a szabadág története

a legelső métereken rövidnadrágos kistrikós vértanú
erre vágyott nem akar szégyenben maradni
csontszáraz szájjal kérdés nélkül markol
helyez pedálra lábat ellök és -

egy pillanatra minden a helyére kerül

a mellkasában visszhangot ver a kipukkanó
félelembuborék
a menetszél kifújja az arcából a haját
nem veszi észre, de nevet -

aztán pánikba esve hátrakiabál:
Tomi! hogy kell megállni? hogy kell megállni?

*

ez amúgy családi hagyomány.

édesanyám amikor motorozni tanult Huszár
Pista bácsi Riga négyesén ugyanígy
felejtette el tisztázni, hol a fék -
húzta neki, a motor jogos tulajdonosa
meg ott szaladt mellette a kormány
végébe kapaszkodva lihegte
ne húzd, Marikám, ne húzd
anyu persze csak húzta, azt se tudta, mit -
kapaszkodott a gázkarba a sokat látott
nevelőotthoni dolgozók
szolgálati lakásait övező kastélyudvaron

az összes szomszéd szeme láttára járták
ezt a kacagtató motoros keringőt -
máig nem értem, hogy nem estek el...

*

én a fia biciklijét kunyiztam el...
Huszár Tomi gépén kiabáltam
hogy kell megállni? hogy kell megállni

aztán az utca végén szándékosan
nekibicikliztem a villanyoszlopnak.

így kapta a teljes arcát a kisgyerek
a szabadságnak:
a menetszél hajlobogtatását
a térdet lenyúzó dugába dőlést
és hogy vissza kell ülni rá -

azonnal vissza kell ülni rá, ha elestél.