Teljesség-átiratok (105.)

XVI. századi szekeres. J. Amman fametszete. 1577.
forrás: Bogdán István: Régi magyar mesterségek (MEK)

Találkozás egy ifjúval

Jobb a hegyen lakni, mint a völgyben. De milyen gazdag a völgy is, lelkem, milyen gazdag.

Egy alkalommal egy fiatal szekerest figyeltem, nem a szememmel, csak a fülemmel, mert deszkafal volt közöttünk. Régebbről ismertem őt: tizenhat éves legényke, együgyű, tele az érzékek gabona-szín derengésével, mely valami ronthatatlan vígsággal öntötte el; amit megkívánt, ellopta, ha tehette, anélkül, hogy cselekedete rákérgesült volna; a szigorú hatalom tőle éppúgy nem kérdezte, mit honnan és miért vett, mit a madártól. Ezt a suhancot figyeltem én fülemmel; idősebb szekeres társával beszélgetni akart, soká noszogatta, de az nem felelt, csak aludt. Erre a legényke dalra zendített:„Iszom, mindig iszom; haragszik érte a feleségem...” Dehogy volt itala, dehogy volt felesége. Csak vágya volt; a vágy lehúz, mondja a bölcsesség; őt mégis emelte a vágy, hiszen nem volt honnan lehúzza, hiszen ő mindenestől a földön állt. És vágya nem csak az italig röpítette, nem csak a feleségig, de még azon is messze túl, mikor már régi veszekedő házasok s az asszony pöröl az italért.

Az angyal sem tud nagyobbat repülni, mint amekkorát ez a hím bogárka repült egyik fűszáltól a másikig.

(Weöres Sándor: A teljesség felé)

alávalónak

hívod - pedig felette

is pacsirta-ég...

Először csak mémeket gyárt kész

fényképekből, van miből: ömlenek -

aztán a kedvenc bosszúálló-meséjének

hőseit rajzolja át, mert

kevésnek érzi a kimódolt, kimért 

korhatárbarát, polkorrekt dizájnt;

gyermekkora óta a mozgó kép 

elé ültették, neki reveláció volt

mikor felismerte, hogy a mozgó

kép élő szereplőkkel is egyre többször

rajzolt kép -

a másolás ősi gesztusával rajzolni tanul -

a változtatás ősi jogával

tanul rajzban másképp mesélni;

értsd meg: a képzelete még mindig a kép

késztermékéről rugaszkodik

amikor új pályát képzel a kedvenc

platformja legmenőbb játékába -

értsd meg, hogy ettől még képtelen marad

dekódolni egy ilyen hosszú,

cseppet sem vizuális, 

számára tartalmatlan mondatot.

Az elme úgy repül, ha az élmény

anyagának talajáról rugaszkodik -

állandóan átgyúrt múltak korában,

hullafáradt szülők mesétlenségben telő

tévé előtt ülő konzum-mesélt korában

nem csoda, hogy nem él a betűk nyújtotta,

leírt szavak egymást követő rendjére bízott,

élőszóban formált, felolvasott meséken edzett

képzelőerőre bízott szabadsággal -

az egy akkora ég, hogy

azt se tudja merre nézzen, nemhogy

azt: merre repüljön.

A lélekharang megkondul - mert

képtelen ezt a szándékosan szakított léket:

hatalomtechnikai okokból 

a talaj biztonságába ékelt

láváig nyíló ösvényt  

képtelen áthidalni szavakkal a 

jó szándékú harangöntő.

A lélekharang megkondul - de

mit ér, ha csak a harang szavának ismerői 

kapják fel a fejüket a hangömlésből

alig kihallatszó ismerős zajra?

alávalónak

hívod - ösvényt nyitsz

a zokogó talajba

a számomra kibomló üzenet teljesség-érzetéhez nem árt elolvasni ezt a TGM cikket - aminek az üzenetével lényegében egyetértek, de a felrajzolt összkép elemeivel külön-külön nagyon nem.