Alessandro Baricconak
 |
| Csontváry: Öreg halász |
Évtizedek a markomba vésve, arcomra vésve
megkérgesedtem téglagát homlokom tartja vissza
évtizedek álltak készenlétben nappal éj egyként áltatott
de nem engedtem át magamba nem fogadtam nyaldosó moraját
kívül maradt rajtam kívül maradt a sós lélegzetű permet
nyeltem eleget de minden korttyal jómagam is kívül maradtam
verdeső rikoltások akarták magukkal sodorni a vágyam
háló szerencse súrolt fájdalmasra markot deszkaperemet
háló szerencse éjek nappalok a hálóim soha nem voltak üresek.
Hogy várhatod hogy elfonnyadjon mindez attól
a másik monstrumtól aminek pihés kis cseppje vagy?
Hogy mosnád simára téglagát érdes felkarcolom a bőröd
hogy rázhatnám ki hálómból éjszín és napszín halaim:
hogy fogadhatnám magamba ha befogadnál moraj helyett
magára hagyott mellkas rácsain vergődő üres dobbanásokat?
Hogy hitegethetsz, hogy nem vagy határtalan a magad határaiban?
Teljes szíveddel-lelkeddel hogy lehetnél e morajláson kívül bárkié?
A világ egy seb, vagy legalábbis jómagam egy soha nem hegedő
fertőzött összevarrhatatlan só marta gyanakvás maradok.
Meg akartam volna menekülni de soha nem voltam igazi vészben
menekültem előle életen át sodort téglagátak mögé a szele
a saját utam a hullám a megtörése rajzolhatta ki
megadtam magam előre ennek az ekkora hatalomnak
tévútra kerül aki csak hűsöl a vitorlaárnyék iránytalanságában
elmesélné de nincsenek meg hozzá a szavai
mond valamit de kész katasztrófa aki nem süllyedt
soha el az fut zátonyra hullámok verdeste szavakon!
Soha nem szárnyaltam rikoltás soha nem soha nem -
nagy, szerelmetes csöndet akarok.
Amilyen a határtalan alföldek közepén a kúté
amilyen a városé, ha hajnalban mégiscsak levegőt vesz
amilyen a folyóé, ha sodrásában elhallgat a partok csobogása
amilyen a zenéé - ha felsírtában minden más hangot eltakar a hegedű
amilyen a lélegzeté - ha egy pillanatra minden ok nélkül elakad
amilyen
igen.
Amilyen a tengerfenéké.
Ha utánam nyújtózó ölelését végül
mégiscsak elfogadom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése