Aljas Nyolcvannyolcas

5412-ben Auron VasQuez 123. (a legendás 123.)
bővített változatot tikkelt Tarantino Aljas nyolcasához.
A minisorozat eltérő technikájú animebetéteket ugyanúgy tartalmazott
(ahol a hősök, Warren, Ruth, Mannix seriff
megjelenítése olykor beállításról beállításra módosult,
ahogy egy másik kultikus szilikonkori kövületben:
Linklater sensei Waking Life-jában),
ahogy kifogástalan kamuflázs is készült bele az eredeti arcokkal,
szinte kiszúrhatatlan minőségben odaigazítva az
enyhén kopottas, kétdimenziós eredetihez.
Az a legenda járta, 123. valahonnan előkotorta a
kivágott jeleneteket - ezt elsősorban a ultracore T.Fanok
nyomták. Mert például bekerült a sorozatba reálban
ahogy a négy arc mind megissza a bögre kávét,
a bandatagok Daisyt ölelgetik, aki aztán
megérdemled, hogy te dögölj meg utoljára felkiáltással
fejbe lövi Smithers tábornokot -
ebben a képsorban nem bukkan elő a padló alól Jody öcsi,
mert aztán totálban látod Sam L. Isten Jackson szemét,
a szemébe települő megértést,
a kamera távolít és, voila: ott vagy az eredeti filmben, ahol a
feka fejvadász nem iszik bele a feka löttybe.
Szóval nehezen vették tudomásul egyesek, hogy a
rajongásuk tárgyát képező síkfilm valójában csak egy
iparművészeti termék - ami most nyerte el zseniális formáját,
hogy 123. személyében végre egy igazi zseni nyúlt hozzá.
Nem is beszélve a minisorozat betéttörténeteiről, ahol
minden szereplő, Six Horse Judytól Charlyig, a fáskamrába bújó
istállófiúig, tényleg mindenki megkapta a maga eredettörténetét -
nyitva hagyott kérdések tömegével. Szóval a tikkelt változat
összehasonlíthatatlanul több réteget pakolt a befogadásra,
mint a fényében elhalványuló eredeti.
Robbanásszerűen terjedt a híre, különösen, miután több
csillagközi járat is a portfóliójába tűzte, úgyhogy az űrben is
elszabadultak a vetítéseket övező masszív botrányok.
A sikert leginkább a tény húzza alá, hogy 123.
ellen a megjelenést követő évben
három merényletet is megkíséreltek az ultracore T.Fanok,
Úgyhogy nem kell csodálni, hogy
az Aljas 88-as lett 5412 leghangosabb
klassziksíkfilmes tikkelt durranása.

Paranoia Borealis

egy reggel kilépve a kapun
ami nem tudom hol van
az égen magasan igen magasan
észrevettem egy odacsavarozott konzolt
nem volt kicsi

aztán a konzolhoz napok múltán
egyre több elem alkatrész szerintem
hatalmas biszbasz kapcsolódott
nagyon adom hogy látom
de rajtam kívül senki

olyan mint egy fantáziarajz
az idegenek légkör szélén fixen keringő
űrállomásáról
de közben otthonjelleget áraszt
egy érzetet hogy
mi csináljuk

vagy hát közülünk -
valaki észrevette hogy észrevettem
ráterült egy fátyol de
átsejlik alóla
és valakit észrevettem akinek a
figyelmétől folyamatosan
bizsereg a tarkóm

szóval ezt most azért írom le
mert ha véletlenül eltűnnék
minden magyarázat nélkül
tudjátok hogy tényleg egy összeesküvés
valamiféle háttérhatalom műve

az életünk

de nem úgy ahogy a propaganda
ahogy plakátok és egyéb hitrendszerek
mitológiája képzeli

kilépek a kapunkon ami
nem tudom hol van
meglibben az elhúzott függöny
invazív fajunk égfoglaló
gigantikus tudjaarossebmije előtt

és tudom hogy tökmindegy
ha mindez csak a fejemben történik
valamit észrevettem amit
nem lett volna szabad

szemet kell növesztenem
a tarkómon
vagy kivájni azt amivel megláttam
valami lesz
amit tudom hogy
nem lehet majd elviselni

Emoko tegnap esti éneke

Emoko a tűzre igazította az ágat és belefogott az énekébe
még a pislákoló vacsoracsillagok is őt hallgatták:





volt egy Cayid a Saforin nemzetségből
a keze ügyes, a hangja varázslatos
és szavakat súgott neki az éji tücsök
és pacsirta segítette a szavakat a dalba

a városában minden ünnepen
és minden hétköznap este
összegyűltek az ott élők a küszöbe elé
ő minden este egy dalt énekelt el
minden este egy új dalt énekelt



volt egy Cayid a Saforin nemzetségből
áldott erejének lassacskán híre ment
hogy éneke a kút amelyből a
vacsoracsillagok is kortyolnak

a városába egyre több zarándok
érkezett és estéről estére
egyre többen követelték tőle
az egy dal után a ráadást az
újabb és újabb ráadást



volt egy Cayid a Saforin nemzetségből
a híre megtöltötte a fogadókat
kifőzdék nyíltak a ligetek vízjárta szélén
szeméthalmokra pislogtak a szilvafák

a város éhes lányai szajhának álltak
hiszen az egyre több zarándok is éhezett
a beolvadás után a beleolvadásra
a bulik egyre hosszabbra nyúltak
és mindig lassabban indult a másnap



volt egy Cayid a Saforin nemzetségből
iskolát nyitott és mára gazdag ember
az éneke még mindig lenyűgöző
bár sokan mondják: ismétli magát

már, bizony olykor ismétli magát...
én hallgattam a Cayid énekét ott
a zsúfolásig telt amfiteátrumban
amit a város lakói a hegyoldalba faragtak
és én se akartam, hogy abbahagyja...



volt egy Cayid a Saforin nemzetségből
mindig sokan vannak körülötte
csoda, hogy hallja még a tücsköt
s hogy felriad még a pacsirtaszóra

sokan vannak mindig körülötte
tanítványok és kíváncsiak és
hírverők és egyéb élősködők
szerintem őrzik nehogy eltűnjön
szerintem félnek hogy egyszer megszökik



volt egy Cayid a Saforin nemzetségből
a városát a jóérzésű ember kerüli
ha sok a mámor, akkor túl sok a részeg
vigyázzatok, ne legyen túl sok a mámor

mert bizony, olykor túl sok a mámor...
én minden este egy dalt éneklek
tart amíg tart és szól  ahogy szól
emlékszem egy Cayidra Saforinból
emlékszem rá és sajnálom szegényt...

már bizony, olykor sajnálom szegényt...