 |
| Jónás Tamás verse |
Köze van
a fantáziához. Nem számít, esik-e.
Az első, félig öntudatlan, amikor
a vécében a tehetetlenség elrángatott
a csodálkozás készségeibe.
Nem a nyelve, a szája, hogyha visz
(fogában tartva) hanem ha gondolom. És akkor is,
ha élő réteget hozzá a bőre, ízemre éhes ajka szít.
Van úgy, persze, hogy ez sem segít.
Üzekedés közben hiába űz a képzelet.
Már nem szakadék, hogy éhülök veled.
Hogy elfogadhatatlan segít, ha újra tárna:
egy végső hebegésben égő gépezet
menti magát, elfojtaná a párna,
fuldoklásból éled élvezet
a korpusz képzelt végítéletében.
Bőrödhöz nincs köze. A testedben nem élem:
megoszthatatlan. Mert ilyen a szégyen,
megosztva gyilkol: arcot veszejt.
Mégis, sejtelmet éghet magában a sejt,
kitakarom hát. Ne kelljen híznia.
A test, az nem az orgazmus határa -
csak magához érő kisfia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése