2019. december 31., kedd

Magyarázat


Stekovics Gáspár - az egyik leg... 




Meg kell osztanom veletek, min jár az agyam. Min kellett gondolkodnom.

Ahogy a blogomra látogatók már tudják, mintegy hónapja újra letiltotta e blog URL-jét a facebook. Valaki(k) feljelentett(ek), hogy a bejegyzéseim sértik a közösségi elveket. Szervezett támadás volt megint, azaz rövidebb, mint tíz perc alatt a facebookos oldal több, mint tíz bejegyzését jelentették, válogatás nélkül, visszafelé haladva az idővonalon. Erre az automata mindig úgy reagál, hogy magát az URL-t tiltja. Bár most a folyamat közben is tiltakoztam, és azóta is - amiben amúgy többen vettünk részt, nagyon köszönöm azoknak, akik megpróbáltak innen tartalmat megosztani -, nem vezetett eredményre. Így mintegy 2600 bejegyzésem vált immár tartósan láthatatlanná, a megosztásaikkal együtt, illetve az összes megosztás, amit ti követtetek el innen. Ez a harmadik alkalom, és ez nyúlik a leghosszabbra eddig.

Szembesülhettem vele, hogy hiányzik a közönség - hiszen mára az olvasások java része a megosztóról érkezne. Eddig sem voltatok olyan haj, de sokan, de most összesen hét-tíz embernek írok - ez a bejegyzés is elsősorban hozzájuk jut el. Válságba lökött ez a gesztus, és erre rétegződik, hogy mintha az idővonalamon is egyre kevésbé látnám azokat, akik inspirálnak. Külön rá kell keressek ismerősökre, és gondolatokat provokáló oldalakra. Néha elfog az érzés, az sem véletlen, hogy amit látok (amit a megosztó automatikusan látni enged), az kizárólag reménytelenséget áraszt. Szóval itt maradtam reakció és inspiráció nélkül. 

Érdekes, hogy ebből a helyzetből is lehet profitálni. Bátrabban kísérleteztem. Csak slendriánabbul is - a maradék műgond is kikopott időközben a reggeli versekből. Ezt tegnap vettem észre, mert egy számomra igen fontos témát ott ragadtam meg, ahol értem (nem az üstökénél...), megírtam, sőt, meg is osztottam, amikor ráébredtem, hogy ez nem lesz jó. Nagyon nem lesz jó. Nem letudni akarom az életem, hanem élni - itt is, ezen a szófosó oldalon, amit 2012 óta (néhány rövid megszakítással, de) tényleg naponta dédelgetek. 

Érdekes, hogy mostanra érett meg bennem, nem szükséges ez a feszes rend, nem feltétlenül kötelező ez a szigorú ritmus. Kellett, mert szétfolytam előtte, kellett, mert fegyelemre szoktatott, mert rákényszerített, hogy műveljem a kertecskémet. Iszonyú vállalások születtek így, hogy mást ne mondjak, az Égösvény, vagy a Négy Kvartett (tényleg négy nap reggelén megírva az aztán alig módosuló verziót). De túl kell ezen lépni, mert egyre több megragadó élmény ér, amit kár így a világba engedni. Megérett rá az idő szerintem, hogy (nem lazítva a reggelek versalkotó fegyelmén) rászánjam amit kell, arra, ami valóban mélységesen felkavar - és hagyjam úgy leülepedni a szavakba, ahogy a legjobban esik. Tart amíg tart, érik, amíg érik. Mostanra értem el oda, hogy megtartsam több napon át a fókuszt - legalábbis remélem, jól érzem.

Úgyhogy nem lesz mindig napi vers, eztán, ami még inkább szűkíti majd a követő kedvet - de ezzel most tudatosan kiegyezek. Majd megoldom... lehet, hogy másik blogot csinálok. És ott folytatom. Eldöntöm ezt még. Ami biztos: tényleg hagynom kell, hogy eztán a maga ritmusában szülessen meg a szó arról, ami foglalkoztat. Időt kell adjak magamnak az inspirálódásra, az olvasásra, a nézésre - a klasszikus módon: lecsatlakozva az elektronikus elme irritálóvá vált áramáról, sokkal több könyvet olvasva és filmet megnézve. Mert ez az áramlat, amibe most is beleírom a szavaim, elejtett, lenyomott a fenékre. 

Úgyhogy, kedves névtelen feljelentő, valójában köszönöm, hogy rákényszerítettél: gondoljam végig, mit is csinálok és miért. 



Boldog Új Évet Kívánok minden kedves idelátogatónak!




Update: azóta megszületett, jelenleg (2020.06.15.) 107 versjellegű bejegyzéssel fut és olvasható a


(jelzem, a megalapítása után alig öt nappal ezt is jelentették és eltávolíttatták a megosztóról... tehát csak a google által elérhető)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése