Égösvény

Süveg Márknak

Shiro Kasamatsu: A Suwa szentély kapuja Nipporiban
Írtam a képre

nem én

nem én megyek fel a vége-nincs lépcsőkön
lépésről lépésre szakítva le ami felvisz:
a vágyakkal terhes elképzelések elvetélnek.

nem rólam szakad le az ide-út
nem belőlem marad az a
semmihez sem hasonlítható légszomj
az izmok ismerős zónái helyén
a teljesen ismeretlen fájdalom.

nem én próbálok összerendeződni
amikor váratlanul mégis elérem a kaput
nem a lábam alatt takarják jótékony felhők
az irdatlan büszkeségre ingerlő távlatot
nem én tagadom le ezt a visszapillantást
ami a megtett útból merítkezne mégis,
nem én kapkodom a ritka levegőt
verejtékfoltos ünnepi köntösömben.

a vágyakkal terhes elképzelések elvetélnek
ahogy hónapokig nem történik
semmi ezután - de nem velem.
ahogy a napok pontosan ugyanolyanok
van ütemük, mint a kételynek
ami rendszeresen elfog - de nem engem.
először lélegezni tanulok, mielőtt
megérteném a mozdulatok teljes
mozdulatlanságát - de nem én
értem meg a ki- és belégzést teljesen.

anélkül, hogy kényszert éreznék rá
hogy szavakba öntsem, miért,
nem belőlem szakad fel az a
szűnni nem akaró sírás.
nem én nem keresek végre indokot.
minden nap feltehetek egyetlen kérdést
nem én érzem magamon az apát
átható tekintetét amikor végre
csendben maradok.

nem jön el egyszer csak a nap
amikor megérzem a mélység vonzását
abban ahogy nem változom és mégis.
nem én állok a hajnallal kézen fogva
a kapuban a lépcsősor tetején
csodálva tájat, amely
a csodával határos módon ugyanaz
mégis minden porcikájában teljesen más

olyan ismeretlen amiben
a láb ismeri a járást - csak nem az enyém.
valaki majd megteszi az első
visszavezető lépést - de nem én.

Nem én (második nap)

nem én lépkedek az önismeret tördelt
elme-romlépcsőin. míg egy támasz nélkül
semmibe lógó szakaszon rá nem eszmélek: 
ha tördelt, nem vagyok ép.
nem belőlem hasad a felismerés, hogy
ez a tördeltség a félelem: hogy félek.
nem én félek, mikor egy elgondolt
magasságban ülve szédülök.

nem én feltételezem: nem vagyok ép lélek.
töredék fél. amit letört egy robbanás.
kézigránát, elhajítás előtt a kézben.
rengő föld fölött megbolyduló tető.
tarkólövés lélegzetvisszafojtva várt
elsötétítése. erőszakos halál. rosszul
fékező busz összegyűrt, érmetsző teste,
ami pillanatba fröcsögtet.
szokott rémálmok, amiből a hajnal 
ébreszt - de nem engem.

mert nem egészül. kegyelemmé sem. 
nem talál fogást rajta az
egész figyelem. és így hegyre mászó
kevélységem se lesz képes megnyitni
tört-számomra a vágyott kegyeket.
nem én adom fel: inkább füvek és
gombák bűvöletére bízva magam.

nem én veszem észre: túl sok egymást
kizáró elemet gyűrt egybe a pánik.
nem én mérem fel, az életközi alvás
összemarkolt töredékeiből hogyan lett
bennem ekkora tömeg. így is: hogy félek.
nem én izzadok ekkora szorongást.
nem én sóhajtok az egymást kizáró
elemek vonzásában szakadozva.
nem én futok el. hogy elvesszem legalább,
ami összerakatlan használt zacskó
legómagányban szavakat lüktet.

