Vidákovich Istvánnak
Kellett egy boríték.
Egy. Merthogy fel kellett adnom
valamit. Feladnom kellett.
Egyre megy, mit, de kellett.
De egy. Csak egy.
Bementem hát. A polcokon
ott figyeltek a tízes csomagok.
De nekem csak -
- adok egyet is
szólt a hölgy. Mennyibe kerül?
Az egy darab? Öt forint.
Öt kerek magyar forint.
De nem volt a zsebemben
az előbbi húszas.
Nem volt tízesem, ötvenesem -
egy százasom volt.
Micsoda buli már
mennyire tré
95 forint
visszajáró...
Még jó, hogy volt százasom
és nemcsak a tízezres.
Ezt átéltem én is, 1987-ben, borítékot vettem papírboltban, egy darabot, az eladó mondta, hogy öt fillér, adtam egy tízfillérest, visszaadni persze nem tudott, mert öt filléres már nem volt forgalomban.
VálaszTörlésAz abszurd helyzetek is ismétlődnek :)
Biza :)
VálaszTörlésMondjuk itt ezzel együtt minden szereplő "kihaló fajta" - a legapróbb pénznem, az empatikus eladó, a bálaáru darabra, a vevő (nem én voltam, különben, aki átélte ezen abszurditást), akit zaklat az esemény; mint ahogy maga az esemény: a levélfeladás, a boríték, a készpénzfizetés is. Az ismétlődés tényének elismerése mellett is ezért kapta a címét.
Igen, a kellékek és az esemény mulandó, talán csak az nem mulandó, hogy a mulandóság - átmeneti állapotokban, amikor még valami "érvényben van", de nehézkes már alkalmazni - nevetséges helyzeteket hoz létre, és a szereplők átélése (érzik a kínt, de a tehetetlenségi nyomaték visz előre, séma szerint kell cselekedni) lehet ugyanaz.
VálaszTörlés