Nem én (harmadik nap)

Süveg Márknak

nem én akarnék vége-nincs üvöltve felszakadni
két koncentrált légzésfutam között.
az önként vállalt némaság
egyre nagyobb teher:
nem engem fojtogat a túlnyomás.
nem én hallok hangokat a fejemben.

az emlékezet spontán játszótere lettem
nem én, de valaki kínos
lassúsággal forgatja a szájában
nyeli le emészti ugyanazokat a
görcsös szavakat, amiket lehet
tényleg ki kellett volna mondani.
vagy nem kellett volna kimondani.
amióta nem én ülök itt, esik.
nem látszik ki az ég, a föld
nincs értelme kibújni a tető alól.

ott kint egy szerzetes nem ül egy mesében
amíg a tál az ölében csordultig telik
nem én képzelem úgy hogy
csontig hatol bele a hideg
hogy lehámlik a bőre húsa és fáj
és elviselhetetlenül fáj és
nem én nem értem hogy viseli
ezt a táltelítő megfosztottságot.

nem én esem szét egyre inkább ebben
az értelme nincs önváddal teli órák
ismétlődéséből álló semmittevésben.
a vágyakkal terhes elképzelések elvetéltek de
nem én lettem az emlékezet spontán játszótere:

nem nekem jut az eszembe az olcsó szar
amit megvett a főnök és behozott
az antikváriumba "ezért mit adtál?
egy ötezrest" "és mit kérjünk érte?"
"mi a szart lehet kérni ezért?"
és nem én vagyok aki ugyanakkor nem néz
a maradék könyvei eladásakor a
másik kártyalapokként összekevert emlékben
a másik antikvárius szemébe:
"csak pár ezerért nem válogatna mégis?"

nem én vagyok az egyszeri tett másik
maradéktalan egyszeri büntetése
ugyanegy történet maradéktalan szopóágán.
nem én lettem az emlékezet spontán
játszótere de ezt a pitiáner tálat is
most már valahová
tényleg ki kéne önteni.

hogy olyan legyen mint bárki sírása
eső - de nem az enyém
valaki majd kiönti ezt a
csordultig telt tálat - de nem én.