2012. december 12., szerda
Hovatartozás (történelmi keretben)
A származásod hinnéd: hófehér.
Ropogsz a tájban, érdes korpovitkeksz,
e hun homályban kelve félni reflex
(budai parti kőre hull a dér),
magyar talajba búsul a giliszta,
rimák igéje, honpolgár-öröm
(hazám, hazám, te édes börtönöm),
ne félj, ne félj, mert tiszta vagy, te tiszta.
Szempont lesz, betű az ékezethez?
A származásod úgy tudod, fehér -
állj sorba naprakész szégyenedért.
Hogy ki volt ősatyád? Ökörkörön
jár körbe a legbetegebb mustra:
Góg és Magóg. Mózes. Zarathusztra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Már megint itt vagyok, és akadékoskodom :)
VálaszTörlésHa jól tévedek, korábbi verziójában a vers így kezdődött: "A származásod innét: hófehér."
Az "innét" szerintem sokkal távlatosabb és ráébresztőbb, mint a "hinnéd". Igen, hiszünk sok mindent a származásunkról, inkább hitekre támaszkodunk, mint tényekre. Tudjuk. Az "innét" viszont olyan relációba helyezi a kérdést, ami jóval izgalmasabb - mert honnan nézzük a hófehért, és honnan nézzük az esetleges "foltot"? A hitet, az "úgy tudod"-ot ráadásul megfogalmazod a harmadik szakaszban is, ott az erős, és még erősebben szólna, ha nem ismételne.
Variálnék a hun homállyal is, ez nálam inkább hon-homály lenne, és később jönne a hunpolgár öröm :)
A végét nagyon átgondolnám, mert a "Góg és Magóg. Mózes. Zarathusztra" erőltetettnek, tankönyvízű befejezésnek tűnik...
(Sok minden tetszik máskülönben a versben, de azt nem dicsérgetem, mert szőrösszívű vagyok.)
Az "innét" nem volt jó. Írtam kis és nagybetűvel, de zavart így is, meg úgy is. És nekem pont a "hinnéd" rak bele többlettartalmakat, mert alig ismerek olyat, akit valóban hidegen hagy a származása. Ambivalens a "hinnéd" hiszen ebben a többször megkavart fazékban nincs tiszta vér.
VálaszTörléslegyen tankönyvízű :)