nem én gyógyítom: tömöm a hiányt
további hiánnyal. lemondva építő,
papíríz leckék felmondásáról.
felmondva az egész nevében megkötött
szerződéseket.
nem én alszom el azzal: 
ez a tördelt fokokon mászás csak egy 
fordított irányba képzelt 
lélegzetakasztó zuhanás.

olyan ismeretlen, amiben nincs
szárnyam - vagy csak nem az enyém.
valaki majd megteszi az első
visszavezető szárnycsapást - de nem én.

erre riad (második éjjel)

összerakatlan

zacskó legómagányban

szavakat lüktet

Shiro Kasamatsu: Yushima Tenjin Szentély a hulló esőben
Írtam a képre

Nem én (harmadik nap)

nem én akarnék vége-nincs üvöltve felszakadni

két koncentrált légzésfutam között.
az önként vállalt némaság
egyre nagyobb teher:
nem engem fojtogat a túlnyomás.
nem én hallok hangokat a fejemben.

az emlékezet spontán játszótere lettem
nem én, de valaki kínos
lassúsággal forgatja szájában
nyeli le, emészti ugyanazokat a
görcsös szavakat, amiket lehet
tényleg ki kellett volna mondani.
vagy nem kellett volna kimondani.
amióta nem én ülök itt, esik.
nem látszik ki az ég, a föld,
nincs értelme kibújni a tető alól.

ott kint egy szerzetes nem ül egy mesében
amíg a tál az ölében csordultig telik.
nem én képzelem úgy hogy
csontig hatol bele a hideg.
hogy lehámlik a bőre húsa és fáj
és elviselhetetlenül fáj és
nem én nem értem hogyan viseli
ezt a táltelítő megfosztottságot.

nem én esem szét egyre inkább ebben
az értelme nincs, önváddal teli órák
ismétlődéséből álló semmittevésben.
a vágyakkal terhes elképzelések elvetéltek de
nem én lettem az emlékezet spontán játszótere:

nem nekem jut az eszembe az olcsó szar
amit megvett a főnök és behozott
az antikváriumba. "ezért mit adtál?"
"egy ötezrest." "és mit kérjünk érte?"
"mi a szart lehet kérni ezért?"
nem én vagyok aki ugyanakkor nem néz
a maradék könyvei eladásakor a
másik kártyalapokként összekevert emlékben
a másik antikvárius szemébe:
"csak pár ezerért nem válogatna mégis?"

nem én vagyok az egyszeri tett másik
maradéktalan egyszeri büntetése
a letört történet szopóágán.
nem én lettem az emlékezet spontán
játszótere de ezt a pitiáner tálat is
most már valahová
tényleg ki kéne önteni.

hogy olyan legyen mint bárki sírása
eső - de nem az enyém
valaki majd kiönti ezt a
csordultig telt tálat - de nem én.

erre riad (harmadik éjjel)

Párás gyönyörű kontroll

van a fejemben - .

Eddig. Ez. Voltam.

*

(nem én pompázom

pompás megvilágoso-

dottságban, ugye?)

Shiro Kasamatsu: Szertartás a Katori Szentélyben
Írtam a képre

Nem én (negyedik nap)

nem én vagyok éhes. miközben eszem
akkor is: éhes. minden kanál kásával
egyre éhesebb a bármire amivel ezt a
testet eddig percrabszolgamódra jóllakattam.
etettem hogy teljen hogy teljesedjen
de csak a sebszéleken besüvítő huzat
lett egyre hangosabb és élesebb.
nem engem lakatott volna jól minden
érintés és íz hanem a lukat,
amit a létezésen ütött a nem én.

nem én hárítom, amikor mintakövetésnek,
utánzásnak, tanult kudarcnak titulálom -
ahogy a lány elkívánja az anyja hanyagságát
a divatos anyát aki csak magára gondol -
ahogy a fiú elkívánja az apja szemében
rettegett dühöt bőrön nyomot hagyásig -
ahogy a lány vérzi az anyós hatalmát
magán és észrevétlen lesz csakúgy anyós -
valakik akiknek muszáj (ugye) hazudni...

