Tivadar

gondolatok a Világ-galériában

Stekovics Gáspár képe

nagyobb Raffaellonál:
a küldetett ültetése
tetszőleges talajba



mi mindent bíz a szélre, aki
nem beszélget!
gombák spórahímes nyelvén
gyökerek gubancolódó hálózatában

biztos vagyok benne, hogy van
nem egy erdő, amely egyetlen
fából áll

ha megállsz a susogásában
először az idegen nyelvét kell
a szavaiból kihallani.



lehet, hogy pontosan ugyanazt mondja
mint amit egy vászonra tükrözött magány:
nem jó egyedül kortyolni a
mindenség lélegzetünk párájától szennyes
fémíz italát.
a mámor és részegség között
a csillanó válaszok és a csönd között
húzódó határon túl
elágazol mert ágazni muszáj
de minden ágad hiába tett választás,
minden leveled hiába tett -
csak mások lihegett párájától
szennyes levegőt pumpál a
vigasztalanság tüdejébe.

a küldetések ültetése tetszőleges talajba -
a magvad a szél a makacsság
ezt választotta
mert nagyobb lesz Raffaellonál

nem tagadhatjuk el
hagyásfa csonkolt
erdő-magától
a meghallgatást



az erdő - mint a képek
a képek - mint az ültetés
tetszőleges
talajba

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus

- lett egy lábjegyzete (kép és haiku)
- s van egy fontos testvér-meglátása, szintén lábjegyzettel - Jorge Luis Borges szavaival és erdejével

Titokzatos sziget

Kemény Zoltánnak, köszönettel

Csontváry Kosztka Tivadar: Titokzatos sziget (1903)

Ennyi helyet hagy

a Vihar a Szentiván-

éji álomnak.

***

(Kállay Kotász Zoltán szavaival)

Ünnepet vetülsz -

de a naturália

ledob magáról.

*

Szél-tépett Cédrusok

alatt csukd össze a

könyved, Prospero.

A patikárius portréja

ezen a portrén a távolodó hátak -
utána kicsivel, mindig utána.
ágtörés-zajban, gyökerestül tépett
lépéskényszerben nyíló utak
hova-tartásának kapujában.

ezen a portrén igazolt hiányzó -
a kőfal elől hiányzó cédrus.
jelent valamit az ágadozás
még ha helytelenül is
de te a fényösvények és nem
a szavak gyermeke vagy.

ezen a portrén cédrus ágadozása -
nem lázadozás, csak másfelé nőne.
kőfal-homlokú zakatolásban
nem leli magát. kiretusálod
a valóságból inkább a síneket.

ezen a portrén két bezárkózás
tárul ki - a végtelenben sem
találkoznak. távolodó hátak és
a megváltó hiába protestáló keze.
egyedül maradsz a hajnal poklára
pedig akkor senki sem
fog neked sem megbocsátani.

ezen a portrén az egyedül
maradók magányos pokla -
a cédrus nem tudja lerázni
a részvét forró szele nélkül
magáról ezt a helytelen ágadozást.

Mare incognita

                                                                                 Alessandro Baricconak

Csontváry: Öreg halász

Évtizedek a markomba vésve, arcomra vésve
megkérgesedtem téglagát homlokom tartja vissza
évtizedek álltak készenlétben nappal éj egyként áltatott
de nem engedtem át magamba nem fogadtam nyaldosó moraját
kívül maradt rajtam kívül maradt a sós lélegzetű permet
nyeltem eleget de minden korttyal jómagam is kívül maradtam
verdeső rikoltások akarták magukkal sodorni a vágyam
háló szerencse súrolt fájdalmasra markot deszkaperemet
háló szerencse éjek nappalok a hálóim soha nem voltak üresek.

Hogy várhatod hogy elfonnyadjon mindez attól
a másik monstrumtól aminek pihés kis cseppje vagy?
Hogy mosnád simára téglagát érdes felkarcolom a bőröd
hogy rázhatnám ki hálómból éjszín és napszín halaim:
hogy fogadhatnám magamba ha befogadnál moraj helyett
magára hagyott mellkas rácsain vergődő üres dobbanásokat?
Hogy hitegethetsz, hogy nem vagy határtalan a magad határaiban?
Teljes szíveddel-lelkeddel hogy lehetnél e morajláson kívül bárkié?
A világ egy seb, vagy legalábbis jómagam egy soha nem hegedő
fertőzött összevarrhatatlan só marta gyanakvás maradok.

Meg akartam volna menekülni de soha nem voltam igazi vészben
menekültem előle életen át sodort téglagátak mögé a szele
a saját utam a hullám a megtörése rajzolhatta ki
megadtam magam előre ennek az ekkora hatalomnak
tévútra kerül aki csak hűsöl a vitorlaárnyék iránytalanságában
elmesélné de nincsenek meg hozzá a szavai
mond valamit de kész katasztrófa aki nem süllyedt
soha el az fut zátonyra hullámok verdeste szavakon!
Soha nem szárnyaltam rikoltás soha nem soha nem -

nagy, szerelmetes csöndet akarok.

Amilyen a határtalan alföldek közepén a kúté
amilyen a városé, ha hajnalban mégiscsak levegőt vesz
amilyen a folyóé, ha sodrásában elhallgat a partok csobogása
amilyen a zenéé - ha felsírtában minden más hangot eltakar a hegedű
amilyen a lélegzeté - ha egy pillanatra minden ok nélkül elakad
amilyen
igen.
Amilyen a tengerfenéké.
Ha utánam nyújtózó ölelését végül

mégiscsak elfogadom.

Üdvözítő

háttal neked. mert felnyitottad.
üres sír-arcod rászáradt kenet
az emlékezeten. semmi nem úgy van
ahogy tanították: ezt tanítottad.
és mi futunk előled. jobb volt, amíg
a harcost vártuk. aki nem magyarázta el
hogy a vereség a győzelem. Hogy a feje
tetején áll a világ, és akit imádunk, az
bennünket zabál. nem érted.
nem hallgatunk. futunk előled. feltámadásod
hirdeti, hogy igazad van. nincs ennél
nagyobb rémület. mi nem
üdvözülni akarunk. mi nem
akarunk meghalni. úgy főleg nem
ahogyan te: gyalázatban.

háttal neked. mert felnyitottad
a szemünk. üres sír tekintetünk
egymásba ha néz - téged lát.
ahogy zavarodottan bolyongsz sebes
testeddel az emlékezet szélén.
futunk előled. nem akarunk meghalni.
gyalázatban főleg nem. és sebes
testtel bolyongani az örömre
evésre-ivásra-ölre érzéketlenül.
üdvözült zombi urunk
mi nem akarunk. nem. nem.
vagy nem így.

tudod a végén úgyis olyannak
hazudunk majd aki követhető.
neked háttal. mert tényleg
semmi nem úgy van
ahogy tanították. üres sír-tekintetünk
ne nyisd fel - nem jön elő belőle senki
ne kergess minket az Üdvözüléssel

a kárhozatba.