Napló, 29.11.28.

A feleségem azt álmodta,
valahol wellnesseltünk;
nem esett jól neki
az ébresztőórára felneszelni.

Én nem emlékszem -
amikor zárva az ég,
jobbára befelé zuhan
amit felküldenék.

Tudja, hogy mi várja:
molnárkodik egy taposómalomban,
előre látható, mégis váratlan
garatakadozásban.

Tudom mi jön ma, írnám:
miközben a mások garatába
hordom a megrágható örömet,
átnedvesedem.

De soha nem tudom, mi jön -
soha nem tudjuk, ki jön,
pontosabban soha nem az jön be,
aki kopogtat.

Mégis. Ilyenkor, átható
esőnek idején még a váratlanban
is ott lakik valamiféle
gyöngéd, de kíméletlenül
ismerős álmatlanság.