 |
| Bertók László |
Ellenségképet az együttműködésirendszereknek -
csak az aktuálisat bízd egy búvópatak folyton
felszínre hozott szennyes, iszapszagú sodrára.
Egy folyamatosan reflektorfényárnyékban bújó
történelmi hagyományokkal bíró folyásirány
van az időjárás déli nyugati szeléhez igazítva.
Kitalálni semmit nem kell, ez az áramlás már
évszázadok óta gyűlöli a beszivárgókat,
az idegenszívűeket, a nemzetárulókat,
a cinkosakinémákat, a sötétbenbújkálókat.
Van gyakorlata a biccenő fejeknek mifelénk
támogatni a cselekvőképes karhatalmat.
Új Honalapítást! Ugyan. Értelemszerűen először
meg kell tisztítanod megint a helyet, hogy
legyen helye a régi-új gyalázat alapításának.
A gyanakvás megszokott légkörében játszott
kisúgbejátéknak itt öröklődő hagyománya van.
Mert itt ütemes rendszerességgel kerül
veszélybe a gyerek, a család, a munka, a haza.
Mert reszketnek összebújnak egymás szagától
undorodva itt a golyónyomparti házak is.
Zsigeri reflex itt annyi van ahány
gondolkodni képtelen pánikreakció.
Ezt az életet megszokták és ismerik
basástul, baksisostul, megalázottságostul.
Mindig egyel többen vannak a kápónak
jelentkezők, mint ahány hely van a sorban.
Mindig túljelentkezés van a vezérnek
tapsoló törzsközönségnek állásra.
Életüknek értelme és közösségüknek célja,
csak kétségbe esni ne kelljen másképp,
mint ahogy megjelenik a képernyőn.
Ebben a ritmusban mindig akad következő
paraszt, akadsz, aki ezen a táblán az utolsó
tisztességtelen sorba beérve újra lelkesítő
lózungokat böfögő vezérré avanzsálsz.
Miközben a maradék megtanulja egy
helyben állva saját magunkat eltaposni.
Azt hiszem, ezen a kontextuson tényleg csak felülemelkedni lehet - írom itt, ezen az általam annyira sokra becsült, s még teljességgel szabad felületen. Nem érdekel, a megosztón hogyan tesznek láthatatlanná: nem érdekelnek az utolsó sorokba vezérnek tülekedő parasztok. Más a dolgom, amivel (úgy érzem - s ez talán az egyetlen érvényes parancs, mert nincs benne indulat) foglalkoznom kell. Egy másik viszonyrendszerben érdekel az ember helye és szerepe, a "miért csinálom" és a "hogyan tegyem". Ezt a mai verset a tegnapi dac szülte - hogy ne hagyjam szó nélkül, ami történik. De ennél több szót ez nemigen érdemel, mint amennyit már eddig is rá vesztegettem.
ha a tekintet
elszakad.
játszásiból –
és ahol VAN,
nincsen OTT.