nem én veszem észre hogyan hajszoltad
apu a saját élvezeted stikában, halálig.
nem én veszem észre magamon először
úgy, ahogy mások látták rajtad - a stikliket.
titokban megejtett csócsáló élvezést
ami sosem marad titokban és
görcsös nyomokat hagy a testen.
muszáj volt (ugye) magadnak is hazudni
és láttam rajtad ahogy el is hitted -

hol van az én ebben, ahol úgy
korrumpálom a létem ahogy te?
nem én vagyok éhes és nem te
vagy a hibás apu, de ez nem az
én éhségem. percrabszolgamódra
lakatom jól bennem az örökséged, apu!
téged! nem te vagy a hibás, apu, nem -
te vagy a hibás! én csak egy folyománya
vagyok a hibának...

minden tévút magában hordja egy
soha nem járt további ösvény
megnyílásának lehetőségét.
ez az éhség most egyre nő amíg
mindent fel nem zabál - de nem engem.
ez az éhség semmihez sem fogható
módon végez - de nem velem.
aludj vissza, apu. úgy remélem
alszol és álmodban sem vagy éhes -

valaki a függőség kövét
görgeti a hegyre - de nem az enyém.
valaki megteszi az első
görgeteges lépést - de nem én.

Nem én (ötödik nap - hangmintákban)

vajon ki az
ki az, ki órák óta sír?
és mit sirat?


*

egy árnyék voltál. saját napod vetett.
és most megpróbálsz eloszlani.

*

ez csak az esős évszak.
nincs miértje.

*

olyan éhes sár vagy.
a körszeretetű végtelenben
egy arcot sem viselsz.
amikor nem nyel el, már
nem tud elnyelni végre több esőt -

most bámulj ha tudsz
cseppek közt táladba, Nárcisz!
amikor végre elállt a szavad

*

ez csak az esős évszak.
estére eláll.

*

fontos, hogy ki az
aki órák óta sír
s hogy mit sirat?

Erre riad (ötödik éjjel)

a mélyponton nem jársz -

összegömbölyödve

öleled magad

 

Shiro Kasamatsu: Esős alkony a Shinobacu tavacska mellett Tokióban
Írtam a képre

Nem én (hatodik nap)

ki az aki pompázik pompás

megvilágosodottságában?

ez is csak torna volt, légzőgyakorlat

járógyakorlat, jelenlétgyakorlat-gyakorlat volt.

'pont most'-ot gyakorolt valaki - de ki?

'pont most'-ot: most ennyi a légzés ülve,

a járás lassú légzésátélése, a lépés -

kit ne ragadjon 'pont most' ki

és miből az egymást kergető

gondolatok önkényes elragadtatása?

amikor rákerül végre a sor

ki ül a mestere mellett?

a közvetítő nyelvek teljesen sivár

hiányában ki gondol erre:

"mester! elég ha mindez

csak a fejemben létezik?"

ki hallja ahogyan a a mester a válaszra gondol:

"amit átélsz, az történik meg

ha gondba fűz a gondolat - ki a cérna?"

ki nem érti, hogyan lassulhat

lépések szigetében a csend?

vannak förtelmes csendek amiből

nem kér (csendek tűi amik belefűzik -

de kit?). kik ülnek egymás mellett

egy ürességben amit a gondolat tölt ki

gonddal egymás mellett kik ülnek - ha nem én

és a mester? förtelem-édes csendben -

hiszen ez a gond csak a fejemben létezik

gondolatban, gömbszeretetű koponya-végtelenben.

ahol bármilyen kezdet és vég önkény.

ahol földtest-lélek az origó,

ami körül földíven minden kering.

s ha egymástól taszítva távolodsz az íven,

a végén semmi nem lesz olyan közel hozzád,

mint lényed maradéktalan ellentéte.

ezért téveszthetők össze olyan könnyen -

de mint az Egész és a Sorozat aminek az Egész

a határértéke: mégse találkoznak soha.

hiszen a mester aki a szavaival választott

(aki mellett ki ül, ha nem én) napra pontosan

egy évvel azután halt meg, hogy

(aki nem lehettem én) megszülettem -

hiszen a mester akit választottam

(aki nem ülhet mellettem) napra pontosan

egy évvel azután halt meg, hogy

megszületett, akit választottam.

egy test könyvvel kezében fekszik

kórteremben - a test az enyém?

valaki mára behajtja választott

tanítója könyvét - vajon én?

