dugibabát

Kim Jung Gi

egy pillanatra felnézel és
nem hiszel a szemednek

senki nem látja -
a többi önzés
énzés, hiszen te is, egészen addig a
fura pillanatig
amikor úgy érezted
pihentetned kell a szemed
(ez is milyen, hogy
a környezetre vetett közöny a
szem pihentetése)
szóval a többi énzés
a szokott magába tükröz

ki amivel -
az öreg a rajzolt kockák kockája
a tini csetel, körömkopogás szócsonk, emoji
a robotfiú a struktúráján babrál
(valami van a köldökében)
távolabb is állnak
senki se figyeli

hogy ezek a kurva manók tényleg kukáztak valahonnan egy dugibabát





egy pillanatra felnéztél és
nem hittél a szemednek
belebambultál egy másik nézetbe, ahol a
valódi méretetek látszik

téged milyen mítosz-lomizás
tenne manóvá? mert a manó egy lehetőség
ahogy az a lány is
azon a filmen, amibe a szomszédod merül -
lehetőség: vágyak nyaldossák,
millió mohó szem vágja partiba
énzésből, nyilván

a reggeletek egyetlen színe egy marokra fogható ablakban

van az a teljesebb nézet
ahol a valódi méretek látszanak
és illedelem nem figyelni
mit nézel? igen, találtuk, a miénk
közöd? mi közöd?
összerakják és partiba vágják -
látod is, amit nézel
ezen a pillanatra feltárult látványi lehetőségen?

minden más feketén és fehéren
amíg csak föld alatt úszkáló képek -
képek úsznak a meghekkelt, felülírt retinán

egy kisebb Isten birodalmába ásító huzatos, őszinte alagútban