A körömrágás teológiája

Bőrcafrangot rágok, körömágy
mellől a száradt bőrelemem -
szentségtelen, elhalt önmagam
kényszeresen számhoz emelem,
áldozásul, káromló igét - 
önmagam az ostya, áldozó,
marcangoló szertartás, ima,
ahol nincsen egyéb változó.

Mert miféle áldozás ez így,
az ember önmagát ha önmagának adja!
Miféle zárt kör, szűrt, irigy,
vágytalan világ ez önmagába fagyva!
Önemésztő kód, blaszfémia:
nyál fénylik szétharapdált ujjbegyen
undor ha máshoz így kell nyúlnia
hát önmagam kell vegyem és egyem

bűnöm bocsánatául - én vagyok a bűnöm!
A bűnöm zabálom száradt ostyaként,
belém harapva önmagam ajánlom:
a fájdalmat a más fájdalmakért.
Más úton-módon nem látszik kiút,
nem érzek ízt már senki idegenben -
alkottam hát egy új koncepciót:
adok belőle! Te is rágcsálj engem!

                                                    (1998)