög.

Angyal és ördög közt éppúgy nem lehet éles határt vonni, mint jó és rossz ember közt. A személyiséged mögötti végtelen áramok, ha hozzájuk férkőzöl, angyalként, ha az élet salakjait föléljük halmozod, ördögként viselkednek.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

ki gyűjti össze

a magad után hagyott

kívánni valót?

terméktelen zakatol a fülemben -

megismerkedtem a futószalag angyalával.

csak így nem halmozom magam fölé

hogy terméketlen.

vannak másfajta angyalok is. 

a melltartóé

amint a bőrbe vág a lapocka mellett

hogy az adakozó bőséget visszatartsa.

tagolatlan és határtalan az 

adakozásod uram, mint a végső konténer,

amiben a szalag végén a 

potyadékot gyűjtik.

rájöttem, hogy mindig hallak.

csak amit most hallok, az tényleg egy

futószalag üresjáratára emlékeztet.

mintha sziklaközben akarnék repülni

olyan a hangja.

pedig tényleg lehet repülni a sziklában -

csak olyan anyag mint a levegő.

egy szárnycsapás szeretnék lenni, amelyik

a bolygó bőrébe vág.

serkenjen bőröd alól ki

csapásaim nyomán a láva.

láthatatlan tanítóm, fájdalom!

kapcsold le a sehová se futást és

nyisd ki szemizom-gyenge

üzemcsarnokajtóm!

terméktelen zakatol a fülemben -

megismerkedtem a futószalag angyalával.

minden szárnycsapás

maradéktalan

légbe kövült fénytelér

Zen-fotók: Szabó Zsolt (8.)

olyan kis úr az ember!

ott csökkentené

ahol kiárad.

Zen-fotók: Szabó Zsolt (6-7.)

Walkers - Sétálók

határolódó

határtalanban sétál

a paradoxon

Silver line of the Ocean - az Óceán ezüst vonala

nem a mit látsz;

lényed mérője nem a mit,

hanem a honnan

***

Képzés

parton toporgó
mikor lépted át
a saját határaid?

Zen-fotók: Szabó Zsolt (5.)

szállítószalag

visz le városunk

emésztőrendszerébe

*

szállítószalag

von ki városunk

emésztőrendszeréből

*

(észre sem veszed

hogyan nem maradsz

lényegében ugyanaz)

*

(valami minden

alászállással végképp

lekopik rólad)

*

lenn felejted

éber álmok cafrangos

eltépett széleit

Zen-fotók: Szabó Zsolt (4.)

emlékszel az 

összes megharapdált rögre -

emlékszel, Kerék?

*

emlékezz az összes

összeharapdált égboltra

ami alatt -

*

abroncsra tapad

onnan verődik, Kerék

a rög és az ég.

Teremtők a Galaktikus Ködben

Szabó Zsolt képe

akkor teremtik a termő pára
részecskéinek potenciálját
megteremtik a ködöt, amely
mindent a porcikámig jár át
amikor felmérik önmaguk -
a teremtő kimondja vagyok és
szembenéz azzal: miért vagyok
permanens kezdőlökés -
teremt egy magát foncsorozó
tükröt amelynek nincs határa
a végtelenben nyílva talán
majd ráismerhet önmagára -

akkor teremtik a termő pára
erőszakát, melyből kikel
a teremtményt tovább teremtő
porcikámig ható siker -
teremtett teremtőtömeg
teremte ködben ázol, áztat -
aranyködben a teremtők
a leheletben végre fáznak -
akkor teremtik a termő pára
sokkját, téged, páratermő -
se szeri annyi magzó férfi
se száma annyi tízezer nő -

kétmilliomod részt

városom vére a

lelkemen szárad

*

atomparány részt

világom vére alvad

kezem munkáján

Zen-fotók: Szabó Zsolt (3.)

Ignác bácsi - aki Albert Flórián ellen is játszott - mereng, de fel nem adja!

(akkor fogy el

ha már csak visszafelé

tudod lejátszani)

*

legendát idéz,

hullám taraját a partra

sodort csutka

*

(legendád sodrás -

cókmók alól kicsüngő

csücske is úsztat)

*


hordaléknapok
ücsörgésébe fénylik:
a Császár* ellen...

