2019. március 31., vasárnap

Aranykor


Vaszary János: Aranykor



valaki benned
úgyis követhetetlen
útvonalon él

valahol benned
növény égése-füstje
alkonyt emlékszik

*

érintés nélkül
külön-külön nem fogunk
visszatalálni

hullámverést
távlat-nyelő ködöt kell
hozzád lélegezni




Veronique Paquereau: Allons-y...

- a nyitó haiku szoros rokonságban áll egy Victo Ngai képre firkált haiga-füzér záróversével
- s ide tartozik Hamvas gondolatmenete a visszatérhetetlenségről - illetve ahogy megpróbáltam összefoglalni ezt a gondolatmenetet

2019. március 30., szombat

Fókuszállítás

Vidákovich Istvánnak

Nyacó úr





belenyúlni a fénybe
hogy az enyém
legalább annyira értelemtelen
mint lehunyódni

a szemed behunyhatod
hiszen egész testeddel lubickolsz
a megfeszített ragyogásban

akkor hunyódsz le ha az egész
tested fényt nyelve fénytelen és
mintha ott se lennél mintha ott se lenne -
csak a vonzás
űrbe táguló fekete lyuk-pupillád van csak nyitva


Így teremtődik a Küklopsz.


belenyúlni a fénybe
és markolászni
legalább ennyire érdemtelen
és siralmas próbálkozás

megragadtad
és most viszed egyszer (s mindenkor?)
kiragadott erejét

de ennyi marokló megragadás
téged is összeragaszt összetapaszt
odaráncol a zsebbe gyűrt fényképre
feledékeny már végképp elmúlt
sehol és már soha sincseidre


Csak fonalad bomlásában bújik öröklét, Pénelopé!


még úgy húsz napkörtánc és
úgyis űrbe tágult pupillával nézel
ha lehunyod ha nem
Ez egy borzalmas tévedés, pufi!

hogy itt akarnék nyílt
színen tapssal meghajlással
elkárhozni vagy elfelejtődni

foglyul ha ejtesz hadd repüljek
az érinthetetlen
éber belenézés pillanatába már
ne pislogjanak bele a ragacsos képek


Engedd el elfelejtett varázslataid kezét,
ahogy a macskák - nézd, hogyan csináld egyiket sem.






2019. március 29., péntek

A próféta


Sasa Gyökér: Prophet (Ocotillo No. 1) March 2019






Éltél dacból, juszt is hatvanhét
születésű sivatagban -
maga körmére égő lobogás.
És mind a hatvanhétszer megtagadtad:
magvakba bújt előle. Hiszen rühelléd -

kincseid futóhomok-szemek.



Csakhogy nem égbe rázott ágak ujja, ökle,
űr csillaglukától izzó nappal
a vétel helye.
Mindez az adásé:
ahol rád se bagózó fényben
adakozol.
Átrobban rajtad, ágáló ágaid
erezetében nő, amíg csak élsz:

a kísértő a sejtek űréből beszél.



Ettél dacból, esővíz kimosta sókat
dörzsöltél a sejtfalak közé - de
nem tömte el a suttogást:
hogy tépd ki gyökered.
Éltél dacból juszt is hatvanhét
lelket emésztő sivatagban -
elég volt.

Mély levegőt és. Indulj Ninivébe.






2019. március 28., csütörtök

a vonatról

Paul Gustav Fischer - The Last Train




amikor leugrottam a vonatról érthetetlen módon maradtam talpon
a végén nyílt ki az ajtó tehát a sínszálak közé
pont egy betontalpfára mintha állna mintha élnék
az állomás felől riporterek és kíváncsiak rohantak felém
lökdösődve egymást túlkiabálva kérdeztek
de csak annyit mondtam észrevettem rossz vonatra
és még időben nem gyorsult fel eléggé

de neked igazán elmesélhetném
most hogy a parfümillatod alá nedvesedtünk
de csak annyit mondok semmi különös
hidd el nekem nem volt ott semmi különös

két cigarettát gyújtasz mint a filmeken
az egyiket a számba dugod
és látom a szemeden hogy várod a mesét
de hidd el nekem nem volt ott semmi különös

talán paranoia de valamiféle ügynöknek tűnsz
aki nem véletlenül akadt rám a romkocsmában
hogy értelmetlen irodalmi onániákról fecsegjek
és bólogasson hozzá mintha érdekelné
látom a szemeden hogy ez valóban érdekel
és nemcsak az hogyan maradtam talpon
azóta is érthetetlen módon maradok talpon
pedig valakinek tényleg



elmesélhetném igazán hogy elvarázsolt a könyv
amit épp olvastam annyira hogy csaknem a peronon
felejtettem a táskám

csak azt láttam beáll a szerelvény a hangos-
beszélő elől mindig bedugom a Besh o droMba a fülem
úgyhogy felszálltam

kiszínezhetném hogy nehezen nyílt az ajtó 
és hogy belépve a szokatlanul tágas fülkékbe rögtön
elfogott valami idegenség

szokatlan volt tényleg az összenyitott hálófülkék
viszonylagos tágassága meg hogy milyen kevesen
kevesen utaztak rajta

meg hogy is mondjam hiányzott az átmeneti tér
érzete belőle a -tól -ig vagyok itt és aztán más ül
majd a helyemre

szokatlan volt mintha szenvedők feküdtek volna azokon
az ágyakon és valaki ült mellettük és simogatta a
hosszú fekete hajukat

olyan hippik kórházvonatát képzelj el csupa
hiába való jó szándék sérültjét egy máris engesztelő
megbízható térben

nem éreztem úgy hogy maradnom kéne hiszen egyetlen
szerelvény volt az egész mire a végére értem tudtam
rossz vonatra szálltam