Nem én (hetedik nap)

megpihen*

*Az égösvény itt ér véget, hogy igazi és (teljes vallásközi) paródiája lehessen ennek a félig sem valósult kórtermi vipassana meditációnak. Ahogy az lenni szokott, a szavak valódi értelme egy másik szavakból fűzött erdőben lakik. Úgyhogy következzen az…

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utószó (Béla)

Az idézetek Hamvas Béla Patmoszának esszéiből származnak 

saját

dögöljön meg az ilyen.
"Mondjuk élet az, ami narkotizál. Élet mint ájultság. Dohány, morfium, pálinka, kávé. Ide jutott szegény Faust és nyomorult..."
JAJ NE BÁNTSON!! JAJ! JÁÁÁÁÁ... mit üvölt, Béla? Csak a takaróját...
JAJ! NE BÁNTSON NŐVÉRKE JAJ! ...hozzá sem értem, Béla!
"...Dionüsszosz. Az élet normalitása elveszett és sürgősen pótélményekről kell gondoskodni..."
TERI! ADJ INNOM TERI! SZOMJAS VAGYOK TERI...
itt egy pohár víz, Béla... JAJ LE NE ÖNTSÖN!!! JAJ!
tedd a cumisba... ne tekerje le! A szájába veszi, így...
"...egy desperát dialektika segítségével, amely fogalmakon, ha egyébről nem is, azok következményein (vérfürdő és bohózat) közepes józanság azonnal észreveszi..."
TERI! ADJ INNOM TERI! nem vagyok Teri, Béla. Itt nincs Teri nővér...
"...hogy azokat nem a megismerő értelem alkotta, hanem azok egy monomániás (pedáns és arrogáns) rendezés bornírt rögeszméi."



alszik. ha alszik, horkol.
fuldoklik. mindjárt hajnali öt.
jönnek fürdetni a nővérek.
"Hérakleitosz azt a tudást írta le és helyezte el az efezoszi Artemisz templomában..."
JÁÁÁÁJ! NE ÉRJEN A LÁBAMHOZ! JAJ! NE BÁNTSOOOON!
...pelenkát kell cserélnünk magán, Béla... ne üvöltsön jóember! Felveri az egész kórházat! Na emeld...
JÁÁÁÁÁÁ! MEGHALOK! NE ÖLJÖN MEG KÉREM, NŐVÉRKE... húzd ki azt a kurva lepedőt... megőrjít ez a faszi... 

mit küzdenek vele! nem tudom nézni. nem tudom nem nézni...
"Minden egy. A centrum, a lét egysége, a világértelem, a logosz. Az egész őskor ezen a brahmani tudáson nyugodott."



legalább amikor a gyerekei
a lánya
a tehetetlen tenni akarás
hurka kolbász
sütemény
öt perce ugyanazt a falatot
nem tudom eldönteni rossz színész
vagy tényleg ennyire szétvan

apu legalább nekünk összekapta magát

a fia
nyeli vissza
nem tudok a szemébe nézni
ahogy körbetekint
hogy kicsit ne az apját

