Heliáne

Ott állsz, körülötted a Plaza del Aberracion Nacional
a lábadnak támasztva a frissen beállított bicikli
te csak tettél vele egy nyomorult próbakört
ebben a szélein homorúan felpöndörödő
latin-amerikai Európa-negyedben -
odébb az íven az Agression Street lámpasora felől
hangos zene foszlányai lobognak.

Ott állsz, egy zárt rendszeren belül, tehát
nem veszhetsz el.
De a próbakör alatt elszivárogtak a haverok
a köztéri asztalon egyedül
a te mobilod hever -
valaki összeszedte az üres üvegeket
de ez a készülék annyira öreg és megviselt
legfeljebb egy mazochista nyúlná le,
aki nem fél összefogdosni a készülékbe mentett
megbocsáthatatlan bűnöket.

Nem veszhetsz el, de úgy érzed cserbenhagytak.
Biztosan az Espace Abusif sarkán álló ház
alagsorában buliznak tovább.
De inkább kérdeznél, ha már van hozzá eszköz -
csak mintha összement volna,
vagy te nőttél időközben nagyobbra, hogy
a fejed kilátszik a tetők fölött
és nem tudják a megfelelő billentyűt
csak azt ami kell, nem tudják
lenyomni az ujjaid.

Na. Ekkor jön Ő, a Pedofília sétány felől
könnyű és áttetsző nyári ruhácskában
hogy segítsen.
Hogy majd ő beüti.
De először nem akarod kiadni
a kezébe helyezni a műanyag és fém ketrecébe zárt
múltadról árulkodó jeleket.
Tudsz valamit a bűnevésről, amit ő nem -
aztán persze megadod magad
a közben szelíden avuló
biciklidnek támaszkodva.

Senkit nem lehet megóvni saját magától,
hogy megpróbálja vállára venni
a világ egy meghatározott emberforma
hiányszeletének mobiljából pittyegő bűnöket -
mintha tényleg lehetne választani
hogy kit váltanak meg és kit nem.