és nem tudom, milyen impulzus hatására szedtem össze
vagy nem is hogy a bátorságot természetesnek
tűnt hogy leugorjak




zavarba hoztam mindenkit vele
azóta túlestem egy teljes körű kivizsgáláson
még mindig zaklatnak az újságírók én vagyok a "szórakozott utas"
merthogy senki nem tudott fölszállni arra a szerelvényre
ami valahol menet közben materializálódott a többi előtt
közvetlenül mielőtt beért volna a vonat az állomásra
aminek peronján én elmerülten bedugott füllel olvastam

paranormális vasúti jelenségként emlegetik
miután felszálltam lecsatolta magát és mozdony
meg minden racionális magyarázat nélkül elindult
felgyorsult és eltűnt az állomásról kiérve
alig kétszáz méterrel szertefoszlott a levegőben

több mint száz szemtanú meg a riporterek
akik amúgy a győztes hokicsapat fogadására jöttek
ki az állomásra szóval még filmfelvétel is van róla
ahogy felszállok és ahogy senki más
még csak meg sem érintheti azt a fülkét
ami a mozdony előtt materializálódott fékezés közben
erről is készült filmfelvétel igen



elmesélhetném milyen szar érzés
hogy szerintem ez egy gyönyörű kiterjedt és személyre szóló
próba volt - az enyém

felszállhattam volna az igazak vonatára vagy
a franc tudja hogyan hívjam - hisz az fáj a legjobban
hogy fel is szálltam

hogy aztán leugorjak mint aki mégsem való oda
mint akiből hiányzik az alázat és a kíváncsiság megfelelő
vegyüléke

mint aki annyira zavarban van hogy a szeme sarkából
néz csak körül és elkapja a fejét amikor valaki bárki
belenézne

elmesélhetném mennyire bánt hogy ezt a tehetetlen
érzést hoztam magammal amikor leugortam hogy mégis
ide tartozom közénk

hogy pont olyan vagyok mint szeretkezés után 
a parfümöd alól előszivárgó hónaljszagunkban
terjengő otthonosság

valami azt súgja állok én még ott részegen pont ott a peronon
bedugott füllel az érkezésre várva könyvvel a kezemben 
teljesen idiótán

ellazulni próbálva görcsös idegcsomó hogy legyen
add uram vagy a fasz tudja ki hogy legyen
még egy dobásom



nem lesz. a szemedben látom
hogy ennél izgalmasabb estére számítottál
vagy legalábbis valami másra
ehelyett a szokványos és unalmas
pózoktól hemzsegő hallgatás helyett

nem lesz. a szemedben látom
hogy veled sem találkozunk soha többé
lassan körmömre és a cigi és még mindig nem tudom
megbízhatok-e benned annyira
hogy elsírjam magam.




2019. március 27., szerda

Rácsodálkozás: Kawase Hasui (17.)


Mt. Fuji seen from Tagonoura, 1940



Szelleme szemlél
megmér és életben hagy -
hogy begyűjtsd, amit...


Istened lábán
nehezebben válsz körme
alatt piszokká








2019. március 26., kedd

Dankó utca







Ott gömbölyödik benne a szeretethiány
ahányszor csak egyedül kucorgott a saját
térdét átkarolva hintázva mint az autisták
bőven a zokogás felszabadító erején túl.
Abban a másikat földre taszító kíméletlen
mozdulatban ott a földre érkezés érzetének
széles felületen sárfoltos összes gesztusa a
nézz fel és ütlek érméjének másik oldalán.
Lufimód emelkedik benne az elégtétel
hogy most nem elszenvedi hanem okozza
végre felfoghatatlan távolságban alázást
mozdulatlanul tűrő kiterített magától.

Az adott pillanat a legalkalmasabb hogy
beavatkozzon bárki de senki nem moccan
beszürkült közegükben minden karcsapás
úgy megúszás hogy másnak egyben pofon.
Ez az apró különbségek sorsszimfóniája
kézzel sodort vagy padka mellől szedett
leszívott füstök sárgította bajszok szakállak
alatt a száj odújában a maradvány vicsor.

Mégis mindketten egyformán megalázottak
és megnyomorítottak lesznek amikor nem új
de frissen mosott keresztényi több kilóval
magasabb súlycsoportodból
                                             végül odalépsz.





2019. március 25., hétfő

Fedélzetén

Szilvási Pálnak


Paul Crimi (shizoo szavaival)



- Ennek a képre-versnek van egy közvetlen előzménye, Szilvási Pál Kék lett az ég című versére írt válasz-haiku. Egyetlen szó változik... de a haiku ennyire kevésen múlik. Valójában minden vers ennyire kevésen múlik...

2019. március 24., vasárnap

vonatozni valóban







mindig akad valaki (olykor elég a valami)
visszahúz a pontos szavakig
se nem fel, se nem le -
a lebegésem mértéke nem változik.
az érzékelhetetlen rétegről beszélek
ami mégis megsimogat a lélegzetvételedből.

legyen hagyaték mert
úgy is rátok hagyom
nem baj ha nem lesz hagyománnyá.
azt a tapogatódzó keresést
csak bizonyos távolságból látjátok úgyis
következetes mozdulatsornak.

ahogy állok például a peronon azzal
a megnyugtató tudattal hogy jön
majd egy kék fémkígyó.
itt megzabál és máshol
majd kiköp.
és sokan osztozunk ezen a sorson az
emésztőrendszerében -
ezek az utasok és azok ott
az út betonszalagján saját
külön bejáratú dagadozó bogaraik táplálékai.
de mégsem "ezek" vagy "azok"
vagyok csak épp nem sokára hagyom
magam kiköpni egy pályaudvaron
ami azt illeti
a célállomásomhoz egészen közel.



