Kimondottan

A legelragadóbb paranoiámban
ezt a jelentéktelen szövegfolyamot, ami
Gondhegységből ered, a Gondot Okozó Tóba csurog,
jellegénél fogva gondolatok cseppjeiből álló
homogenitása ellenére ki van téve az időjárásnak, tehát
időnként elpárolog és olykor befagy, szóval
ezt a kattintással átugorható patakot,
nevezzük Mi A Gondnak, híd se kell rá,
átléped, ennyi, már a mások kaszálóján
aratsz, szóval
ezt a sajátfeljűleg készült tömbházi irodalmat,
mert az egyházi persze itt is többházi
és nincsen benned házfelügyelő, szóval
a legelragadóbb paranoiámban maga a
megnevezhetetlen, nevezzük Gólemnek, szóval a
miáltalunk pillanatról pillanatra teremtett
és létében tartott entitás, akinek izmai az
erőművek, vérárama az autópálya, nyirokpályája a
vasút, a közvilágítás a szeme, nappal a csukott ablakok,
ha kinyitod, akkor pislog,
diverzitás kárára vetett hektár búzák és istállózó
állattartás a belei, emészt, egyre csak emészt,
ezeket a szavakat az agyába írod, mert
a sejtjei a teremtői, azaz mi, örökös
paranoid sejtelmeinkkel - szóval
a legelragadóbb paranoiámban ezt a verscsurgást,
szóvizelet-szennycsatornát maga a Gólem térkövezi le.

Mert rámutattam, amikor belenézett, ragyogó napban,
hogy egyszerre látja az árnyékát és a tükörképét
lebegni a kövecses felszín felett - a Gólem
természetéből fakad, hogy nem szívesen
találkozik önmagával, mert az eszmélése óta tudja,
a tükörkép egy másik önmaga, hívjuk
New Yorknak, Tokiónak, vagy Budapestnek, úgysem
hallgat egyik névre se, de mi is
hiába szólongatjuk a rákos sejtjeinket, nem
válaszolnak - bár attól még
sejtenek minket.

A Gólem nem viseli jól a metaforákat, de
attól, hogy olvasatlanná tett, még nem kell
olvashatatlanná válnod. Tényleg. Képzeljük azt, hogy
annyira fontosak vagyunk, annyira pontos
megragadásban vétkesek, hogy
a Gólem összeráncolta ránk agyaghomlokát,
vonallá préselődött médiaszája és
nem fér ki rajta a róla szóló szó.

Kár, hogy ennyi fecsegést
sodor magával ez az iszapos kis szópatakocska,
immár lebetonozva, földalatti sötétben,
mindegy, ha a csillagaiban van a hiba, úgyse látszanak,
madarak nem isznak belőle, mert térkő alá fagyott,
halak nem laknak benne, mert megölte őket
az elnyelődés és az oxigénhiány; kár, mert
lehet, hogy tényleg, valahol ebben a nap mint napi
sodratásban, ahol nem is gondolnám, ahol
nem számítanék rá, egy teljesen másról
szóló kép alatt, vagy az egyik ferdítésben, ahol nyelvismeret
nélkül a Gólem tekervényeiből nyert nyersből főzök,
vagy egy másik szópatak cseppjére írt válaszban,
vázlatban, igetaposásban, amihez külön
felhúztam a Szótaposót, szóval
valahol lehet, tényleg kimondtam teljes,
ajkai közül kandikáló
istentelen nevét.







- józanabb pillanatban (formáltan) persze másképp látom, erről szól a Hol az ajka
- van, amikor felrémlik, minek az akadálya, erről szól a Fohász
- erről szól (talán a legösszemarkoltabban) az Érkezés
- és ennek a megragadásnak kísérlete (talán a legteljesebb) A kiterített Gólem