Zóna

Maciej Rebisz: Fog / Stalker (érdemes végignézni az egész sorozatot)

T. S. Eliotnak, az utóbbi négy nap líriumáért

Johan Rencknek, és alkotótársainak a Csernobil minisorozatért

A Sztrugackij testvéreknek, a piknikért az árokparton

Andrej Tarkovszkijnak a Stalkerért

meg a Zónáért, ami most jött létre a zónában

(micsoda koincidencia... micsoda koincidencia...)

Támaszkodtam létedre nyugodtan.
Mankó létére szépeket ír ez az ember.
Van az olvasás, ami nem értelmez
csak kicsöpög alóla a viaszolvadék.

Mint egy teljesen új vers, húzódik benne
a hozzáadott érték gyúlékony kanóca.
Miért éppen Zóna - nézegeted a jó szándékú,
műgonddal összerakott sorozatot.

Kísérleti nyelvtan. Valahol kellenek ezek
az ismerős gesztusokból foncsorozott tükrök.
A feltárás közben látod a halálba küldött
kisember arcán a teljes értetlenséget.

Valami úgy lett ahogy nem lehet úgy.
És mi parancsot teljesítünk egy neutrális
társadalmi balesetben. Hírzárlat helyett
véleménybuborékokba zárva.

Persze a név egyben önbeteljesítő
jóslat is. Hamar, nagyon hamar
karanténba zárja ezt a véleményt
a látványosan hatalombarát keresőmotor.

Hogy a behatolás tényleg kockázat
és az evakuáció valóban elkerülhetetlen legyen
a tájba szennyezett, maradvány,
hosszú feleződési idejű elemző értelemből.

Repülőhal-szemszögből

Kiszáradtam, mint egy kút; aszott békahullákként kopognak bennem a szavak, ahogy dobozomban az ördögöt rázom. Üres, üres, semmi schrödingeri dilemma. Viszlát, és kösz a halakat. Szárazon fuldokolnak. 

Konok Péter

Most itt a példa miért-hogyan
nyitom nagyobbra.

Csúful a közeg. Szakipari gélben
úszkálunk. Kopoltyútapasztó
szakipari gélben.

Viszlát és kösz a halakat
írta az egyik kedves ágálóm
és nincs miért vitatkoznom vele.

Kénytelen vagyok repülni.
Kinyitom az úszóim,
rovarszárnyszerű hártyák
egy légritka közegbe löknek;

ahol legalább a
szabadságban fuldoklom.

Amíg vissza nem csapódhatok
egy tisztább, belélegezhető környéken.
Vagy nem csap el
egy kifeszített vitorla
tarkólövése.

Zen Plakát

                                                                                                          Konok Péternek

űrig hajigáld

m                 m

a                    a

g                    g

a                    a

d                  d

magadból 

hogy

beleférjen

Beszélgetés aktuálisan

                                            Radnóti szobra kapcsán

Konok Péter
A feljegyzetelés fontosságáról

Azt hiszem, most az a helyes
ha e furcsuló kor förtelmeit
spirálos füzetekbe kezdjük lassan összeírni
szigorú, kötött sorokba vagy a
döbbenettől dagályosan, ki-ki képességei szerint
mert nem a formán múlik
mert a formán már nem múlik semmi.
E füzeteket azután
üdvös lesz mindig
kabátzsebünkben tartanunk.
Így ismernek majd ránk
akik egy remélhetően boldogabb jövőben
testünket kiássák.



shizoo:
Abdai anzix

Mit szólok hozzá? - lám az eljövő
költőnek is, ki félve lép még,
most már a Mű a mérték.

Nem a förtelmeket írta. - az idő
pengett benne versbe konokul
mint megfeszített hegedűhúr

ha pattan.

A forma állandó volt benne - míg szakadtan
korunk mélyén örökre mozdulatlan
csak ez a hiány van. Se húr, se forma.
Nem tűz ez, csak a korma.

Őt pengette, ellene feszült benne a lélek
a formátlanság kísértetének.
Megtartotta. Nemcsak mert szerette
Mint bombázórajok húznak el felette
azóta az emlékező évek;
azt írta: ellenükre élek -
úgy tűnik bennünk is ellenünkre él.

Formált emlékhelyét 
csaknem mindegy, mi zúzta szét:
vele annál nagyobb gyalázat
már nem eshet, ami akkor.

Forma és emlékhely - elpusztít 
ez a vak kor. 

Mindegy hogy részeg ösztön
vagy a világ megférgesülése,
a föld alól megint a föld fölé törő
elvakult erő -

Nem vele esik a gyalázat, hanem velünk
történik, az, ami.
Mi nem tudunk megint méltóbban -
másképp hangzani:

úgy, mit akit veszteség ért. Mint aki gyászol
mint aki létét kiszegezné a világból,
s formálva rajta, enyhet adóul
alvó táborok felett 
hagyná kibomlani az emlékeket.

Enélkül forma és emlékhely
formaság és gazzal benőtt törött
kő. A sejtek mélyén
méregként gyűlő sejtelem -
ha ölni visznek terelt tömegben
maradjak inkább jeltelen.

Mert velünk annál nagyobb gyalázat
már nem eshet. Mint amire máig
nincsen magyarázat.

Felejtsen el a nyálát csorgató,
ha elpusztít. Ne őrizzen 
se emlék, sem varázslat.