amúgy a sétáló élet esélyeit latolgatom.
vonatozni valómban - ami önmagában anakronizmus.
a senki tápláléka szeretnék lenni holott
már a biciklim tempója is
szürkíti a látómezőt.
túlpörög a sétáló ráérős tekintetén.
vonatozni valómból a táj
két oldalba hasadt hátrafelé rohanás.

nyers és érinthetetlen kulisszaérzet.
raszputyin falvai rohannak a nyugatnak.
az elmaradó vidék nem is lehet más
csak elmaradott -
na. ezek itt az "ezek" meg az "azok".
az erdősáv fái közt ide látszik
a régi nyomvonal elhagyott viaduktjaival
futtatni kéne rajta egy kerékpárutat.

ezek persze tavaszi gondolatok.
leszállnék arra a rétre ott
lelassulni és végül megállni -
pont amikor az élet körülöttem
a kirobbanás szökési sebességével terjed

mindig akad valami (jobb esetben valaki)
visszahúz a pontos szavakig






2019. március 23., szombat

absztinens






a józanság átka - már nem táncoltat
tünde leöntés és a rókák
élvezet-teli megkönnyebbülése
sem szennyezi a mennyi ezt

a hazasétálás sem emlékeztet egy
belső nézetű lövöldözős játék
teljesen kiürített pályájára

és a másnap is csak egy újabb
ébredéssel megkezdett frissítés
ebben az élményróka-vadászatban
nincs benne a mindjárt meghalok bazdmegtől
inkább dögölnék megig terjedő
morfogenetikus mező

a józanság átka - hogy mindenre
pontosan emlékszel
az este fénypöttyös megidézésében
sorakoznak a türelmes
visszaszívandó szavak

teljesen más ennyire világos
keretben kijelenteni
hogy nem bánok semmit sem.






2019. március 22., péntek

az elveszett mesék könyve







a tündérmese ott vár ugrásra készen
a tüskebokor mögött - és rád vetül
a moccanástól rettegők tízezerszeres
teliholdja

aranyat hordtál vasfazékkal és most
vasat veszel be aranyos szélű kehelyben -
a meséd helyett megint valami ostoba
félelmet suttogsz

ott van a kapu amin át laminált
álcavilágod helyett az erezett fa
emlékeivel bolyonghatsz a domb alatti
ezüst derengésben

kézen fognak a múltak és te a mesét
nem hallod hanem éled - a mesélő
válla felett ezredéves ragyogó
seregszemlére látsz

védtelenséged tiszteli azzal, hogy nem
bánt a mese - ragyogó kezdet kedvét
bodorítja a soha ki nem alvó
tűz füstjébe

és az elveszett mesék könyve sosem
kötődött bőrbe mert sosem nyúzódott -
az elveszett mesék gordonka hangú könyve
maga a mesélő

a tündérmese ott vár ugrásra készen
a sövény mögött - ne felejtsd el
szégyenkezik megöregedik a bőröd
ha elugranál előle






2019. március 21., csütörtök

Ferdítés a fényfestőnő meglátásával megtámasztva (2.)

Susán Eszternek szeretettel és köszönettel

Sasa Gyökér: Veins of time
(In memory of W. S. Merwin, 1927-2019)





W. S. Merwin
After the Dragonflies


Dragonflies were as common as sunlight
hovering in their own days
backward forward and sideways
as though they were memory
now there are grown-ups hurrying
who never saw one
and do not know what they
are not seeing
the veins in a dragonfly’s wings
were made of light
the veins in the leaves knew them
and the flowing rivers
the dragonflies came out of the color of water
knowing their own way
when we appeared in their eyes
we were strangers
they took their light with them when they went
there will be no one to remember us



shizoo ferdítésében:
A szitakötők után

a szitakötők mint a hátukon csillanó napsugár
annyian voltak a maguk idejében
előre repülve hátrálva cikázva 
röppályát rajzoltak az emlékezetbe
most felnőttek sietnek a csillanás helyén
akik soha nem látták a röpülést
és nem is tudják hogy soha nem látták
a szitakötők hátán a csillanást
a levelek véna-íve még ismerte őket
és az áramló folyam
a szitakötők a víz színéről érkeztek
az emlékezet útjait járják
amikor megjelentünk a szemükben
idegenek voltunk
napsugaraik vitték a hátukon amikor elmentek
nem marad senki, aki emlékezne ránk









- Sasa egy képe nyitotta már bennem pl. Rainer Maria Rilke egy versét hasonlóképp

2019. március 20., szerda

Tavaszi ferdítés lábjegyzetekkel


Yoshiro Kimura képe


Kimura mester haikuja:
…記憶の透明度…
春になると
不眠症になる…


szabad fordításban:
minden tavasz
meggyűri kicsit
emlékeim tavaszait



őrizem. a régies formát
amivel megteltek az ágon -
vagy légies formát?
várjál, hova is... nem találom.
pedig elraktam. biztos!
hiszen úgy tetszett neked is -
nem hiszem, hogy az ágyneműtartóba...
tudod mit? inkább ne segíts.

őrizem. egészen biztos
azt a kelyhet, amiből a méh -
talán a spájzban van belőle
egy mézesüvegnyi maradék...
igen, kicsit poros itt minden,
időre porló vakírás.
igazad van, ráférne egy
alapos nagytakarítás.

őrizem. a szemedet.
mikor úgy néztél, és csillogott
jövőben bújtak még előled
a látod? hogy porló napok -
várjál, hova is... nem találom.
itt álltam... biztos. elapaszt -
tudod mit? hagyjuk. növesszünk
helyette hajtás új tavaszt.



