Ima

saját

fából faragott

törzsfő - óvjad a törzsek

télbe telését

fából faragott

törzsfő - óvd meg a törzsek

télbe telését.

Portré

Haller Szabinak, szeretettel

Haller Szabi - Ladakh Black&White

fény-imazászlót

fűzöl a fényérzékeny

filmfelületre

fény-imazászló -

lobog Kelet, Nyugat*

fény-szétfeszülése

*

minden film imazászló

képre kockázva

rajta a lélek

imazászló - köt

eszmék taszításában

partot és partot

saját - a Rákóczi híd alól

*ide tartozik egy szövevény, egy teljesség-átirat, amit Weöres Sándor A teljesség felé című művének A teljes emberről című passzusához gondoltam oda.

Holló tavaszban

Haller Szabinak

saját - Hollószárny, kétpatakos búcsútáncon, a Naplás tónál

a talpam alatt fütyülő szél hordja szét
a sarjadás szagának énekét
csak így suhan pedált pörgetve testem
a nyárfabolyhos szerelemlevesben

a fémcsonton lánc surrogása tart amíg
kihajtogatja fényre bomló szárnyait
tarka hímét kékbe mártó alkony
két pótszerívét egyensúlyra tartom

az út: a por a sár latyak a borda jég

mind mart belőle ropta életét

csak így suhan pedált pörgetve testem

az explodált növényi érdekesben

a technikát átlelkesíti ketten-egy

kentaurt zihál a völgy és tart a hegy

ha elviszed s megérzed egy-ha-ketten

engedd vigyen mert megfizethetetlen

Fókuszállítás

Vidákovich Istvánnak

Nyacó úr

belenyúlni a fénybe
hogy az enyém
legalább annyira értelemtelen
mint lehunyódni

a szemed behunyhatod
hiszen egész testeddel lubickolsz
a megfeszített ragyogásban

akkor hunyódsz le ha az egész
tested fényt nyelve fénytelen és
mintha ott se lennél mintha ott se lenne -
csak a vonzás
űrbe táguló fekete lyuk-pupillád van csak nyitva


Így teremtődik a Küklopsz.


belenyúlni a fénybe
és markolászni
legalább ennyire érdemtelen
és siralmas próbálkozás

megragadtad
és most viszed egyszer (s mindenkor?)
kiragadott erejét

de ennyi marokló megragadás
téged is összeragaszt összetapaszt
odaráncol a zsebbe gyűrt fényképre
feledékeny már végképp elmúlt
sehol és már soha sincseidre


Csak fonalad bomlásában bújik öröklét, Pénelopé!


még úgy húsz napkörtánc és
úgyis űrbe tágult pupillával nézel
ha lehunyod ha nem
Ez egy borzalmas tévedés, pufi!

hogy itt akarnék nyílt
színen tapssal meghajlással
elkárhozni vagy elfelejtődni

foglyul ha ejtesz hadd repüljek
az érinthetetlen
éber belenézés pillanatába már
ne pislogjanak bele a ragacsos képek


Engedd el elfelejtett varázslataid kezét,
ahogy a macskák - nézd, hogyan csináld egyiket sem.