*A fociszűzeknek: Albert Flórián kiemelkedő képességű játékos volt. Nagyon fiatalon lett elismert labdarúgó. Kiválóan cselezett, labdáit vonzotta a kapu. 1967-ben elnyerte az Aranylabdát - máig egyetlen magyarként. Császárnak becézték - talán nem is érdemtelenül.

Zen-fotók: Szabó Zsolt (2.)

bálnát szigonyoz

tüske húrsebez

bálnazsírlakos

reszkess

*

felhőpart öblén

kétfelé ringó bóják

jelzik a zsákmányt

Zen-fotók: Szabó Zsolt (1.)

egymásra fényelt

hálóinkba dermed -

elcsípett lendület

*

visz a szél pörget a szél

alattam rácsok

felettem rácsok

*

rácsodálkozom

fejjel lefelé égrács

anyagi börtön

*

egymásra fényelt

szellemhálódba csaltad

aranyhalvádlim

Aszfaltszelet fény - Tárnabontással

Első pillantásra. Ezen a képen minden általunk való - csak talán egyedül a víz nem, az tán eső. De az aszfalt, a múlt gurulható préselete, a tükröződő, pillanat-álljba képre fagyasztott fények a mi szüleményeink - részünkről lettek, részeink. A mi részünk - annak a hatalmas változásnak a leg-vegytisztább leképeződése ez a kép, ami az összes belakott kultúrtáj jellemzője: nélkülünk már nincs egyensúlyban. A mi részünk: ezt a műbőrt mi húztuk a talajra, az élő talajt mintegy felülről bekoporsózva, hogy suhanhassunk a mindegy-honnanból a bárhol-ugyanolyanba. A játszi fények éles magvaihoz mi gyújtottuk az elektromos tüzet. Ez a kép a mi felelősségünk.

És közben gyönyörű. közben a színek olyan gazdag zabolátlanságát tudja, amit a hím páva tollazata nyaktól a hátig, az elfolyó láva megdermedés előtt, a késő esti sekély tengerfenék - azzal a mélységet sejtető kékkel -, folytonos változásban, ahogy a fényforrások suhannak. Meg se próbáltam először ezt a kettősséget, maradt a rész és minek a része - hiszen amiből lettünk, aminek mi vagyunk az alkotórészei, abból a képen semmi nincs. A felélesztett gólemnek, vagy tán gigászi homunculusnak (amelynek ütőerei az autópályák, idegcsomói a nagyvárosok, amelynek éhe fonnyasztja a vidéket és végtermékei szennyezik), a felélesztett szörnynek (aminek minden vívmányát annyi örömmel használom, pont most, itt, a billentyűzet előtt) mi nem a részei vagyunk. A teremtői, akik eljátszva a gondolattal istent teremtettek maguknak (hamis a távolítás: teremtettünk, magunknak...)

részünk csillámfény-nyálka;

fedné, aminek

részei volnánk

De közben gyönyörű. Mint az ipari városok környéki fémpor-vörös naplementék. Valahol szerettem volna ezt a gyönyörűséget is versbe foglalni, az éhséggel együtt - vagy legalábbis azt el nem tagadva. A kép gazdája nem szereti a nyálka szót - de nekem pont e kettősség okán kellett ez az enyhén alluzív kifejezés, hogy maradjon, ami ellenpontozza a kép kétségtelen szépségét, az éjszakában, amely tőlünk és az esőtől olyan felejthetetlenül fénylik; a sötétségben, amely a fényeinktől mélyül, s amely a végén úgyis velünk lakik jól, amikor felzabáljuk, beburkoljuk, lebetonozzuk és teleszemeteljük létünk utolsó forrását is - és amely nem a mi időléptékünkben, de persze meggyógyul, ha megszabadult a általunk dübörögtetett gólem-homunculus szorításából.

éj gyomrát tömi

rákent csillámló nyálka -

aszfaltszelet fény

Nem vagyok velük maradéktalanul elégedett... még hiányzik belőlük néhány réteg, néhány momentuma e képnek. Még visszatérek ebbe a csillámló éjszakába.

Aszfaltszelet fény

kép: Szabó Zsolt

részünk csillámfény-nyálka;

fedné, aminek

részei volnánk

*

rákent csillámló nyálka -
éj gyomrát tömi
aszfaltszelet fény