őrizgetettek,
száraz-virág-tavaszok -
bújj ide hozzám




2019. március 19., kedd

Gyerek

Biró Dénesnek és Zoénak, Gergely Gabriellának és Békési Zolinak





világ végéről
döntsön a gyerek - neki
van még jövője





- feltárom, mi indított erre tegnap éjjel, hazabiciklizés közben - mi bújik ebben a haikuban, mi által született... Először is kellett hozzá Greta Thunberg 




- kellett, amiről maga a gondolat eszembe jutott: Terry Prachett és Neil Gaiman közös világvége-paródiája, az Elveszett próféciák (épp a napokban lapozgattam), mert a maga fantázia-köntösében pont erről mesél.

"Betonpontosan leírja azt az általam is félig elfeledett „augusztusi érzést”, amikor a nyári szünet, a nyár maga, a poros földút a láb alatt, a zsebben dagadó „tiltott gyümölcs”, a forróságot épp csak oldó jóleső szellő, a folyton láb alatt sertepertélő kajla kutya, minden fogható és minden elképzelhető, a látható és a sejtelmes láthatatlan azt a hallatlanul jóleső bizonyosságot sugározza a déli nap kérlelhetetlen erejével: az egész világ végtelen és felfedezésre váró titok, kincse számos, akadályai legyűrhetők, előttünk az egész élet, és bármerre indulhatunk porforgós útjain. Leír valamit a gyermekből, aki voltam, s aki a könyv olvastán teljes valóságával jutott eszembe – s ha ez megtörtént velem, talán mással is meg fog, s ha egyre többünkkel történik meg, talán egyre többen tudunk újra rácsodálkozni erre a tőlünk, felnőtt magunktól pusztuló csodára; gyönyörű világunkra, gyermeki szemmel, egyszerre ostobán és bölcsen, úgy, ahogy akkor. Mert áldott az, akiben nem alszik a gyermek."



- kellett hozzá a monoton konok felnőttekké válás verse, az Egytálétel
- kellett Szondi Györgynek, meg a (Berlin egén megismert) többi angyalnak ajánlott vers: a Fölött (persze a filmről szintúgy született bejegyzés)
- kellett hozzá egy Beszélgetés anyákról és férjeikről, Turi Tímea verse (s kötete) kapcsán (a bejegyzésben linkelem annak ismertetőjét is)
- kellett, hogy elgondolkodjak bánásmódról és tévutakról, és a meséről, amiből paralizálódott a Meskete (alatta itt is egy átéltebb verzióra kattinthatsz, Németh Kriszta képeivel)
- kellett a Tükörmély - s még ki tudja, hány megragadás. Ennyi minden kellett ehhez a tizenhét szótaghoz, ott legelöl.

2019. március 18., hétfő

Múzeum-lépcső (slam)


A Lánchíd eredeti láncszeme a Nemzeti Múzeum lépcsője előtt.
(múlt-kor.hu)





Hagyjuk már, Sándor!
Talpon állunk ebben a talponállóban,
te mindenütt ott vagy, azaz valójában sehol
ifjú szívekben, ja.
Meg leginkább a könyvtárak porosodó polcain.
Könyvtárak szállongó pora vagy, Sándor!

Ezen a tájon eddig minden forradalom olyan volt
mint amikor telibe tárazod
a forgópisztolyt az orosz ruletthez.

Te halott vagy, Sándor, por a porhoz,
Én a kokárdát a bordám rácsai közt viselem.

Hagyjuk már! Nem látod?
Itt a forrongás után mindig a kiegyezés jön.
valamiféle szatmári szilvapálinka béke,
nem jobb a Deák...né vásznánál,
Mindig eljutunk a robbanáspontig aztán
egyezkedünk a győztessel a romokon.

Hajlamosak vagyunk szabadságharcnak hívni
és van is egy rétege ami hasonlít,
de Sándor!
Itt elfelejtjük, hogy a labancok olyan magyarok voltak,
akik Habsburg érdekeltségekbe fektettek...
vagy az aktuális cár atyuskától vásároltak atomhulladékot,
hogy fojtsa el a lázadozó kurucokat -
itt szabadságharcok meg forradalmak után mindig
a kiegyezések jöttek, Sándor!

Talpon állunk ebben a talponállóban,
itt soha nem kínálnak hellyel -
Egészségedre, Sándor! Halott vagy, por a porhoz,
és én a kokárdát a bordám rácsai között viselem.

Hagyjuk már! Vagy tudod mit? Gyere vissza
Barguzinból, vagy a temesvári tömegsírból, vagy a
fasz tudja honnan, csak gyere!
Hozd magaddal Csaba királyfit, meg
Koppányt, az Árpád házi leányágakat, meg Bocskait,
meg Zrínyit, meg Thökölyt, meg Vak Bottyánt,
meg az összes rebellist és egyezzünk ki!
Egyezzünk ki, milyen forradalmat akarunk csinálni!
Gyújtsunk lámpást, hogy fújja el megint a sztyeppei szél?
Kergessük el ezeket, aztán azokat, aztán amazokat,
akik valójában mindig mi vagyunk Sándor?
Vagy a testvérünk, vagy az unokatestvérünk,
valaki oldalági rokon a családból?
Édesapánk, aki a rezsim szájával szegény
Magyarország anyácska csecsét szíja?

Gyere vissza, és zavarjuk el őket! Amíg csak az
igaz magyarok maradnak, ketten, te, meg én,
na jó, esetleg még a Molnár Péter...
aztán majd kisorsoljuk hármunk közül ki legyen a
labanc, jó?

