Hétfő

nem tudom. a vallások, hiedelmek,
evangelizáció, iszlamizáció,
neoprotestantizmus, ortodoxia,
buddhizmus, szabad szakrális kötelékek
világpiacáról
csak az illatokat hoztam haza.

nem érdekel a kínálati piac,
hiába pöcögtetik, nem gerjed bennem
a beinduló fogyasztás pöfögése.

én már csak ilyen kövér,
elégedett disznó maradok.




nem tudom. pont elég a lehet.
hogy tényleg elgurított kő mögött
hiány mesél a levetett takaróval.
hogy nagyobb apparátus feszül itt,
örökre szóló
- mint percemberkénk képzelődése
a vagyonörökbérletről, csak
kevésbé füstös sonkaverzióban -

nem tudom. valami másra
mond igent bennem valaki.
a nap ébresztő tükröződésére a
polcon tartott játékbiciklin.
ahogy beragyog
és megéled tőle az alvó orchidea
- hatan vannak de mindegyik külön
személyiség, egyes szám első személy -

nem érdekel. amit épp olvasok
az okos ember babonalerázásáról.
úgy kell kalapáccsal a fejetekbe verni
hogy van mítoszigényünk és
kútjaink amik nem világíthatók át
tárnarobbantás nélkül
- azt tudod, nem éled túl
az öl meg, ami tárna -




kitakart laboratóriumi testek
az értelem szelek fényezte
gömbakváriumában.

hogy közben az én fejem is ütitek?
halánték felől ütemesen üti úgyis
a ketyegőm az időt. nem érdekel.
nem érdek. csak játszom
gyönyörű hangszereken
szavaink lélegzetritmusképletét
számolatlanul számolva.

az sem érdekel, ha közben
véletlenül tényleg kimondom
Isten Szent Nevét.

nem érdekel. nem érdek. csak
ez a hétfői csend, hajnalban.
amit majd vicces keretbe fog az
alkony részeg, tojástekergető
tárnába vágyó tavaszi gajdolása.