Beszélgetés - éppen nem aznap

Szabó T. Anna
A mai nap

1.
Képzeld, mi történt. Kora délelőtt,
amint utaztam új lakást keresni,
és azon tűnődtem, hogyan tovább,
míg üres szemmel bámultam a boltok
januári, kopott kirakatát,
és annyi minden eszembe jutott –

hirtelen tényleg csak a semmit láttam:
a házak közül épp kirobogott
a villamos, a hídra ráfutott,
s a megszokott szép tágasság helyett
köd várt a láthatatlan víz felett –
döbbenten álltam.

Köd mindenütt: a szorongás maga
ez a szűk, hideg, fehér éjszaka;
éreztem, hogy most ez az életem:
hogy gyorsan megy, de nem én vezetem,
hogy megtörténik, de mégsem velem,
hogy ott a látvány, s mégsem láthatom,
hogy sínen megyek, biztos járaton,
de hídon: földön, vízen, levegőben,
és felhőben is, mint a repülőben,
s a valóságnak nincs egyéb jele,
mint kezemben a korlát hidege.

Két hosszú perc, míg újra volt mit látni.
És most úgy érzem, megtörténhet bármi.

shizoo:

a mai nap

1.

Emlékszel, ugye. Előző nap este

tudtuk meg, hogy nem gilt a lakás.

Hogy adósság nyomja, több, mint amit ér,

Hogy kölcsönfelvételhez kéne az előleg -

láttam a szemedben ahogy kiürül:

hogy nemcsak az egybenyíló erkély-nappali

valóságát vettem épp el tőled -

s másnap úgy indultunk bele a semmibe.

Semmi a miénk. Eladtuk. Csak az önrész

a hitel és a határidő között... mennyi? Jézusom, kész

őrület csak két nap és két éjszaka.

Ha addig nem találunk, nem lesz...

csak két nap, és nincs hova haza.

Láttam, ahogy tényleg csak a semmit látod.

Van ez a köd. Folyton van. Szivárog

valahonnan a múltadból előre:

ráhömpölyög minden jövőidőre,

nem ment az ölelés, a két karom se tőle;

hogy ott a látvány, mégse láthatod

ott szűkölünk akár az állatok

az iránytalan megkapaszkodásban;

a valóságunk... hiába erőlködöm

nem nyúlok túl a téged lepő ködön.

Két elvesző. Így indultunk: találni.

Nem hitted el, hogy megtörténhet bármi.

2.
Hogy folyt a könnyem! Nem tudtam, mi van,
csak feküdtem alattad boldogan.
Egy másik város, egy régi lakás.
És ezután már soha semmi más.

Elvesztettem, de megtaláltalak.
Csak azt vesztettem el, mi megmarad.
Nem az ég nyílt meg, hanem az ölem.
Jöttél az úton, indultál velem.

2.

Hogy megijedtem! Úgy tudtam, idegen -

ha hozzám érsz borzong minden idegem.

Az érzet ijesztett, hogy nem érzem a véget...

A testem ma is így énekel téged.

Nem számítottam meglepetésre

vénen, akkor elsején a tükörbe nézve.

De szembenéztem akkor a kamasszal

akihez jöttél. És aki marasztal.

3.

Levágott hajad sepregetem össze.
Tizenhat éve együtt. Hány helyen.
Terek, lakások. Nézegetem: őszül.
Jaj, életem.

Szemétlapátra. Hogy lehet kidobni?
Inkább szálanként összegyűjteném.
Jó, tudom: soha semmit se dobok ki.
De hát: enyém!

Fenyőtűk közte. Nyáron napraforgó
pöndör szirmai. Hogy hull minden el.
Forog a föld is velünk, körbe-körbe.
Nem érdekel.

3.

Levágott hajam - hiszen te vágod

sepred össze, közben zsörtölődsz.

Tizennégy éve őszül a világod.

Egyfolytában ősz.

Ahogy morogsz, inkább kopaszodnék

legszívesebben kitépnéd korom

látható bizonyítékát és mind kidobnád

a konyhaablakon.

Macskaszőrrel elegy. Ő is csak öregszik

nehezen emészt és főleg minket.

Sepregeted és közben zsörtölődve

dédelgeted a perceinket.

4.
Nem érdekel csak a nyakad, a vállad.
Ahogy megyünk egy téli hídon át,
összefogódzva. Ahogy hazavárlak.
Csak vándor hordja hátán otthonát.

Nem érdekel, hogy hol leszünk, csak együtt.
A csupasz padlón, széken, asztalon.
Én nem akarok igazán, csak egyet,
de azt nagyon.

4.

Tudom, hogy aggódsz, el ne üssenek.

Téged busz zötyköl, s vár a fészek.

Látom milyen gonddal építed

és hogy főleg nekem az egészet.

Pedig kevéssé mozgat, hol vagyunk -

kakukk hozzád képest, angyalom;

és nem akarok igazán csak egyet,

de azt nagyon.

5.
Képzeld, mi történt. Érzem, hogy öregszem.
Házunk a várunk, így gondolkozom.
Pedig nem kősziklára építettünk,
hanem utazunk, egymás melegében,
a ködös hídon, egy villamoson.

És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem.

5.

Régóta nem izgat, hogy öregszem.

Szívesen lennék jó bor, ahogy érik.

Sziklára akarnál. Hát legyen;

én már leltem egyet az öledben -

sziszifuszi munkát. Görgetem.

Nekem reményt ad: nem látom a végét.

lehet, hogy velünk megtörténhet bármi?

Nem tudnék, náladnál szebb otthont

ha akarnék se tudnék kitalálni.