Túlságosan hozzászoktunk ehhez a hülye
társasjátékhoz, Sándor! Ez ilyen, feltámadásra kivégzés,
mintha háromnaponta megfeszítenénk a Magyarok Istenét!
Jár a pofánk, talpon állunk ebben a talponállóban,
szerintem már te is elég részeg vagy Sanyikám!
És én a kokárdát még mindig a bordám rácsai közt viselem...

Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni és
elégetni rajta az összes könyvet, Sándor!
Meg az összes laptopot és tabletet és mobiltelefont
hogy én se tudjam miről tovább olvasni ezt a szart...
félig Putyin atyuska lottyadt seggében
félig a német ipar eurokínaijaiként, bazd meg, Sanyikám,
Európa közepén a hátsó udvarában végvári vitézt játszva...
jól van, elég részeg vagyok hozzá, menjünk és szavaljunk!
Szavaljuk el ebben a talponállóban, hogy talpra!
Nekem is szükségem volna azokra a lázas napokra...

Egészségedre Sanci! Söndör! Sanyikám!
Csinálj már valamit a mellkasommal, mert
a kokárdát még mindig...








2019. március 17., vasárnap

Nyolc lépés tavaszt váró tóparton

Ingridnek

Alexovics Ingrid képei

ég vizében holta
után tovább nőtt haja
nézi magát

*




dér csípte szemek
még figyelnek a télvég
aszott bogyói

*




miért víztükörben
akarja a fűz
egét tapogatni?

*




árnyékra hajlam
úgyis ágazik - van hova
bújjon a tél

*




tó öle első-
sorban azért mindig az
ég tükre marad

*




tó öle első-
sorban azért nappal az
eget igézi

*




készül vízben a
zöld - lecserélni a dér-
csípte lilákat

*




barka-barátném
itt vagy a legszebb - ahol
égnek mosolyogsz





- ennek a lépéssornak közvetlen rokona a Nyolc lépés a téli erdőben - s alatta a további, linkelt leágazások; de komoly rokona Weöres Sándor A Teljesség felé c. művére írt átirataim közül A forrás ciklusából A kimondhatatlan; szintén számos linkelt tovább vezető ösvénnyel

2019. március 16., szombat

alkalmi vers az izmus állásáról







remények inge szürke rongy -
megvagy trikóban is
mentébe göngyölt március
úgysem rentábilis;

pucér igéket hord a szél
pollen tüsszög bele
nem adhat mást a múlt idő
sem, csak mi lényege:

hogy elmúlt. foszló öltözet.
unott szél szórja el
és lelketlenre vetkezik
a mára puszta jel -

remények inge? hadd vigye.
hát fintorogj, de láss:
milyen vásznakat csupál
hideg realitás.






2019. március 15., péntek

A szerelem születése









amikor megérkeztél volt még egy üres szoba
"csak az a baj vele, hogy bent van a macska"
mint kiderült, összeszarta a szőnyeget és
odapisált a fikusz alá - de mivel meggyötört
a hét és nem akartál a padlón aludni
és amúgy is, mit árthat neked egy macska
kitakarítottad.

mint kiderült az egyik kislány találta
ki a másikkal, hogy majd azt mondják otthon
itt lelték a parton és nem volt szívük
magára hagyni - úgyhogy a másik kislány
felmarkolta az egyik pincéjében a hónapos
alomból a legviháncosabb, kézhez nem szokott
vadócot.

begyömöszölték egy ideiglenes "kosárba"
(egy kis fagyasztóládára húztak gumival
körbevarrt szúnyoghálót) és levonatoztak
vele Budapestről a csillagásztáborba -
itt kikarmolta magát a kezükből és bemenekült
ebbe az üres szobába (ha kint engedik el biztosan
világnak szalad).

kislány volt. az éjszaka folyamán kétszer
próbált meg szökni - először a leeresztett
redőnyből szabadítottad ki az öklömnyi
cirmost, aztán a függönyről kellett lemarkolni,
(örök hálád: soha többé nem mászott
függönyre vagy lelógó szövetre a
karmain lógni...)

aztán hajnalban babahangon felsírt
te lelógattad a kezed, tenyérrel felfelé
letetted a földre, és az a kis kezelhetetlen
karmincás szőrgombóc belekucorodott -
egy úgy maradt, örökké kölyökmacska,
anyátlan babarésze soha többé nem mászott
ki belőle.









2019. március 14., csütörtök

A Prédikálószék tövében






Most megvizsgál az Ezerszemű Róka -
eldől, kövecsesen gyökeres nyurga éger
szél-tolta törzse, el,
hogy befogad e az erdő.
Két lábon járó pestis -
nem tehetnek róla, hogy csak
gyökértelen, fekve látnak szívesen.
Peckes járásodban gyilokéh himbál,
két első mancsodban föld csontja fémet
szorongatsz, életbe hasítót -
nem csoda, ha csak kicsavarva,
üres kézzel, üres hassal, kiszáradt,
légbe lihegő, szót se repedező ajakkal
fogad be az erdő.

Ha máshova hiába is menekülnél.

Most nyulak hegyezik a fülüket rád,
fácánok lapulásában borzong a
lehetséges precedens: most
vizsgál az Ezerszemű Róka.
Csalán reszket az érintés fájdalmában -
neki lesz dolga inteni téged.
Tüskebokor reszket a várakozásban -
neki lesz dolga megszaggatni téged.
Szúnyograj füstje a bokor felett -
nekik lesz dolguk meggyötörni téged.
Kullancs, figyelmes rád esni készség -
ő fog kétségbe ejteni téged.