Béla baszki legalább
amikor a gyerekeid



"Szellem és hús, bizonyos tekintetben öntudat és vér. Valami, ami ellenállhatatlanul kitör, és valami, ami ezt az ellenállhatatlant megállítja..."
Tedd le a kezed, Béla! Ne babráld a pöcsöd, Béla, katéter van benne...
MOST NEM BÍROM TOVÁBB! KI KELL MENNEM! MERRE VAN A WC! BEHUGYOZOK!
Pisálj nyugodtan Béla! Katéter van benned, pisálhatsz fekve nyugodtan
"Már a múlt században egész Európát meglepett álmélkodás fogta el, amikor Debussy lágy és derengő világoslila hangjai először megszólaltak... Puha és széteső zene, szabálytalan és megfoghatatlan, amilyen kellemes, olyan idegenszerű, inkább narkózis, mint zene..."
BEPISÁLOK! KI KELL MENNEM! MERRE IS... MINDJÁRT FELÁLLOK!
Nem tudsz felkelni, Béla. Pisálj nyugodtan. Ne feszítsd a hasad! Engedd el magad Béla!
DEHÁT BEPISILEK! ...katéter van benned, Béla, az a cső a katéter... tedd le a kezed Béla! Lajos bácsi csengessen már a nővéreknek, félig kihúzta magából a tűt, nem folyik az infúzió...
"Azelőtt egy szonáta traverzekre épült, most a motívumok közt pókháló lebegett..."
JAJ! MINDJÁRT BEHUGYOZOK! ...hugyozz be nyugodtan, Béla...
Most mondom harmincadszor, pisálhatsz fekve nyugodtan...



Jó. Akkor holnap. Haza. Végre! Holnap.
"...ha a lélek, amint az a többség esetében jellemző, ebben a zárt világban megmarad, és egyetlen egyszer sem tör át a másik lélek felé, és azzal nem talál érintkezést, a túlvilágon kozmosza éjszakájának börtönében végzetesen egyedül marad, segítség és kapcsolat nélkül, közösség nélkül..."
JAAAAAJ! Ne ordítson jóember! Azért vagyunk itt, hogy... JAAAJ A LÁBAMAT NE! ...meggyógyítsuk, muszáj... DE NAGYON FÁJ! JÁÁÁÁÁJ! ...igen, fekélyesedik. Fennáll a thrombophilia lehetősége. Ezt a testhelyzetet mikor vette fel? Mindenképpen nézzen rá egy orthopéd..." JÁÁÁÁJ! MEGÖLNEK! JÁÁÁJ! dehogy öljük jóember, meg akarjuk gyógyítani...

"A dolgokból elég. Minden "van" bizonytalan. Az egyetlen biztos, hogy vagyok. Viszont ezt is el kell vetni. Mert ha valaki önmagát mint mástól és a lét egészétől elszigetelten élő éli, addig önmagát..."
JAJ! JAJ DE SZOMJAS VAGYOK! ...itt van a flakonod Béla! Várjál... igyál. 
KÖSZÖNÖM, ATTILA! Nem vagyok Attila, de szívesen...
Attila a fiad, Béla. a fiad hívják Attilának.
"...a végső megszabadulást az ember egyénileg és külön úgysem érheti el."



mindjárt hozzák a zárójelentést.
kicsit szorít a cipő.
lazítsd meg, hülye!
soha többé olyat, hogy hazáig kibírod!
"Ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van"
Hol vagy most, Béla? SZIGETSZENTMIKLÓS AUTÓBUSZ ÁLLOMÁS...
Nem. Kórházban vagy, Béla. Kistarcsán vagy a kórházban. Nem tudsz felkelni, Béla.
JAAAJ! DE NAGYON KELL PISILNI. JAJ! KI KELL MENNEM
próbálj felkelni, Béla.
...
látod. Nem megy, Béla. Pisilj nyugodtan. Katéter van benned, jó helyre folyik.
"A mesterrel való találkozás az emberi életben semmiféle más eseménnyel nem hasonlítható össze... nyíltabb és világosabb távlat nyílik egy visszavonhatatlan életre..."
hopp! a töltőt ne hagyjam a falban...
és ne felejtsem elrakni a könyvet.



ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.
ne felejtsem el elrakni
Bélát.

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, 2017. március 9-15.