Találkozás (egy)

Úgy kéne ugrándozni ahogy fütyülnek,
tanácsolta egy fiatalember, aki amúgy
egyfajta erkölcsi határvonalat azért
meghúzott - nem áll többé pulpitusra,
amióta ráérzett, az igazságérzeténél
messze többet ér a kapcsolatrendszer.
Viszont tanácsokat ad, többek közt
nekem, aki eltévedtem egy szerepben,
ahelyett, hogy a körülöttem burjánzó
rákos daganat dicsőítésébe fognék.
Teljes jóindulattal, csillogó szemmel
tanácsolta hogy előbb felkapott
legyek, és csak utána eredeti. Hiszen
minden költő Karinthy bohóca, és
Vergilius egyszerre, nem tudunk
szabadon költeni, ha nincsen miből.
Szóval elrontom a sorrendet, és a
mártírszerep alapjában hamis - ezt
a kórt élni kell és nem túlélni, oda
kell állni a csahosok közé a koncért,
mert a sértődött ebek ugatásával Dunát
lehet rekeszteni. Dörgölődzni kell
uram, az ememához, mert a mához
kell a falat, és a holnapi dicsőséget
nem befolyásolja a lakájtempó. Mit
mondjak? Valaki bennem Weöreslik
ezektől a szavaktól, pedig ő is, ugye,
ő is volt tűrt, aztán támogatott. Ebben
a szüntelenül ömlő locsogásban nem
bazírozhatunk az utókorra, a halál után
nincs élet, legalábbis a megízlelt party-
szendvics és bor a könyvbemutatón
nem táplálja a döglött költőt. Úgy kéne
ugrándozni, ahogy fütyülnek, először
vissza kell menni a balettbe ugrálni,
mielőtt megkínálnak egy szólótánccal.
Különben értelmetlen, hiszen a halál
után nincs élet, az Úr kussol, a felhők
csak felhők, a fák csak fák, a madarak
csak a területüket csipogják körül.
Teljes jó szándékkal figyelmeztetett,
hogy az élet, amit élek, egy vicc, aminek
szar a csattanója. Nevetni se lehet rajta.
Felesleges és felejtésre ítélt, legjobb
esetben majd egy másik rezsim tonnás,
friss hajtásokat agyonbaszó térköve lesz,
egy monolit, szövegtömb, amikor már
nem tudok meggyaláztatása ellen tiltakozni.
Szar az élet, tök a tromf. Basszunk a
tejbe, hátha kefirré érik. Ezt tanácsolta
nekem egy sokra hívatott, lelkes,
költészetszerető fiatalember.