Mohos kő várja, hogy megcsússz rajta -
csak a véletlen marad veled.

zarándok angyal
módján bogár mászik
nyitott szemhéjadon

Csak ha véletlen vagy, a gondot,
a gondolatát is a városra hagytad -
ha zsebed űrében nem lapul
csillagoktól összeszurkált égbe
kiáltó, nem bomló sikoly -
csak ha elengedett kezed immár
nem különbözik a talajfogástól -
és foszlott burkod óvó szövetét
teljesen mindegy, ha nem veted le -
csak akkor nem ítél meg az
Ezerszemű Róka.









2019. március 13., szerda

Zen-fotók: Sasa Gyökér (52.)


Amor fati (homage to Epictetus)
February 2019



temetetlen tél-
végbe törődik nincs
egyebet választás


idehullt magvakból
nőtt jövendőt takar
makacsul a hó


ágacskák, hogyan
viselhető el, ha
kitesznek a szélnek? 







2019. március 12., kedd

Kitakarnak


Brett Walker




csak az éj fele zúgat, a dolga
ami rámerevült a halálra -
hiszen igazán kikelet volna
fele dédi-derű, fele árva
megemészted a hajnali harmat
bekapott cseppjét teli fénnyel
ezek esztelenül kitakarnak
kialudnál éj fele, fényjel -

csak az éj fele zúgat, a másik
kiderült zavarában a napra -
veled évek mély szaga ásít
szegekig, egekig, magasabbra
megemészted: nincs hova innen
fele éj keserül a pohárban
búg a galamb "odabent nem
fér el az angyali szárnyam"

csak az éj fele zúgat, a félsze -
nem akar, csend éhe maradna.
tapadásod nem leli mégse
a lefoszló szürke darabra
megemészted: firka a napfény
"lemaradtál", suttog a harmat
"maradok fél mintadarab lény"
ezek esztelenül kitakarnak.








2019. március 11., hétfő

önkritikát gyakorol







saját szelet fújkál, de
keveredik a mások szájízével -
nem tud olyan levegőt belélegezni
amit más még nem fújt ki.

és nem csinál úgy, mintha keltené,
ahogy az éjszakai benzinkúton a
betérőre ásító fényeket -
nincs a felkelésekhez különösebb köze.

szelíd ismeret - a jelentéktelenség
dacreakciója szakadozik rajta. de
ettől még ugyanabból az outletből
szerzi be a használt szavakat.

és nem csinál úgy, mintha a
mások lélegzetében ne bujkálna
porszemeket felkavaró színekben
pompázó rovarszárnycsapás.

saját szelet fújkál, de ez
nem szél, csak huzat - tartják a többiek.
az ő baja, hogy viszonzásul
nem mond rosszat mások szájszagáról.

hiszen belélegzi.







2019. március 10., vasárnap

Mammut kettő






A könyvesbolti forgalomelterelés
legegyszerűbb módja, ha azt mondod, hogy elfogyott -
állsz a polcok közt a vásárlók
felcsapó rohamában
egyen-pólós szikla
fejben a Nap közepében izzó buborékszegmensben jársz
ahol falpartok mentén szabadon
úszkálnak a lapalapiták
mindegyik más és más ízesítésű tartalommal töltve
te a legjobban az enyhén véres húsos tudományos fantasztikus
lapalapitákat szereted.

Amikor ilyen gondolatok fognak el
tudod hogy éhes vagy
miközben akár egy zátonyon
megtörik rajtad a vásárlók makacs címeket keresése -
ez a hullámverés téged is koptat
a pláza úrnapi nyitva-tartásában
vasárnapi boltzárról álmodozol
nem tudod még az a beavatkozás
a lapalapitatöltő önkény milyen
fullasztóan szószmentes paternális szintje:
mint egy politikatörténeti tanulmánykötet.

Megtörnek rajtad a szándékaik
és te odavezeted őket a lehetőségeikhez
van egy boldog-vásárlógyártó szuperképességed
amivel gátlás és kétely nélkül visszaélsz -
függővé lesznek újra meg újra átélik a
szándékaik hullató hajótörést
de te az ajánljon valamit nyers és ocsmány medúzatutaját is
kivezeted a kijáratpartra
könyvtengerben ide-oda hányódó
kíváncsiságok hajótöröttjeit dédelgeted
de a fejedben a napközepi buborékszegmens
lapalapitáiba töltött mehet-bele-csípős történet ízeit lapozod -
mint aki ott sincs.






2019. március 9., szombat

Két haiku






senki ellen sem.
nem gátat, hanem medret.
folyjon, amerre.

mit tudom én, milyen
arcot rajzol Hold
arcára a távlat.

galacsinhajtó. 
felnéz, Hold merre tekint -
Hold. merre tekint?

senki ellen sem?
szennyem medredben tartom.
sodrom, amerre.


*


megbékélésed
angyal-történetéből
kihulló tollak.

mit tudom én, milyen
foltot bűvöl a Nap
orcájára a düh.

fecske. hogy freccsen
röpte bogár-levesben -
a fecske: fűszer.

megbékélésem?
szénné kövült, meggyújtott
haragon főzök.








2019. március 8., péntek

morfondírozás

"Az egyéni szándék és a korszak soha nem azonosak. A korszakok átfedik egymást. A szellem és a gondolkodás világában mindig többféle tendencia fedi egymást vagy fedi le a másikat. Még a véres forradalom sem vethet véget sokaságuknak. Én legalábbis sehol nem látom az ösztönöknek, az emócióknak, az ideáknak vagy a társadalompolitikai elképzeléseknek olyan új csoportját vagy tömbjét, amivel biztonságosan leválthatnánk a sok ósdit, elavultat és nyilvánvalóan pusztítót. Ellenkezőleg. Az ősöregnek, a kopottnak, az elhasználtnak van keletje, holott a főminiszterek minden választási periódus végén megígérik népeiknek, hogy a fejlődés jegyében most majd még jobb és még több lesz nekik. A regressziónak, az ismétlésnek, a felmelegítésnek, az üres dumának és a dögletes kispolgári blablának van keletje. Az irodalomban és a művészetekben mindannak, ami már egyszer, kétszer, ötször megvolt, a felböfögésnek, felmelegítésnek azaz a nemes manierizmusoknak. A tömegkultúrában mindannak, amit a modernitás elvileg maga mögött tudott, a mitikusnak, a mágikusnak, a tetovált testnek, a rituális törzsi táncnak, azaz az individuális önkéntes feladásának, a nyom nélküli eltűnésnek, a készséges felolvadásnak a tömegben, a teljes és tökéletes opportunitásnak, a csoportosnak, a bandaszellemnek, legyen a politikai rendszer demokratikus vagy diktatórikus."
Nádas Péter a Literában: Másban, mint az értelemben, nem bízhatunk.






Amikor megjöttek a térítők
először tűz és vas nélkül, elhittük, hogy
eztán nem kell váltságot fizetni az
életben maradásért.
Elhittük, hogy csak meg kell tagadni a gonoszt.
Csak el kell fordulni tőle.

Elfordultunk csúcsos süveges
síppal, dobbal kántáló jóembereiktől
akik eddig a zsírunkon híztak -
csak el kell fordulni a gonosztól, így
tanították a térítők. Nem kell a maffiózó 
isteneknek megfizetni a védelmi pénzt -

de valami nyugtalanító érzés
megmaradt: mintha a térítőknek ugyanúgy
megfizetnénk a váltságot,
s ők csak ezt ismételgetik érte: te vagy a hibás,
térdepelj le, szégyelld magad...

Volt némi zavar a fejekben, 
meg egyebütt is, de aztán
visszajöttek tűzzel és vassal.




Évszázadok teltek el és a szomorú Krisztus
 hóna alól előbújtak a rítusok.
 Csak a szájízére kellett őket csomagolni,
 úgy kellett az örömért védelmi pénzt fizetni,
 mintha csak a testét ropogtatnánk a fogainkkal.
Mert aminek hátat fordítasz
az megerősödik a sötétben.

Az ünnepen a nyáj körmenetében
botladozó hívek a mise után a kocsmában gyülekeznek -
és olyan nyelven beszélgetnek, ami
ráolvasásokból áll.
Létünk továbbra is védelmi pénz-alapú:
megadom a Helytartónak, ami jár; ne bántson!
Megadom Szentséges Úrnak, ami jár; Ne bántson!
Urunkban a megnevezhetetlen félelemnek...

Évszázadok teltek el viszonylagos, 
máglyákkal pöttyözött nyugalomban.




Aztán megjöttek az okosok. Akik szerint buták vagyunk
amiért komolyan vesszük a babonákat.
Az új világrend villanyfényénél
minden árnyék kontúros és fényes -
pontosan látható, hogy mindet mi vetjük.
Talán ezért van minden árnyék egyedül,
pedig tömegek lötykölődnek a közlekedőedényekben.

És tömegek élik a rítusaik egy focimeccsen.
Az ünnepnek nevezett alkalmak zászlóerdejének rúdjai alatt.
A fejükben az árnyék sustorgó sötétsége,
felgyülemlenek a hangyaemberek,
a lehajtott fejjel elporlásig dolgozók,
az örökösen jövőidőbe tolt megérkezésben, ahol
ez a harc lesz a végső.

És megjöttek a maffiózók a védelmi pénzért -
lehetsz te is a Mammon Bonca, kicsiben;
lehetsz te is okosba' ügyes.
De közben nem ápoljuk a mélyen bőr alá szakadt
halálfélelmet semmilyen megfogható áldozattal -
oda vagyunk vetve a zsigeri félelemnek.
A meséink hepiendet hazudoznak,
holott a végén csak úgyis porrá
és hamuvá. Porrá és hamuvá.




bús düledékeiden,
húst - gondoljátok
meg, proletárok.






- többször nekiszaladtam már ennek a gondolatmenetnek, például itt: Mítosz és manipuláció. Még mindig nem értem, értelmes emberek miért gondolják azt, hogy a zsigeri félelem érvekkel leküzdhető; pláne egy olyan közegben, ahol tudatosan gerjesztik. A stimulált szintet és a maga eszközeivel kellene gyógyítani, hogy ne legyen ennyire kiszolgáltatott. Meg kéne találni és közösségben művelni a jelenleg is érvényes rítusainkat. S ehhez nem az elfoszló múlt ismerete kell, hanem a tudati mellett zsigeri szintjeik is jól művelő, hiteles emberek. 
- Úgyhogy amíg melengette a szívem, amit Nádas Péter a slam poetryről ebben a fenti interjúban mondott, úgy bosszantott, mennyire nem látja, hogy a gondolatmenete zsákutca, ráadásul a "buták vagytok" mantrája kontraproduktív - épp hogy a jelenlegi, hideg szívű stimulálók malmára hajtja a vizet. Más kell. Olyan felszabadító kísérletek, mint Bokor Krisztiáné és köréé - akik a rendszer-szemléletet rányitnák a mítoszi szintre, új civilizáció paradigmájába vonva be azt.

2019. március 7., csütörtök

Zen-fotók: Haller Szabolcs (8.)








özönléséből
leszűrt türelmet áraszt
fényszeplős arca


gyűrt szalmakalap -
de látod, milyen fénycsepp
csínyekre képes?







