Reggele (I.)

Szabó T. Anna:

A születés napja
                    Takács Zsuzsának

November, sötét hajnalok. Szitáló
eső, eresz kotyog, ágak kitartó csepegése.
Nem-evilági idő. Aki ébred,
azonnal elalszik újból.

Lesz-e az ősznek reggele? Nyirkos,
nyálkás fekete, álmok
vizes bozótja, belekarcol a bőrbe,
kínlódva úsznak benne az alvók.

Valaki mégis felül a sötétben.
Kiszakad az esőketyegésből,
más dobogásra figyel most,
elevenebb víz hullámzása fülében.

Érzi, hogy itt az idő, hogy az éjjelt
kettéhasítsa a nap. És mosolyog már,
meleg, feszes hasát megsimogatja.
Érzi: kezéhez odabújik a magzat.

shizoo:
A másiké
            Takács Zsuzsának és Szabó T. Annának 

Napok óta nem tud megszületni
a reggel - valami nyúlós masszát
ragad össze helyette a pára, kicsapódva
a tévelygések panelablakszemein.

Nem esik, sőt. A nappal márciust
hazudik a magnólia cirógatott rügyének.
Egyből délelőtt van, az alvajáró szél
zörgette levelek fölé nem illik az avarszag.

Valaki a világosban számol, fejben,
mert mint egy időzített bomba
ketyeg a testében a fél nap
túlhordott nyár, fél nap koraszülött tél.

Érzi, hogy itt az idő, pedig még nem
kéne itt lennie. Semmi nincs úgy
ahogy lennie kéne. Feszülő belsőt
feszülő bőrrel - tapintja a türelmetlenséget.