szomorú jázmin

nézd, kicsim, ha ennyire magadra veszed
a jázmin kékségét
(tudom, hogy ez egy satnya és jelentésátvitel-hiányos
ferdítés)
akkor hurcolsz valamit a rokonságból

akkor lehet, hogy tényleg megvezeted magad, csak
nem biztos, hogy ott ahol
a pánik sóvirágait nevelgeted

hanem az alapjaiban, ahogy
ez a szőkére festett nő
aki platformon lassan mozgó
oázist képzelt a sivatagába
vándorló kúttal
amiből inni lehet és
amibe bele lehet köpni



nézd kicsim, ha tényleg ennyire belülről fűt
az őrületbe kergető érzet
lehet, hogy az életünk (satnya és jelentéshiányos?)
alapjaiban
tényleg hazudunk egymásnak

bár szerintem csak mesélünk egy közös mesét egy nyelven
ahol az igazra és a helyesre tényleg két külön
egyenértéket szolgáló szó van

egyikünknek se mindig való az
igaz (mert ezt a
szaggatott vonalakból álló
keserűséget viselni kell
akár egy koktélruhát)
egy outletben csaptál le rá -
rám is: elhasznált vagyok



nézd kicsim, valami igazat bizonyára hordoz
neked ez a jázmin
de én nem ragaszkodnék sem az öntépő
igazadhoz
sem a mesénkhez a helyedben

nem jó az embert semmihez ragasztani (vagy talán
inkább így mondom: a semmihez sem)
a szakadása szélén lifegsz

pedig itt vagyok és fogom a
kezed, meg amit még -
tudom, nem egy főnyeremény
de tényleg hajlandó vagyok
leveszekedni rólad ezt mert
nem jázminillat
én úgy látom, hogy inkább viola.