A beszéd ideje

Hiszek a szemlélődésben, annak ellenére, hogy
minden különállásom csak a trombocita
öntudatos tapadékonysága -
hiszen alkotórész vagyok. Összetevő.
Ebben a nagy, közös Gólemtapasztásban
az iszapáram-akadály. Azaz csak
az építőanyag szemlélődne két mozdulat között,
aztán gyúrja a többivel. Hiszen
a gyurmában az akadékoskodás is
gyurma.

Hiszek a különállásban, annak ellenére, hogy
minden szemlélődésem csak az űrutazó
napszélpörgésben szédülete -
hiszen alkotó rész vagyok. Aki a szédülést
teszi a többiéhez. Azaz csak egy bio-
lógiai logika dadog itt, némi magyarázatra szoruló
többletbe kapaszkodva. Hiszen
ellenére szervesül, születéstől végső
elbomlásig.

Hiszek. A hit jobb része ilyen, csupa
ellentmondás, azaz valami valóságos
mindig besurran a kétféleképpen
képelt bizonyság résein. A rosszabb része
meztelen skizofrénia, zsigeri rettegés a
csendtől, ami elnyel. Pedig csak a csendben
nem leszek egy-egy világkép rabszolgája és
(ki tudja?) önmagam se. De ez még a
beszéd ideje.