2019. március 6., szerda

2019. március 5., kedd

Stílusgyakorlat a Kalamárisban (4.)

"...a 96. hét témája: Rejtelmek"






Locska

Nézd: addig feszegetném,
mígnem kilazul a klauzula.
Nézd, addig firtatnám:
dalt csicseregjen a Titok Ura.

Nézd: addig provokálnám,
rejtelmed, ég-magas ideád,
nézd, mennyig televetném
vele - add könnyen magod ide hát!

(Nagy csönd van - látod,
csak a madarak: sereg eleven
csőr-karom-éh zajos itt,
szavuk éhed a szívemen.

Nincs alkud - a titkok
zárlata űr-mély klauzula,
csönd nem repedezik itt-ott,
fenn mélyen hallgat a Titok Ura...)







2019. március 4., hétfő

térképetáj


Lakner Zsuzsa:Europe
( from my travelling scrapbook 2002-2011 ) 



szabásminta-tér
kép-e-tájon ösztrogé
ned lutri ménje

fércelt hovatar
tozás-darabokból esz
mélet hadovál

*

most mondd - ez a ha
gyomány apja meg anyja:
laktok a képen 





2019. március 3., vasárnap

Trükk

Horváth Krisztának





az utóbbi időben zavar
hogy én is megosztásokat teszek közzé.

de nem tudom, mi a trükk.
nyilván minden mutatványban más és más.

a szavak engedelmes sorban hagyják
hogy felfűzzem őket -
de ez is nézőpont kérdése:
valaki itt láthatóan szavak rabszolgája.

mutatvány. igen.
hiszen mutogatom.
álmomban puccos nagypolgári terek
megosztásában szorgoskodtam.
Szaros Pisti a forradalom
neve napján.

valahogy így bánok a nyelv
tájain legelő lehetőségekkel is -
megosztásokba fonom őket.
hosszú és unalmas gondolatmenetekbe
amiért kattintanod kell
vagy haikuba, amitől
támadnak kattogni valók.



az utóbbi időben zavar
hogy megosztó személyiséggé váltam.

pedig nem szeretnék én se mást
csak összefogni.

összefogdosni a párapárnás levegőben
szállongó álmok tollát
hátha egyszer tollfosztás
egykori végterméke helyett
madarak lüktető szívét
feszíti égnek a tenyerem.

hátha egyszer feldobott marok toll
elrepül.

valahogy így bánnék az összefogdosott
társbérletekben beázó szobák mennyezetével:
meghajigálnám őket madarakkal
hogy ne csöpögjön
pedig csak meg kéne igazítani a cserepeket.

még nem tudom mi a trükk.
hogyan lehet egyszer már elvett
tollcsomóba életet lehelni.

bűvös idő ez. majd csak elég.
biztos vagyok benne
ha csinálom olykor sikerül.





 szavakon lova
golsz szavakat bánsz szava
id visszanyeled

*

most levegőben
suhogó tollak pernye
szag ízét szívtad







2019. március 2., szombat

Szonett, a szélén







Nem fűzött füstből, hanem pókfonálból
és kenhető karéj - mindegyre tartom.
Egy lépéssornyi dal sorvége gátol
kiürült pohár szélén a parton.

Egy gát - nem mossa el szivárgó mámor,
falatka tartást megízelő kis eszme.
Nem fűzöm füstből - hanem pókfonálból
hurkolom a kis testét keresztre.

Most mondd! Most mondd nekem! Most mondd: eressz te!
Kölyökpók száll - életteret keresve -
mintha kőből... rostja súgja: karton.

Most mondd! Most mondd nekem! Most mondd: határol;
míg pohárparton elhever magától,
nem moccan, látod: szövődik az arcom.







2019. március 1., péntek

Mosdatás

Bokor Krisztiánnak, s körének

Walter Martin, Cleaning Jesus, 1939.



vallj újra színt!
kiszegezve, ítéletünk
hatálya alatt...





mert elhagyatnak
a golyónyomoktól hangos templomlépcsők.
a szenvtelenség és a fanyar mosoly a szájsarokban.
mert romországlásba csattognak a vasalt paták.
mert mire lehullanak a levelek,
aztán mire rügy fakad a kettéhasadt szilvafán,
testek és tárgyak hamuba sülve
hurcolódnak az anyagcsomót kerülgető
perzselt, porforgó szélben.
takaratlan, puffadt dögök nyilvános emésztődése,
bomlástermék mivoltod kenődik a hiteidre -
miért hagytál el engem!

a szenvtelen célszerűség és a fanyar mosoly a szájsarokban.
a cinizmus és a számítás gátlástalansága kell a teljes, tudatos
pontosan kiformált őrülethez.
pódiumon üvöltött égessetek nyomán gyűlt és ölni kész tekintetek,
egymást leső gyanakvás és vastaps páncélozott hajnalai fölébe
gépek szállnak, lehulló darabjaik
a mi közöm hozzá nyomorúságos határolódását ugyanúgy
lökéshullámba vonják.
a gazda bekerítette a házát - most lánctalpakkal
csak bújjatok, rajta.
bomlástermék mivoltunk szárad a sivatag
elhagyott dűnéi között is.

hiszen évtizedek óta tart a suhogó szárnyú, fekete háború,
szomszédból szálló őrület - csak
soha nem itt.
de ahol így készülnek a ketrecharcos utcai katonák,
így gerjed félelem a megbújni kész beleegyezésben,
így lüktet az arccsont a púder alól szivárgó pofonoktól
ott nem tudom, meddig remélhető
hogy a maradvány folyamatos-jelen melengető
gyertya-lehelete fújkált, teagőzben pácolt kezek
markolják még ezt a tarthatatlanra épült ninivét.