A toronyőr visszapillant

Sergei-Chepik: L’Angel-de-Notre-Dame

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
aztán visszatekeri és újra nézi,
ahogy továbbgörget, látá,
hogy az ismerősei osztják a
virtuálisan besétálható, 3D belsőt,
az épület fényképét állítják be
borítóképüknek,
olyan szelfit osztanak, ahol az
épület az önkép háttere,
híres fotósok munkáit osztják róla,
festményeket és filmrészleteket,
kár, jövőre végre megnéztük volna.

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
kénytelen visszatekerni,
valaki benne újra meg újra
nem hiszi el a lezuhanó, csúcsos
toronyvéget,
aztán továbbgörget és látá,
az ismerősei megvitatják,
milyen hatással lesz ez a francia
belpolitikára és az EU-s választásokra,
ki hanyagolta el, és ki építheti újjá,
van aki már most gyújtogatást emleget,
van aki már most migráns gyújtogatókat.

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
nem tud nem visszakattintani a
megosztott felvételhez,
aztán továbbgörget, és látá,
van aki személyes, ihletett
siratóposzttal köszön el, a
legrejtettebb helyeken is megtalálható
kőangyaltól, aki most elrepül,
újjáépítik majd nyilván, de nem lesz,
ahogy itthon egyik sem ugyanaz,
mert nem lesz türelmük az évezredekre
szóló technikákat egyszerű eszközöket
az imát alkalmazni a kapkodás helyett.

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
nem tudja nem nézni, aztán
továbbgörget - mi a teendője annak, aki
minden reggel reflektál a világára,
beszélhet-e arról, amiről a csorda,
milyen nagyképű gondolat
vagy kerülnie kell a témát, amit a
szociológusok és társadalomkutatók
megköszönnek, hiszen csak össze kell
számolniuk a hashtageket, meg
a bunkó kommenteket, meg
szortírozniuk a képeket és hipp-hopp
kirajzolódik előttük a csoport dinamikája?

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
másnap reggel is a képeket meg a híreket,
csak távolról látá, nem vallásos, csak hívő,
mégis úgy fáj a mellkasában
valami, mintha egy szerve gyulladt
volna ki a távoli város estjében,
mintha a mája, a veséje, a torka -

Nézi a pillanatot, amikor leomlik,
így születnek az egyetemes jelképek.